Az új tények értelmezéséről nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó uniós szabályok kapcsán

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EUB ítéletében a menedékkérelem elbírálásának eljárási szabályait értelmezte.

Az Európai Bíróság XY vs. Bundesamt für Fremdenwesen und Asyl ügyben hozott döntése[1]

1. Bevezetés

Jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet az XY és az osztrák szövetségi idegenrendészeti és menekültügyi hivatal, a Bundesamt für Fremdenwesen und Asyl a között folyamatban lévő jogvita keretében az osztrák legfelsőbb közigazgatási bíróság, Verwaltungsgerichtshof terjesztette az Európai Bíróság (a továbbiakban: EUB) elé. A jogvita tárgyát az XY nemzetközi védelem iránti kérelmének a Bundesamt általi elutasítása képezte.

A tényállás szerinti az előterjesztő bíróság az EUB-tól a 2013/32/EU irányelv[2] arra vonatkozó rendelkezéseinek értelmezését kérte, amelyeket a tagállamok annak érdekében állapíthatnak meg, hogy a nemzetközi védelem iránti ismételt kérelme ítélt dologként elfogadhatatlannak lehessen nyilvánítani. Megítélése szerint, az az XY által ismételt kérelmének alátámasztása érdekében hivatkozott tény – vagyis az, hogy mindig is homoszexuális volt – már az első nemzetközi védelem iránti kérelmére vonatkozó eljárás során is fennállt, anélkül, hogy arra XY ezen eljárás során hivatkozott volna, ily módon pedig e tény nem volt új[3].

A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokat rögzítő 2013/32/ EU irányelv, hatályon kívül helyezte az Európai Unió Tanácsának a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó eljárásainak minimumszabályairól szóló 2005/85/EK irányelvet.

Az irányelv a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozóan közös eljárásokat állapít meg (nemzetközi védelem alatt értve a menekültstátuszt, illetve a menekültnek nem minősülő azon személyek számára biztosított védelmet, akiket származási országukba történő visszaküldésük esetén súlyos sérelem érne). Biztosítja, hogy a nemzetközi védelmi eljárások gyorsabbak és hatékonyabbak legyenek, méltányosabb bánásmódban részesítsék a kérelmezőket, és a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó uniós szintű előírásoknak megfeleljenek. Egyértelmű szabályokat határoz meg a nemzetközi védelem kérelmezésére, célja, hogy a kérelmekkel kapcsolatos határozatokat a korábbinál gyorsabban és hatékonyabban hozzák meg. Sajátos intézkedéseket hozott a kérelmezés – különösen a tagállami határokon történő – megkönnyítése érdekében. Főszabályként a kérelmezési eljárás – az esetleges jogorvoslat idejétől eltekintve, 6 hónapnál több időt nem vehet igénybe és a kérelmezők számára eljárási garanciákat kell biztosítani.

Pontosan megállapított körülmények között, ha a kérelem valószínűleg megalapozatlan, vagy ha súlyos nemzetbiztonsági vagy közrendi aggályok merülnek fel, különleges eljárások – köztük gyorsított eljárás, vagy a kérelmek határon történő feldolgozása- is alkalmazhatók.

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a kérelmezők:

• által benyújtott kérelmeket egyénileg, tárgyilagosan és pártatlanul vizsgálják ki;
• az általuk beszélt nyelven tájékoztatást kapjanak az alkalmazott eljárásról, jogaikról és a meghozott határozatról;
• szükség esetén tolmácsot is biztosítani kell számukra, hogy álláspontjukat előadhassák;
• konzultálhassanak jogi tanácsadóval saját költségükön;
• a bíróság előtt hatékony jogorvoslattal élhessenek, és szükség esetén a jogorvoslati eljárásban ingyenes jogi segítségnyújtásban részesüljenek.

Az eljáró hatóság döntéshozatala előtt, a kérelmező személyes meghallgatásra jogosult, amelynek során lehetőséget kell biztosítani számára kérelmének teljes körű indokolására. A meghallgatást lefolytató személynek alkalmasnak kell lennie arra, hogy figyelembe vegye a kérelmező személyes körülményeit és az eset általános körülményeit. A tagállamoknak biztosítaniuk kell az egyedi kérelmekkel kapcsolatos információk titokban tartását.

