A véleménynyilvánítás szabadságának korlátai

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szerző az alábbiakban az Európai Unió Bíróságának ítéletét elemzi, mely az N. H. és az Associazione Avvocatura per i diritti LGBTI – Rete Lenford-ügyben[1] született.

I. Az alapügy

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet az N. H. és az Associazione Avvocatura per i diritti LGBTI – Rete Lenford-ügyben az olaszországi Semmítőszék, a Corte suprema di cassazione terjeszette az Európai Unió Bírósága (EUB) elé. A felek közti jogvita alapját az N. H. ügyvéd által egy rádióműsorban tett azon nyilatkozata képezte, amely szerint ügyvédi irodájában nem szeretne homoszexuális személyekkel együtt dolgozni.

Bár az EUB az elmúlt időszakban az egyenlő bánásmód kereteivel kapcsolatban már több alkalommal is határozott, az ügy tényállásában ismertetendő jogi helyzet megoldása mindez ideig tisztázatlan volt. Az Európai Unió (EU) Működéséről Szóló Szerződés 19. cikke jogi alapot biztosít az EU részére arra, hogy fellépjen mindenfajta nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés ellen.

A 2000/78/EK tanácsi irányelv[2] (1) bekezdésében rögzített célja, hogy az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános keretei meghatározza. Ennek érdekében minimumkövetelményeket és jogelveket állapított meg az egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról. (9) preambulumbekezdésében rögzítette, hogy: „A foglalkoztatás és a munkavégzés kulcselemei a mindenki számára biztosítandó esélyegyenlőségnek, s jelentősen hozzájárulnak a polgárok teljes részvételéhez a gazdasági, kulturális és társadalmi életben, valamint képességeik kibontakoztatásához.”

A foglalkoztatás területén engedélyezhető lehet az eltérés, amennyiben egy, a faji vagy etnikai származással összefüggő tulajdonság valódi és döntő foglalkoztatási követelmény. Az eltérésnek a tevékenység jellegéből vagy végzésének a körülményeiből adódóan igazolhatónak, valamint jogszerűnek és arányosnak kell lennie.

Az irányelv nem tiltja a pozitív diszkriminációt, azaz a faji vagy etnikai származásból adódó hátrányok kiküszöbölésére és ellensúlyozására irányuló nemzeti intézkedéseket.

Amennyiben bárki úgy véli, hogy faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetés érte, akkor hozzá kell férnie bírói és/vagy közigazgatási eljáráshoz. Az egyesületek vagy egyéb érdekelt jogi személyek az eljárásban a sértett személy nevében vagy támogatójaként léphetnek fel. Az eljárás során a megkülönböztetést szenvedett személynek, a felperesnek, csak a megkülönböztetés vélelmét kell megalapoznia, amelyet követően az alperesnek kell bizonyítania, hogy nem történt megkülönböztetés.

Az N. H. és az Associazione Avvocatura per i diritti LGBTI – Rete Lenford-ügy újabb lehetőséget adott az EUB számára a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló 2000/78/EK irányelv rendelkezéseinek értelmezésére. Ennek során tisztáznia kellett, hogy az irányelv kiterjed-e az irányelv munkavállaláshoz való hozzájutás terén alkalmazott hátrányos megkülönböztetést tiltó 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatálya a rádióban tett olyan általános kijelentésre is, amelynek értelmében az interjúalany nem venne fel homoszexuális személyt az ügyvédi irodájába, továbbá, hogy ezzel összefüggésben azonosítható áldozat hiányában a szervezetek érvényesíthetik-e – többek között kártérítés megítéltetése révén – a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés tilalmát?[3]

Az olaszországi Semmítőszék előzetes döntéshozatal iránti kérelme 2000/78/EK tanácsi irányelv, különösen annak 2., 3. és 9. cikkének értelmezésére vonatkozott. E szerint:

2. cikk: A hátrányos megkülönböztetés fogalma

(1) Ezen irányelv alkalmazásában az „egyenlő bánásmód elve” azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában:

a) közvetlen hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy személy egy másikhoz képest kedvezőtlenebb elbánásban részesül, részesült vagy fog részesülni egy hasonló helyzetben az 1. cikkben hivatkozott okok bármelyike alapján;

b) közvetett hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy látszólag semleges előírás, feltétel vagy gyakorlat egy bizonyos vallású vagy meggyőződésű, egy bizonyos fogyatékosságú, egy bizonyos életkorú vagy egy bizonyos szexuális irányultságú személyt más személyekkel szemben hátrányos helyzetbe hoz, kivéve ha

i. az előírás, feltétel vagy gyakorlat törvényes cél által objektíve igazolható, és a cél elérésére irányuló eszközök megfelelők és szükségesek; vagy ha

ii. bizonyos fogyatékossággal rendelkező személyek vonatkozásában a munkáltatónak vagy bármely más személynek vagy szervezetnek, akire ez az irányelv vonatkozik, a nemzeti jogszabályok értelmében megfelelő intézkedéseket kell hoznia az 5. cikkben meghatározott elvekkel összhangban, hogy megszüntesse az ilyen előírásból, feltételből vagy gyakorlatból eredő hátrányokat.

