Az ideiglenes intézkedéssel okozott kár megtérítése

Az EUB a Richter az Exeltis és a Bayer Pharma között folyamatban lévő ügyben úgy foglalt állást, hogy amennyiben az ideiglenes intézkedést iránti kérelem a körülmények összességét tekintve megalapozott volt és az alperesek által elszenvedett kár az ő felróható magatartásukra vezethető vissza, akkor a felperesnek nem kell megtéríteni az ideiglenes intézkedéssel az alpereseknek okozott kárt, mert az az uniós joggal ellentétes lenne.

Az alapügy 

A Bayer 2000-ben kért szabadalmi oltalmat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától (a továbbiakban: SZTNH) egy fogamzásgátló hatóanyagokat tartalmazó gyógyszerkészítménnyel kapcsolatos találmányra. A Hivatal 2002-ben tette közzé a bejelentést. 

A Richter 2009 novemberében, illetve 2010 augusztusában, az Exeltis pedig 2010 októberében kezdte el forgalmazni Magyarországon a fogamzásgátló gyógyszertermékeit (a továbbiakban: Termékek). 

  1. október 4‑én a Hivatal szabadalmat adott a Bayer számára.

A Richter ezt követően nemleges megállapítás iránti kérelmet terjesztett elő a Hivatalnál annak megállapítása végett, hogy a szóban forgó termékek nem ütköznek a Bayer szabadalmába. 

A Bayer kérte, hogy a Fővárosi Törvényszék ideiglenes intézkedések elrendelése útján tiltsa meg a Richternek és az Exeltisnek a Termékek forgalmazását. A kérelmeket a Fővárosi Törvényszék elutasította arra hivatkozással, hogy nem valószínűsítették megfelelően a bitorlást. 

Ezt követően a Richter és az Exeltis a Bayer szabadalmának megsemmisítése iránti kérelmet nyújtott be a Hivatalhoz. 

A Bayer azonban újabb, ideiglenes intézkedés iránti kérelmeket terjesztett elő a bíróságnál, amelynek a Fővárosi Törvényszék végzésével helyt adott és eltiltotta a Richtert és az Exeltist a Termékek forgalmazásától. 

A Bayer ezután szabadalombitorlási pereket indított a Richterrel és az Exeltisszel szemben. 

A Richter és az Exeltis fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához, amely eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék végzéseit, és visszautalta az ügyet az elsőfokú bíróság elé. 

A Fővárosi Törvényszék a megismételt eljárásban elutasította a Bayer ideiglenes intézkedés iránti kérelmeit. Bár úgy vélte, hogy a Richter és az Exeltis szabadalombitorló módon lépett a piacra, de a Bayer szabadalmának megsemmisítésére irányuló eljárás előrehaladottságára, és egy ekvivalens európai szabadalom megvonására, az ilyen intézkedések elrendelését nem lehetett arányosnak tekinteni. A Bayer fellebbezett, de a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a végzéseket. 

Az SZTNH először részben semmisítette meg a Bayer szabadalmát, majd a Richter és az Exeltis által benyújtott újabb kérelem alapján határozatával teljes terjedelmében megsemmisítette e szabadalmat. 

A Bayer ezért ismét a Fővárosi Törvényszékhez fordult, amely hatályon kívül helyezte az SZTNH-nak a Bayer szabadalmát részben megsemmisítő határozatát, illetve megváltoztatta az szabadalmat teljes terjedelmében megsemmisítő határozatot. A döntést a Fővárosi Ítélőtábla is helybenhagyta. 

A Bayer a fentiekre tekintettel elállt a bitorlás megállapítása iránti keresetétől, ezért a Fővárosi Törvényszék megszüntette a Bayer és az Exeltis közötti bitorlási pert. 

A Fővárosi Törvényszék ezután jogerősen elutasította a Bayer által a Richter ellen indított bitorlási keresetet, a Bayer szabadalmának jogerős megsemmisítése miatt. 

A Richter és az Exeltis keresetet nyújtottak be annak érdekében, hogy kötelezzék a Bayert azon kár megtérítésére, amely álláspontjuk szerint az ideiglenes intézkedések következtében érte őket. 

A Bayer arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Richter és az Exeltis maguknak okozták állítólagosan elszenvedett káraikat, azáltal, hogy szándékosan és jogellenesen hozták forgalomba a Termékeket. A régi Ptk. 340. §‑a (1) bekezdésének megfelelően, ezért nem kérhetik megalapozottan a kár megtérítését. 

