Egyezménysértő jogszabállyal kizárni a már elbirtokolt földek tulajdonjogának bejegyzését

A három török kérelmező egy törökországi természetvédelmi területen vásárolt az ingatlan-nyilvántartásban ekkor még nem szereplő földeket. Ezt követően egy kataszteri felülvizsgálat során az államkincstár bejegyeztette tulajdonjogát a földekre, amivel szemben a kérelmezők – a saját és és az eladók megszakítatlan használatán alapuló elbirtoklásra hivatkozva – pereket indítottak. A török parlament azonban ezután nyolc évvel, de még a perek jogerős lezárása előtt úgy módosította a természetvédelmi törvényt, hogy természetvédelmi területek ne legyenek elbirtokolhatóak, így a kereseteket a bíróság elutasította, kártalanítást pedig a kérelmezők nem kaptak. Az Emberi Jogok Európai Bírósága most megállapította, hogy az ügyben a török állam a három földvásárló tulajdonhoz való jogát és a bírósági jogvita ésszerű időben való elbírálásához való jogát is megsértette.

Az alapügy

Az ügy kérelmezői, Naci Kaynar, Ayşe Boztepe és Cemile Bürge Kuşman a Dardanellák anatóliai partján fekvő Çanakkale városában élő török állampolgárok. 1993 és 1995 között mindhárman Gökçeada (korábbi görög nevén Imbrosz) égei-tengeri szigetén vettek földeket. E földek a török minősítés szerint harmadik védettségi kategóriába tartozó természetvédelmi területen voltak és nem szerepeltek az ingatlan-nyilvántartásban. 1996-ban azonban az ekkor elvégzett kataszteri felülvizsgálatkor a török államkincstár tulajdonjogot jegyeztetett be rájuk.

A kérelmezők ekkor keresetet nyújtottak be a Gökçeadai Ingatlan-nyilvántartási Bírósághoz, amelyben tulajdonuk bejegyzését kérték arra hivatkozva, hogy a kataszteri felülvizsgálat téves volt, az értékes, jogelődjeik által már évtizedek óta használt földterületek esetében elbirtoklás útján már tulajdont szereztek. Az elsőfokú eljárásban 1997-ben elkészült szakértői vélemény szerint a földeket eredetileg mezőgazdasági művelésre  használták, azonban ezzel – a turizmus terjedésével – használóik részben felhagytak. A területek jellege azonban nem változott meg, azokon semmilyen védendő természeti vagy kulturális érték nincs, a harmadik kategóriás védelem pedig nem akadálya az elbirtoklás útján való tulajdonszerzésnek. Egy 1999-es újabb agrárszakértői vélemény szerint a földterületek lehatárolása pontos volt, és azokat akkor szarvasmarhák legeltetésére használták. A bíróság – tanúkat is meghallgatva –  megállapította, hogy a földeket két helybeli asszony és leszármazóik legalább 1945 óta folyamatosan művelték (az egyik család esetében összesen 5,5, a másik esetében összesen 5,2 hektáros területen), a kérelmezők azokat e két családtól vették meg, és hogy ugyan a legutóbbi években ott növényt nem termesztettek, de a legeltetés befejezése után a földművelés folytatását tervezték, azaz nincs szó arról, hogy felhagytak volna a műveléssel és a terület gondozásával. Mindezek alapján a bíróság 1999 októberében első fokon helyt adott a kérelmezők kereseteinek, és 45 évet meghaladó folyamatos és zavartalan birtoklás és művelés alapján megállapította a felperesek tulajdonjogát, azt is rögzítve, hogy a területen védendő természeti vagy kulturális értékek nincsenek.

A másodfokon eljáró Semmítőszék – az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítva – 2001 októberében megsemmisítette az elsőfokú ítéletet arra hivatkozva, hogy a bíróság nem vizsgálta mindenre kiterjedően azt, hogy a kérdéses földek legelőnek minősülnek-e (ami kizárta volna az elbirtoklást), illetve azt sem vizsgálta megfelelően, hogy a használók felhagytak-e a földek használatával. Ezután az elsőfokú bíróság újabb szakértői és tanúbizonyítást vett fel, ami mindenben a korábbi ítéletben megállapított tényállást igazolta. 2004. július 27-én azonban hatályba lépett a kulturális és természeti örökség védelméről szóló törvény módosítása, amely minden természetvédelmi területen lévő föld tulajdonjogának elbirtoklás útján történő megszerzését általános jelleggel kizárta. Az első fokú bíróság az új törvényi szabályra hivatkozva 2005 júniusában elutasította a kereseteket, amit a Semmítőszék ugyanazon év októberében helyben is hagyott. Fontos körülmény az ügyben végül az is, hogy Törökországban az ingatlanok elbirtoklási ideje húsz év, míg egy irányadó, 1964-es felsőbírósági döntés alapján az elbirtokló az ingatlan tulajdonát nem az elbirtoklás feltételeinek teljesülésével, hanem az ezt a tényt megállapító jogerős bírósági döntéssel szerzi meg. A törvény 2007-ben ismét módosult: a korlátozást a jogalkotó megszüntette, így azóta ismét lehetőség van természetvédelmi területen fekvő földek elbirtoklására is. Ez utóbbi szabályozásnak a konkrét ügyet érintő visszamenőleges alkalmazására nem került sor.

