a törvényes bíróhoz való jogot sérti a kinevezés garanciális szabályainak megsértése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nagykamara három lépcsőből álló tesztet dolgozott ki, aminek mentén megállapítható, hogy a bírókinevezéssel kapcsolatos jogsértés a bíróság törvényességének megdőléséhez vezet-e. A Bíróság egyhangú döntése szerint az izlandi Fellebbviteli Bíróság bíráinak kinevezése során az igazságügyminiszter és a parlament is olyan lényegi garanciális szabályokat szegett meg, amelyek a teszt alapján sértették a törvényes bíróhoz való jogot. E jogsértést pedig a belső jogorvoslati rendszer nem reparálta.

A cikk a Strasbourgi Figyelő blogon jelent meg.

Az alapügy

Az ügy tényállását a héttagú Kamara 2019. március 12-én közzétett döntését bemutató cikkünkben részletesen ismertettük.

Az alapügy lényege, hogy az izlandi a bírósági rendszer reformja következtében 2018 január 1-jétől új Fellebbviteli Bíróság (Landsréttur) kezdte meg a működését a szigetországban. Az új testületbe pályázat útján tizenöt bíró nyert kinevezést. A beérkezett 33 érvényes pályázatot egy szakértőkből álló értékelő bizottság rangsorolta. A bizottság ezután a 15 befutó helyen végző bíró rangsorát és a döntés alapjául szolgáló dokumentációt megküldte az igazságügyi miniszternek.

Az irányadó szabályok szerint igazságügyi miniszter a bizottság javaslatától szűk körben, indokolt döntéssel térhetett el. További garanciális elemként még eltérés esetén is csak olyan bírót javasolhatott a miniszter, akit a bizottság értékelése minden szempontból megfelelőnek minősített. A megküldött lista alapján a parlamentnek ezt követően egyenként kellett szavaznia a javasolt bírókról. Ahelyett a bíró helyett, akit a parlament nem szavazott meg, a miniszternek újat kellett jelölnie. A parlament által jóváhagyott tizenöt bírót ezután a köztársasági elnök nevezte ki a Landsrétturba.

A miniszter a bizottság javaslatától el is tért: az általa a parlamentnek javasolt tizenöt bíróból négy nem szerepelt a bizottság által meghatározott tizenötös listán. Tette ezt annak ellenére, hogy a kormány jogászainak álláspontja szerint is az lett volna a követendő eljárás egyet nem értés esetén, hogy a miniszter visszaküldi a listát a bizottságnak. A parlament ráadásul ezt követően nem egyenként, hanem egyben szavazott a tizenöt javasolt bíróról, akiket így csak a kormánypárti többség támogatott.

A bizottsági listán befutó helyen szereplő, de a miniszter által nem javasolt két bíró pert indított a kinevezés érvénytelenségének megállapítása érdekében. Az izlandi Legfelsőbb Bíróság meg is állapította, hogy a miniszter indokolása nem volt elég részletes, és a parlament is szabálytalanul szavazott. A közigazgatási jogsértésre tekintettel az izlandi legfőbb fórum a két bírónak meg is ítélt kártalanítást, de a kinevezési eljárást nem érvénytelenítette. A strasbourgi ügyet végül egy olyan kérelmező indította, akinek a büntetőügyében a Landsréttur egyik olyan bírája is eljárt, akit a miniszter a bizottság listájától eltérve javasolt a parlamentnek. A kérelmező arra hivatkozott, hogy a kinevezés körüli szabálytalanságokra tekintettel az ügyében eljáró tanács nem minősül “törvény által létrehozott bíróságnak”.

A strasbourgi Bíróság héttagú Kamarája az ügyben 2019. március 12-én 5-2-es szavazati aránnyal el is marasztalta Izlandot a tisztességes eljárás követelményét rögzítő 6. cikk megsértése miatt.

A Nagykamara döntése

A héttagú Kamara döntése ellen az izlandi kormány az EJEB tizenhét tagú Nagykamarájához folyamodott. A Nagykamara kiindulópontként rögzítette, hogy az izlandi Legfelsőbb Bíróság maga is megállapította, hogy a kinevezések nem voltak teljes összhangban az irányadó hazai szabályokkal. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyezmény 6. cikke szerinti “törvény által létrehozott bíróság” követelményét nem lehet úgy értelmezni, hogy a bírókinevezéssel kapcsolatos bármely eljárásjogi szabálysértés automatikusan az eljáró tanács illegitimitását eredményezné. Ez a túlságosan tág értelmezés ugyanis több kárt okozna a jogállamiság szempontjából, mint amennyi esetleges többletgaranciát nyújthatna: a nem szabályosan megalakított tanács ítéleteinek ugyanis az érvényessége (hatálya) is megkérdőjelezhető.