Sajátos garanciák érvényesülnek arra, hogy

• az életkoruknál, fogyatékosságuknál, betegségüknél vagy szexuális hovatartozásuknál fogva, illetve trauma következményeként vagy bármely más okból különleges eljárási igényekkel rendelkező személyeket megfelelő támogatásban kell részesíteni, például elegendő időt kell biztosítani számukra, hogy az ügyükben eljárhassanak, továbbá
• a kísérő nélküli gyermekekre, ideértve a képesítéssel rendelkező képviselő kijelölésére irányuló kötelezettséget. Általánosabban, az irányelv alkalmazásakor a gyermek mindenek felett álló érdekét kell figyelembe venni.

A tagállamoknak új lehetőségek állnak rendelkezésükre arra az esetre, ha ugyanazon személy ismételt kérelmet nyújtana be. Azok a személyek, akiknek nincs szükségük védelemre, nem kerülhetik el a visszaküldést országukba azzal, hogy folyton új kérelmeket nyújtanak be.

Tárgyi ügyben a kérdést előterjesztő bíróságnak az elfogadhatatlannak nyilvánítás jogszerűségéről kell határoznia, előzetes döntéshozatal iránti kérelme a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös szabályokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 40. cikkének az értelmezésére vonatkozott.

2. A tényállás[4]

2015. július 18‑án XY, aki muzulmán vallású iraki állampolgár, nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be az osztrák szövetségi idegenrendészeti és menekültügyi hivatalhoz, amelyet a 2018. január 29‑i határozattal elutasítottak. Miután az XY által e határozattal szemben előterjesztett utolsó bírósági jogorvoslati kérelmet az osztrák alkotmánybíróság, 2018. szeptember 25‑i végzésével elutasította, az említett határozat jogerőre emelkedett.

XY mind a nemzetközi védelem iránti kérelmét, mind az e kérelmet elutasító 2018. január 29‑i határozattal szemben benyújtott jogorvoslati kérelmeit arra alapította, hogy az Irakba való visszaküldése esetén életveszélybe kerülne, mivel megtagadta, hogy a síita milíciák oldalán harcoljon, és az említett ország még mindig hadban áll. A hivatal határozatát azzal indokolta, hogy az XY által előadottak nem voltak hihetők. Azok ugyanis ellentmondásosak, illogikusak, valamint több következetlenségek tartalmaznak[5].

2018. december 4‑én XY nemzetközi védelem iránti ismételt kérelmének alátámasztása érdekében arra hivatkozott, hogy a korábbi kérelme tárgyában lefolytatott eljárás során nem terjesztette elő a valós okát annak, hogy nemzetközi védelmet kérelmez, ez az ok pedig a homoszexualitása. Azt állította, hogy Irakban az országa és a „vallása” által tiltott szexuális orientációja miatt életveszélyben lenne. Közölte, hogy csak az Ausztriába való megérkezését követően értette meg – egy olyan egyesület támogatásának köszönhetően, ahova 2018 júniusától járt –, hogy ha felfedné homoszexualitását, ez nem kerülne nyilvánosságra a személyét érintően.

A Bundesamt a 2019. január 28‑i határozatával XY ismételt kérelmét elfogadhatatlanság miatt elutasította azzal az indokkal, hogy az AVG 68. §‑ának (1) bekezdése alapján e kérelem egy jogerőre emelkedett korábbi elutasító határozat vitatására irányul. Elrendelte továbbá az érintettnek az Irakba való kiutasítását, és az osztrák területre való beutazást érintően két év tartamú tilalmat rendelt el.

XY e határozattal szemben keresetet nyújtott be az osztrák szövetségi közigazgatási bírósághoz. E bíróság a 2019. március 18‑i ítéletében kizárólag az osztrák területre való beutazást érintő tilalomra vonatkozó részében adott helyt a keresetnek, az ezt meghaladó részében pedig elutasította. Indokolása szerint, mivel XY az első nemzetközi védelem iránti kérelem vizsgálata során elmulasztotta közölni, hogy homoszexuális, az ezen első kérelmet elutasító határozat jogereje akadályozza, hogy e ténybeli elemet figyelembe vegyék.