A kérelmezők a jogerős döntést követően, 2006-ban fordultak az EJEB-hez a tulajdonhoz való joguk és bírósági jogvitájuk ésszerű időben való elbírálásához való joguk sérelmét állítva.

Az EJEB döntése

Az EJEB előbb a tulajdonhoz való jognak az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) Első Kiegészítő Jegyzőkönyvének 1. cikkére alapozott tartalmi egyezménysértés fennállását vizsgálta. A kérelmezők szerint ez abban állt, hogy a húsz évet meghaladó háborítatlan birtoklás alapján tulajdonszerzésük feltételei teljesültek, a 2004-es törvénymódosítás viszont a tulajdonjog bejegyzését megakadályozta, ami a kisajátítással megegyező hatású intézkedésnek minősült, hiszen az Államkincstár tulajdonjogának jogerős, kártalanítás nélküli bejegyzésére vezetett. A török kormány álláspontja szerint azonban eleve nem is volt a kérelmezőknek tulajdoni védelem alá tartozó védett jogosultsága, hiszen tulajdont a következetes török bírói gyakorlat alapján csak jogerős, a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzését elrendelő bírósági döntéssel szerezhettek volna. Másodlagosan a kormány arra is hivatkozott, hogy a kérelmezők esetében a művelés megszakítása miatt a tulajdonszerzés feltételei a korábbi szabályok szerint sem álltak fenn.

Az EJEB ebben a körben először azt állapította meg, hogy a kérelmezők jogosultságai tulajdoni védelem alatt álló vagyonnak minősülnek. Az ezt megalapozó legfontosabb körülménynek azt tekintette, hogy a tulajdonszerzést megalapozó feltételek hiánytalan meglétét az ügyben az elsőfokú bíróság már megállapította, másodlagosan pedig utal arra is, hogy ez a ténybeli helyzet feltárásán, egyebek között szakértői bizonyításon és állami nyilvántartási adatokon alapult. Végül fontos körülményként rögzítette az EJEB azt is, hogy a megismételt elsőfokú eljárásban felvett bizonyítás is alátámasztotta az elbirtoklást a módosítás előtti szabályok alapján megalapozó körülményeket, köztük azt, hogy a szarvasmarhák legeltetése ellenére a terület nem került ki a mezőgazdasági művelés alól. A Bíróság mindezek alapján úgy látta, hogy a jogelődeikkel együtt a területet évtizedek óta sajátjukként használó kérelmezők minden feltételt teljesítettek, amely a tulajdonszerzésükhöz szükséges, így legalábbis jogos várakozásuk állt fenn a tulajdonszerzésre. Így pedig az EJEE Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikkének alkalmazásában őket a törvénymódosítás a vagyonszerzésre irányuló, a tulajdonhoz való jog által is védett várományuktól fosztotta meg.

Ezt követően az EJEB az elbirtokolhatóságot kizáró törvényt mint korlátozást vizsgálta, és arra jutott, hogy az a tulajdontól való megfosztásnak minősül, mivel a törvényen alapuló elutasító bírósági döntések a nemzeti jog szerinti feltételek teljesítése alapján fennálló, tulajdoni védelem alatt álló jogosultságot vontak el. A korlátozás az ügy tényei alapján törvényen alapult, emellett a tagállamoknak a tulajdonjog közérdekű korlátozásai esetében van mérlegelési lehetősége, amit azonban az EJEB annak rögzítésével ismert el, hogy az első fokú elutasító döntés kifejezetten arra tekintettel tartotta indokoltnak az új szabályok visszaható hatályú alkalmazását, hogy azok közérdekű célt szolgálnak. A közérdekű célra vonatkozó általános hivatkozás emiatt nem elegendő az EJEB szerint a korlátozás szükségességének alátámasztásához, és bár a természetvédelem célja általában megfelelő alapot jelentene, de a kevesebb mint három év múlva hatályba lépett, a tilalmat feloldó újabb törvénymódosítás miatt e cél alapján sem volt szükséges a korlátozás. Ám ha fenn is állna  a korlátozás szükségessége, akkor sem lenne a természetvédelmi cél érvényesítésével arányos, hogy a kérelmezők kártalanítás, illetve a kártalanítás hiányát megalapozó bármely különleges körülmény hiányában egyedül viseljék a természetvédelmi cél megvalósításának minden vagyoni terhét.