Az EUB döntése 

A Fővárosi Törvényszék úgy vélte, hogy mivel a magyar jogban nincs a 2004/48 irányelv 9. cikkének (7) bekezdésében említett helyzetekre vonatkozó kifejezett rendelkezés, a régi Ptk.-nak a felelősségre és kártérítésre vonatkozó általános szabályait az uniós joggal összhangban kell értelmezni. A fentiekre tekintettel az irányelv 9. cikkének (7) bekezdésében foglalt szabály alkalmazási körének értelmezését kérte. Főként arra kereste a válasz, hogy e rendelkezés csak az alperes számára a megtérítéshez való jogot garantálja, vagy pedig annak tartalmát is meghatározza.  

Másodszor, pedig azt a kérdést tette fel az EUB-nak, hogy az irányelv 9. cikkének (7) bekezdésével ellentétes‑e az, ha a nemzeti bíróság valamely tagállam polgári jogi rendelkezése alapján megvizsgálja, hogy az alperesnek milyen szerepe volt a kár bekövetkezésében. 

A Fővárosi Törvényszék ezen kívül arra szeretett volna választ kapni, hogy a 2004/48 irányelv 9. cikkének (7) bekezdését és különösen az e rendelkezésben szereplő „megfelelő kártérítés” fogalmát úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely úgy rendelkezik, hogy nem kell megtéríteni azt a kárt, amely annak következtében érte az adott személyt, hogy a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható lett volna, és amelynek alapján a bíróság úgy dönt, hogy olyan körülmények esetén, mint az alapügy körülményei, nem kötelezi az ideiglenes intézkedést kérelmező felet az ezen intézkedések által okozott károk megtérítésére, annak ellenére sem, hogy azt a szabadalmat, amelynek alapján ezen intézkedéseket kérték és elrendelték, később megsemmisítették. 

Az EUB emlékeztetett, hogy az irányelv 9. cikkének (7) bekezdése kimondja, hogy amennyiben az ideiglenes intézkedéseket megszüntetik vagy azok a felperes cselekménye vagy mulasztása folytán hatályukat vesztik, vagy amennyiben a későbbiekben megállapítják, hogy nem történt szellemi tulajdonjogi jogsértés vagy annak veszélye nem állt fenn, a bíróságok az alperes kérelmére elrendelhetik, hogy a felperes nyújtson megfelelő kártérítést az alperes számára az ilyen intézkedések által okozott károkért. 

Az EUB szerint az általános logikájából egyértelműen az következik, hogy ez a rendelkezés a tagállamoknak szól, és arra kötelezi őket, hogy a nemzeti jogukban biztosítsák az említett 9. cikkben szereplő valamennyi intézkedést, beleértve az e cikk (7) bekezdésében említett intézkedéseket is. 

Az irányelv 9. cikkének (7) bekezdését tehát úgy kell értelmezni, hogy az arra kötelezi a tagállamokat, hogy jogszabályaikban tegyék lehetővé az illetékes bíróságok számára azt, hogy azok az alperes kérelmére elrendelhessék, hogy a felperes térítse meg az említett cikkben szereplő ideiglenes intézkedések által okozott kárt. 

Az EUB arra következtetett, hogy e jogkör vagy olyankor gyakorolható, amikor az ideiglenes intézkedéseket a kérelmező cselekménye vagy mulasztása miatt hatályon kívül helyezik vagy azok már nem alkalmazhatók, vagy olyankor, ha utólag megállapításra kerül, hogy nem történt szellemi tulajdonjogsértés vagy annak veszélye nem állt fenn. Fontos azonban, hogy az említett jogkörnek az említett intézkedések által okozott „károkra” kell vonatkoznia és „megfelelő kártérítés” formájában kell történnie. 

A „megfelelő kártérítés” fogalmával kapcsolatban, az EUB emlékeztetett arra, hogy az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből egyaránt az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést az Európai Unió egészében önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve a rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját. Tehát a „megfelelő kártérítés” fogalmának értelmezése nem tartozhat a tagállamok hatáskörébe. 

