Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ügyet két Marokkóban ideiglenes táborokban élő afrikai kérelmező indította, akik 2014-ben egy ötszáz fős csoport tagjaként megkísérelték a kerítéseken átmászva a spanyol Melilla városának megközelítését. A kérelmezőket a spanyol határőrök rövid úton, jogi procedúra nélkül visszaszállították Marokkóba. A Nagykamara megfordította a Bíróság korábbi döntését, és nem állapította meg sem az Egyezmény kollektív kiutasítást tiltó, sem a hatékony jogorvoslatot garantáló cikkének megsértését.
Az alapügy
Az ügy egyik kérelmezője az északnyugat-afrikai Mali állampolgára a 2012-ben kirobbant fegyveres konfliktus hatására elhagyta országát, ahonnan Mauritánián és Algérián keresztül 2013-ban Marokkóba érkezett. Itt a Mount Gurugu menekülttáborban tartózkodott, közel az afrikai földrészen található kis spanyol államterület, Melilla határához. A második kérelmező elefántcsontparti állampolgár, aki 2012 végén érkezett Marokkóba, és szintén a Mount Gurugu táborban lakott.
Melilla városa kizárólag Marokkóval és a tengerrel határos. A spanyol hatóságok a 13 kilométeres marokkói határra háromrétegű kerítést telepítettek, amelyen négy belépési pontot alakítottak ki. A főleg Szubszahara irányából érkező külföldi állampolgárok gyakori illegális határátlépési kísérletei ellen a spanyol hatóságok intenzív őrjárattal igyekeznek védekezni.
2014. augusztus 13-án kora reggel körülbelül 500 ember indult el a marokkói oldalról, hogy megmássza a kerítést, a marokkói hatóságok fellépésének köszönhetően azonban csupán egyötödük jutott át az első kerítésen. Körülbelül hetvenöten az utolsó kerítésig is eljutottak: legtöbbjük a kerítés tetején maradt, őket a spanyol hatóságok lesegítették és visszakísérték Marokkóba. A két kérelmező is több órát töltött az utolsó kerítés tetején, majd kora délután a spanyol hatóságok segítségével ők is lemásztak.
A kérelmezők szerint a spanyol hatóságok azonosítás nélkül egy rendőrőrsre szállították őket, ahol állításuk szerint kértek, de nem kaptak orvosi ellátást. Ehelyett a 300 kilométerre található marokkói Fez (vagy Fès) városába szállították és magukra hagyták őket.
A kérelmezők az Egyezmény külföldiek kollektív kiutasítását tiltó Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 4. cikkére hivatkozva fordultak az EJEB-hez. Azzal érveltek, hogy kitoloncolásuk (visszafordításuk) mindenfajta jogi procedúrát nélkülözött, így az egyéni körülményeik mérlegelésére sem került sor. Az EJEE-ben biztosított jogokkal kapcsolatban a hatékony jogorvoslathoz való jogot garantáló 13. cikk megsértését jelentette továbbá álláspontjuk szerint az, hogy az intézkedés ellen nem állt rendelkezésükre hatékony, azaz felfüggesztő hatályú jogorvoslat.
Az EJEB döntése
Az EJEB héttagú Kamarája 2017 októberében meghozott döntésében egyhangúlag megállapította mindkét cikk sérelmét, és teljes összegében megítélte a kérelmezők által indítványozott fejenként ötezer euró nem-vagyoni kártérítést.
A döntés ellen a spanyol kormány a Nagykamarához folyamodott. A kérelemnek a Bíróság helyt adott, így a tizenhét fős plénum újra megvizsgálta az ügyet. Beavatkozóként a belga, francia és olasz kormány, valamint az Európa Tanács, illetve az ENSZ égisze alatt működő nemzetközi szervezetek és számos civil szervezet is részt vett.
A kollektív kiutasítás kérdése
A Nagykamara hangsúlyozta, hogy a kérelmezők egy nagyobb csoport tagjaként, előre eltervezetten, számbéli fölényüket kihasználva igyekezett törvénytelenül belépni Spanyolország területére a szárazföldi határkerítésen keresztül. A személyazonosítás és jogi procedúra hiányára tekintettel a Nagykamara értékelése szerint valójában a spanyol határrendészet azonnali és egyedi intézkedéséről volt szó.
Ítéletükben hangsúlyozták, hogy az érintett határszakasz egyben a schengeni övezet határát is képezi. Az EJEE részes államaitól pedig csak akkor várható el az Egyezményben garantált jogok hatékony érvényesítése, ha hatékony eszközök állnak rendelkezésükre ahhoz, hogy határaikon a jogszerű belépést megfelelően ellenőrizni tudják. Ennek során az EJEE 3. cikkéből (és a nemzetközi menekültjogból) következően lehetőséget kell biztosítani arra, hogy akiket üldöztetés fenyeget, azok (nemzetközi) védelem iránti kérelmet terjeszthessenek elő.