Ezt követően XY felülvizsgálati a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz nyújtott be kérelmet, amelyben ismételt kérelmének elfogadhatatlanságát vitatta. Álláspontja szerint olyan új tényre hivatkozott, amelynek lehetővé kellett volna tennie e kérelem elfogadhatóságának megállapítását, és e tény nem a homoszexualitásában áll, hanem abban, hogy amióta Ausztriában tartózkodik, képessé vált e homoszexualitás kifejezésére.

A kérdést előterjesztő bíróság megállapítása szerint – mivel az osztrák jog nem tartalmaz különös rendelkezéseket e területen – a nemzetközi védelem iránti ismételt kérelem elfogadhatóságát a közigazgatási eljárást szabályozó általános rendelkezésekre tekintettel kell értékelni, különösen azzal a céllal, hogy a korábbi kérelmet elbíráló határozat jogerejének tiszteletben tartása biztosított legyen.

Az osztrák közigazgatási eljárásról szóló törvény[6] (AVG) 68. §‑ának (1) bekezdése értelmében az olyan kérelmeket, amelyek a keresettel meg nem támadható vagy már meg nem támadható határozat módosítására irányulnak, főszabály szerint res iudicata miatt el kell utasítani. A nemzetközi védelem iránti ismételt kérelmeket illetően a nemzeti ítélkezési gyakorlat szerint kizárólag azok az esetleges körülmények indokolhatják új eljárás megindítását, amelyek csupán a korábbi eljárást befejező jogerős határozat elfogadását követően merültek fel, és amelyek a kérelmező helyzetét lényegesen módosítják.

Ezzel szemben – amint az az AVG 69. §‑a (1) bekezdésének 2. pontjából következik – az e határozat elfogadását megelőzően felmerült helyzeten alapuló ismételt kérelmek csak a korábbi eljárás újbóli megnyitását eredményezhetik, és csupán abban az esetben, ha az, hogy a kérelmező a korábbi eljárásban nem hivatkozott erre a helyzetre, nem neki felróható hibán alapult.

E bíróság szerint, a nemzetközi védelmet kérelmező személy a korábbi kérelemmel kapcsolatos eljárás befejezése előtt fennálló körülmények vagy tények alapján az osztrák jog szerint csupán a korábbi eljárás újbóli megnyitását kérheti, feltéve, hogy az, hogy a korábbi eljárásban nem hivatkozott a körülményekre vagy tényekre, nem neki felróható hibán alapult.

A kérdést előterjesztő legfelsőbb közigazgatási bíróság szerint, XY a 2013/32 irányelv 40. cikkére e rendelkezés megfogalmazásának pontatlansága miatt hivatkozott.  E bíróság arra kereste a választ, hogy annak ellenére, hogy az osztrák jog nem tartalmaz e cikk (4) bekezdését átültető különös rendelkezéseket, e rendelkezés a kérelmező azon lehetőségét, hogy az ismételt kérelem alátámasztása érdekében új körülményekre vagy tényekre hivatkozzon, korlátozhatja‑e arra az esetre, ha az ilyen körülményekre vagy tényekre történő, a korábbi kérelem tárgyában lefolytatott eljárásban való hivatkozás elmulasztása nem róható fel a kérelmezőnek. E tekintetben kétségei ahhoz a körülményhez is kapcsolódtak, hogy az e kérdésre adott igenlő válasz azt jelentené, hogy az irányelv át nem ültetett rendelkezése közvetlen hatállyal bír a jogalany hátrányára, ugyanakkor a nemzeti ítélkezési gyakorlat és az EUB ítélkezési gyakorlata az ilyen közvetlen hatályt kizárja. E kétségeire tekintettel eljárását felfüggesztette és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett az EUB elé.

3. Az eset értékelése és az EUB ítélete

3.1   A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével arra kereste a választ, hogy a 2013/32 irányelv  ismételt kérelemről szóló 40. cikkének (2) és (3) bekezdését[7] úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezés értelmében vett „új körülmények vagy tények” fogalma kizárólag azokat a körülményeket vagy tényeket foglalja magában, amelyek a nemzetközi védelem iránti korábbi kérelem tárgyában lefolytatott eljárás jogerős befejezését követően merültek fel, vagy az említett fogalom magában foglalja azokat a körülményeket vagy tényeket is, amelyek ezen eljárás befejezése előtt már fennálltak, anélkül hogy a kérelmező azokra hivatkozott volna.

