Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ügyben három azeri, emberi jogok védelmével foglalkozó férfi és egy általuk 2010-ben alapított, Emberi Jogi Klub nevű egyesület fordult a Bírósághoz az egyesülési jog megsértése miatt. A panasz lényege az volt, hogy a létrehozni kívánt egyesületet többször nem jegyezték be és ezzel nem ismerték el jogi személyként. A strasbourgi testület az ügy kapcsán kimondta, hogy a jogi személyként való elismerés hiánya az egyesülési jogba való beavatkozásnak minősül, és a bejegyzéssel kapcsolatos jogi szabályozás előreláthatatlanság önmagában is megalapozhatja az egyezménysértést.
Az alapügy
Rasul Jafarov, Emin Huseynov és Sabuhi Gafarov 2010 márciusában egyesületet hoztak létre Emberi Jogi Klub (továbbiakban: EJK) néven. Az alapszabály elfogadása mellett Rasul Jafarovot választották meg a szervezet elnökének. Jafarov egy nemzetközileg is ismert azeri jogvédő, akit 2014-ben, alig fél évvel az alapul fekvő strasbourgi eljárás megindulása után letartóztattak és egy koncepciós eljárás végén – amelyet az EJEB is egyezménysértőnek minősített – elítéltek hat év börtönre, de a nemzetközi tiltakozások után 2016-ban elnöki kegyelemben részesült és szabadon engedték.
Az alapszabály szerint az elnök hatáskörébe tartozott az egyesület képviselete, a nevében szerződések kötése, ügyvédi meghatalmazás adása, a közgyűlés összehívása és mindaz, amit a közgyűlés a hatáskörébe utal.
A kérelmezők 2011-ben kérvényezték az Igazságügyi Minisztériumnál az EJK nyilvántartásba vételét. Ezt először azzal utasították vissza érdemi vizsgálat nélkül, hogy a kérvényhez nem csatolták az alapítók személyi okmányának másolatát. Ezért a kérelmezők a kérvény dokumentációját ezzel a másolattal kiegészítve ismételten benyújtották. A második bejegyzési kérvényt decemberben azért utasították el érdemi vizsgálat nélkül, mert nem írta alá mindhárom alapító az EJK alapító okiratát. Ezért a kérelmezők harmadszor benyújtották a kérelmet az aláírásukkal. Ezt már érdemi vizsgálat alapján utasította el a minisztérium, ez alkalommal arra hivatkozva, hogy a jogi személy jogi képviselőjének hatásköreit nem sorolja fel az alapító okirat.
A kérelmezők a döntéssel szemben közigazgatási bírósághoz fordultak arra hivatkozva, hogy a törvény alapján a jogi képviselő kijelölése opcionális, és mivel az alapítók ilyet soha nem jelöltek ki (hanem az elnök hatáskörébe utalták a képviseleti jogot), a minisztérium döntése megalapozatlan és jogsértő, egyben az azeri alkotmányban és az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított egyesülési jogot sérti. Ezt először megalapozatlanul visszautasította az azeri közigazgatási bíróság, majd a fellebbezés alapján befogadta és jogorvoslati kérelmet érdemi bírálatra alkalmasnak minősítette 2012 áprilisában. Azonban szeptemberben azt a döntést hozta, hogy a fellebbezést visszavontnak kell tekinteni, mert az abban a hónapban 19-ére és 25-ére kitűzött előzetes meghallgatáson sem jelent meg a fellebbező fél. Azonban kiderült, hogy azért nem jelentek meg, mert arról soha nem értesítették őket, így az eljárás ismét folytatódott.
A 2013 februárjában sommás indokolással meghozott ítéletében a bíróság jogszerűnek mondta ki a támadott minisztériumi döntést az EJK bejegyzésének megtagadásáról. (Figyeljük meg, már most több mint másfél év telt el az egyesület bejegyzési kérelmének benyújtásától!) Az ítélet nem nyújtott érdemi indokolást arra nézve, hogy a kérelmezők fellebbezésében előadott érvek miért lennének alaptalanok, egyszerűen annyit tartalmazott, hogy a minisztérium döntése jogszerű volt, mert volt benne jogszabályi hivatkozás. A másodfokú bíróság lényegében megismételte ezt az indokolást, ahogy a Legfelsőbb Bíróság is, így került az ügy az Emberi Jogok Európai Bírósága elé.
