Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az alábbiakban a műnek Az Európai Unió fogyasztóvédelmi szabályai és azok versenyjogi aspektusai című fejezetéből olvashatnak egy részletet.
A versenyjog az Európai Unió egyik legmarkánsabb, egyben legeredményesebb, napjainkban is dinamikusan fejlődő területe. Jelentőségét e jogterület célja adja, amely szerint törekedni kell arra, hogy az egységes belső piac kialakítása érdekében tett erőfeszítéseket se a magánszféra vállalkozásai, se maguk a tagállamok ne veszélyeztessék versenykorlátozó tevékenységükkel vagy intézkedéseikkel. Az e cél érdekében hozott versenyjogi szabályok elősegítik az Európai Unió belső piacának megfelelő működését, és egyben hatékonyan szolgálják az uniós polgárok, vállalkozások és az egész társadalom jólétének biztosítását. Az Európai Unió versenyjogi szabályai a klasszikus antitrösztjog mellett a tagállamokra vonatkozóan is tartalmaznak előírásokat, és ma már találunk versenyjogi fogyasztóvédelmi szabályokat is. Mindezekről tematikus rendben olvashat a Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, dr. Gombos Katalin által szerkesztett Az Európai Unió versenyjogának alapjai című kötetben.
Az alábbiakban a műnek Az Európai Unió fogyasztóvédelmi szabályai és azok versenyjogi aspektusai című fejezetéből olvashatnak egy részletet Kertészné Váradi Szilvia tolmácsolásában.
1. Bevezetés
Ahogyan azt az előző (az első és a második) fejezetekben láthattuk, az uniós versenyjog hagyományos két területe a klasszikus antitrösztjog és a tagállamokra vonatkozó versenyjogi szabályok. Emellett az uniós versenyjog felosztható a versenykorlátozások jogára és a tisztességtelen verseny elleni joganyagra. Utóbbin belül két nagy szabályanyagot különíthetünk el: a vállalkozások egymás közötti jogviszonyaira (B2B: Business to Business, a vállalkozások egymás közötti viszonya), valamint a vállalkozások és a fogyasztók közötti jogviszonyokra (B2C: Business to Customer, a vállalkozás és a fogyasztó közötti viszony) vonatkozó szabályokat.
A fentiek közül a vállalkozások és a fogyasztók közötti jogviszonyok kapcsán érhető tetten a versenyjog és a fogyasztóvédelem kapcsolódása, mivel a fogyasztói döntések tisztességtelen módszerek révén történő befolyásolása egyúttal a versenyt is torzítja, egyben sérti a tisztességes versenytársak érdekeit is. A tisztességes verseny hatékonyságához elengedhetetlen, hogy a versenyjogi jogviszonyokban a vállalkozás indokolt, kiszámítható döntéseket hozzon, és ezzel párhuzamosan a vevő, szolgáltatást igénybe vevő pozícióba kerülő fogyasztó is tisztességtelen befolyásolástól mentesen, észszerűen döntsön.
A fogyasztóvédelem történeti előzményei már az ókorban fellelhetők voltak, azonban a mai értelemben vett fogyasztóvédelem a 20. századra alakult ki. A mai szabályozás gyökerei az Amerikai Egyesült Államokból erednek, az európai kontinensen viszont csak az 1970-es években került előtérbe, szoros összefüggésben az Európai Gazdasági Közösség (EGK) tevékenységével. Az integráció elmélyülése ugyanis a pozitív gazdasági eredményei mellett megteremtette annak lehetőségét is, hogy a versenyjog B2B jogviszonyokra vonatkozó szabályainak koherens érvényesülése miatt a vállalkozások felismerjék, amíg a piacon a versenytársaikkal az azonos szabályozási környezetből adódó lehetőségekkel, feltételekkel indulhatnak, addig a fogyasztóhoz képest előnyösebb pozícióban vannak. A profit növelése érdekében pedig a saját gazdasági érdekeiket a fogyasztók kárára is tudják érvényesíteni. Ezért e jogviszonyokra a gazdasági erő aszimmetriája jellemző. A vállalkozások általában magasabb szintű szakmai, illetve jogi ismeretekkel bírnak. A laikusnak tekinthető fogyasztók ebben az egyenlőtlen jogviszonyban kiszolgáltatottak, mivel érdekérvényesítési képességük minimális, és nem rendelkeznek olyan ismeretekkel, amilyenekkel a vállalkozások.
Ezért a fogyasztóvédelem elsősorban arra hivatott, hogy a gazdálkodók és a fogyasztók között kialakult egyenlőtlenséget kiegyenlítse saját eszközrendszerével, anyagi és eljárásjogi szabályok létrehozásával, annak érdekében, hogy a fogyasztó a megalapozott döntéséhez szükséges információval bírjon.
2. Az uniós fogyasztóvédelmi jog kialakulása
Az Európai Közösségek az 1970-es években kezdett foglalkozni fogyasztóvédelmi kérdésekkel, ekkor még leginkább soft law jellegű intézkedések születtek a fogyasztók védelmének érdekében. Az 1970-es évek végén a Tanács irányelvet fogadott el az élelmiszer-biztonság körében, így például az egyes élelmiszerek árának feltüntetéséről, majd az 1980-as évekre megszületett az első irányelv, amely a megtévesztő reklámot tiltotta (1984), valamint a termékfelelősségi irányelv (1985).
