A szeretteink körében elhalálozás joga Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit bíróság szerint a család és a szerettek körében való elhalálozás alapvető jog, amelyet nem korlátozhat a koronavírus sem.

Az Egyesült Királyság egyik magas rangú bírája úgy döntött, hogy a legközelebbi rokonok körében való halál alapvető része a „magán- vagy családi élethez való jognak”.

A koronavírus-válság közepén meghozott ítéletnek azonnali hatása lehet az idősotthonokban és a kórházakban, ahol a koronavírus fertőzés terjedésétől való félelem miatt megtiltották a családtagoknak, hogy elbúcsúzzanak haldokló szeretteiktől.

Az ítéletet a védelmi bíróság hozta, amely olyan ügyekkel foglalkozik, amelyekben az egyének nem képesek saját érdekeik képviseletére.

Az ítéletét egy végstádiumban lévő beteg ügyében született, aki sajnos már elhalálozott.

Az ügyben döntést hozó Lieven bírónő: „Számomra a családi és szeretteinek körében való halál a magán- és családi élethez való jog egyik legfontosabb eleme. …..Egy olyan állami döntést, amely megakadályozza a végzetes betegségben szenvedőket, hogy családjukkal lehessenek, különösen alapos indokokkal kell alátámasztani. ”

Az ügyet egy közel tíz éve gondozó otthonban élő idős asszony lánya indította. A nőt előrehaladott rákkal diagnosztizálták, és januárban kórházba került,  majd kezelése után visszatért a gondozó otthonba.

Az asszony lánya bírósághoz fordult, hogy engedélyezzék az anyjának, hogy vele élhessen, de a helyi önkormányzat azzal érvelt, hogy nem szabad azonnal elrendelni a gondozó otthon elhagyását, és további megfontolást kért.

A bíró azonban úgy döntött, hogy az idős asszonynak joga van arra, hogy „utolsó napjait a családjával töltse”. Lieven bírónő abból az alapfeltevésből indult ki, hogy „a legtöbb ember szerettei és családja körében szeretne meghalni”.
A bírónő szerint ha a nő a gondozó otthonban maradna, a „vírus terjedésének minimalizálása érdekében”, akkor a kormányzati intézkedések betartása azt jelentené, hogy „valószínűleg csak a halála előtt nem sokkal és csak egy családtagja látogathatná meg rövid időre”.

A döntés meghozatalakor nem volt ismert, hogy az otthon többi lakója, illetve az idős asszony koronavírus fertőzött-e, de ennek megvolt a reális lehetősége „figyelembe véve néhány tünetét”- tette hozzá Lieven bírónő.

A bírónő az ítélethozatal során kizárólag az idős asszony érdekeire volt tekintettel, akinek „végstádiumos rákja volt, és családja azt akarta, hogy otthon meghaljon velük”.

Az ítélethez fűzött megjegyzésében Lieven bírónő elmondta, hogy a nő két nappal a családjához költözést követően elhunyt. „Nem tudom, miben halt meg, és hogy valóban koronavírus fertőzött volt-e” – mondta.

Az ítélet kihirdetését követő nyilatkozatában az idős asszony lánya elmondta: „Édesanyám elvesztése miatt nagyon szomorú vagyok, de némi vigaszt nyújt nekem, hogy tudom, hogy élete végén a családjával lehetett. Szeretetünk vette körül őt, amikor meghalt. Nem kellett volna harcolnom ezért az alapvető emberi jogért, amely mindenkit megillet. ”

(theguardian.com)


Kapcsolódó cikkek