A digitális társadalom olvasatai – II.

Alábbi cikksorozatában a szerző a digitális társadalom különböző aspektusait tárja elénk, igyekezve lényegre törően bemutatni szerkezetének fontosabb csomópontjait, és összegezni a tudásrendszerek, az internet, a mesterséges intelligencia, a hálózati társadalmak fontosabb, a jogalakulás szempontjából releváns mozgásait. Ezúttal a digitális társadalom előtti idők tudásvilágát mutatja be.

Pedro Domingos a Master Algoritmusról (MA) írt könyvében egy olyan algoritmustörzset keres, amiben a világ összefoglalható, leírható, ahol az „egyedi, de általános tanuló algoritmus adataiból minden tudás – a múlt, a jelen, a jövő – levezethető.”[1] Utal – többek között – Noam Chomsky generatív grammatikájára, szerinte a nyelvészetben már bizonyítást nyert a különböző természetes nyelvek belső grammatikai-logikai azonosságának (szerkezetének) léte.[2] A nyelvi tanulás ugyanis – hasonlóan a tanuló algoritmusokhoz – nem a beszédelemeinek empirikus (statisztikai) szóismerete alapján történik, hanem a tanuló belső grammatikai szerkezeti rendszerének a külső (közösségi) nyelvi világ szerkezeti rendjére történő ráhangolásával (az azonosság kialakításával).[3]

Az európai (nyugati) filozófiában jártas (vagy azt tanult) olvasónak mindez felettébb ismerős. A nagy, és közismert (fennmaradt) filozófiai elméletekben először Platónnál volt szó az ideák világáról, a szellemi eredetű (külső) tudásnak az emberben megjelenő formáiról. A mindenre kiterjedő és mindenhol érvényes Master Algoritmus keresése elvezetett így egy réges-régi, ám úgy tűnik örök problémához, a tudás forrásához, a tudás megszerzésének lehetőségeihez és módjához.

Domingos azonban – pár oldallal odébb – David Hume indukciós filozófiáját tekinti példaképének.[4] Kiemeli, Hume alapvetően a megismerés kezdetére fókuszál, annak elemzésére, hogyan tudjuk a tartós igazságokat általánossá tenni abból, amit látunk, és amit nem (látunk). A gépi tanulás alapkérdése ez – írja –, a nem létező, de túlértékelt, vagy hallucinált minták valóságának kérdése. A probléma kifejtését későbbre halasztva, el kell ismernünk, Domingos széles filozófiatörténeti bevezetést tart, mivel Hume empirizmusa mellett felidézi az empirizmussal szemben állónak tartott racionalizmust is. Az empirizmus oldalán Arisztotelész, Locke, Berkeley lépnek fel, a másik térfélen Platón, Descartes, Spinoza Leibniz foglal helyet. A Master Algoritmus platóni indíttatása végül találkozik az empirizmus (indukcionalizmus) világával. E kettősség az MA keresése közben végig érződik a könyvben, a kettősség azonban magának az emberi gondolkodásnak a kettőssége, a filozófia mindezt csak (?) nyilvánvalóvá tette. Felvetődik a kérdés, vajon a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia különböző típusai mennyiben modellezik az emberi gondolkodást – így mennyire tartalmazzák e kettős szerkezetet –, másfelől a MA keresése mennyire igazodik az emberi gondolkodás konstruktivista rendjéhez, amit Husserl nevével fémjelzett fenomenológiai irányzat írt le. A legfontosabb feladat azonban mindenekelőtt, hogy a tudás szerkezetéről, összetételéről, keletkezéséről, továbbadásáról, megszerzéséről pontos ismeretekkel rendelkezzünk.

Alkalmazva a digitális társadalom előtti korszak versus digitális társadalom (DT) időszaka kettősségét, röviden megkíséreljük leírni a hagyományos, a DT-t megelőző korszak tudásrendszerét.

A tudás különböző típusokra osztható, ezek legitimitása nem kérdéses. Ismerünk – például éppen Platónnal – belső, a formák világához kapcsolódó tudást, amely az értékek a ténykategóriák (a matematikai igazságok) tudásszintje. Kimutatható a bölcsek (filozófusok) metafizikai tudása, amely a legfőbb jóra (etikai érték) törekvést szolgálja. Megjelenik a szakértők ismeretanyaga, a mesterek és a mesterséget űzők tudása. Beszélhetünk olyan tapasztalati következtetésekről, amelyet valamennyi ember képes megalkotni, ez azonban nem tudás, pontosabban nem az igaz, az általánosítható és a generálisan megfogalmazható tudás, ez az ismeret elnevezést kaphatja. Az ismeret nem felel meg a tudás kritériumainak, származása a tapasztalat, ám nem tüntethető el, nem negligálható, a megbízhatatlan érzékekhez való kötődése miatt nem részesül a tudás megkérdőjelezhetetlen igazságából.