Ezt követően az EJEB a kérelemnek az eljárás elhúzódásával kapcsolatos elemeit bírálta el, és a 6. cikken alapuló gyakorlatát alkalmazva megállapította, hogy a keresetek benyújtása és a jogerős ítéletek között eltelt tízéves időtartamra tekintettel a török állam a kérelmezőknek a bírósági jogviták észszerű időben történő elbírálására vonatkozó jogát is megsértette.

Végül a Bíróság a kérelmezők vagyoni és nem vagyoni kárának megtérítésére irányuló kérelmeket bírálta el. A tulajdonjog korlátozásával kapcsolatos kárigények elbírálását a bírák elutasították, figyelemmel a strasbourgi jogvédelem kiegészítő jellegére, illetve arra, hogy Törökország egy elnöki rendelettel 2019 márciusában kiterjesztette a 2013 óta működő belső kártalanítási fóruma hatáskörét a Bíróság által a tulajdonjog sérelmével kapcsolatban megállapított jogsértésekre is. Megítéltek azonban minden kérelmezőnek 5,000 eurót az eljárás elhúzódásával kapcsolatos nem vagyoni károk megtérítésére.

(ejeb.atlatszo.hu)

Kapcsolódó cikkek:


A menetjeggyel nem rendelkező utas
2019. december 3.

A menetjeggyel nem rendelkező utas

Az alábbiakban a szerző az Európai Unió Bíróságának a Nationale Maatschappij der Belgische Spoorwegenkontra Mbutuku Kanyeba- (C‑349/18), a Larissa Nijs- (C‑350/18) és a Jean-Louis Anita Dedroog-féle (C‑351/18 számú) egyesített ügyekben hozott ítéletét[1] elemzi.

Mégsem fogvatartás a röszkei tranzitzónában elhelyezés
2019. december 2.

Mégsem fogvatartás a röszkei tranzitzónában elhelyezés

A Nagykamara, megfordítva a Bíróság korábbi döntését, úgy ítélte meg, hogy a Szerbiából a röszkei tranzitzóna területére belépett bangladesi kérelmezők önként távozhattak volna a zónából Szerbia irányába, így az, hogy e területen korlátozott volt a szabadságuk, nem minősül szabadságelvonásnak, így a vonatkozó garanciák sem érvényesülnek. Azt, hogy Szerbiában an ENSZ jelentések szerint is gyakori a rutinszerű további visszaküldés, és a görög menekülttáborokban a Bíróság szerin is embertelen állapotok uralkodnak, ebből a szempontból a Nagykamara nem ítélte relevánsnak. Egyezményt sértett ugyanakkor a magyar kormány azzal, hogy a hatóságok nem mérték föl megfelelően, milyen veszélyek várnak a visszaküldött kérelmezőkre Szerbiában.

Támogatni kell a minőségi újságírást
2019. december 2.

Támogatni kell a minőségi újságírást

Az Európa Tanács által rendezett nemzetközi konferencia témája az újságírás volt, amelyet a tagállamoknak, a média érdekképviseleti szervezeteinek, az internetes felületközvetítőknek, a szabályozó hatóságoknak és az újságíróknak közösen kell  biztosítaniuk, annak érdekében, hogy a média elnyerje és fenntartsa a közvélemény bizalmát.

Újságírót nem lehet menekülttáborból egyéni mérlegelés nélkül kitiltani
2019. november 26.

Újságírót nem lehet menekülttáborból egyéni mérlegelés nélkül kitiltani

2015-ben a magyar hatóságok nem engedték be az abcug.hu újságíróját a debreceni menekülttáborba, és a döntést részletesen meg sem indokolták. Az EJEB szerint a tagállami hatóságok eldönthetik, hogy mikor és hogyan biztosítják a sajtó menekülttáborokba való belépést, de a közérdek mérlegelése nélkül nem lehet általában kitiltani a sajtót.