Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
„Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van – legalább – arra, hogy személyesen, vagy az általa választott védő segítségével védekezhessék. Ha nem állnak rendelkezésére eszközök védő díjazására – és az igazságszolgáltatás érdekei ezt kívánják –, joga van a terheltnek arra, hogy hivatalból és ingyenesen rendeljenek ki számára ügyvédet.” /EEJE 6. cikk (3) bekezdés c) pont/
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (Egyezmény) értelmében a terhelt szabadon választhatja meg, hogy személyesen védekezik, vagy ügyvédet hatalmaz meg. Ugyanakkor a kontinentális jogrendszerekben az eljárási törvények nagy része meghatározott bűncselekmények és bűnelkövetők esetében kötelezően előírják a védő igénybe vételét az eljárásban. (Lásd a kötelező védelem eseteit!) A terheltnek tehát ezekben az esetekben nem áll módjában eldönteni (ahogy az Egyezmény szövege mondja), hogy személyesen, vagy az általa választott védő segítségével, védekezzen. Paul Mahoney szerint ezek a jogrendszerek megfosztják az eljárás alá vont személyt a szabad választás jogának gyakorlásától, és a terheltre ráerőltetik a kirendelt védőt. (Mahoney, Paul: Right to a fair trial in criminal matters under article 6 E.C.H.R. Judicial Studies Institute Journal, vol. 4, no. 2, 2004, 19.)
A magyar Alkotmánybíróság az alaki védelem megítélésénél nem a terhelt önrendelkezési jogát fogadja el. Az AB egyik határozatában kimondta, hogy a védő a jogait – bár a terhelt érdekében, de – annak akarata ellenére is gyakorolhatja. (Lásd az 1320/B/1993. AB-határozatot!)
A Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) a tisztességes eljárás általánosan elfogadott normáit tartalmazó Statútuma szerint ugyanakkor a vádlott elutasíthatja védő közreműködését, és személyesen védekezhet. (Lásd a Statútum 67. cikk 1/d. pontját!)
Lemondás kötelező védelemről
Vajon melyik felfogást kell elfogadnunk? Kötelező védelem esetén lemondhat-e a terhelt arról, hogy védő járjon el az eljárásban?
A magyar büntetőeljárásban az Alkotmánybíróság által is kimondott felfogás él, vagyis a terhelt kötelező védelem esetén nem mondhat le az alaki védelemről, mert a kötelező védelem, ahogy Bárd Károly is írja, elsődlegesen nem a vádlott pozícióját, hanem „az igazságszolgáltatás iránti bizalom erősítését szolgálja. A kötelező védelem funkciója így az, mint ami a nyilvánosságé, ezért a terhelt érvényesen nem utasíthatja vissza”. (Bárd Károly: Emberi jogok és büntető igazságszolgáltatás Európában. A tisztességes eljárás büntetőügyekben. Emberijog-dogmatikai értekezés. Budapest, 2007. 145.) Persze tegyük ehhez hozzá, ha a terhelt párhuzamosan védőt hatalmaz meg, akkor ez felülírja a kirendelést.
A Croissant kontra Németország-ügyben például a terhelt két ügyvédnek adott meghatalmazást, és éppen azért élt panasszal, mert a bíróság mégis kirendelt számára egy új védőt annak érdekében, hogy ne maradjon el a tárgyalás a meghatalmazott védők távolléte miatt. Az Emberi Jogok Európai Bíróság (EJEB, Bíróság) szerint a nemzeti bíróság helyesen járt el a kirendeléssel az eljárás elnapolásának elkerülése érdekében. Döntésében kimondta, fő szabály szerint a terhelt saját kívánsága szerint hatalmazhat meg védőt, de ez a joga nem feltétlen, így a védekezés módjának megválasztása nem abszolút jog. Az igazságszolgáltatás érdekében kirendelt védő szükségességéről az eljáró bíróság dönt, akár a terhelt akarata ellenére is (ügyszám: 13611/88, 1992. szeptember 25.).
A kirendelt védői díj
A magyar büntetőeljárásban az Alkotmánybíróság által is kimondott felfogás él, vagyis a terhelt kötelező védelem esetén nem mondhat le az alaki védelemről, mert az elsődlegesen nem a vádlott pozícióját, hanem „az igazságszolgáltatás iránti bizalom erősítését szolgálja”
Ugyanebben az ügyben merült fel a kirendelt védői díj megfizetésének kérdése.
