Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap finanszírozási kérdései
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Európai Adatvédelmi Testület véleményében részletesen bemutatta, hogy a GDPR 23. cikke alapján milyen garanciák mellett korlátozhatók az érintettek jogai. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az érintettek ebben az esetben sem foszthatók meg jogaiktól.
Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) 30. plenáris ülésén nyilatkozatot fogadott el az érintettek jogoknak a tagállamok által, rendkívüli helyzetben bevezetett intézkedései alatti érvényesüléséről.
Az EDPB levelében reagált az Európai Állampolgári Jogi Unió, a Access Now és a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezeteknek, a magyar kormány május 4-én elfogadott 179/2020. (IV.4.) Korm. rendeletével kapcsolatos megkeresésére.
Az EDPB felhívta a figyelmet, hogy még a rendkívüli időkben alkalmazott veszélyhelyzeti intézkedések során is fenn kell tartani a személyes adatok védelmét, így biztosítva a demokrácia, a jogállamiság és az Európai Unió alapjául szolgáló alapvető jogok átfogó értékeinek tiszteletben tartását.
Az EDPB mind nyilatkozatában, mind a levelében hangsúlyozza, hogy a GDPR továbbra is alkalmazandó, és hatékony válaszlépést biztosít a koronavírus idején, ugyanakkor védi az alapvető jogokat és szabadságokat. Az EU adatvédelmi rendelete már lehetővé teszi az olyan adatkezelési műveleteket, amelyek hozzájárulnak a koronavírus világjárvány elleni küzdelemhez.
Nyilatkozatában az EDPB emlékeztetett az érintettek jogainak korlátozása során betartandó alábbi alapelvekre, amelyeknek a veszélyhelyzetben is érvényesülniük kell:
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Az EU az eladók termelői láncért viselt felelősségének szigorításáról döntött. Németországban már évek óta az értékesítők felelnek a termelőik emberi jog sértéseiért és környezetszennyezéseiért.
A szerző alábbi írásában az Európai Unió Bíróságának az FGTI vs Victoria Seguros SA-ügyben hozott ítéletét ismerteti, melyben az alkalmazandó jog kérdését vette górcső alá
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!