(3) A zaklatás az (1) bekezdés értelmében a hátrányos megkülönböztetés egy olyan formájának tekintendő, amikor nemkívánatos magatartásra kerül sor az 1. cikkben említett okok bármelyike alapján olyan céllal vagy olyan hatást kiváltva, amely sérti valamely személy méltóságát, és megfélemlítő, ellenséges, lekicsinylő, megalázó vagy sértő környezetet teremt. A tagállamok nemzeti jogukkal és gyakorlatukkal összhangban ebben az összefüggésben határozhatják meg a zaklatás fogalmát.

(4) Az 1. cikkben említett okok bármelyike alapján a személyekkel szembeni hátrányos megkülönböztetésre adott utasítást az (1) bekezdés értelmében hátrányos megkülönböztetésnek kell tekinteni.

(5) Ez az irányelv nem érinti a nemzeti jog által meghatározott olyan intézkedéseket, amelyek egy demokratikus társadalomban a közbiztonság és a közrend fenntartásához, a bűncselekmények megakadályozásához, az egészség védelméhez és mások jogainak és szabadságának a védelméhez szükségesek.

3. cikk: Az irányelv hatálya

(1) A Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz-, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket is a következőkre tekintettel:

a) a munkavállaláshoz, önálló vállalkozáshoz, a foglalkozáshoz való hozzájutás feltételei, beleértve a kiválasztási és toborzási feltételeket, bármely tevékenységi ágban és a szakmai hierarchia minden szintjén, beleértve az előmenetelt is;

b) a pályaválasztási tanácsadás, a szakképzés, a szakmai továbbképzés és az átképzés – beleértve a szakmai gyakorlatot – minden formájához való hozzájutás;

c) alkalmazási és munkakörülmények, beleértve az elbocsátást és a díjazást;

d) tagság vagy részvétel a munkavállalók vagy a munkaadók szervezeteiben vagy bármely szervezetben, amelynek tagjai egy bizonyos szakmát gyakorolnak, beleértve az ilyen szervezetek által nyújtott ellátásokat is.

(2) Ez az irányelv nem terjed ki az állampolgársági alapon történő megkülönböztetésre, és nem érinti a harmadik országokból érkező, illetve hontalan személyek beutazását és letelepedését a tagállamok területén, és bármiféle olyan bánásmódot, amely az érintett, harmadik országokból származó, illetve hontalan személyek jogállásából ered.

(3) Ezt az irányelvet nem kell alkalmazni semmilyen állami rendszerek vagy azzal egyenrangú egyéb rendszerek kifizetéseire, beleértve az állami szociális biztonsági és a szociális védelmi rendszereket is.

(4) A tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy mindaddig, amíg a megkülönböztetés fogyatékosság és életkor alapján történik, ezt az irányelvet nem kell alkalmazni a fegyveres erőkre.

II. A tényállás[4]

Az Associazione Avvocatura per i diritti LGBTI – Rete Lenford olyan ügyvédi egyesület, amely a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) személyek bíróság előtti jogvédelmét látja el[5]. N. H., aki ügyvédi irodánál rangidős ügyvéd, egy szórakoztató rádióműsorban mint interjúalany kijelentette, hogy soha nem venne fel homoszexuális személyeket, és nem működne együtt azokkal saját ügyvédi irodájában. E kijelentéseinek megtétele idején N. H. ügyvédi irodájában felvételi eljárás nem volt folyamatban.

