Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap finanszírozási kérdései
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Strasbourg helyett továbbra is Brüsszelben tartják az Európai Parlament plenáris ülését.
Strasbourg helyett továbbra is Brüsszelben tartják az Európai Parlament plenáris ülését. A parlament elnöke, David Sassoli azért döntött így, mert a francia hatóság múlt hétvégén a legsúlyosabb, vörös járványügyi kategóriába sorolta a régiót, így visszatérve az egész EP-nek karanténba kellett volna vonulnia.
A plenáris ülés március óta először a jövő héten tért volna vissza Strasbourgba, ahol az európai alapszerződések szerint tartani kell. A képviselők többségének járvány nélkül is púp a hátán, hogy Brüsszelből áthurcolkodjon egy hétre Strasburgba, de a koronavírus-járvány árnyékában még nagyobb volt a nyomás Sassolin, hogy ezt akadályozza meg.
Strasbourg jelenleg vörös zónában van – mondta Nathalie Loiseau francia EP-képviselő. – Várjuk meg, amíg legalább narancs lesz, de inkább zöld. Akkor örömmel térünk vissza Strasbourgba, mert Strasburg a demokrácia dobogó szíve Európában. David Sassoli minden biztonsági intézkedését támogatom.
Azért megyünk oda, mert muszáj – fakadt ki Juan Fernando Lopez Aguilar spanyol szociáldemokrata képviselő. – Nem azért megyünk Strasbourgba, mert szeretjük, hanem mert az európai szerződésekben van egy bekezdés, mely szerint a plenáris ülést Strasbourgban tartjuk.
Az Európai Ügyekért felelős francia miniszter és a strasbourgi polgármester ugyanakkor felszólította az EP-t, hogy a plenáris ülés mihamarabb térjen vissza az alapszerződésekben lefektetett székhelyére.
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Az EU az eladók termelői láncért viselt felelősségének szigorításáról döntött. Németországban már évek óta az értékesítők felelnek a termelőik emberi jog sértéseiért és környezetszennyezéseiért.
A szerző alábbi írásában az Európai Unió Bíróságának az FGTI vs Victoria Seguros SA-ügyben hozott ítéletét ismerteti, melyben az alkalmazandó jog kérdését vette górcső alá
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!