A felmondás indoklása, avagy „eltérő bánásmód” a munka világában
Európai ítélet született a határozott idejű munkaszerződés megszüntetése esetén elmaradt indoklás jogellenességéről.
Az előírt fizetési határidő hatóságok általi elmulasztása
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szerző az alábbi cikkében az Európai Unió Bíróságának az Európai Bizottság kontra Olasz Köztársaság C‑122/18. sz. ügyben hozott ítéletét[1] veszi górcső alá.
Bevezetés
Az Európai Bizottság kontra Olasz Köztársaság C‑122/18. számon jegyzett ügyben az Európai Unió Bíróságához (EUB) a Bizottság az Olasz Köztársaság ellen tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránt nyújtott be keresetet. Annak megállapítását kérte, hogy az Olasz Köztársaság – mivel nem biztosította, hogy a hatóságai ne lépjék túl a kereskedelmi tartozásaik kiegyenlítésére vonatkozó határidőt – nem teljesítette a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2011/7/EU irányelvből eredő kötelezettségeit[2].
A kereskedelmi gyakorlat kialakult általánosan jellemző vonása, hogy bár az árukat leszállították, illetve a szolgáltatásokat igénybe vették, a számlát azonban nem egyenlítik ki. Az irányelv az olyan helyzetekre tartalmaz a tagállamok számára szabályozásra vonatkozó kötelezést, amelyekben a gazdasági szereplők egymás, vagy a gazdasági szereplők és a hatóságok közötti kereskedelmi ügyletekben a szerződésben szereplő vagy az általános kereskedelmi feltételekben megállapított határidő után csak jóval azt követően kerül sor a fizetésre.
Az irányelv valamennyi kereskedelmi ügyletre vonatkozik függetlenül attól, hogy az adott ügylet magán‑ vagy közvállalkozások, illetve vállalkozások és hatóságok között megy végbe, figyelemmel arra a tényre, hogy a hatóságok a vállalkozások felé jelentős nagyságrendű fizetési forgalmat bonyolítanak[3].
Az irányelv a fővállalkozók és szállítóik, valamint alvállalkozóik között lebonyolódó valamennyi kereskedelmi ügyletet i szabályozza, és a számláik időben történő kiegyenlítésének biztosítása révén védi,– különösen a kis- és középvállalkozásokat– a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetésektől. Alkalmazásában kereskedelmi ügylet, a vállalkozások, illetve vállalkozások és hatóságok között lebonyolított olyan ügylet, amelyek tárgya fizetés ellenében áruk adásvétele vagy szolgáltatások nyújtása.
A számlák kiegyenlítésére vonatkozóan az irányelv ütemterveket határoz meg, valamint az ütemtervek be nem tartása esetén pénzügyi szankciókról rendelkezik.
Főbb rendelkezései:
- A vállalkozásoknak a számlákat legfeljebb 60 napon belül ki kell egyenlíteniük, kivéve, ha erről
– szerződésben kifejezetten másként állapodtak meg, és ezek a feltételek a hitelezővel szemben
– nem súlyosan hátrányosak.
- A hatóságoknak az általuk vásárolt árukat és szolgáltatásokat 30 napon belül kell megfizetniük. Kivételes körülmények esetén – például az egészségügyi ágazatban vagy egyedi ipari vagy kereskedelmi tevékenységek esetében – a határidő 60 napra hosszabbítható meg.
- Az irányelv alkalmazása szempontjából késedelmes, a valamely áru vagy szolgáltatás értékesítését követően a szerződéses vagy törvényes fizetési határidőn belül nem teljesített fizetés.
- A jogszabályi és szerződéses kötelezettségeiket teljesítő, a meghatározott határidőn belül ki nem fizetett „hitelezők” késedelmi kamatra és kártérítésre jogosultak.
- A késedelmi kamat mértéke az Európai Központi Bank által alkalmazott referencia-kamatlábnál legalább nyolc százalékponttal magasabb. Az Európai Bizottság az interneten nyilvánosan hozzáférhetővé teszi az alkalmazandó kamatlábakat, amely az uniós tagállamok többségének gyakorlatában általában 8–10 százalék.
- A hitelezők jogosultak az adósoktól legalább 40 EUR összegű átalány megfizetését követelni. Ezen felül az adósság fedezése céljából felmerülő bármely egyéb ésszerű költség – többek között az ügyvéd vagy behajtással foglalkozó cég megbízása miatt felmerülő költségek – tekintetében kártérítésre jogosultak. A hitelezők továbbá a kifizetés esedékességének napját követő naptól késedelmi kamatra jogosultak.