Amennyiben az állam biztosít a nemzetközi jognak (ideértve az Egyezményt is) megfelelő, ténylegesen elérhető és hatékony jogot a védelem kérelmezéséhez, az állam dönthet úgy, hogy ezt csak a legális belépési pontokon érkező külföldi állampolgárok számára teszi elérhetővé.
A részes államok azonban megtilthatják a belépést, amennyiben a potenciális menedékkérő kényszerítő ok nélkül illegálisan, az ellenőrzőpontokat megkerülve lép be az állam területére, különösen, ha eközben erőszakot alkalmaz, vagy számbéli fölényét kihasználó csoport tagjaként lép be.
A Nagykamara kiemelte azt is, hogy a spanyol jog számos lehetőséget biztosít a menedékkérők számára a legális belépésre. A kérelmezők folyamodhattak volna nemzetközi védelemért és belépésre jogosító vízumért a határellenőrző pontokon és a spanyol nagykövetségeken és konzulátusokon is, akár saját állampolgárságuk szerinti országukban, akár bármelyik tranzitállamban vagy Marokkóban. Az EJEB hangsúlyozta, hogy a spanyol állam 2014 szeptembere óta a Beni Enzar ellenőrzőponton éjjel-nappal nyitva tartó, menedékkérelmeket kezelő irodát tart fenn a releváns határszakasz déli oldalán (ez a kérelmezők augusztusi belépését követően nyílt tehát meg).
A spanyol kormány által közölt adatok alapján a 0-24 órás pont felállítása előtt, a kérelmezők számára releváns időszakban 2014 január elsejétől augusztus 31-ig is érkezett összesen huszonegy menedékkérelem Melillából. A spanyol kormány sem vitatta, hogy a nyolc hónap alatt érkező huszonegy kérelem nagyon alacsony számot jelent, ez azonban a Nagykamara szerint nem változtatott azon, hogy a kérelmezők határátlépésének idején is biztosítva volt a menedékkérelem jogszerű és elérhető módja.
A Nagykamara kiemelte, hogy az eljárás legnagyobb részében a kérelmezők sem állították, hogy valaha megpróbáltak volna jogszerűen belépni Spanyolországba. A Nagykamarai meghallgatáson ugyan elmondták, hogy a Beni Enzar ellenőrzőpont felé közeledve a marokkói hatóságok elkergették őket, az EJEB azonban ezt nem tartotta hitelesnek, arra tekintettel, hogy az írásbeli szakaszban ezt nem említették a kérelmezők. Ugyanakkor a Nagykamara álláspontja szerint még ez esetben sem hivatkoztak a kérelmezők a spanyol hatóságoknak betudható körülményre.
Összességében a Nagykamara úgy ítélte meg, hogy a kérelmezők semmilyen kényszerítő okot nem prezentáltak, ami kizárta volna, hogy a tizenöt kilométeres körzeten belül található Nador-i konzulátuson jogszerűen menedékért folyamodjanak. A kérelmezők sem állították továbbá, hogy saját államukban és a tranzitállamokban a spanyol konzulátusokon ne lett volna lehetőségük kérelmet előterjeszteni.
A Nagykamara szerint azzal, hogy a kérelmezők a Schengeni határ-ellenőrzési kódex előírásai szerinti jogszerű határátlépés helyett jogellenesen, csapatosan igyekeztek belépni Spanyolországba, a saját magatartásuknak köszönhetően nem részesültek egyedi elbírálásban a határrendészet intézkedése során.
Mindezekre tekintettel a Nagykamara egyhangúlag, 17:0 szavazataránnyal megfordította a kamarai ítéletet, és nem állapította meg a kollektív kiutasítás tilalmának megsértését.
A hatékony jogorvoslathoz való jog
A Nagykamara kifejtette, hogy a spanyol jog számos jogorvoslati lehetőséget biztosít a kiutasítás és kitoloncolás ellen. A plénum értékelése szerint azonban a kérelmezők saját magatartásának, tiltott helyen, csoportosan történő határátlépésük következményeképp maguk idézték elő azt a helyzetet, amelyben a határrendészeti intézkedéssel szemben nem tudtak jogorvoslattal élni. A célországban, Marokkóban az EJEB nem látta igazoltnak, hogy olyan veszély várta volna a kérelmezőket, amely a kitoloncolásukat, illetve visszafordításukat kizárta volna. Erre tekintettel szintén egyhangú döntéssel a Nagykamara a 13. cikk sérelmét sem látta megállapíthatónak.
A döntéshez a cseh bíró, Aleš Pejchal párhuzamos indokolást csatolt, amelyben kifejtette, hogy az ügyet jobb lett volna érdemben el sem bírálni, a nagykamarai meghallgatást pedig pénz- és erőforrás-pazarlásnak értékelte. A finn Pauliine Koskelo részleges különvéleményében kifejtette, hogy szerinte az ügyben a külföldiek kollektív kiutasítását tiltó cikk nem is lett volna alkalmazható, a kérelmet tehát érdemi vizsgálat nélkül el kellett volna utasítani.