Az EJEB döntése
A kérelmezők álláspontja szerint az ügyben hozott végleges döntésig eltelt idő hossza önmagában megalapozza az egyesülési jog sérelmét, mert az az alapvető jog gyakorlásába való beavatkozásnak minősül. Ugyanis bár a bejegyzés nem feltétele a jogszerű működésnek, annak hiánya miatt számos lehetőségtől el van zárva egy egyesület: nem nyithat bankszámlát, szervezetként nem tud támogatást kapni, nem tud alkalmazottat felvenni és sok más olyat tenni, ami a hatékony szervezeti működés alapfeltétele. Emellett a visszautasító döntésnek nem is volt jogszabályi alapja (not prescribed by law), mivel a jogi képviselő kijelölése opcionális volt a hatályos törvény alapján. A kormány érvére reagálva a kérelmezők kifejtették, hogy az egyesület elnöke, Rasul Jafarov nem jogi képviselője volt a szervezetnek, hanem elnöke, aki jogosult volt a szervezetet képviselni. Ezzel szemben a jogi képviselő olyan külső személy, aki meghatalmazás alapján jogosult eljárni a szervezet képviselőjeként, ilyen pedig a konkrét ügyben nem volt. Így mivel a jogi képviselő kijelölése nem volt kötelező, ezért annak hiánya nem lehetett jogsértő, a nem létező jogi képviselő hatásköreinek hiányára alapozott elutasítás pedig szükségszerűen jogszabályi alapot nélkülöz a kérelmezők álláspontja szerint. Mindemellett az is jogsértő volt, hogy több alkalommal küldték vissza a kérelmet különböző indokokra hivatkozva, mikor a törvény egyértelműen úgy rendelkezett, hogy az összes hibát egyszerre kell jeleznie a hatóságnak.
A kérelmezők előadása szerint a jogkorlátozás semmilyen legitim célt nem szolgált, hanem azt, hogy a kérelmezőket akadályozzák az emberi jogvédő munkájuk során. E körben rámutattak arra, hogy Jafarovot a kérelem benyújtása után részben azon okból tartóztatták le, hogy a szervezet bejegyzésének hiányában állítólag illegális finanszírozásban részesült, és arra is felhívták a figyelmet, hogy 2014-ben számtalan más jogvédőt is börtönbe zártak, amiért a másik két alapító emigrálni is kényszerült, egyikük ügye Huseynov v. Azerbaijan néven a bíróság előtt folyamatban is van. Végül a kérelmezők álláspontja szerint a beavatkozás semmilyen, demokratikus társadalomban szükségesnek tekinthető célt nem szolgált, ami egy demokratikus társadalomban szükségesnek tekinthető.
Az azeri kormány megismételte azon álláspontját, miszerint ha jogi képviselőt jelölnek ki egy egyesület alapítása során, akkor annak hatásköreit is rendezni kell az alapító okiratban, és hogy Rasul Jafarov ilyen jogi képviselőnek minősült, a hatásköreit azonban az alapszabály nem tartalmazta. A kormány álláspontja szerint az ezzel kapcsolatos felhívásnak való elégtételt a kérelmezők megtagadták, a vitatott döntések pedig tartalmazták azok jogi indokát. Arra is hivatkozott a kormány, hogy a jogszerű működésnek nem feltétele a bejegyzés.
Az EJEB az egyesülési joggal kapcsolatos általános elvek között felidézte, hogy a jogi személyként elismert egyesület létrehozásának lehetősége a közös érdekek előmozdítása érdekében az egyesülési jog olyan aspektusa, amely nélkül az teljesen kiüresedik. Az egyesülési szabadsággal kapcsolatos ezen szabályok és gyakorlat minősége ezért a demokrácia állapotáról nyújt látleletet.