Az Associazione eljárást indított N. H.-val szemben, kérve N. H. arra kötelezését, hogy a végzés egy részét egy országos lapban tegye közzé, készítsen cselekvési tervet a hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére, és fizessen nem vagyoni kártérítést az Associazione részére, mivel véleménye szerint N. H. a munkavállalók szexuális irányultságán alapuló hátrányos megkülönböztetést megvalósító magatartást tanúsított, megsértette a 2000/78EK irányelvet átültető a 216. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet[6] 2. cikke (1) bekezdésének a) pontját. E rendelkezés szerint:

„E […] rendelet alkalmazásában az egyenlő bánásmód elve azt jelenti, hogy nem szabad valláson, személyes meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni. Ez az elv megköveteli, hogy az alábbiakban meghatározott közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés ne valósuljon meg:

a) közvetlen hátrányos megkülönböztetés áll fenn, ha egy személlyel szemben vallása, személyes meggyőződése, fogyatékossága, kora vagy szexuális irányultsága miatt kevésbé kedvezően járnak el, mint ahogyan egy másik személlyel szemben hasonló helyzetben eljárnak, eljártak vagy eljárnának.”

A törvényerejű rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja előírja:

„A valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetéstől mentes egyenlő bánásmód elvét minden személyre alkalmazni kell, mind a közszférában, mind pedig a magánszférában, és bírói jogvédelemben kell részesíteni a 4. cikkben meghatározott formák szerint, különös figyelemmel az alábbi területekre:

a) a munkavállaláshoz, önálló vállalkozáshoz, a foglalkozáshoz való hozzáférés feltételei, beleértve a kiválasztási és felvételi feltételeket.”

N. H. ellen a munkaügyi bíróságként eljáró bergamói bíróság, a Tribunale di Bergamo előtt keresetet indított, amely 2014. augusztus 6-ai végzésével N. H.-val szemben marasztaló ítéletet hozott.

Megállapította, hogy az N. H. által tanúsított magatartás jogsértő, mivel hátrányosan megkülönböztető jellegű, és N. H.-t a végzés kért közzétételére, valamint 10.000 euró összegű kártérítésnek az Associazione részére történő megfizetésére kötelezte.

Az N. H. által a szóban forgó végzés ellen benyújtott fellebbezést a bresciai fellebbviteli bíróság, a Corte d’appello di Brescia 2015. január 23-ai ítéletével elutasította, mely ítélettel szemben N. H. felülvizsgálati kérelmet terjesztett az olaszországi Semmítőszék, a Corte suprema di cassazione elé.

Kérelmében foglaltak alátámasztása érdekében az Associazione – tekintettel kereshetőségi jogának a fellebbviteli bíróság általi elismerésére – a 216. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 5. cikkének téves alkalmazását hozta fel, továbbá e törvényerejű rendelet 2. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 3. cikkének megsértésére vagy téves alkalmazására hivatkozott azzal az indokkal, hogy az ügyvédi hivatással kapcsolatos véleményét nem munkáltatói minőségében, hanem egyszerű állampolgárként fejtette ki, és a vitatott nyilatkozatoknak semmilyen tényleges szakmai vonatkozása nincs.

Az általa hivatkozott törvényerejű rendelet 5. cikke szerint:

„(1) A megsértett jogot vagy érdeket képviselő szakszervezetek, szövetségek és szervezetek közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban adott felhatalmazás alapján – amely alakiság megsértése semmisséget von maga után – jogosultak arra, hogy a 4. cikk értelmében a hátrányos megkülönböztetés sértettjének nevében, javára vagy e sértettet támogatva a 4. cikk értelmében eljárást indítsanak azon természetes vagy jogi személlyel szemben, akinek/amelynek magatartására vagy aktusára visszavezethető a hátrányos megkülönböztetés.

(2) Az (1) bekezdés szerinti személyek emellett a csoportos hátrányos megkülönböztetés eseteiben is kereshetőségi joggal rendelkeznek, amennyiben nem állapíthatóak meg közvetlenül és azonnal a hátrányos megkülönböztetéssel sértett személyek.”

A kérdést előterjesztő bíróság a felülvizsgálati kérelem kapcsán rámutatott arra: a fellebbviteli bíróság ítéletében megállapította, hogy „a rádióműsorban folytatott beszélgetés során [N. H.] egy sor olyan, a műsorvezető által a műsor során kiprovokált mondatot mondott, amely […] alátámasztotta az azon adott személyek csoportjára vonatkozó általános ellenérzését, akiket nem kíván az irodájában látni […], sem pedig – elméletileg – munkatársként felvenni”, másrészt azonban ezen időszakban semmilyen felvételi eljárás nem volt folyamatban és ilyet nem is terveztek.

Arra keresve választ, hogy egy olyan ügyvédi egyesület, mint az Associazione, kifejtette, az olasz jogban, amikor a foglalkoztatással kapcsolatos hátrányos megkülönböztetést nem valamely azonosított sértett, hanem személyek egy csoportja tekintetében gyakorolják, törvényerejű rendelet e rendelkezése kétségtelenül elismeri az e rendelkezésben szereplő azon szervezetek kereshetőségi jogát, amelyek a sértettek közössége érdekeit képviselőinek minősülnek. Továbbá fenntartásait fejezte az ügyvédi testület N. H.-val szembeni kereshetőségi jogával kapcsolatban.