Az alapítószerződések közül az Egységes Európai Okmány (1986/1987) volt az első, amely immáron önálló cím alatt helyezte el a fogyasztóvédelmi jellegű szabályokat, azonban a Maastrichti Szerződés (1992/1993) nevesítette közösségi politikaként [Maastrichti Szerződés 3. cikk (1) bekezdés t) pont]. Ezt követte az Amszterdami Szerződés (1997/1999), amely tartalmazta azt a követelményt, miszerint minden más közösségi politika és tevékenység meghatározásakor és végrehajtásakor a fogyasztóvédelmet, annak követelményeit is figyelembe kell venni [Amszterdami Szerződés 153. cikk (korábbi 129a. cikk) (2) bekezdés, jelenleg EUMSZ 12. cikk].
A fenti fejlődés eredménye elsődleges jogforrási szinten egyrészről az Európai Unió Alapjogi Chartájának 38. cikkében tükröződik, amelyben rögzítették azt az előírást, amely szerint az Európai Unió politikáiban a fogyasztók védelmének magas szintjét kell biztosítani.
Másrészről a Lisszaboni Szerződéssel (2007/2009) az EK-Szerződésből létrehozott EUMSZ 169. cikk (1) bekezdése tartalmazza: „A fogyasztói érdekek érvényesülésének előmozdítása és a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása érdekében az Unió hozzájárul a fogyasztók egészségének, biztonságának és gazdasági érdekeinek védelméhez, valamint a tájékoztatáshoz, oktatáshoz és az érdekeik védelmét célzó önszerveződéshez való jogaik megerősítéséhez.”
E célok eléréséhez és a belső piac megfelelő működése érdekében az EU megosztott hatáskörben fogadhat el a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos, jogharmonizációt célzó szabályokat, valamint tagállami politikákat támogató, kiegészítő és figyelemmel kísérő intézkedéseket [EUMSZ 169. cikk (2) bekezdés]. A tagállamoknak lehetőségük van szigorúbb védintézkedések fenntartására vagy bevezetésére, amennyiben azok összeegyeztethetők az alapítószerződésekkel.
A fenti, elsődleges jogforrási rendelkezések nyomán számos másodlagos, az EU intézményei által elfogadott jogforrás született, amelyek a fogyasztóvédelem harmonizációját célozzák. Továbbá 1995-től az Európai Bizottságon belül külön szervezeti egység, a Jogérvényesülési és Fogyasztópolitikai Főigazgatóság lett a felelős a fogyasztóvédelem mint szakpolitika kialakításáért és végrehajtásáért.
A 2000-es évektől a belső piac további egységesítésére tett intézkedések jegyében felülvizsgálták az addig született fogyasztóvédelmi témájú irányelveket. A korszerűsítés során a teljes jogharmonizációra törekedtek, ez a célkitűzés jelenik meg például a 2011-ben elfogadott, a fogyasztók jogairól szóló irányelvben is.
A fogyasztóvédelem legújabb szabályozási fejleményeit az új technológiák vállalkozások és fogyasztók általi egyre elterjedtebb használata indokolja. Az Európai Bizottság 2015-ben fogadta el a digitális egységes belső piac megvalósításáról szóló stratégiáját. Ebben célkitűzésekként többek között az e-kereskedelem akadályainak felszámolása, az adatvédelmi szabályok egységesítése jelenik meg, azonban központi eleme a fogyasztóvédelmi szabályok újabb korszerűsítése és egyszerűsítése.
A fentiek eredményeként 2018. április 11-én bocsátotta ki az Európai Bizottság Új megállapodás a fogyasztói érdekekért című közleményét. Az új megállapodás, vagyis a fogyasztóvédelmi New Deal célja, hogy fokozottan érvényre juttassa az uniós fogyasztóvédelmi jogokat, és fellépjen EU-szerte a növekvő számú jogsértésekkel szemben, valamint korszerűsítse az uniós fogyasztóvédelmi előírásokat a piaci fejlemények fényében. A közleményhez kapcsolódóan a Bizottság két irányelv javaslatát is közzétette: a képviseleti keresetekről szólót, valamint a gyakran, az úgynevezett Omnibus irányelv néven említett, az uniós fogyasztóvédelmi szabályok hatékonyabb végrehajtásáról és korszerűsítéséről szóló javaslatát (az irányelveket lásd a 3.4. pontban). Ez utóbbi a meglévő irányelvek közül négy jelentősebb irányelv módosítását végezte el, beemelve a szabályozásba a digitális tartalomra, illetve a digitális szolgáltatásra vonatkozó keretrendszert. Emellett a szankciók körében jelentősen megemelte a fogyasztóvédelmi bírságok mértékét, a pénzbírság maximális összegét a kereskedő által az érintett tagállamban/tagállamokban elért árbevétel legalább 4 százalékára emelve. Az Omnibus irányelvben foglalt rendelkezések 2022. május 28-ától alkalmazandók a tagállamokban (a módosítás tényét az adott jogforrás mellett jelöljük a fogyasztóvédelmi keret bemutatása során).
A cikk a Wolters Kluwer Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.