A kérdés megválaszolásához emlékeztetett arra, hogy állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből egyaránt az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést az egész Európai Unióban általában önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve nemcsak annak kifejezéseit, hanem e rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját is.[8]

Előzetes megállapítása szerint, a 2013/32 irányelv 40. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelemnek az ezen irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja tekintetében fennálló elfogadhatóságát megállapító határozat meghozatala céljából az ismételt kérelmet mindenekelőtt előzetes elfogadhatósági vizsgálatnak kell alávetni a tekintetben, hogy felmerültek‑e, vagy a kérelmező előadott‑e olyan, a vizsgálattal kapcsolatos új körülményeket vagy tényeket, amelyek alapján a kérelmező a 2011/95 irányelv értelmében nemzetközi védelemre jogosultnak minősül.     Ezt követően csak akkor kell az ismételt kérelem elfogadhatóságát ezen irányelv 40. cikkének (3) bekezdésével összhangban tovább vizsgálni, ha ténylegesen léteznek ilyen, a nemzetközi védelem iránti első kérelemhez képest új körülmények vagy tények, mégpedig annak ellenőrzése érdekében, hogy ezen új körülmények vagy tények jelentősen növelik‑e annak valószínűségét, hogy az említett kérelmező megfelel az e jogállás elismeréséhez szükséges feltételeknek[9]. E cikk szövege azonban nem pontosítja az ismételt kérelem alátámasztására alkalmas „új tények vagy tények” fogalmát[10] , e rendelkezések előírják, hogy ezen új körülményeknek vagy tényeknek, amelyeken az ilyen kérelem alapulhat, „felmerülteknek” vagy „a kérelmező által előadottaknak” kell lenniük.

Rendelkezései egyértelműen előírják, hogy az ismételt kérelem alapulhat körülményeken vagy tényeken, amelyek újak abban a tekintetben, hogy azok a korábbi kérelemre vonatkozó határozat elfogadását követően merültek fel, valamint olyan körülményeken és tényeken is, amelyek azáltal újak, hogy azokat a kérelmező első alkalommal adta elő.

E megfogalmazásból következően, valamely körülmény vagy tény akkor minősül újnak, ha a korábbi kérelemre vonatkozó határozatot anélkül fogadták el, hogy ezt a körülményt vagy tényt a kérelmező jogállásának megállapításáért felelős hatóság tudomására hozták volna. E rendelkezés nem tesz különbséget aszerint, hogy az ismételt kérelem alátámasztása érdekében hivatkozott körülmények vagy tények e határozat elfogadása előtt vagy után merültek‑e fel.  E rendelkezések értelmezését megerősíti az a kontextus, amelybe e rendelkezés illeszkedik.

Amint a főtanácsnok indítványában megállapította, ez az értelmezés a 2013/32 irányelv 40. cikkének (4) bekezdésére tekintettel különösen egyértelmű. E rendelkezés ugyanis lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy nemzeti jogukba foglaljanak egy olyan rendelkezést, amely előírja, hogy az ismételt kérelem csak akkor elfogadható, ha a kérelmező neki fel nem róható ok miatt az első eljárásban nem volt képes az e 40. cikk (2) és (3) bekezdés értelmében vett új körülmények és tények előterjesztésére. Nem róható fel a kérelmezőnek ugyanakkor az, hogy nem hivatkozott olyan körülményekre, amelyek az első eljárás idején még nem léteztek. Így az említett új körülményeknek vagy tényeknek szükségképpen ki kell terjedniük azokra, amelyek már az első eljárás végleges lezárását megelőzően is fennálltak. Ez utóbbi rendelkezés más szóval azt feltételezi, hogy az előzőek értelmében vett új körülmények és tények már az első menekültügyi eljárás során is fennálltak. Az irányelv 40. cikke (2) és (3) bekezdésének ezen értelmezését e rendelkezés célja is alátámasztja.