Az irányelv jogvédelemről szóló előírásai szerint:

„9. cikk (1) A tagállamok biztosítják, hogy az irányelv által előírt kötelezettségek betartatására szolgáló jogi és/vagy közigazgatási eljárások …minden olyan személy számára hozzáférhetőek legyenek, akik úgy érzik, hogy az egyenlő bánásmód elve alkalmazásának elmulasztása miatt őket sérelem érte …

(2) A tagállamok biztosítják, hogy azok a szövetségek, szervezetek vagy egyéb jogi személyek, amelyeknek – a nemzeti jogban meghatározott előírásoknak megfelelően – törvényes érdeke, hogy ezen irányelv rendelkezéseit betartsák, részt vehessenek az ezen irányelv által előírt kötelezettségek betartatására létrehozott, bármilyen jogi és/vagy közigazgatási eljárásban, akár a panaszos helyett, akár a panaszos mellett fellépve, annak jóváhagyásával…”

Az előterjesztő bíróságnak azzal kapcsolatban is voltak kétségei, hogy N. H. kijelentései az irányelv hatálya alá tartoznak-e azon az alapon, hogy „munkavállalással” kapcsolatosak, vagy azokat egyszerű véleménynyilvánításnak kell tekinteni, amely hátrányosan megkülönböztető felvételi eljárással nem függ össze. E körben arra kereste a választ, hogy az irányelv szabályozása milyen korlátok közé szorítja a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlását.

Megjegyzése szerint a hátrányos megkülönböztetéssel szemben a 2000/78 irányelv és a 216. sz. törvényerejű rendelet által nyújtott védelem hatálya a munkaviszony létrejöttének, végrehajtásának és megszűnésének eseteire terjed ki, és így érinti a gazdasági tevékenységet.

E jogi aktusok azonban nézőpontja szerint idegenek a véleménynyilvánítás szabadságától, és szerinte látszólag nem irányulnak annak korlátozására. Ráadásul az említett jogi aktusok alkalmazása a hátrányos megkülönböztetés tényleges veszélyének fennállásától függ. Következésképpen arra várt választ, hogy a 2000/78 irányelv és az azt átültető nemzeti szabályozás hatálya alá tartozó, munkavállaláshoz való hozzájutással kapcsolatos helyzet megállapításához szükséges‑e, hogy legalább egy egyéni felvételi beszélgetés vagy nyilvános állásajánlat legyen folyamatban, és hogy ilyen körülmény hiányában a véleménynyilvánítás szabadsága védi‑e azokat az egyszerű nyilatkozatokat, amelyek nem rendelkeznek legalább a nyilvános állásajánlatok jellemzőivel.

E körülmények között az olaszországi Semmítőszék, a Corte suprema di cassazione eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett az EUB elé.

III. Az EUB értelmezése és ítélete

III. 1.

Az EUB elsőként a kérdést előterjesztő bíróság második kérdésével foglalkozott. Kérdésével e bíróság arra keresett választ, hogy a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő, „a munkavállaláshoz, illetve a foglalkozáshoz való hozzájutás feltételeinek” fogalmát úgy kell-e értelmezni, hogy a valamely személy által egy audiovizuális műsorban tett azon nyilatkozatok, amelyek szerint vállalkozásában soha nem alkalmazna bizonyos szexuális irányultsággal rendelkező személyeket, továbbá nem is dolgozna együtt ilyen személyekkel, még akkor is e fogalomba tartoznak, ha semmilyen felvételi eljárás nem volt folyamatban, illetve nem is terveztek ilyet”.

Az EUB elöljáróban rögzítette, hogy a 2000/78 irányelvet annak 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében, az unióra átruházott hatáskörök korlátain belül, a munkavállaláshoz, önálló vállalkozáshoz vagy a foglalkozáshoz való hozzájutás feltételeire tekintettel – beleértve a kiválasztás és a munkaerő-felvétel feltételeit – minden személyre alkalmazni kell, mind a köz-, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve az állami szerveket is, függetlenül a tevékenység fajtájától és a szakmai hierarchiában elfoglalt helytől, az előmenetelt is beleértve[7]. Az irányelv „a munkavállaláshoz, a foglalkozáshoz való hozzájutás feltételei” fogalmának meghatározásával kapcsolatban nem a tagállamok jogára utal, és mivel ezt a kifejezést nem határozza meg, azt a köznyelvben elfogadott szokásos jelentését alapul véve kell értelmezni, figyelembe véve azon szövegkörnyezetet, amelyben e kifejezést használják, és azon szabályozás célkitűzéseit, amelynek e kifejezés a részét képezi[8]. Ez a kifejezés az általános nyelvhasználatban olyan körülményekre és tényekre vonatkozik, amelyek fennállását feltétlenül meg kell állapítani ahhoz, hogy valamely személy egy adott állást vagy munkát megkaphasson.