- Amennyiben valamely szerződés nem rendelkezik a kifizetés napjáról, a hitelező a számla kézhezvételét követő 30 nap lejárata után jogosult késedelmi kamatra, vagy amennyiben a számla kézhezvételének napja nem egyértelmű, az áruk vagy szolgáltatások nyújtását követő 30 nap lejárata után[4].
A Bizottság keresete az Olasz Köztársaságnak a 2011/7/EU irányelv a vállalkozások és a hatóságok közötti ügyletekről szóló 4. cikkéből eredő kötelezettségeinek megállapítására irányult, mely szerint:
(1) A tagállamok biztosítják, hogy azon kereskedelmi ügyletekben, amelyekben az adós egy hatóság, a (3), (4) vagy (6) bekezdésben meghatározott időtartam lejártakor a hitelező külön fizetési felszólítás nélkül legyen jogosult a törvényes késedelmi kamatra, amennyiben az alábbi feltételek teljesülnek:
| a) | a hitelező teljesítette szerződéses és jogszabályi kötelezettségeit; és |
| b) | a hitelező nem kapta kézhez időben az esedékes összeget, kivéve, ha az adós nem felel a késedelemért. |
(2) A tagállamok biztosítják, hogy az alkalmazandó referencia-kamatláb:
| a) | az érintett év első félévében az adott év január 1-jén érvényes kamatláb; |
| b) | az érintett év második félévében az adott év július 1-jén érvényes kamatláb. |
(3) A tagállamok biztosítják, hogy azon kereskedelmi ügyletekben, amelyekben az adós egy hatóság:
| a) | a fizetési határidő ne haladja meg az alábbi határidők egyikét sem:
|
| b) | a számla kézhezvételének napja ne legyen az adós és a hitelező közötti szerződéses megállapodás tárgyát. |
(4) A tagállamok legfeljebb 60 naptári napra meghosszabbíthatják a (3) bekezdés a) pontjában említett határidőt a következők részére:
| a) | bármely hatóság, amely ipari vagy kereskedelmi jellegű gazdasági tevékenységet folytat árukat és szolgáltatásokat kínálva a piacon, és amelyre közvállalkozásként a tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról, illetve egyes vállalkozások pénzügyi átláthatóságáról szóló, 2006. november 16-i 2006/111/EK bizottsági irányelvben meghatározott[5] átláthatósági követelmények vonatkoznak; |
| b) | egészségügyi szolgáltatást nyújtó közintézmények, amelyeket e célból megfelelően elismertek. |
Amennyiben egy tagállam úgy határoz, hogy e bekezdéssel összhangban meghosszabbítja a határidőt, e meghosszabbításról jelentést küld a Bizottságnak 2018. március 16-áig.
Ezek alapján a Bizottság jelentést terjeszt az Európai Parlament és a Tanács elé, megjelölve, hogy e bekezdéssel összhangban mely tagállamok hosszabbították meg a határidőt, és figyelembe véve a belső piac és különösen a kkv-k működésére gyakorolt hatásokat. A jelentéshez megfelelő javaslatokat mellékelnek.
(5) A tagállamok biztosítják, hogy a (3) bekezdés a) pontjának iv. alpontjában említett átvételi vagy ellenőrző eljárás időtartama ne haladja meg az áruk vagy szolgáltatások átvételének napjától számított 30 naptári napot –, kivéve, ha a szerződésben vagy az ajánlattételi dokumentációban kifejezetten másként állapodtak meg, és feltéve, hogy a 7. cikk értelmében ez nem súlyosan hátrányos a hitelezővel szemben.
(6) A tagállamok biztosítják, hogy a szerződésben megállapított fizetési határidő ne haladja meg a (3) bekezdésben megállapított határidőket, kivéve, ha a szerződésben kifejezetten másként állapodtak meg, és feltéve, hogy a szerződés egyedi jellege vagy sajátossága miatt az tényszerűen indokolt, de a fizetési határidő semmi esetre sem haladhatja meg a 60 naptári napot.
A pert megelőző eljárás[6]
A 2011/7 irányelvet 2002. október 9-ei 192. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet ültette át az olasz jogrendbe[7]
A Bizottság a pert megelőző eljárásában az olaszországi gazdasági szereplők és a gazdasági szereplők szövetségei által benyújtott számos panasz nyomán 2014. június 19-én felszólító levelet intézett az Olasz Köztársasághoz, amelyben felrótta, hogy nem teljesítette a többek között a 2011/7 irányelv 4. cikkéből eredő kötelezettségeit.