Az ismételt kérelem elfogadhatóságának vizsgálatára irányuló eljárás arra irányul, hogy a tagállamoknak lehetőséget adjon arra, hogy az új bizonyítékot vagy érvet nem tartalmazó ismételt kérelmeket a korábbi határozathoz kapcsolódó res iudicata elvével összhangban elfogadhatóság hiányában elutasítsák.  Azon kérdés vizsgálatának, hogy valamely ismételt kérelem az arra irányuló vizsgálattal kapcsolatos új körülményeken vagy tényeken alapul‑e, hogy a kérelmező a 2011/95 irányelv értelmében nemzetközi védelemre jogosultnak minősül‑e, annak ellenőrzésére kell szorítkoznia, hogy fennállnak‑e az e kérelmet alátámasztó olyan körülmények vagy tények, amelyeket a korábbi kérelemre vonatkozó határozat keretében nem vizsgáltak, és amelyeken e jogerős határozat nem alapulhatott[11].

A kérdésben hivatkozott irányelvi rendelkezések az ettől eltérő, olyan értelmezése, amely szerint a kérelmező jogállásának megállapításáért felelős hatóságnak elfogadhatatlannak kell tekintenie minden ismételt kérelmet kizárólag amiatt, hogy azok olyan körülményeken vagy tényeken alapulnak, amelyeket a kérelmező a korábbi kérelme alátámasztása érdekében előterjeszthetett volna, túllépne a res iudicata elve tiszteletben tartásának biztosításához szükséges mértéken, és sértené a kérelmező helyzetének megfelelő és teljes körű vizsgálatát. Az irányelvi rendelkezések hatálya kiterjed az olyan körülményekre és tényekre is, amelyek már a korábbi kérelemre vonatkozó eljárás során is fennálltak, de amelyekre a kérelmező ebben az eljárásban nem hivatkozott.

Az EUB e megfontolásokra tekintettel az első kérdésre adott válasza  szerint, a 2013/32 irányelv 40. cikkének (2) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezés értelmében vett, azon „új körülmények vagy tények” fogalma, amelyek „felmerültek”, vagy amelyeket „a kérelmező előadott”, azokat a körülményeket vagy tényeket foglalja magában, amelyek a nemzetközi védelem iránti korábbi kérelem tárgyában lefolytatott eljárás jogerős befejezését követően merültek fel, valamint azokat a körülményeket és tényeket is, amelyek az eljárás befejezését megelőzően már fennálltak, anélkül hogy a kérelmező azokra hivatkozott volna.

3.2   Az előterjesztő bíróság a második kérdésével abban kérte az EUB segítségét, hogy a 2013/32 irányelv 40. cikkének (3) bekezdését[12] úgy kell‑e értelmezni, hogy a nemzetközi védelem iránti ismételt kérelem vizsgálata a korábbi kérelemre vonatkozó eljárás újbóli megnyitása keretében is lefolytatható, vagy új eljárást kell indítani.

E kérdés kapcsán az EUB arra emlékeztetett, hogy bár a 2013/32 irányelv 40. cikkének (2) és (3) bekezdése az ismételt kérelmek két szakaszban történő elbírálását írja elő, azonban semmilyen konkrét eljárási keretet nem határoz meg a kérelmek érdemi elbírálása tekintetében.  E két előírás annak megkövetelésére szorítkozik, hogy az elfogadható ismételt kérelmeket érdemben tovább kell azokat továbbá azokat alapelveket és garanciákat írja elő, amelyeket a tagállamoknak az általuk meghatározott eljárás keretében tiszteletben kell tartaniuk. A tagállamok továbbra is szabadon írhatnak elő az ismételt kérelmek elbírálására irányadó eljárásjogi rendelkezéseket, amennyiben egyrészt tiszteletben tartják a 2013/32 irányelvben meghatározott elfogadhatósági feltételeket, többek között ideértve az irányelvnek a nemzetközi védelem iránti kérelem ismételt kérelemként való minősítéséről szóló 33. cikke (2) bekezdésének előírásait a 40. cikkével összefüggésben értelmezett d) pontjában foglaltakat, és másrészt az érdemi elbírálásra az említett alapelveknek és alapvető garanciáknak megfelelően kerül sor.

A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy az osztrák jognak a valamely korábbi kérelemről hozott határozattal befejezett eljárás újbóli megnyitására alkalmazandó rendelkezései biztosítják‑e az említett feltételek tiszteletben tartását, és megfelelnek‑e az említett alapelveknek és garanciáknak. Az EUB az elé terjesztett iratokban szereplő információk alapján értékelési támpontokat adhat e bíróságnak.