A Nagykamara erre tekintettel egy új, háromlépcsős tesztet dolgozott ki annak eldöntésére, hogy valamely bírókinevezésre vonatkozó eljárási szabálytalanság mikor eredményezi az érintett bíróság Egyezmény szerinti törvényességének megdőlését.

i)  Elsőként azt szükséges vizsgálni, hogy a nemzeti jog nyilvánvaló megsértéséről van-e szó.
A konkrét ügyben az izlandi Legfelsőbb Bíróság is megállapította, hogy az irányadó hazai jog a kinevezési eljárás két pontján is sérült. Egyrészt a miniszter, bár formálisan megindokolta a döntését, a bizottság javaslatától való eltéréshez a pályázatok független és érdemi újraértékelésére és az ennek során feltárt tényekkel alátámasztott indokolására lett volna szükség. Ezt pedig a miniszter elmulasztotta. Másrészt a parlamentnek a Landsréttur testületébe jelölt bírókról a bírósági szervezetrendszerre vonatkozó törvény szerint külön-külön kellett volna szavaznia. A hazai bíróság ezen megállapításait elfogadva a Nagykamara arra jutott, hogy a törvényesség megdőlését eredményező első feltétel teljesült.

ii) Másodsorban azt kell eldönteni, hogy a jogsértés a bírókinevezési eljárás lényeges szabályát érintette-e.
E kérdés eldöntés szempontjából az EJEB lényegesnek találta, hogy a Landsréttur megalakítását megelőzően bevezetett reform az értékelőbizottságot kötőerővel rendelkező javaslattételi joggal ruházta fel. E javaslattételi jog kiterjedt az izlandi bírósági rendszer mindhárom fokán elhelyezkedő bírák kinevezésére. Ugyan a miniszter az új szabályok szerint is eltérhetett a bizottság javaslatától, erre csak korlátok között, kivételesen van lehetőség, a parlament kontrollja mellett. A reform célja tehát összességében a kormány bírókinevezésekben betöltött szerepének csökkentése volt, erősítve a bíróságoknak a végrehajtó hatalomtól való függetlenségét. E körülményekre figyelemmel kellett a Bíróságnak állást foglalnia abban, hogy a szabálytalanságok olyan súlyúak voltak-e, amelyek a törvényes bíróhoz való jog eszenciáját ássák alá.

a)  A miniszter által elkövetett szabálytalanságokat vizsgálva az EJEB felidézte, hogy a miniszter a bizottság javaslatától való eltérést azzal indokolta, hogy nagyobb hangsúlyt kívánt fektetni az ítélkezési gyakorlatra, valamint a nemek egyenlőségét is biztosítani kívánta. A bizottság által követett szempontrendszer ezzel szemben azonos súllyal vette figyelembe a pályázó ítélkezési gyakorlatát, peres tapasztalatát és közigazgatásban szerzett rutinját. Az EJEB rámutatott, hogy a bizottság az értékelési szempontok kialakításával az elmúlt legalább négy évben bevett következetes gyakorlatot követte, ami a nemi egyenlőséget biztosító jogszabályoknak is megfelelt. Az izlandi Legfelsőbb Bíróság ítélete ráadásul egyértelműen kimondta, hogy a miniszter a nemi egyenlőségre vonatkozó jogszabályra alappal nem hivatkozhatott, mert az csupán olyan esetben releváns, ahol az eltérő nemű pályázók ugyanannyira alkalmasak az adott pozícióra. A miniszter ugyanakkor maga nem folytatott le megfelelő értékelést, a bizottság értékelése szerint pedig az általa jelölt négy bíró kevésbé volt alkalmas a sorban előttük, befutó helyen rangsorolt bíráknál. A miniszter indokolását ráadásul a Legfelsőbb Bíróság is elégtelennek találta.

Erre tekintettel a miniszter beavatkozása az illetéktelen befolyásolás árnyékát vetette a kinevezési eljárásra, ami megkérdőjelezte az egész folyamat legitimitását.