Ugyanakkor ezen előírás szövege önmagában nem teszi lehetővé annak meghatározását, hogy valamely személynek egy adott állásra vagy munkára történő – folyamatban lévő vagy tervezett – felvételi eljárásától teljesen függetlenül tett nyilatkozatok ezen irányelv tárgyi hatálya alá tartoznak‑e. Ennél fogva e 3. cikk (1) bekezdésének a) pontja hátterét képező összefüggéseket, valamint az említett irányelv célkitűzéseit kell szem előtt tartani[9].

Az EUB ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a 2000/78 irányelv az EUMSZ 19. cikk (1) bekezdése alapján fogadták el, amely hatáskört biztosít az unió számára többek között a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem érdekében szükséges intézkedések meghozatalára. Célja többek között a szexuális irányultságon alapuló, „foglalkoztatás és munkavégzés során” alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel, a többek között az ezen okon alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni hatékony védelem mindenki számára történő biztosításával[10]. Továbbá a (11) preambulumbekezdése kimondja, hogy a többek között a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés meghiúsíthatja az EUMSZ célkitűzéseinek a megvalósítását, különösen a foglalkoztatás magas szintjének és a magas szintű szociális védelemnek az elérését, az életszínvonal növelését, az életminőség javítását, a gazdasági és szociális kohéziót és szolidaritást, valamint a személyek szabad mozgását. A hatálya alá tartozó területen, ily módon konkretizálja a Charta 21. cikkében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvét[11].

E célra és a 2000/78 irányelv által védeni kívánt jogok jellegére, valamint az annak alapjául szolgáló alapvető értékekre tekintettel az ezen irányelv hatályát meghatározó 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett, „a munkavállaláshoz, illetve a foglalkozáshoz való hozzájutás feltételeinek” fogalma nem értelmezhető megszorítóan[12].

Az EUB e rendelkezés kapcsán korábbi ítéletében rögzítette, hogy e fogalom alá tartozhatnak a meghatározott munkaerő-felvételi politikára vonatkozó nyilvános nyilatkozatok, még ha azokat akkor tették is, ha a szóban forgó felvételi eljárás nem nyilvános felhívás vagy közvetlen tárgyalás alapján zajlik egy olyan kiválasztási eljárás eredményeképpen, amelynek előfeltétele a jelentkezések benyújtása és azoknak a munkáltató érdekeire tekintettel történő előválogatása[13]. Megállapítása szerint önmagában az a tény, hogy a homofób munkaerő-felvételi politikára utaló nyilatkozatok nem olyan személytől származnak, aki rendelkezik a munkáltató munkaerő-felvételi politikájának közvetlen meghatározására, vagy akár az e munkáltató munkaerő-felvételi kérdésekben történő képviseletére irányuló jogképességgel, nem zárja ki szükségszerűen azt, hogy az ilyen nyilatkozatok a munkavállaláshoz vagy a foglalkozáshoz való hozzájutás e munkáltató által meghatározott feltételei közé tartozzanak[14]. Pontosította, hogy az a tény, miszerint a munkáltató nem határolódott el egyértelműen az érintett nyilatkozatoktól, továbbá a közvélemény, illetve az érintett csoportok véleménye olyan releváns bizonyítéknak minősülhet, amelyet az eljáró bíróság a tények átfogó értékelésénél figyelembe vehet[15]. Az a körülmény, hogy a nyilatkozatok megtétele idején semmilyen felvételi célú eljárás nem volt folyamatban nem zárja ki jobban annak lehetőségét, hogy az ilyen nyilatkozatok a 2000/78 irányelv tárgyi hatálya alá tartozzanak[16].

Ebből következően, ahhoz, hogy e nyilatkozatok az irányelv e rendelkezésének által meghatározott tárgyi hatálya alá tartozzanak, az szükséges, hogy azokat ténylegesen egy adott munkáltató munkaerő-felvételi politikájához lehessen kapcsolni, ami azt követeli meg, hogy az a kapcsolat, amely e nyilatkozatok és a munkavállaláshoz, illetve a foglalkozáshoz való hozzájutásnak e munkáltatónál jelentkező feltételei között fennáll, ne hipotetikus jellegű legyen. Az ilyen kapcsolat fennállását az eljáró nemzeti bíróságnak az érintett nyilatkozatokat jellemző körülmények átfogó elemzése keretében kell értékelnie[17].