Az osztrák jogban az AVG 69. §‑a az eljárás újbóli megnyitására vonatkozóan három feltétel teljesülését írja elő.

• először, az ismételt kérelem alátámasztása érekében hivatkozott új tények vagy bizonyítékok – önmagukban vagy az eljárás más eredményeivel összefüggésben vizsgálva – olyanok, hogy azok valószínűleg a korábbi határozatétól eltérő rendelkező részt tartalmazó határozathoz vezethettek volna;
• másodszor az ilyen tényekre és bizonyítékokra a korábbi kérelemre vonatkozó eljárásban nem lehetett hivatkozni, ami nem az érdekeltnek felróható hibán alapul, és
• harmadszor az ismételt kérelmet lényegében attól az időponttól számított két héten belül nyújtják be, amikor a kérelmező tudomást szerzett az újbóli megnyitás indokáról, de mindenképpen a korábbi kérelmet elbíráló határozat meghozatalától számított három éven belül.

A főtanácsnok megállapítása szerint, úgy tűnik, hogy a nemzeti rendelkezés első feltétele megfelel a 2013/32 irányelv 40. cikkének (3) bekezdésében foglalt feltételnek, vagyis annak, hogy az új körülmények vagy tények jelentősen növeljék annak valószínűségét, hogy a kérelmező nemzetközi védelemre jogosult személynek minősül. Ami a nemzeti rendelkezés második feltételét illeti, az a 2013/32 irányelv 40. cikke (4) bekezdésének felel meg, amely szerint a tagállam rendelkezhet úgy, hogy csak azokban az esetekben vizsgálja tovább érdemben a kérelmet, ha az érintett kérelmező rajta kívül álló ok miatt az előző eljárásban nem volt képes a korábbi eljárás során új körülményekre vagy tényekre hivatkozni[13]. E rendelkezés fakultatív rendelkezésnek minősül, így azt át kell ültetni a nemzeti jogba annak érdekében, hogy alkalmazni lehessen a felróhatóság hiányára vonatkozó ott előírt feltételt.

Az EUB állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően valamely irányelv ilyen rendelkezésének átültetéséhez nem feltétlenül szükséges új rendelkezések elfogadása, amennyiben a nemzeti jog már tartalmaz az ilyen rendelkezésnek megfelelő szabályt[14],

Az AVG 69. §‑ában előírt első két feltétel tiszteletben tartja az ismételt kérelmek elfogadhatóságának két feltételét, harmadik feltételt illetően, amely azon határidőkre vonatkozik, amelyeken belül az osztrák jog szerint az ismételt kérelem benyújtható, meg kell állapítani, hogy az irányelv hivatkozott 40. cikke nem ír elő ilyen határidőket, és erre nem is jogosítja fel a tagállamokat, sőt kifejezetten tiltja a jogvesztő határidők megállapítását.

Maga az irányelv nem ír elő határidőt arra vonatkozóan, hogy a kérelmező mikor gyakorolja azon jogait, amelyeket a nemzetközi védelem iránti kérelem tárgyában lefolytatott közigazgatási eljárás keretében az irányelv biztosít számára, azonban lehetőséget kívánt biztosítani a tagállamoknak arra, hogy olyan határidőket határozzanak meg, amelyeken belül a kérelmező köteles eljárni, erről kifejezetten rendelkezett.

A főtanácsnok szerint, a korábbi irányelvi előíráshoz[15] képest ez szabályozás egyértelműen arra utal, hogy az uniós jogalkotó nem kívánt lehetőséget biztosítani a tagállamoknak arra, hogy az ismételt kérelmek elfogadhatóságát határidő betartásától tegyék függővé, hanem kifejezetten lehetővé tette a tagállamok számára, hogy határidőt állapítsanak meg az új tények vagy körülmények előadására attól az időponttól kezdődően, amikor a kérelmező ezekhez az információkhoz hozzájutott[16].

Ezt az értelmezést megerősíti a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló 2013/32 irányelv 5. cikkében is, amely szerint a tagállamok az irányelv normatív tartalmától a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó eljárások tekintetében csak annyiban térhetnek el, amennyiben azok a kérelmezőre nézve kedvezőbb szabályokat írnak elő vagy tartanak fenn, a kevésbé kedvező szabályok alkalmazásának pedig minden lehetősége kizárt. Ez vonatkozik többek között a jogvesztő határidőknek a kérelmező hátrányára történő megállapítására is.