A 2014. augusztus 18-ai levelében e felszólító levélre adott válaszában a tagállam közölte a Bizottsággal, hogy a közjogi és magánjogi jogalanyok közötti kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépés érdekében különös intézkedéseket hozott. Ezek az intézkedések a 2011/7 irányelv előrehozott átültetéséből, a hatóságok lejárt tartozásállományának megszüntetésére irányuló intézkedésekből, valamint új szabályozási és igazgatási rendszer létrehozásából álltak, amelynek célja az ezen irányelv által előírt fizetési határidők betartásának ösztönzése, és a hatóságok lejárt és meg nem fizetett tartozásai növekedésének elkerülése[8]. Válasza szerint a késedelmes fizetés, intézkedései ellenére sem zárható ki.
A felhívására megküldött hét kéthavi jelentésre nézve a Bizottság hangsúlyozta, hogy a megküldött jelentések nem az olasz hatóságokhoz intézett összes számlát, hanem csak azokat vették figyelembe, amelyeket a hatóságok a referencia‑időszakokban ténylegesen kifizettek, ezért felhívta az Olasz Köztársaságot, hogy a naprakésszé tett adatokat az összes számlára vonatkozóan nyújtsa be. A Bizottság szerint a hozzá 2016. december 5-én elküldött, a kereskedelmi követelések nyomon követési platformjából származó adatokból kitűnően megállapítást nyert, hogy a 2016-os év első féléve tekintetében az átlagos fizetési idő 50 nap volt.
2017. február 16-án a Bizottság – mivel úgy ítélte meg, hogy az Olasz Köztársaság által benyújtott jelentések összessége alapján a fennálló helyzet nem felel meg a 2011/7 irányelv 4.cikkében foglaltaknak –, az EUMSZ 258. cikk értelmében indokolással ellátott véleményt adott ki, és felhívta az érintett tagállamot, hogy az abban foglaltaknak két hónapon belül tegyen eleget.
Az indokolással ellátott véleményre adott 2017. április 19-ei válaszában az Olasz Köztársaság jelezte, hogy a hatóságok átlagos fizetési ideje a 2016-os év egésze tekintetében 51, a kormányzati szerveknél 44, a nemzeti egészségügyi szolgálatnál 67, a régióknál és az autonóm tartományoknál 36, a helyi önkormányzatoknál 43, a nemzeti közintézményeknél 30, a többi hatóságnál pedig 38 nap.
Az EUMSZ 258. cikkében rögzítetteknek megfelelően, mivel a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az Olasz Köztársaság mivel a 2011/7 irányelv 4. cikke (3) és (4) bekezdésének megsértését nem orvosolta – vagyis az általa meghatározott határidőn belül nem tett eleget az indokolással ellátott véleményében foglaltaknak –, ezért keresettel fordult az EUB-hoz, kérve, hogy az ügyben EUB nagytanácsa járjon el.
A felek érvei
A Bizottság szerint:
az Olasz Köztársaság által közölt adatok is bizonyították azt, hogy az olasz hatóságok túllépték a 2011/7 irányelv 4. cikke (3) és (4) bekezdésében meghatározott 30, illetve 60 napos fizetési határidőt. Ez a túllépés – amelynek fennállását e tagállam kifejezetten nem vitatta –, az összes hatóságot érinti, és többéves időszakra terjed ki. Az ennek bizonyítékául az egyes más szervezetek és szövetségek által készített tanulmányok – miszerint 99 naptól, 156 napig, szélsőséges estekben még a 687 napot is elérő átlagos fizetési idők álltak fenn[9] – ellentmondanak a tagállam által benyújtott kéthavi jelentések megállapításainak, amelyek szerint a fizetések teljesítésének átlagos ideje fokozatosan csökkent.
Az irányelv 4. cikk (3) és (4) bekezdésében előírt fizetési határidők olasz hatóságok általi folyamatos és rendszeres túllépése önmagában is az irányelv felróható megsértését jelenti, mivel a tagállamoknak biztosítaniuk kell azt is, hogy a hatóságok az előírt fizetési határidőket ténylegesen betartják.
Ebben az összefüggésben mutatott rá arra, hogy a 2011/7 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében vett „fizetési határidő” fogalma arra a határidőre utal, amelyen belül a hatóságok kötelesek ténylegesen megfizetni a kereskedelmi tartozásaikat. E határidő kezdetét pedig konkrét ténybeli körülmények bekövetkezése, a számla kézhezvétele, az áruk vagy a szolgáltatások átvétele jelenti. Hozzátéve, hogy a „késedelmes fizetés” fogalmának meghatározásához az irányelv 2. cikkének 4. pontja egy konkrét tényezőre, a szerződéses vagy törvényes fizetési határidőn belül „nem teljesített fizetésre” utal. A „fizetési határidő” fogalmának ilyen értelmezése az egyetlen, amely a belső piacon tapasztalható késedelmes fizetések elleni fellépést lehetővé teszi, és amely, az irányelv céljának hatékony megvalósítását jelenti.