A tudás irányultsága átlátható, tárgyi intencionált – mondaná Husserl. A Természet, a Társadalom (azaz a többi ember), valamint a Lét, a fizikán túli világ (Arisztotelész: Metafizika) működésének megismerése. Nem feltéttelenül ellentmondásmentes a kapcsolat a tudás tárgyi rendszerei között, a magasabb rendű tudás (pl. a Létre vonatkozó faggatózás) magasabbra értékelt világra irányulhat. Ennek ellenére kimutatható egy koherencia és statikusság a tudásszerkezeti szintek között, pontos határvonalakat mellőző, de átjárás nélküli érintkezési mezők tarkíthatják a tudás terepét. A tudás tárgyai általában objektívek (objektivációk), a megjelenés és a létezés külső, adott tárgyai, ám már a Platón előtti gondolkodóknál felvetődött egy, a gondolkodáson belüli tárgyak (pontosabban a gondolkodás által alkotott tárgyak) megismerésének, tudásának problémája (az álom tárgyai reálisak-e vajon?).

A tudás eredete, kidolgozása, megfogalmazása, megértése, terjesztése közösségi (társas) és lokális. Kötődik a fizikai-földrajzi tér adottságaihoz, akár az ókori Görögország városállamaihoz (a filozófia irányzatait is e szerint tartják számon – pl: eleai iskola), de még a XX. században is ki lehet mutatni az egyes gondolkodók, vagy tudományos iskolák esetében az adott földrajzi tér domináns kulturális jegyeit (a közgazdaságtan Chicagoi iskolája). A tudások különböző szintjei a társas cselekvés (szociológiai fogalommal: interakciók) eredményeként rögzülnek, a visszajelzés, a társ „bólintása” a tudás érvényességének feltétele. Nem beszélve arról, hogy a tudás feletti kontroll, ami nélkül nincs hatékony tudás, sem nélkülözheti a társas cselekvések mezejét.

A tudásformák hordozója – felelőse – látható és a társadalmi térben beazonosítható. A filozófus, a szakértő, a mesterek, a szaktudós, az értelmiségi, a szaki, a bíró, a jogász. A tudáshordozó társadalmi státusza változó, miként tudásának tartalma és értéke is, ám soha nincsen „gazdátlan” tudás, vagy mindenki által hordozható és kitermelhető ismeret. Így a tudás monopólium is, a társadalmi státusz egyik összetevője, a tudáspiacokon anyagi előnyökre váltható, ami megélhetést (esetleg gazdagságot) jelent hordozója számára (a magántanár és a tőzsdei bróker esete). Történelmi korszakokon átívelő társadalmi rétegek alakulnak ki e tudásszerveződések mentén (értelmiség), olyan normákat, magatartásokat, kulturális paneleket teremtve és stabilizálva, melyek elvesztik történeti arcukat.

A tudás hierarchiája a társadalmi rétegződés hierarchiájára tapad rá. És még valami másra is, a szervezett hatalomra, a hatalom tudásigényére, tudásvágyára. Foucaulttól tudjuk, nem a tudás a hatalom, miként azt Francis Bacon és követői naivul hitték, hanem a hatalom a tudás. Természetesen a társadalom megismerésének vágya a hatalom hajtóereje, s hatalom alatt sem elsősorban a politikai hatalmat kell érteni, hanem – írta Foucault – a hatalom az a név, amellyel egy adott társadalomban egy bonyolult stratégiai helyzetet megjelölnek.[5] A hatalomnak a stratégiai helyzetet megragadni kívánó aktora statisztikákat gyárt a társadalom tagjairól, a lélekbúvár (egyház vagy pszichiáter) gyóntatva tartja ellenőrzése alatt pácienseinek szexuális életét.

A tudás – gondolták – örök. Valamit megismerni az idők – vagy a legújabb felfedezés erejéig – szól. Nem pusztán az időben, hanem a tudásrendszerben is örök érvényű egy-egy tudáspanel. Küzdeni kell persze az új ismeretért, az újkor hajnalán máglyán égették el a radikális újítónak tartott gondolkodókat (Gordano Bruno, Szervét Mihály), de a küzdelem a helycsere legalizálásáért, az újabb örökérték helyzeti legitimitásáért folyt. A tudás elosztása, a tanulás, a képzés, az intézményes tudásszocializáció könnyű helyzetben volt, csak meg kellett tanítania az örökké érvényes tételeket, máris formálódott az ugyancsak stabilnak tartott jövő embere. Még a DT előtti közvetlen időszakban is, a Tudás Társadalom elméleti előkészítői sem számolnak azzal, hogy hamarosan maga a tudás válik problematikussá. Nem lesz örök tudás, ami átadható.