A főtanácsnoki indítvány szerint „az EUB ítélkezési gyakorlatából levont elveknek köszönhetően meghatározható az olyan kritériumok (nem kimerítő jellegű) felsorolása, amelyek alapján megállapítható, hogy a hátrányosan megkülönböztető jellegű kijelentések és a munkavállaláshoz való hozzájutás között mikor áll fenn kellő összefüggés ahhoz, hogy e kijelentések a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozzanak. Ennek során vizsgálni kell a kijelentéseket tevő személy jogállását és minőségét. E személynek valóban potenciális munkáltatónak vagy olyan valakinek kell lennie, aki jogilag vagy ténylegesen jelentős hatást képes gyakorolni a potenciális munkáltató munkaerő-felvételi politikájára, vagy legalábbis ésszerűen olyannak tekinthető, aki képes ilyen befolyás gyakorlására akkor is, ha a munkaerő-felvételi kérdésekre vonatkozóan nem rendelkezik döntési joggal. A kijelentések jellegét és tartalmát is figyelembe kell venni. Azoknak a potenciális munkáltató vagy a szóban forgó kijelentéseket tevő személy tevékenységi területén, vagyis olyan területen történő munkavállalásra kell vonatkozniuk, amelyen a szóban forgó személy valószínűsíthetően munkaerőt vesz fel. E kijelentésekből megállapíthatónak kell lennie a munkáltató arra vonatkozó szándékának, hogy hátrányosan megkülönböztesse a védett csoport tagjait. E kijelentéseknek továbbá olyan jellegűeknek kell lenniük, hogy a védett csoporthoz tartozó személyeket visszatartsák a jelentkezéstől abban az esetben, ha a szóban forgó potenciális munkáltatónál üresedés következik be. A kijelentések megtételének kontextusa is releváns. E kijelentések magánjellegű megjegyzések voltak-e, vagy azokat nyilvánosan tették meg?

Végezetül fontos figyelembe venni azt, hogy a megtett kijelentések jellege, tartalma és kontextusa milyen mértékben tarthatja vissza a védett csoportba tartozó személyeket attól, hogy munkára jelentkezzenek a szóban forgó munkáltatónál”[18].

Észszerűen senkitől sem várható el, hogy egy olyan állásra jelentkezzen, amely esetében előre tudja, hogy faji vagy etnikai származása miatt semmi esélye a felvételre. Ennél fogva valamely munkáltató olyan nyilvános kijelentése, miszerint meghatározott faji vagy etnikai származású személyek ne is jelentkezzenek, minden, csak nem hipotetikus hatású. Egy ilyen cselekedet hátrányos megkülönböztető voltának figyelmen kívül hagyása szemet hunyna a társadalmi valóság felett, miszerint az ilyen kijelentések megalázó és demoralizáló hatással bírnak a munkaerőpiacon megjelenni kívánó, ilyen faji származású személyekre, különösen azokra, akiket érdekelt volna a szóban forgó munkáltatónál meghirdetett munka[19]”

Az EUB részére adott tájékoztatás szerint N. H. rangidős ügyvéd, és az általa tett kijelentésekben a saját ügyvédi irodájára utalt. N. H. egyértelműen olyan (negatív) felvételi feltételt fogalmazott meg, amellyel hátrányosan megkülönbözteti az esetleges homoszexuális pályázókat. Kijelentéseit a rádióban, nyilvánosan tette.[…] A kijelentések az esetleges homoszexuális pályázókat valószínűleg visszatartották attól, hogy ügyvédként vagy kisegítő személyként történő foglalkoztatásukat kérjék a szóban forgó ügyvédi irodában.

A 2000/78 irányelv ezen értelmezését nem gyengíti a véleménynyilvánítás szabadsága gyakorlásának esetleges korlátozása, amely, amint az a Charta 52. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, nem abszolút jog. Gyakorlása korlátozható, feltéve hogy e korlátozásokat törvény írja elő, és azok tiszteletben tartják e jog lényeges tartalmát, és az arányosság elvét. E szabadság gyakorlásának az irányelvből esetlegesen eredő korlátozásait törvény írja elő, és annak rendelkezései közvetlenül ezen irányelvből erednek.