A kiválasztási folyamat átláthatóságán esett csorba különösen jelentős volt arra tekintettel, hogy a miniszter a kormánykoalíció egyik pártjához tartozott, és a javaslatát csak e pártok támogatták a parlamentben is. Ha mindez nem lenne elég, a kormány saját jogászai is többször tájékoztatták a követendő eljárásról, így az előírások tudatos megszegése sem lehetett kérdéses.

b)  A parlament eljárását vizsgálva a Nagykamara rámutatott: az Alþingi egyrészt mulasztott, amikor nem követelte meg a törvénynek megfelelő, objektív indokok előterjesztését a minisztertől, hiszen így a parlament sem dönthetett megalapozottan. Másrészt a képviselők csomagban szavaztak a tizenöt bírójelöltről, ami kifejezetten ellentétes volt az irányadó szabályokkal. (A házelnök e körben arra hivatkozott, hogy egyértelmű esetekben a parlamenti gyakorlat megengedi az összevont szavazást.) Az EJEB elismerte, hogy ez a szabálytalanság önmagában nem lenne elég súlyos ahhoz, hogy megdöntse az így kinevezett bírák törvényességét, utalva arra is, hogy a képviselőknek lehetősége volt egyenkénti szavazást kérni.

A parlament eljárási szabálysértései ugyanakkor kétségtelenül ráerősítettek a miniszter jogsértéseinek hatására, hiszen kiüresítették a parlamenti kontrollt.

Mindezekre tekintettel a Nagykamara a teszt második pontját is megvalósulni látta: a szabálytalanságok alapvető jelentőségűek voltak.

iii)  Harmadik lépésben vizsgálandó, hogy a jogsértést a belső fórumok megfelelően orvosolták-e.
Ezzel kapcsolatban az EJEB rámutatott, hogy az izlandi Legfelsőbb Bíróságnak ugyan volt hatásköre az ügyben, hiszen jogsértést és erre tekintettel kompenzációt is megállapított, ugyanakkor a kinevezést nem érvénytelenítette. Ez oda vezetett, hogy az ügyben a tényállásból nem vonta le az Egyezményes szempontoknak megfelelő következtetést és nem nyújtott megfelelő jogorvoslatot. A Legfelsőbb Bíróság azon érve, hogy a köztársasági elnöki kinevezéssel a helyzet véglegessé vált, olyan megszorító értelmezés, ami nem érvényesíti megfelelően az Egyezmény követelményeit. Ehhez ugyanis össze kellett volna vetni a jogbiztonság követelményét a jogállamiságba és a bírósági rendszerbe vetett (köz)bizalom szempontjaival, és ezek között kellett volna megfelelő egyensúlyt kialakító döntést hozni.

A bírák kinevezésével kapcsolatos szabálytalanságok ugyanis nem csupán az adott bíró számára jelentenek problémát, hanem szükségképpen kihatnak a közvéleményre is.

A fentiekre tekintettel a három lépést vizsgálva a tizenhét tagú Nagykamara egyhangúlag megállapította az Egyezmény 6. cikkében foglalt törvényes bíróhoz való jog megsértését.

A Nagykamara ugyanakkor a döntés értelmezése és végrehajtása körében hangsúlyozta, hogy ebből az ítéletből nem következik automatikusan az, hogy a szabálytalanul kinevezett bírók által hozott jogerős döntések érvénytelenek lennének, vagy azokat hatályon kívül kellene helyezni. A megfelelő megoldást Izlandnak kell megtalálnia a probléma orvoslására oly módon, hogy ezzel ne veszélyeztesse a jogbiztonság, az ítélt dolog megváltoztathatatlanságának jogállami követelményét sem.

Bár az egyezménysértéssel kapcsolatos döntés egyhangúnak minősül, az ír, a luxemburgi, az osztrák és az észak-macedóniai bírák részben párhuzamos, részben különvéleményt csatoltak. Ebben amellett érveltek, hogy a kérelmezőnek a 6. cikk független bírósághoz való jogot garantáló részére vonatkozó panaszát is el kellett volna bírálni. Ezt a többség a törvényes bíróhoz való jog megsértésének megállapítására tekintettel nem tartotta szükségesnek. A portugál bíró párhuzamos indokolást, a ciprusi részleges különvéleményt fogalmazott meg.

(ejeb.atlatszo.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.