A tudás és a gondolkodás alapkategóriái, az abszolút tudás tér- és időfogalmai rögzítettek voltak, a newtoni világkép a XX. század közepéig megdönthetetlen. Azóta is uralja a hétköznapi gondolkodást és tudást, mert az einsteini (vagy később a heisenbergi vagy Max-Plancki) fizika minden tapasztalatnak ellentmond és felfoghatatlan az érzéki megismerés számára. A tér és az idő pedig a Platón utáni késő újkori filozófiában nem csak megismerhetetlenné vált, hanem olyan magában való dolog (fogalom) melynek léte nem kutatható, ám hatása nem vitatható. Hume, Kant az örökkön érvényes kategóriákat kivette a megismerés (egyúttal a tudás) rendszeréből, hogy aztán Einstein egy új gondolkodási rendben helyezze oda vissza. A rögzített magánvalóság lassan relativizálódott, hogy átadja helyét egy sokkal összetettebb és sokkal bonyolultabb tudásrendszernek.

A tudás megszerzése, elosztása jól látható és standard (bevett és általánosítható) procedurális szabályok szerint történik. A tudást intézmények (iskola, egyház, állami szervezetek, magánszerveződések) osztják el, a tudás megszerzése egyúttal az adott tudást kezelő intézmény által megkövetelt szervezeti adaptációhoz vezető magatartás elsajátítása. Az iskola másodlagos tanterve a hierarchikus társadalom kapcsolatait tiszteletben tartó és alapjait nem megkérdőjelező polgár formálódásának biztosítása. Cserébe belátható karrier, kiszámítható státuszemelkedés, s nem utolsósorban megfelelő anyagi elismerés jár. A jogi egyetemek biflázása nem a pozitív jog megtanulásáról szól, hanem az alá-fölérendelt helyzetek, a jogász szakmai (hatalmi) hierarchiák elfogadásáról.

A tudást osztályozni, katalogizálni lehet, a katalógusrendszerek – a szavak rendje – mögött a dolgok rendje áll (Foucault). A kategóriarendszerek megváltozása, a dolgok rendjének változása, az élet és az életfelfogás átalakulását jelenti. Az osztályozási kategóriák a világ (valóság) szerkezetének gondolati rendjei, együtt változnak a megismerés, a társadalmi szerkezetátalakulás nagy projektjeivel. Már a modern világ sem ugyanabban a kategóriarendszerben talált magára, mint az ókori világ, azonban ettől függetlenül a tudás, a tárgya és a tudás kategóriái még korszakonként egybetartoznak.

A platóni gondolkodás óta a szellemtudományok a tudás- és kategóriarendszerek újabb és újabb rétegeit mutatták ki. Nem véletlenül, mert a nagyobb korszakok tudásrendszerei önmagukban sem azonosíthatók egymással. Polányi Mihály a XX. század közepén már a személyes tudás történetéről és rendszeréről ír, felfedezve például a „látens tudás” – a nem artikulált tudás – típusát és formáját.[6] A kor másik jelentős áramlata a tudományos tudás mibenlétének kutatása, a tudománynak – és a nagy intézményrendszereknek – az újkor hajnalától zajló feltérképezésének újragondolása.[7] A látens tudás például Platón számára elképzelhetetlen fogalom lett volna, mivel szerinte csak a tudás tárgyaként befogható létezőkről tudunk állításokat (tudás ítéleteket) tenni.

A gondolkodás sémái, a logikai folyamatok alapja sokáig (évszázadokig) az arisztotelészi logika. Nagy vonalakban a Tény–Bizonyíték–Következtetés hármassága szabta meg az új és innovatív tudás kialakításának logikai rendjét. Mindaddig, amíg ki nem derült, hogy a tény nem önmagától adódik, hanem gondolati úton előállítjuk, valamint a bizonyíték sokkal inkább döntés kérdése, semmint önállóan viselkedő adottság. Ettől függetlenül azonban a mindennapi életben a logikai séma a mai napig jól működik, kiegészülve azzal, hogy az igaznak állított következtetések előfeltételei (a tények) sokszor csak a fantáziában vagy egy immateriális világban léteznek. Az igazsághoz tartozik, már a középkorban is nagy vitákat folytattak le az angyalok neméről.

