EUB-verdikt a vádlott távollétében meghozott ítéletről
Az EU luxembourgi bírósága szerint megfelelő feltételek mellett a vádlott fellelhetetlensége esetén, távollétében is megtartható a tárgyalás vagy hozható büntetőítélet.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Európai Parlament szerdán elfogadott határozata előírja, hogy a britek továbbra is kövessék a nemzeti jogszabályaikban azokat az eu-s rendeleteket, amelyeket 2020 előtt fogadtak el, noha már két hete nem az EU tagjai.
Az Európai Parlament felszólította Michel Barnier Brexit ügyi tárgyalóbiztost, hogy szabja feltételül az Egyesült Királyság számára, hogy a munkajog, a környezetvédelem és a versenyjog területén az eu-s szabályokat a Brexit után is tartsák be, ha a britek szabad kereskedelmi megállapodást akarnak kötni az EU-val..
Az Európai Parlament által 543 igen szavazat és 39 nem szavazat, valamint 69 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az európai parlamenti képviselők kijelentették, hogy számos kérdésben „dinamikus kell összehangolni” a brit jogszabályokat az EU standardokkal.
Mivel az EP-képviselők jóváhagyták a szabadkereskedelmi megállapodás feltételekhez kötését, az Európai Bizottság először gyakorolta Brexit megállapodáson alapuló hatáskörét amellyel előírja a brit kormányt kötelezze a brit törvények módosítására, annak ellenére, hogy az ország két hete kilépett az EU-ból.
Az átmeneti időszak feltételei szerint az Egyesült Királyság az egységes piacon és a vámunióban marad, de Brüsszelben egyetlen döntéshozó intézmény sem működik, az uniós jog továbbra is elsőbbséget élvez az Egyesült Királyság nemzeti jogával szemben.
A Bizottság két hónapot adott a brit kormánynak a nehéz tehergépjárművekre kivetett illeték szabályainak módosítására, amely szerint az Egyesült Királyságban bejegyzett járművezetők illetékkedvezményt érvényesíthetnek. Az Európai Bizottság szerint az illetékkedvezmény hátrányos megkülönböztetést valósít meg az eu-s tagállamokkal szemben.
A brit kormánynak a következő 11 hónapos átmeneti időszak sok kellemetlenséget okozhat. Ezt az időszakot Boris Johnson miniszterelnök korábban „hűbérességnek” titulálta.
Az Európai Parlament szerdán elfogadott határozata előírja, hogy a britek továbbra is kövessék a nemzeti jogszabályaikban azokat az eu-s rendeleteket, amelyeket 2020 előtt fogadtak el. Az EP képviselők szerint el kell kerülni az „eu-s jog deregulációját”, mivel támogatták az Egyesült Királyság jogának dinamikus összehangolását az eu-s joggal.
Nathalie Loiseau, a volt francia uniós ügyekért felelős miniszter és a parlament Egyesült Királyságbeli koordinációs csoportjának képviselője azt mondta: „Az Európai Parlament széles körű, mély és fenntartható partnerséget javasolt, amely mind ez idáig példa nélküli és gyümölcsöző az Egyesült Királyság számára.
„Ez az ajánlat kiegyensúlyozott kötelezettségekkel jár: nem vagyunk kompromisszumkészek ezekben a kérdésekben: a fogyasztók, a munkavállalók, a magánélet és személyes adatok, valamint a környezet védelme továbbra is magas szintű kell legyen.”
Az EU luxembourgi bírósága szerint megfelelő feltételek mellett a vádlott fellelhetetlensége esetén, távollétében is megtartható a tárgyalás vagy hozható büntetőítélet.
Technológiai vezetők találkoztak az amerikai törvényhozókkal a Capitol Hillben, hogy megvitassák az AI szabályozás jövőjét.
Egy férjezett, menekült kiskorú lány családegyesítési jogával kapcsolatban született döntés az Európai Unió Bíróságán egy Belgiumban kezdődött humanitárius vízumkérelmi ügy nyomán.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!