Az óvodapedagógusi szakmai képesítés elismerése
Egy, a tagországi szakképesítések kölcsönös elismerésének speciális kérdésében döntött az unió luxembourgi bírósága.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EJEB tárgyalást tartott egy magyar kérelmező ügyében, aki a NAV köztartozással rendelkezők adatbázisában való feltüntetése miatt indított pert.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2016 januárjában tette közzé a kérelmező személyes adatait a honlapján, a vonatkozó magyar jogszabályoknak megfelelően mert magánszemélyként az adótartozása meghaladta a 10 millió forintot.
A NAV listáján szerepelt a kérelmező neve, lakcíme, adóazonosító jele és az adótartozás összege. Ezt követően a kérelmező felkerült az NAV honlapján a „jelentős adóhátralékkal rendelkezők” listájára is, miközben egy internetes médium a NAV által közzétett adatok alapján interaktív térképet készített az adófizetési kötelezettséget elmulasztókról, amelyen a kérelmező otthonát is feltüntették.
Az Emberi Jogok Európai Egyeményének (EJEE) 8. cikkére (a magán- és családi élet, valamint az otthon tiszteletben tartásához való jog) hivatkozva, a kérelmező azt állította, hogy nevének és egyéb adatainak a NAV honlapján való közzététele nem tekinthető szükségesnek egy demokratikus társadalomban, amellyel Magyarország megsértette a magánélethez való jogát.
A kérelmező szerint az adatok közzétételével a jogalkotó célja a nyilvános megszégyenítés volt.
Az EJEB 2021. január 12-i tanácsi ítéletében öt-kettő arányban úgy ítélte meg, hogy Magyarország nem sértette meg az EJEE 8. cikkét.
2021. május 31-én a Nagykamara befogadta a kérelmező kérelmét.
Egy, a tagországi szakképesítések kölcsönös elismerésének speciális kérdésében döntött az unió luxembourgi bírósága.
Történelmi jelentőségű döntésével a strasbourgi bíróság kimondta, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való alapjog által nyújtott állami védelmi kötelezettség kiterjed az éghajlatváltozás okozta, az életet, egészséget, közérzetet és életminőséget érintő negatív hatások elhárítására.
A közbeszerzések egy érdekes, a két (ámde netán azonos) ajánlattevő külön-külön benyújtott pályázatának értékelésével, annak uniós jogi vetületével kapcsolatos ítélet született az EU luxembourgi bíróságán.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!