A gondolkodás útjait keresve mellékes, de elkerülhetetlen téma a Tévedés problémaköre. Amennyiben a tudás az igazra, a létezőre, a megismerhetőre irányul, miként jön létre a tévedés? Nyilvánvaló tévedés a tévedésről írni? Platón szeretné valahol eltüntetni a tévedés lehetőségét, mondván a tévedés igazából két valóságos ismeret összekeverése az elmében. Tényleg ennyi lenne csak? Számos tanulási algoritmus a tévedésre épül, pontosabban a tévedés kiigazítására, a korrekcióra. Ugyancsak a tévedés kiigazítására épül maga az emberi tudás is. A DT előtti világban persze a magánvaló világ elemezhetetlen kategóriáinak körében nem volt mód a tévedésre, a megismerhetetlen világ nem téveszthető el. Korrekciónak az indukcionalisták (Hume) óta ott volt a gyakorlat, azaz a másként döntés tevékeny lehetősége. A stabil, egyszer s mindenkorra adott alapok sem tették lehetővé a tévedést, legfeljebb egy kicsit a tudatlansággal, egy kicsit a valóság kategóriáinak nem megfelelő (mi a megfelelő?) alkalmazásával azonosították. Előrefutva látni fogjuk, a DT-ben nem pusztán a tanuló algoritmusok miatt élesedik ki mindez, hanem a tudásrendszerek más szintű megszerveződésének köszönhetően.

A tudást minden állapotában, történetének minden fázisában különböző médiumok terjesztik, osztják el és részben termelik. Médiumoknak nevezzük átfogóan a különböző kultúrákat egybefogó tudás- és információs csatornarendszereket, így az orális kultúrák lehetőségeit, az írásbeliség korának dokumentumait, a Gutenberg-korszak könyveit (könyvtárait), a tömegkultúra tömegmédiumait. A médiumok az idők során egyre inkább technicizálódtak és az elektronikus hírközléssel elvesztették lokális (térbeli) jellegüket. Új ágak és médiaágazatok alakultak ki, új zenei irányzatok jöttek létre a modern médiára támaszkodva. Átformálták az ízlés és a szokások birodalmát, ezzel együtt a valóságról alkotott – jó részt tapasztalati – tudásunkat.

A digitális társadalom kiépülésével a fent vázolt rendszer változásai elementárisak voltak. A következő részben szemügyre vesszük az új tudásmodell működését.

A cikksorozat első részét itt olvashatja el.

Lábjegyzetek:

[1] Pedro Domingos: The Master Algorithm. How the quest for the ultimate learning machine will remake our world. Penguin Random House UK. 2015

[2] Noam Chomsky: Generatív Grammatika. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1985

[3] Pedro Domingos: The Master Algorithm. How the quest for the ultimate learning machine will remake our world. Id.mű. 37.

[4] Uo. 57. o. Hume’s Problem of Induction. Chapter Three

[5] Michel Foucault: A szexualitás története. I. A tudás akarása. Atlantisz, Budapest, 1996. 94.–95.

[6] Polányi Mihály: Személyes tudás I-II. Budapest. Atlantisz, 1994

[7] Például Karl Popper 1934-ben jelentette meg „Logik der Forschung” c. könyvét. A kötet (átdolgozásaival együtt) magyarul: Karl Popper: A tudományos kutatás logikája (Budapest, Európa, 1997.) jelent meg

Kapcsolódó cikkek:


Az alkalmazandó jog meghatározása többoldalú kapcsolóelvvel
2020. november 20.

Az alkalmazandó jog meghatározása többoldalú kapcsolóelvvel

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Magyarázat a nemzetközi magánjogról című kiadvány a nemzetközi magánjog egészét átfogó jogszabálymagyarázat, mely a nemzetközi magánjogról szóló törvényt részletesen és tematikusan elemzi, Jelen cikkünk részlet a kiadványból.

Egyre több a gyűlölet-bűncselekmény
2020. november 18.

Egyre több a gyűlölet-bűncselekmény

Az FBI gyűlölet-bűncselekményről szóló éves jelentése szerint 2019-ben szokatlanul sok gyűlölet-bűncselekményt és gyűlöletből elkövetett gyilkosságot történt az Egyesült Államokban.

Kémet találtak a német kormányapparátusban
2020. november 18.

Kémet találtak a német kormányapparátusban

Németországban kémkedés miatt vádat emeltek egy egyiptomi születésű, a Merkel-kabinet sajtószolgálatában dolgozó férfi ellen, akiről már a nyáron kiderült, hogy a kairói hírszerzést segíti.