A Bíróság felidézte, hogy saját korábbi gyakorlata alapján nemcsak az tekinthető az egyesülési jogba való beavatkozásnak, ha a jogi személyként nyilvántartásba vételt megtagadják, hanem az is, ha az államnak felróható okból szenved lényeges késedelmet a végső döntés, vagy ha sorozatos jogsértéseket, hibákat követ el az eljárás során valamelyik hatóság. Kimondta azt is, hogy a jogi személyiséggel nem rendelkező egyesület jogi és szakmai működési képessége nem egyenlő az állam által elismert egyesületek érvényesülési lehetőségeivel, ezért a jogi személyként való elismerés hiánya az egyesülési jogba való beavatkozásnak minősül.
Ahhoz, hogy ez a beavatkozás megfeleljen az Egyezménynek, három feltételnek kell eleget tennie: a) jogszerűnek kell lennie, b) a 11. cikk (2) bekezdésében felsorolt célok legalább egyikét kell szolgálnia, c) szükségesnek kell lennie egy demokratikus társadalomban.
A jogszerűség a strasbourgi dogmatikában egyszerre jelenti a formális jogszabály létét, annak megismerhetőségét és alkalmazásának adott körülmények között elfogadható mértékű kiszámíthatóságát. Ennek oka, hogy ilyen szabályozás hiányában az önkényes hatósági jogértelmezéssel szemben semmi nem védi a polgárokat. Azzal kapcsolatban, hogy egy döntés jogszerű-e, elsősorban a nemzeti hatóságok és bíróságok jogértelmezése irányadó, azonban szélsőséges esetben a strasbourgi Bíróság azt felülbírálja. Ebben az ügyben erre került sor.
A Bíróság azt állapította meg, hogy a jogi képviselővel kapcsolatban az azeri hatóság és bíróságok által hiányolt információknak nem volt a hatályos jogszabályok alapján előrelátható jogi alapja. A Bíróság e körben rámutatott, hogy
Mindezek miatt az EJEB úgy ítélte meg, hogy az alapul fekvő ügyben az azeri hatósági és bírósági döntésekben foglalt jogértelmezés nem volt előrelátható. Ugyanakkor leszögezte ismét, hogy a jogvita lehetőségét teljesen kizáró szabályozás nem egyezményes feltétel, sőt az sem egyezménysértő önmagában, ha több észszerű értelmezés is összefér egy szabályozással, ahogy a bírói jogértelmezés is természetes és szükségszerű része a jogalkalmazásnak.
Amiért ebben az ügyben mindezek ellenére megállapította a jogszerűség sérelmét, az az, hogy itt egy alapjogot korlátozó szabály értelmezéséről volt szó, amellyel kapcsolatban a kérelmező részletes indokolással ellátott jogi álláspontot fejtett ki, ezzel szemben a minisztérium és a bírósági ítéletek ezt cáfoló okfejtést egyáltalán nem adtak elő, a kormány pedig a strasbourgi eljárásban sem mutatott be olyan esetjogot, ami ellentétes lett volna a kérelmezők által előadott állásponttal. Ilyen körülmények között pedig az EJEB a három elemből álló teszt első alkotóelemét is sértőnek minősítette az azeri eljárást.
Ezen kívül a Bíróság úgy értékelte, hogy a bejegyzési kérelem többszöri „visszaküldése” a belső joggal is ellentétes volt és szükségtelenül húzta el az eljárást, így ezt is egyezménysértő hatósági eljárásnak ítélte meg a jogszerűség hiánya miatt.
A jogsértésért összesen 4.500 euró nemvagyoni kártérítést ítélt meg a EJEB.
Az EU luxembourgi bíróságát most először kérték fel annak kifejtésére, miszerint a tagállamok dönthetnek-e úgy, hogy megakadályozzák az éves fizetett szabadsághoz való jog pénzbeli megváltását, miként azt Olaszország tette a közszférában.
Európai ítélet született a határozott idejű munkaszerződés megszüntetése esetén elmaradt indoklás jogellenességéről.
Az EU Bírósága arra kereste a választ, összeegyeztethető-e a vonatkozó uniós irányelvvel az a német jogszabály, melynek értelmében egy bank az „aktívák-passzívák” számítási módszere alapján tart igényt előtörlesztési kompenzációra.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!