Álláspontja szerint, mivel az érintett tagállam felelősségét a 2011/7 irányelv 4. cikke (3) és (4) bekezdésének hatóságok általi megsértése megalapozhatja, így ebben az összefüggésben nem bír jelentőséggel az a kérdés, hogy e hatóságok közhatalmi jogkört gyakorolnak, vagy a magánjogi személyek kereskedelmi ügyleteire vonatkozó jog alapján járnak el – vagyis az „ajánlatkérő szerv” fogalma, a közhatalmi jogkörök fennállásától független.
Végül a Bizottság szerint az Olasz Köztársaságnak az EUB, IOS Finance EFC ítéletére[10] hivatkozása az irányelv 4. cikk (3) és (4) bekezdésének általa javasolt értelmezését nem kérdőjelezte meg.
Az Olasz Köztársaság szerint:
az általa szolgáltatott adatokat illetően, állította, hogy a 2015–2017-es évekre vonatkozó és 2018 márciusában frissített adatok a hatóságok átlagos fizetési idejeinek folyamatos és rendszeres javulását bizonyítják, amely a késedelmi napok átlagos számának – 23 napról 8 napra történő – csökkenésében mutatkozik meg. E tendencia megszilárdulása esetén a 2018-as év során kiállított számlák esetében elképzelhető lenne a 2011/7 irányelv 4. cikkének (3) és (4) bekezdésében meghatározott fizetési határidők betartása.
Álláspontja szerint a Bizottság által a kéthavi jelentésekben szolgáltatott adatokra vonatkozóan elfogadott elemzési szabályok nem megfelelőek, mivel azok az „átlagos fizetési időnek” megfelelő mutatót, nem pedig az „átlagos késedelmi időre” vonatkozó mutatót alkalmazták. Mivel az első mutatónak – a hatóságok fizetési késedelme mértékének elemzése céljából – a 30 napos „általános” határidő a referenciapontja, a Bizottság figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy az irányelv 4. cikkének (4) bekezdésében előírt 60 napos fizetési határidő nem csupán az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó közintézmények által megvalósított ügyletekre, hanem az ipari és kereskedelmi jellegű gazdasági tevékenységet folytató és a 2006/111 irányelv[11] hatálya alá tartozó valamennyi hatóság által megvalósított ügyletekre is alkalmazandó.
Másrészt a Bizottság időbeli szempontból megtévesztő módon hasonlította össze az adatokat, mivel nem vette figyelembe a kifizetések dinamikáját.
A Bizottság által hivatkozott – egyes más szervezetek és szövetségek által készített – tanulmányok eredményei, megbízhatóságuk hiánya és az összegyűjtött adatok részleges jellege miatt nem bírnak jelentőséggel.
Az irányelv 4. cikke (3) és (4) bekezdésének hatályát illetően, e rendelkezések – szó szerinti és rendszertani értelmezésükből következően – nem követelik meg a tagállamoktól, hogy az említett időtartamoknak a hatóságaik általi tényleges betartását minden körülmények között biztosítsák.
Az irányelv célja nem azon idő egységesítése, amelyen belül a hatóságoknak a kereskedelmi ügyleteik ellenértékének kiegyenlítéseként az esedékes összegeket ténylegesen meg kell fizetniük, hanem kizárólag azon határidők egységesítése, amelyeken belül eleget kell tenniük a kötelezettségeiknek, anélkül hogy a késedelmes fizetés miatt automatikus szankciók terhelnék őket. Azon kívül ugyanis, hogy a 4. cikk (6) bekezdése csak „a szerződésben megállapított” fizetési határidő betartását írja elő, a (3) és (4) bekezdéséből nem következik, hogy a hatóságok tartozásukat az e cikkben előírt határidőn belül kötelesek megfizetni. A „fizetési határidő” kifejezés az irányelv releváns rendelkezéseiben nem arra az időre vonatkozik, amelyen belül a hatóságoknak ezeket a tartozásokat ténylegesen meg is kell fizetniük.