Ha a tagállamok saját maguk határozhatnák meg a 2004/48 irányelv 9. cikkének (7) bekezdésében szereplő „megfelelő kártérítés” fogalmának tartalmát, terjedelmét, valamint alkalmazásának részletes szabályait, figyelmen kívül hagyná az egyenértékűséggel és egységességgel a szellemi tulajdon védelmének az uniós jogalkotó által elérni kívánt célját. 

Az EUB felhívta a figyelmet, hogy az irányelv jelen ítélettel értelmezett rendelkezése nem sértheti a TRIPS‑megállapodásból eredő kötelezettségeket, amely megállapodás mind az Uniót, mind a tagállamokat köti. 

46      A TRIPS‑megállapodás úgy rendelkezik, hogy „a Tagok szabadon állapíthatják meg a jelen Megállapodás saját jogrendszerükbe és gyakorlatukba történő bevezetésének megfelelő módszerét.” Ezen általános rendelkezés hatálya az e megállapodás 50. cikkének (7) bekezdésére is kiterjed, amelynek a szövege lényegében megegyezik a 2004/48 irányelv 9. cikke (7) bekezdésének szövegével, és szintén a „megfelelő kártalanít[ás]” fogalmára utal. 

A 2004/48 irányelv fő célja, hogy az Unió (és tagállamai) saját jogrendszerükben a TRIPS-megállapodásban foglaltaknál szélesebb körben biztosítsák a szellemi tulajdon magas, egyenértékű és egységes védelmi szintjét. 

A “megfelelő kártérítés” meghatározásával az Unió arra kötelezi a tagállamokat, hogy a nemzeti bíróságaik részére tegyék lehetővé, hogy azok az e rendelkezésben meghatározott feltételek szerint megfelelő kártérítést ítélhessenek meg az alperes számára. 

Tehát a nemzeti bíróságok feladata, hogy a rájuk ruházott hatáskör gyakorlása során értékeljék az előttük folyamatban lévő ügy sajátos körülményeit annak eldöntése érdekében, hogy a felperest kötelezik‑e arra, hogy az alperes részére fizesse meg a „megfelelő”, azaz az említett körülményekre tekintettel indokolt kártérítést. 

Ha az irányelvben előírt feltételek valamely konkrét ügyben nem állnak fenn, nem jelenti azt, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságoknak automatikusan és minden esetben kötelezniük kellene a kérelmezőt az alperes által az említett intézkedések miatt elszenvedett minden kár megtérítésére. 

Az EUB emlékeztetett, hogy az alapügyben a szabadalmat csak azt követően adták meg, hogy a Richter elkezdte forgalmazni a szóban forgó termékeket, és amikor az alapeljárás felperese az említett forgalmazásra adott válaszul az ideiglenes intézkedések meghozatalát eredetileg kérte, majd a kérelem elutasítását követően, amikor ismételten kérte az ideiglenes intézkedést már a szabadalom jogosultja volt. 

Az EUB megállapította, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból és az ott szereplő, Bíróság elé terjesztett kérdésekből kitűnik, hogy az alapügy hátterét képező nemzeti szabályozás nem teszi lehetővé a bíróság számára, hogy elrendelje, hogy a kérelmező térítse meg a hatályon kívül helyezett ideiglenes intézkedések által az alperes számára okozott kárt. 

A fentiekre tekintettel az EUB-nak azt kellett eldöntenie, hogy a „megfelelő kártérítés” fogalmával ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás alkalmazása, amely lényegében kizárja, hogy az alperes kérhesse azon kár megtérítését, amelyet azért szenvedett el, mert a szóban forgó kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, amennyiben a kérelmező az ideiglenes intézkedés kérelmezésével úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. 

Az irányelv 9. cikkének (7) bekezdése erre az esetre nem tartalmaz kifejezett iránymutatást, ezért az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően azt azon szabályozás belső összefüggéseire és céljaira tekintettel kell értelmezni, amelynek a részét képezi.  

Az EUB szerint az irányelv (22) preambulumbekezdésének utolsó fordulatából az következik, hogy a megfelelő kártérítés olyan garanciát jelent, amelyet az uniós jogalkotó szükségesnek tartott ahhoz, hogy fedezze az ideiglenes intézkedések elrendelése iránti „megalapozatlan kérelemből” adódóan az alperes oldalán felmerült költségeket és károkat. Az ideiglenes intézkedések különösen akkor indokoltak, ha a késedelem helyrehozhatatlan kárt okozna a szellemi tulajdonjog jogosultjának. 