E korlátozások tiszteletben tartják a véleménynyilvánítás szabadságának lényeges tartalmát az arányosság elvét is, mivel kizárólag a 2000/78 irányelv céljainak elérése érdekében alkalmazandók.

Kizárólag az olyan kijelentés tilos, amely a foglalkoztatás és munkavégzés terén alkalmazott hátrányos megkülönböztetést valósít meg. A véleménynyilvánítás szabadságába történő ilyen beavatkozás nem haladja meg azt a mértéket, amely elengedhetetlen és megfelelő az irányelv célkitűzéseinek megvalósításához[20].

A véleménynyilvánítás szabadsága gyakorlásának a 2000/78 irányelvből eredő korlátozása szükséges a foglalkoztatáshoz és a munkavégzéshez kapcsolódó jogok biztosításához, amelyekkel az ezen irányelv 1. cikkében szereplő okok valamelyikével jellemzett személycsoportokhoz tartozó személyek rendelkeznek[21]. A hátrányosan megkülönböztető véleményeknek a munkáltató vagy a valamely vállalkozás munkaerő-felvételi politikájára meghatározó befolyás gyakorlására alkalmas, vagy ilyennek tartott személy általi megfogalmazása alkalmas arra, hogy az érintett személyeket attól, hogy állásra pályázzanak, visszatartsa.

Mivel egy, a tényállás szerint egy szórakoztató rádióműsor közben, az interjúalany által tett kijelentés, egyúttal az azt kifejező személynek az érintett személycsoporttal kapcsolatos egyéni véleménye megnyilvánulását képezte, így nem mentesülhet a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem ezen irányelv által létrehozott rendszere alól.

Az EUB második kérdésre adott válasza szerint a „munkavállaláshoz, illetve a foglalkozáshoz való hozzájutás feltételeinek” a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő fogalmát úgy kell értelmezni, hogy a valamely személy által egy audiovizuális műsor során tett azon nyilatkozatok, amelyek szerint vállalkozásában soha nem alkalmazna bizonyos szexuális irányultsággal rendelkező személyeket, továbbá nem is dolgozna együtt ilyen személyekkel, még akkor is e fogalomba tartoznak, ha semmilyen felvételi eljárás nem volt folyamatban, illetve nem is terveztek ilyet, feltéve hogy az e nyilatkozatok és a munkavállaláshoz vagy a foglalkozáshoz való hozzájutás e vállalkozásnál jelentkező feltételei közötti kapcsolat nem hipotetikus[22].

III. 2.  

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra várt választ, hogy a 2000/78 irányelvet úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint az olyan ügyvédi egyesület, amelynek alapító okirata szerinti célja meghatározott szexuális irányultsággal rendelkező személyek bíróság előtti védelme, valamint e személycsoport kultúrájának és jogai tiszteletben tartásának előmozdítása, e célnál fogva és esetleges haszonszerzési céljától függetlenül automatikusan jogosult arra, hogy olyan bírósági eljárást kezdeményezzen, amely az ezen irányelvből eredő kötelezettségek betartatására és – adott esetben – kártérítés igénylésére irányul, amennyiben olyan tények következnek be, amelyek az említett személycsoportnak az említett irányelv értelmében vett hátrányos megkülönböztetését valósíthatják meg és konkrét sértett személy nem azonosítható[23].

A főtanácsnoki indítvány szerint, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása mellett a nemzeti jognak kell rögzítenie azokat a feltételeket, amelyek annak meghatározását szolgálják, hogy valamely szervezet rendelkezik-e törvényes érdekkel[24].

Az EUB érvelése szerint, az irányelv 9. cikkének (2) bekezdése nem követeli meg, hogy a tényállás szerinti egyesület, a tagállamokban az irányelvből eredő kötelezettségek betartatására irányuló bírósági eljárást kezdeményezhessen abban az esetben, ha egyetlen sértett sem azonosítható.

Ebből fakadó következtetése szerint, e rendelkezés lehetővé teszi, hogy a tagállamok nemzeti jogszabályaikban biztosítsák, hogy az egyesületek, amelyeknek jogos érdekükben áll ezen irányelv betartásának biztosítása, bírósági vagy közigazgatási eljárást indíthassanak annak érdekében, hogy az említett irányelvből eredő kötelezettségek betartatását biztosítsák, akkor is, ha nem egy meghatározott sértett személy nevében, illetve azonosítható sértett személy hiányában járnak el[25].