Az Olasz Köztársaság további érvei szerint a 2011/7 irányelv 4. cikkének (3) bekezdése a kereskedelmi ügyletek keretében a fizetési határidők kezdő időpontjainak meghatározására szorítkozik. Így e rendelkezésben a számla kézhezvételének, az áruk átvételének, a szolgáltatások átvételének, illetve az áruk átvételének vagy ellenőrzésének ténybeli körülményeire történő utalás nem azt jelenti, hogy a tagállamnak az említett határidők betartását konkrét esetben biztosítania kellene. Az e joghelyeken előírt kötelezettség teljesítésére vonatkozó pontos esedékesség hiánya egyértelművé teszi, hogy az irányelv a fizetési határidők betartása tekintetében az érintett tagállam számára nem eredménykötelezettséget, hanem legfeljebb gondossági kötelezettséget ír elő, amelynek megsértése csak akkor állapítható meg, ha e tagállam helyzete az irányelv által javasolttól jelentősen eltér. A Bizottság rendelkezésére bocsátott adatok egyrészt azt mutatják, hogy a hatóságok kereskedelmi tartozásaival kapcsolatos fizetési késedelmek jelentősen és folyamatosan csökkentek, másrészt – különösen a nemzeti egészségügyi szolgálatnál működő hatóságok vonatkozásában – olyan csekély késedelmet mutatnak, amely csak néhány nappal haladja meg az ugyanezen irányelv fenti rendelkezésében előírt fizetési határidőt.
Álláspontja szerint, a fizetési határidők hatóságok általi túllépéséért nem tehető felelőssé, mivel az uniós jog tiszteletben tartásának biztosítása érdekében a tagállamok kizárólag közvetett módon léphetnek fel, továbbá az irányelvben meghatározottakat meg nem haladó fizetési határidők, valamint a késedelmi kamatfizetés és a behajtási költségek megtérítésének előírásával, az irányelvben előírt kötelezettségeket betartotta.
Az EUB az IOS Finance EFC-ítéletében olyan szabályozási mechanizmust hagyott jóvá, amely lehetővé teszi, hogy – azon hitelezők számára, akik nem mondtak le a késedelmi kamatokról és a behajtási költségek megtérítéséről – a hatóságok rendszeresen késedelmesen fizessék meg a tartozásaikat.
Az Olasz Köztársaság e következtetései szerint egyrészt, hogy a 2011/7 irányelv által a hitelezők számára ténylegesen biztosított jog csak az irányelv által előírt késedelmi kamatokat érinti, másrészt az irányelv célját – amely a fizetési késedelem elleni fellépés – „csak közvetetten követik”.
Az EUB értékelése és ítélete
Keresetében a Bizottság az EUB-tól annak megállapítását kérte, hogy az Olasz Köztársaság – mivel nem biztosította azt, hogy a hatóságai betartsák a vállalkozásokkal kötött kereskedelmi ügyleteik ellenértékének kiegyenlítésére vonatkozó 30, illetve 60 naptári napos határidőt – nem teljesítette a 2011/7 irányelv 4. cikkének (3) és (4) bekezdése alapján fennálló kötelezettségeit.
Az EUB e tárgykört szabályzó rendelkezések értelmezésével kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem a szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi[12]
A 2011/7 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének szövegét illető megállapítása szerint, abból és különösen „[a] tagállamok biztosítják, hogy azon kereskedelmi ügyletekben, amelyekben az adós egy hatóság […] a fizetési határidő ne haladja meg az alábbi határidők egyikét sem” szövegrészből következik, hogy az e rendelkezésben a tagállamok számára előírt kötelezettség célja, hogy az abban előírt fizetési határidőket a hatóságok ténylegesen betartsák. Ez a rendelkezés kötelező jellegű megfogalmazást tartalmaz. Vagyis e rendelkezések a tagállamok számára nem alternatív, hanem kiegészítő kötelezettségeket írnak elő. Ezt az értelmezést a 2011/7 irányelv 4. cikke (3) és (4) bekezdésének szövegkörnyezete is megerősíti.
Megerősítette, hogy az irányelv vállalkozások közötti ügyletekre vonatkozó 3. cikkének szövege határozottan eltér a vállalkozások és hatóságok közötti ügyletekre vonatkozó 4. cikkének megfogalmazásától. Bár mindkét cikk előírása szerint, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy fizetési késedelem esetén a hitelező jogosult legyen a kamatfizetésre, azonban a fizetési határidők betartását illetően, a 4. cikk (3) bekezdése konkrét kötelezettséget ír elő, míg a 3. cikk (3) bekezdése a határidő-túllépés esetén a hitelező kamatjogosultságának előírására korlátozódik. A 4. cikk (3) és (4) bekezdésének szó szerinti és rendszertani értelmezését az irányelv által követett célok is alátámasztják. Az irányelv 1. cikkének (1) bekezdése szerint az irányelv célja a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépés a belső piac megfelelő működésének biztosítása érdekében, ily módon ösztönözve a vállalkozások, különösen pedig a kis- és középvállalkozások versenyképességét.
Az irányelv már preambulumbekezdéseiben[13] rögzítette, hogy e hatóságok késedelmes fizetései indokolatlan költségeket eredményeznek a vállalkozások számára, súlyosbítva a likviditási nehézségeiket, és bonyolultabbá téve a pénzügyi gazdálkodásukat. Ezek a késedelmes fizetések a versenyképességüket és a nyereségességüket is érintik, ha e vállalkozásoknak az említett késedelmes fizetések miatt külső finanszírozást kell igénybe vennie.
