Fizetnie kell a keresőóriásnak az online tartalmakért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A francia versenyhatóság bejelentette, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok, a jogszabályok kijátszása és a diszkrimináció miatt is eljárást folytat a Google ellen.

A francia versenyhatóság pénteken nyilatkozatot adott ki, amelyben sürgette a Google-t, hogy három hónapon belül kezdjen tárgyalásokat a kiadókkal és a hírügynökségekkel az általuk gyártott tartalmuk újbóli felhasználásának pénzügyi ellentételezése érdekében.

A versenyhatóság szerint a kiadók és az Agence-France Presse (AFP) hírügynökség arról panaszkodtak, hogy a Google megsérti „szomszédos jogaikat”. A versenyhatóság az eljárás lefolytatását követően megállapította, hogy a Google visszaélt az „erőfölényével”, amellyel „súlyos károkat okozott a sajtóágazatnak”.

A panaszosok azt is állították, hogy a Google nem tartja be a tavaly elfogadott francia szerzői jogi törvényt.

A Google kijelentette, hogy nem fog „cikkivonatokat, fényképeket, infografikákat és videókat megjeleníteni a felületein, kivéve, ha a kiadók engedélyt adnak azok ingyenes felhasználásra”. A kiadók túlnyomó többsége felhatalmazta a Google-t arra, hogy az általuk létrehozott tartalmakat további tárgyalás és kompenzáció nélkül használja fel.

(jurist.org)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Luxembourgi ítélet a kutatásfejlesztési és innovációs támogatások újabb kérdéseiről

A szerző alábbi írásában az EU luxembourgi bíróságának egy lett jogvita, a kutatástámogatások értelmezése kapcsán született döntését[1] ismerteti. Eszerint az entitás tagjainak és részvényeseinek jogi formája, tevékenységeik és céljaik esetleges haszonszerzési jellege nem meghatározó kritérium, így kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősíthetők a felsőoktatási magánintézmények is.

2024. október 3.

Munkavállalók az egyenlő bánásmód elvének európai mérlegén

A német szövetségi munkaügyi bíróság az EU luxembourgi bíróságától kért választ arra, milyen feltételekkel térhetnek el a szociális partnerek által kötött kollektív szerződések a munkavállalókkal való egyenlő bánásmód alapelvétől?