Az EJEB szerint nem ütközik az Egyezménybe, ha a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapító ítéletben kötelezik őt a kirendelt védő díjának megfizetésére, feltéve, hogy az anyagi helyzete ezt lehetővé teszi.
Az ingyenesen igénybe vehető kirendeléseknél a Bíróság az alábbi szempontokat veszi figyelembe:
– súlyos-e a bűncselekmény, illetve a várható büntetés,
– mennyire bonyolult az ügy ténybeli és jogi megítélése,
– a terhelt személyi körülményei indokolják-e védő kirendelését (Quaranta kontra Svájc, ügyszám: 12744/87, 1995. május 24.).
A „practical and effective” contra „theoretically and illusory” védői eljárásról
Az Artico kontra Olaszország-ügyben a Bíróság ítéletében kimondta, hogy a jogi segítségnek praktikusnak és hatékonynak („practical and effective”) kell lennie, nem elegendő az elméleti és látszólagos („theoretically and illusory”) védői eljárás. Ha a nemzeti bíróság azt látja, hogy a kirendelt védő nem jól végzi a munkáját, akkor az alaki védelem megfelelő érvényesítése érdekében a bíróságnak aktívan kell fellépnie, és új védőt kell kirendelnie (ügyszám: 6694/74, 1980. május 13.).
A Wlodarczyk kontra Lengyelország-ügyben sem volt megfelelő a kirendelt védő eljárása, mert a terhelt kérése ellenére sem nyújtott be fellebbezést az elsőfokú ítélet ellen, ezért az EJEB megállapította az Egyezmény megsértését (ügyszám: 16286/07, 2011. október 11.).
|
Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban |
|---|
Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb kérdésének, a titkos adatgyűjtésnek próbálja felfedni minden vonulatát. |
A Brennan kontra Egyesült Királyság-ügyben ugyanakkor kimondta a Bíróság, hogy nem sértették meg a 6. cikk 1. pontját (tisztességes tárgyaláshoz való jog) és 3/c. pontját (védőhöz való jog) a kérelmezőnek az ügyvéddel való kapcsolatfelvétel késleltetése tekintetében. Nem sértették meg továbbá a 6. cikket a rendőrségi kihallgatások tekintetében sem. Megsértették azonban a 6. cikk 1. és 3/c. pontját azzal, hogy egy rendőr hallótávolságon belül jelen volt, amikor a kérelmező a letartóztatása után először beszélt ügyvédjével. A rendőr jelenléte ugyanis „a kihallgatásnál szükségszerűen akadályozhatta, hogy a kérelmező ügyvédjével nyíltan beszélhessen, és okot adhatott arra, hogy a kérelmező vonakodjon szóba hozni olyan kérdéseket, amelyek az ellene folyó ügyben esetleg jelentősek lehetnek. A kérelmezőt és ügyvédjét is egyaránt figyelmeztették, hogy nem említhetnek meg neveket, és a megbeszélést azonnal megszakítják, ha bármi olyan elhangzik, amiről a rendőrség úgy ítéli meg, hogy akadályozza a nyomozást. Nem volt jelentősége annak, hogy nem hivatkoztak konkrét témákra, amelyet a kérelmező és ügyvédje ezáltal nem tudtak megvitatni. Kifejezetten korlátozták a terhelt ama lehetőségét, hogy védőügyvédjével szabadon beszélhessen. A kérelmező a védővel való találkozást megelőzően és az után is beismert bizonyos dolgokat az üggyel kapcsolatban. Vitathatatlan tehát, hogy abban az időben szüksége volt jogi tanácsra. Továbbá vitathatatlan az is hogy a kérelmező válaszai, amelyeket olyan későbbi kihallgatások során tett, ahol ügyvédje nem lehetett jelen, a továbbiakban jelentősek lehettek a tárgyalás során, és esetleg helyrehozhatatlan hátrányt is okozhattak volna a védelemnek” (http://kuria-birosag.hu/hu/ejeb/ohara-egyesult-kiralysag-elleni-es-brennan-egyesult-kiralysag-elleni-ugye-3755597).