E megfontolások egyértelművé teszik, hogy a vállalkozások és a hatóságok közötti ügyletek tekintetében az uniós jogalkotó a tagállamok számára megerősített kötelezettségeket kívánt előírni, és azokból következően az irányelv 4. cikkének (3) és (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az annak biztosítására kötelezi a tagállamokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy az említett hatóságok a vállalkozásokkal fennálló kereskedelmi ügyletek ellenértékét az e rendelkezésekben előírt határidők betartásával fizessék meg[14].
Ebből következően az EUB ítéletében foglalt megállapítása szerint nem fogadható el az Olasz Köztársaság értelmezése, amely szerint a 2011/7 irányelv 4. cikkének (3) és (4) bekezdése kizárólag azt a kötelezettséget írja elő a tagállamoknak, hogy biztosítsák a hatóságok részvételével létrejött kereskedelmi ügyletekre alkalmazandó törvényi és szerződéses határidők e rendelkezéseknek való megfelelését, és e határidők be nem tartása esetére írják elő, hogy az a hitelező, aki a szerződéses és törvényes kötelezettségeit teljesítette, törvényes késedelmi kamatra legyen jogosult, nem pedig annak biztosítására vonatkozó kötelezettséget, hogy a hatóságok e határidőket ténylegesen betartsák[15].
Ezt a megállapítást az Olasz Köztársaság által hivatkozott IOS Finance EFC-ítélet egyáltalán nem érinti, mivel ez az ítélet, amely a gazdasági válság miatt a korlátozott időtartamra a hatóságok által felhalmozott késedelmes fizetések kezelésére szánt, a „szállítók kifizetését célzó különös (nemzeti) finanszírozási eljárást” érinti, nem a 2011/7 irányelv 4. cikke (3) és (4) bekezdésének, hanem ezen irányelvnek a késedelmi kamatokkal kapcsolatos tisztességtelen szerződéses feltételekről és gyakorlatokról szóló 7. cikke (2) és (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.
Az EUB a IOS Finance EFC-ítéletében azt mondta ki, hogy a 2011/7 irányelvet, és különösen a 7. cikkének (2) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely alapján a hitelező az esedékes követelések tőkeösszegének azonnali megfizetése ellenében lemondhat a késedelmi kamatok és a behajtási költségek megtérítésének követeléséről, feltéve hogy ez a lemondás szabad elhatározáson alapul[16].
Ezen ítéleti rendelkezésből azonban nem következik az, hogy az EUB jóváhagyta volna a hatóságok kereskedelmi tartozásainak rendszeres késedelmes megfizetését azon hitelezők számára, akik nem mondtak le a késedelmi kamatokról és a behajtási költségek megtérítéséről.
Az EUB szerint a 2011/7 irányelv 4. cikkének (3) és (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a tagállamokat annak biztosítására kötelezi, hogy a hatóságaik az e rendelkezésben előírt fizetési határidőket ténylegesen betartsák. Az Olasz Köztársaságnak meg kell határozni, hogy az ilyen fizetési határidők hatóságok általi túllépése minősülhet‑e, az EUMSZ 258. cikk értelmében az érintett tagállamokra háruló kötelezettségek megszegésének[17].
Az irányelv e cikkeinek értelmében vett tagállami kötelezettségszegés főszabály szerint attól függetlenül megállapítható, hogy ezen állam melyik szervének tevékenysége vagy mulasztása okozta a kötelezettségszegést, még ha az adott tagállam alkotmánya értelmében független intézményről van is szó[18]
Az Olasz Köztársaság nem vitatta, hogy a Bizottság által hivatkozott kötelezettségszegések e tagállamnak az irányelv értelmében vett hatóságaira vonatkoznak.
A Bizottság által hivatkozott kötelezettségszegés fennállását illetően az EUB emlékeztetett állandó ítélkezési gyakorlatára, mely szerint a kötelezettségszegés fennállását a tagállamban az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor – azaz a jelen esetben 2017. április 16-án – fennálló helyzet alapján kell megítélni[19].
Az Olasz Köztársaság által a Bizottságnak 2016. december 5-én benyújtott utolsó kéthavi jelentésből megállapítható volt, hogy 2016 első féléve tekintetében a hatóságok fizetési ideje 50, az adatok súlyozott átlagának alapulvétele esetén 47 nap volt. Ezeket az adatokat több mint 22000, hatóság által megvalósított ügyletek alapján számították és a hatóságok által kézhez kapott hozzávetőleg 13 millió számlára vonatkoztak. A tagállam az indokolással ellátott véleményre adott válaszában és mellékleteiben rámutatott arra, hogy a 2016-os év egésze tekintetében az átlagos fizetési idő 41 nap volt az olyan hatóságok esetében, amelyek nem tartoznak a nemzeti egészségbiztosítási rendszerhez, és 67 nap az ehhez a rendszerhez tartozó hatóságok esetében, és hogy ezeket az adatokat az összes hatóság által ebben az évben kapott több mint 27 millió számla alapján állapították meg[20].