A 2013/32 irányelv 42. cikkének az ezen irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjával, valamint 40. cikkének (2) és (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett (2) bekezdése tehát megtiltja a tagállamoknak, hogy az ismételt kérelem benyújtását jogvesztő határidőhöz kössék.

A fentiekre tekintettel az EUB második kérdésre adott válasza szerint, a 2013/32 irányelv 40. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi védelem iránti ismételt kérelem érdemi vizsgálata lefolytatható az első kérelmet érintő eljárás újbóli megnyitása keretében, amennyiben az ilyen újbóli megnyitásra vonatkozó szabályok összeegyeztethetők a 2013/32 irányelv II. fejezetével, és e kérelem benyújtására nem vonatkoznak jogvesztő határidők.

3.3    A kérdést előterjesztő bíróság a harmadik kérdése arra irányult, hogy a 2013/32 irányelv 40. cikkének (4) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az lehetővé teszi az e rendelkezést átültető különös jogi aktusok elfogadását elmulasztó tagállam számára, hogy az általános nemzeti közigazgatási eljárási szabályok alapján megtagadja az ismételt kérelem érdemi vizsgálatát, ha az e kérelem alátámasztása érdekében hivatkozott új körülmények vagy tények a korábbi kérelem tárgyában lefolytatott eljárás időpontjában már fennálltak, és azokat a kérelmezőnek felróható okból ezen eljárásban nem terjesztették elő.

E bíróság kérdését arra az esetre tette fel, ha az általa elvégzendő vizsgálat eredményeként azt kell megállapítania, hogy az osztrák jognak a korábbi kérelem tárgyában lefolytatott eljárásnak az ismételt kérelem vizsgálata céljából való újbóli megnyitására vonatkozó rendelkezései nem biztosítják e kérelem elfogadhatósági feltételeinek a tiszteletben tartását, vagy nem felelnek meg az irányelv által előírt alapvető elveknek, és az azokat biztosító garanciáknak.

Ilyen esetben XY ismételt kérelmét egy új közigazgatási eljárás keretében kellene megvizsgálni azt, hogy az AVG 68. §‑ával ellentétben az AVG 69. §‑ával, – amely a korábbi közigazgatási eljárás újbóli megnyitására alkalmazandó, – az új eljárás megindításának lehetőségét nem köti ahhoz a feltételhez, hogy nem lehet a kérelmezőnek felróható az, hogy az ismételt kérelem alátámasztása érdekében hivatkozott körülményeket és tényeket a korábbi kérelem tárgyában lefolytatott eljárásban nem terjesztették elő, ha azok ezen utóbbi eljárás időpontjában már fennálltak.

A főtanácsnok megállapítása szerint, a 2013/32 irányelv 40. cikkének (4) bekezdését fakultatív rendelkezésként kell értelmezni, így azt át kell ültetni a nemzeti jogba annak érdekében, hogy alkalmazni lehessen a felróhatóság hiányára vonatkozó, ott előírt feltételt[17]. Következésképpen – mivel e 40. cikk (4) bekezdésének a hatálya attól függ, hogy a tagállamok elfogadnak‑e különös átültető rendelkezéseket – ez az előírás nem feltétlen, így közvetlen hatállyal nem rendelkezik.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egy irányelvi rendelkezés önmagában nem keletkeztethet magánszemélyekre vonatkozó kötelezettségeket, következésképpen nemzeti bíróság előtt arra önmagában nem is lehet magánszemélyekkel szemben hivatkozni[18].

Márpedig ez az eset állna fenn, ha a 2013/32 irányelv 40. cikkének (4) bekezdését úgy kellene értelmezni, hogy az ismételt kérelem elfogadhatósága még nemzeti átültető intézkedés hiányában is attól a feltételtől függ, hogy a kérelmező a korábbi kérelem tárgyában lefolytatott eljárásban elmulassza az ismételt kérelem alátámasztása érdekében előterjesztett, olyan új körülményekre vagy tényekre való hivatkozást, amelyek már az említett eljárás időpontjában is fennálltak, és hogy e mulasztás a kérelmezőnek ne legyen felróható.