Amennyiben valamely tagállam ilyen döntést hoz, feladata annak meghatározása, hogy a tényállás szerinti egyesület milyen feltételek mellett indíthat bírósági eljárást a 2000/78 irányelv által tiltott hátrányos megkülönböztetés fennállásának megállapítása és annak szankcionálása érdekében. A tagállam feladata többek között annak meghatározása, hogy az, miszerint az egyesület haszonszerzési vagy nem haszonszerzési célja befolyásolja-e az ilyen értelmű kereshetőségi jogának értékelését, valamint az ilyen kereset terjedelmének pontosítása, különös tekintettel azokra a szankciókra, amelyeket ez utóbbi eljárás eredményeként kiszabhatnak, és az ilyen szankcióknak a 2000/78 irányelv 17. cikkének megfelelően hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük, abban az esetben is, ha konkrét sértett személy nem azonosítható[26].

Az EUB e körülményekre figyelemmel az első kérdésre adott válasza szerint a 2000/78 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint az olyan ügyvédi egyesület, amelynek alapító okirata szerinti célja meghatározott szexuális irányultsággal rendelkező személyek bíróság előtti védelme, valamint e személycsoport kultúrájának és jogai tiszteletben tartásának előmozdítása, e célnál fogva és esetleges haszonszerzési céljától függetlenül automatikusan jogosult arra, hogy olyan bírósági eljárást kezdeményezzen, amely az ezen irányelvből eredő kötelezettségek betartatására és – adott esetben – kártérítés igénylésére irányul, amennyiben olyan tények következnek be, amelyek az említett személycsoportnak az említett irányelv értelmében vett hátrányos megkülönböztetését valósíthatják meg és konkrét sértett személy nem azonosítható[27].

Lábjegyzetek:

[1] 2020. április 23-ai N. H. és az Associazione Avvocatura per i diritti LGBTI – Rete Lenford C‑507/18. sz. ügy, ítélet ECLI:EU:C:2020:289 (Ítélet)

[2] A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-ei 2000/78/EK tanácsi irányelv

[3] Eleanor Sharpston főtanácsnok C‑507/18. sz. N. H. kontra Associazione Avvocatura per i diritti LGBTI – Rete Lenford-ügyben tett indítványa (Indítvány) 1. pont

[4] Ítélet 16-27. pont, Indítvány 20-27. pont

[5] Az „LMBTI” a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális személyekre széles körben használt rövidítés. Az Európai Unió Tanácsának vonatkozó iránymutatása. Luxemburg, 2013. június 24.

[6] A 2003. július 9-ei decreto legislativo n. 216 – Attuazione della direttiva per la parità di trattamento in materia di occupazione e di condizioni di lavoro (a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód érdekében a 2000/78 irányelv átültetéséről szóló 216. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendeletnek az eljárás idején alkalmazandó változata

[7] Ítélet 30. pont

[8] 2016. október 18-ai Nikiforidis-ítélet, C‑135/15, EU:C:2016:774, 28. pont; 2019. március 26-ai SM-ítélet, C‑129/18, EU:C:2019:248, 50. pont

[9] Ítélet 34. pont

[10] 2019. január 15-ei E.B.-ítélet, C‑258/17, EU:C:2019:17, 40. pont

[11] 2018. április 17-ei Egenberger-ítélet, C‑414/16, EU:C:2018:257, 47. pont

[12] 2011. május 12-ei Runevič‑Vardyn és Wardyn-ítélet, C‑391/09, EU:C:2011:291, 43. pont; 2015. július 16-ai CHEZ Razpredelenie Bulgaria-ítélet, C‑83/14, EU:C:2015:480, 42. pont

[13] 2013. április 25-ei Asociația Accept-ítélet, C‑81/12, EU:C:2013:275, 44. és 45. pont

[14] Ítélet 41. pont

[15] Asociația Accept-ítélet 47–51. pont

[16] Ítélet 42. pont

[17] Ítélet 43. pont

[18] Indítvány 53-56. pont

[19] Poiares Maduro főtanácsnok indítványának a Centrum voor Gelijkheid van Kansen en voor Racismebestrijding kontra Firma Feryn NV C‑54/07 EU:C:2008:155 ügy, 15. pontját idézi az indítvány 58. pontja

[20] Indítvány 69. pont

[21] Indítvány 71. pont

[22] Ítélet 58. pont

[23] Ítélet 59. pont

[24] Indítvány 110. pont

[25] 2013. április 25-ei Asociația Accept-ítélet, C‑81/12, EU:C:2013:275, 37. pont

[26] 2013. április 25-ei Asociația Accept-ítélet, C‑81/12, EU:C:2013:275, 62. és 63. pont

[27] Ítélet 65. pont

---