Az Olasz Köztársaság azon érveit illetően, amely szerint a kötelezettségszegést a fizetési határidő, nem pedig az átlagos fizetési idő alapján kell értékelni, az EUB szerint – azt, hogy az indokolással ellátott véleményre adott válaszból és mellékleteiből az tűnik ki, hogy az átlagos késedelem ideje a 2016‑os év során 10 nap volt az olyan hatóságok esetében, amelyek nem tartoznak a nemzeti egészségbiztosítási rendszerhez, és 8 nap az ehhez a rendszerhez tartozó hatóságok esetében – elegendő megállapítani. Ezek az adatok azt mutatják, hogy az az átlagos idő, amelyen belül a kereskedelmi ügyletek ellenértékét az összes olasz hatóság kiegyenlítette, a 2011/7 irányelv 4. cikkének (3) és (4) bekezdésében előírt fizetési határidőket túllépte.
Az Olasz Köztársaság nem vitatta annak tényét, hogy az összes hatósága e fizetési határidőket átlagosan meghaladta, és azt sem állította, hogy ezen adatok más szabályok alapján történő vizsgálata lehetővé tette volna az említett határidők betartásának megállapítását. Hangsúlyozza azonban egyrészt, hogy számos, 2013 óta megtett intézkedés hozzájárult e késedelmes fizetések fokozatos csökkenéséhez[21].
Az EUB szerint e körülmények mérlegelése alapján nem zárható ki, hogy az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor e tagállam nem teljesítette a 2011/7 irányelv 4. cikkének (3) és (4) bekezdéséből eredő kötelezettségeit[22].
Ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset objektív jellegű, következésképpen az uniós jog értelmében a tagállamokat terhelő kötelezettségek megszegését a vitatott helyzetek terjedelmétől vagy gyakoriságától függetlenül fennállónak kell tekinteni[23]
Az a körülmény hogy a 2011/7 irányelv hatálya alá tartozó kereskedelmi ügyletek esetében a hatóságok fizetési késedelmével kapcsolatos helyzet javulóban van, nem akadályozhatja meg az EUB-t annak megállapításában, hogy az Olasz Köztársaság nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit[24].
A fenti megfontolások összességére tekintettel az EUB megállapítása szerint az Olasz Köztársaság – mivel nem biztosította, hogy a hatóságai ténylegesen betartsák a 2011/7 irányelv 4. cikkének (3) és (4) bekezdésében meghatározott fizetési határidőket – nem teljesítette az e rendelkezésekből eredő kötelezettségeit[25].
Lábjegyzetek:
[1] 2020. január 28-ai C‑122/18. sz. ügy Európai Bizottság kontra Olasz Köztársaság-ítélet ECLI:EU:C:2020:41 (Ítélet)
[2] a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló, 2011. február 16-ai 2011/7/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv
[3] 2011/7 irányelv (3), (9) preambulumbekezdés
[4] eur-lex.europa.eu .> legal.content > LSU
[5] A Bizottság 2006/111/EK irányelve (2006. november 16.) a tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról, illetve egyes vállalkozások pénzügyi átláthatóságáról
[6] Ítélet 10-18. pont
[7] a 2012. november 9-ei decreto legislativo n. 192 – Modifiche al decreto legislativo 9 ottobre 2002, n. 231, per l’integrale recepimento della direttiva 2011/7/UE relativa alla lotta contro i ritardi di pagamento nelle transazioni commerciali, a norma dell’articolo 10, comma 1, della legge 11 novembre 2011, n.