A fentiekre tekintettel  az EUB a harmadik kérdésre adott válasza szerint, a 2013/32 irányelv 40. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé az e rendelkezést átültető különös jogi aktusok elfogadását elmulasztó tagállam számára, hogy az általános nemzeti közigazgatási eljárási szabályok alapján megtagadja az ismételt kérelem érdemi vizsgálatát, ha az e kérelem alátámasztása érdekében hivatkozott új körülmények vagy tények a korábbi kérelem tárgyában lefolytatott eljárás időpontjában már fennálltak, és azokat a kérelmezőnek felróható okból ezen eljárásban nem terjesztették elő.

[1] 2021. szeptember 9.-i XY vs. Bundesamt für Fremdenwesen und Asyl C‑18/20. sz. ítélet ECLI:EU:C:2021:710 (a továbbiakban: Ítélet)

[2] a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv

[3] Henrik Saugmandsgaard Øe uniós főtanácsnok  XY vs. Bundesamt für Fremdenwesen und Asyl  ügyben tett indítványa (a továbbiakban: Indítvány) 2. pont.

[4] Ítélet 12-30. pont.

[5]       C-18/20. sz. ügy.  Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemről a Bíróság eljárási szabályzata
98. cikkének (1) bekezdése alapján készített összefoglalás 7. pont.

[6] Allgemeines Verwaltungsverfahrensgesetz (a közigazgatási eljárásról szóló általános törvény (AVG) 68. pont.

[7] 40. cikk Ismételt kérelem (1)   Ha egy tagállamban egy személy nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, és ezt követően ugyanabban a tagállamban további előterjesztéseket vagy ismételt kérelmet nyújt be, a tagállam ezeket a további előterjesztéseket vagy az ismételt kérelem elemeit a korábbi kérelem elbírálásának vagy a felülvizsgálat, illetve fellebbezés alatt álló határozat elbírálásának keretei között bírálja el, amennyiben a hatáskörrel rendelkező hatóságok e keretek között számításba vehetik és mérlegelhetik a további előterjesztések vagy ismételt kérelem valamennyi elemét.(2)   A nemzetközi védelem iránti kérelemnek a 33. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján történő elfogadhatóságát megállapító határozat meghozatal céljából az ismételt nemzetközi védelem iránti kérelmet mindenekelőtt előzetes elfogadhatósági vizsgálatnak kell alávetni a tekintetben, hogyfelmerültek-e, vagy a kérelmező előadott-e olyan, a vizsgálattal kapcsolatos új körülményeket vagy tényeket, amelyek alapján a kérelmező a 2011/95/EU irányelv értelmében nemzetközi védelemre jogosultnak minősül.

[8] 2021. június 10‑i Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Új körülmények vagy tények] ítélet, C‑921/19,

EU:C:2021:478, 28. pont.

[9] Staatssecretaris ítélet, 36, 37. pont.

[10] Staatssecretaris ítélet 29. pont,

[11] Staatssecretaris  ítélet 49, 50. pont.

[12]  40. cikk (3)   Amennyiben a (2) bekezdésben említett előzetes elfogadhatósági vizsgálat megállapítja, hogy olyan új körülmények vagy tények merültek fel, vagy a kérelmező olyan új körülményeket vagy tényeket adott elő, amelyek jelentősen növelik annak valószínűségét, hogy a 2011/95/EU irányelv értelmében a kérelmező nemzetközi védelemre jogosult személynek minősül, a kérelmet a II. fejezettel összhangban tovább kell vizsgálni. A tagállamok az ismételt kérelem további vizsgálatának más okait is meghatározhatják.

[13] Indítvány 68. pont.

[14] 1995. március 23‑i Bizottság kontra Görögország ítélet C‑365/93, EU:C:1995:76, 9. pont,

[15] 2005/85 irányelv 34. cikk (2) bekezdés b) pont.

[16] Indítvány 75. pont.

[17] Indítvány 94. pont.

[18] 1986. február 26‑i Marshall ítélet, 152/84, EU:C:1986:84, 48. pont; 2019. június 24‑i Popławski ítélet, C‑573/17, EU:C:2019:530, 65. pont.

---