Az EUB úgy vélte, hogy amennyiben az alperesek akkor is forgalmazzák termékeiket, ha szabadalmi bejelentés benyújtására került sor, vagy létezik olyan szabadalom, amely az ilyen forgalmazást akadályozza, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, az ilyen magatartás úgy tekinthető, mint amely objektív jele annak, hogy e szabadalom jogosultjának helyrehozhatatlan kárt okozna, ha az általa kért intézkedéseket késedelmesen rendelnék el. Következésképpen a szabadalom jogosultja által egy ilyen magatartásra válaszul benyújtott ideiglenes intézkedés iránti kérelem az irányelv 9. cikkének (7) bekezdése értelmében véve „megalapozatlannak”. 

Az EUB szerint az, hogy az alapügy tárgyát képező ideiglenes intézkedéseket hatályon kívül helyezték, önmagában véve nem tekinthető döntő bizonyítéknak a hatályon kívül helyezett ideiglenes intézkedések alapjául szolgáló kérelem megalapozatlan jellegét illetően. 

Az ettől eltérő következtetés az alapügyhöz hasonló körülmények között azzal a hatással járhatna, hogy visszatartja a szóban forgó szabadalom jogosultját a 2004/48 irányelv 9. cikkében említett intézkedések igénybevételétől, és így ellentétes lenne ezen irányelv céljával. 

Az irányelv 3. cikkének (2) bekezdése szerint az ezen irányelvben említett szellemi tulajdonjogok érvényesítésének biztosításához szükséges intézkedéseket, eljárásokat és jogorvoslatokat úgy kell alkalmazni, hogy azok ne állítsanak korlátokat a jogszerű kereskedelemnek, és hogy az azokkal való visszaélés esetére biztosítékok álljanak rendelkezésre. 

Ez a rendelkezés tehát azt írja elő a tagállamok és végső soron a nemzeti bíróságok számára, hogy nyújtsanak biztosítékokat többek között arra vonatkozóan, hogy a 2004/48 irányelv 9. cikkében említett intézkedéseket és eljárásokat ne lehessen visszaélésszerűen alkalmazni, amelyet a bíróságoknak vizsgálniuk kell. Ennek során figyelembe kell venni az adott ügy valamennyi objektív körülményét, ideértve a felek magatartását is. 

A fentiekre tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2004/48 irányelv 9. cikkének (7) bekezdésében szabályozott „megfelelő kártérítés” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely úgy rendelkezik, hogy nem kell megtéríteni azt a kárt, amely annak következtében érte az adott személyt, hogy a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható lett volna. 

Szintén nem ellentétes az uniós joggal, ha az alapügyhöz hasonló esetben a bíróság úgy dönt, hogy nem kötelezi az ideiglenes intézkedést kérelmező felet az ezen intézkedések által okozott károk megtérítésére, annak ellenére sem, hogy azt a szabadalmat, amelynek alapján ezen intézkedéseket kérelmezték és elrendelték, később megsemmisítették, amennyiben e szabályozás lehetővé teszi a bíróság számára, hogy megfelelően figyelembe vegye az adott ügy valamennyi objektív körülményét, ideértve a felek magatartását is, annak érdekében, hogy többek között meggyőződjön arról, hogy a kérelmező nem visszaélésszerűen vette‑e igénybe az említett intézkedéseket. 

(curia.europa.eu) 

Kapcsolódó cikkek:


Németország: 12 éveseket a börtönbe?
2019. október 17.

Németország: 12 éveseket a börtönbe?

Németország a büntethetőségi korhatárról vitatkozik, a lényeg röviden összefoglalva: 12 éveseket a börtönbe, vagy ne legyenek a 15 évesek se büntetlenül?

A megfelelő ügyintézéshez való jog
2019. október 15.

A megfelelő ügyintézéshez való jog

Alábbi írásában a szerző az Európai Unió Bíróságának a PI és a Landespolizeidirektion Tirol-ügyben hozott ítéletét[1] elemzi.

Fogyasztó elállása a hitelszerződéstől
2019. október 2.

Fogyasztó elállása a hitelszerződéstől

Az EUB ítéletében megállapította, hogy az uniós jog alapján nem állhat el a fogyasztó a hitelszerződéstől, ha a szerződést a fogyasztó kifejezett kérelmére mindkét fél teljes egészében teljesítette, mielőtt a fogyasztó az elállási jogát gyakorolná.