[8] A hatóságok időben történő fizetéseinek biztosítása érdekében elfogadott intézkedések között a 2013. április 8-ai az államháztartás lejárt tartozásállományának megfizetésére, a helyi és regionális önkormányzatok pénzügyi egyensúlyának visszaállítására, valamint a helyi önkormányzatok általi adófizetésre vonatkozó sürgős rendelkezésekről szóló, 35. sz. rendkívüli törvényerejű rendeletet (decreto‑legge n. 35 – Disposizioni urgenti per il pagamento dei debiti scaduti della pubblica amministrazione, per il riequilibrio finanziario degli enti territoriali, nonché in materia di versamento di tributi degli enti locali), amelyet a 2013. június 6-ai 64. sz. törvény a módosításokkal együtt törvénnyé alakított, valamint a 2014. április 24-ei a versenyképességre és a társadalmi igazságosságra vonatkozó sürgős intézkedésekről szóló, 66. sz. rendkívüli törvényerejű rendeletet (decreto‑legge n. 66 – Misure urgenti per la competitività e la giustizia sociale), amelyet a 2014. június 23-ai 89. sz. törvény a módosításokkal együtt törvénnyé alakított. E rendkívüli törvényerejű rendeletek előírják, hogy a vállalkozások hatóságokkal szemben fennálló biztos, határozott összegű és esedékes követeléseinek kifizetése céljából további pénzügyi forrásokat irányozzanak elő
[9] E tanulmányok szerint, a Confartigianato, egyes kézműveseket, valamint kis‑ és középvállalkozásokat képviselő szövetség által készített tanulmány 99 naptól, az Assobiomedica, az olasz egészségügyi létesítményeket orvostechnikai eszközökkel ellátó vállalkozásokat képviselő szövetség által készített tanulmány szerint 145 napig, sőt az ANCE, az építőipari ágazat vállalkozásainak szövetsége által készített tanulmány szerint 156 napig terjedő átlagos fizetési idők állnak fenn. Szélsőséges esetekben a fizetés teljesítésének ideje az Il Sole 24 Ore napilap tanulmánya szerint még a 687 napot is eléri
[10] 2017. február 16-ai az IOS Finance EFC SA kontra a Servicio Murciano de Salud C‑555/14. sz. ügy, ítélet, ECLI:EU:C:2017:121. Az ítélet szerint a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló, 2011. február 16-ai 2011/7/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet, és különösen a 7. cikkének (2) és (3) bekezdésében foglaltakkal nem ellentétes az eljárásban szereplő nemzeti szabályozás, amely alapján a hitelező az esedékes követelések tőkeösszegének azonnali megfizetése ellenében lemondhat a késedelmi kamatok és a behajtási költségek megtérítésének követeléséről, feltéve hogy ez a lemondás szabad elhatározáson alapul
[12] 2019. november 7-ei UNESA és társai-ítélet, C‑105/18–C‑113/18, EU:C:2019:935, 31. pont
[13] A 2011/7 irányelv (3), (9) és (23) preambulumbekezdései
[14] Ítélet 47. pont
[15] Ítélet 48. pont
[16] IOS Finance EFC-ítélet 36. pont
[17] Ítélet 54. pont
[18] 1970. május 5-ei Bizottság kontra Belgium-ítélet, 77/69, EU:C:1970:34, 15. pont; 2018. október 4-ei Bizottság kontra Franciaország ítélet, C‑416/17, EU:C:2018:811, 107. pont
[19] 2018. október 18-ai Bizottság kontra Egyesült Királyság-ítélet, C‑669/16, EU:C:2018:844, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat
[20] Ítélet 59-60. pont
[21] A hatóságokkal szemben követeléssel rendelkező vállalkozások helyzetének javítása céljából pénzügyi intézkedéseket fogadtak el, köztük a 2013. december 23-ai a villamosenergia- és gázárak korlátozására, a gépjármű-felelősségbiztosítási díjak csökkentésére, a vállalkozások nemzetközivé tételére, fejlesztésére és digitalizálására vonatkozó „Destination Italy” terv elindításával, valamint a építési beruházások megvalósításával és az EXPO 2015-tel kapcsolatos sürgős intézkedésekről szóló, 145. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet, 12. cikkének (7a) bekezdését, amely törvényerejű rendeletet a 2014. február 21-ei 9. sz. törvény a módosításokkal együtt törvénnyé alakította (decreto‑legge n. 145 – Interventi urgenti di avvio del piano „Destinazione Italia”, per il contenimento delle tariffe elettriche e del gas, per la riduzione dei premi RC‑auto, per l’internazionalizzazione, lo sviluppo e la digitalizzazione delle imprese, nonché misure per la realizzazione di opere pubbliche ed EXPO 2015)
E rendelkezés értelmében a vállalkozások az adótartozásaikkal szemben jogosultak beszámítani a hatóságokkal szemben fennálló biztos, határozott összegű és esedékes követeléseiket
[22] 2010. március 4-ei Bizottság kontra Olaszország-ítélet, C‑297/08, EU:C:2010:115, 77. és 78. pont
[23] 2003. január 30-ai Bizottság kontra Dánia-ítélet, C‑226/01, EU:C:2003:60, 32. pont
[24] 2019. október 24-ei Bizottság kontra Franciaország-ítélet [nitrogén-dioxid-határértékek túllépése], C‑636/18, EU:C:2019:900, 49. pont
[25] Ítélet 66. pont