Háborús bűnsegéd-e az oroszföldgáz-vásárló?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkében a szerző azt a kérdést boncolgatja, vajon az, aki orosz energiahordozót vesz, a támadó háború bűnsegédjévé válik-e?

Az orosz energiahordozók vásárlásával kapcsolatos meghökkentő kérdést német jogászok teszik fel saját kormányukkal kapcsolatban, de vonatkozhatna az orosz energiaforrások bármelyik vásárlójára. A német politikusok felelősségének megállapítása valószínűtlen. Az orosz vezetők ellen háborús bűncselekmények miatt a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előtt indult eljárás viszont marasztaló ítélettel zárulhat.

Scholz Putyin bűnsegédje?!

Németországban felháborodást keltett, hogy a szociáldemokrata kancellár, Olaf Scholz, a zöld gazdasági és energiaügyi miniszter, Robert Habeck és a liberális pénzügyminiszter, Christian Lindner is egyértelműen kijelentette, az ország a nemzetközi szankciók ellenére folytatja az orosz gáz és olaj vásárlását. Németország finanszírozza Putyin háborúját – rója fel egyre több német a kormánynak. A jogászok pedig arról vitatkoznak, hogy Moszkva támadó háborújának bűnsegédjévé váltak-e a berlini kabinet tagjai.

A hárompárti koalíció azzal védekezik, hogy orosz gáz és olaj nélkül nem garantálható Németország biztos energiaellátása. A kormánypártok több politikusa is elismeri, hogy morálisan megkérdőjelezhető az oroszokkal üzletelni, a bűncselekmény vádját viszont egyöntetűen visszautasítják.

A kormányt bűncselekménnyel vádolók a német büntetőtörvénykönyv (Strafgesetzbuch, StGB) 27. §-ra hivatkoznak: aki szándékosan más szándékosan elkövetett, jogellenes bűncselekményéhez segítséget nyújt, bűnsegédletet követ el és a tettesre vonatkozó büntetési tétel szerint büntetendő. Indokolásuk szerint a szándékosan elkövetett jogellenes bűncselekményt az oroszok Ukrajna elleni támadó háborújának kirobbantása jelenti.

Az orosz vezetők nem felelnek Németországban

Németországban a nemzetközi eljárással párhuzamosan Gerhart Baum egykori belügyminiszter és a korábbi liberális igazságügyi tárcavezető, Sabine Leutheusser-Schnarrenberger feljelentést tett Vlagyimir Putyin ellen, több, a nemzetközi büntetőjogról szóló német törvényben (Völkerstrafgesetzbuch (VStGB) nevesített cselekmény megvalósítása miatt.

Német nemzetközi jogászok egybehangzó véleménye szerint Oroszország megvalósítja a támadó háború bűncselekményét. A tényállást a Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) Római Statútumának[1] 8. cikke és ez alapján a VStGB § 13 rögzíti. E szerint életfogytiglan tartó szabadságvesztéssel büntetendő, aki támadó háborút indít vagy egyéb támadó cselekménnyel nyilvánvalóan és súlyosan megsérti az ENSZ Alapokmányát. Az orosz invázió nyilvánvalóan és súlyosan sérti Ukrajna szuverenitását és területi integritását, így kimeríti a § 13 (3) bekezdésen definiált támadó cselekmény fogalmát.

Orosz katonai vezetők egyéb bűncselekmények elkövetésével is alaposan gyanúsíthatók, mint a civilek sérelmére elkövetett háborús bűncselekmény (§ 8 VStGB, Kriegsverbrechen gegen Personen) és a háború folytatása tiltott eszközökkel (§ 11 VStGB, Einsatzes verbotener Methoden der Kriegsführung (§ 11 VStGB). Előbbi például a mariupoli szülészeti és gyerekklinika bombázásán keresztül, utóbbi a vákuumbombák bevetése által valósult meg.

A támadó háború tényállásának elkövetője csak olyan személy lehet, aki képes egy állam politikai vagy katonai döntéseit érdemben befolyásolni (§ 13 Abs. 4 VStGB, sogenanntes Führungsdelikt). A személyi kör korlátozásának célja, hogy mentesüljenek a felelősségre vonás alól a parancsot végrehajtó katonák, akik a háborús cselekmények közepette nem, vagy csak korlátozottan képesek megítélni, hogy cselekményük kimerít-e egy büntetőjogi tényállást. A személyi kör definícióijából azonban az is világosan kitűnik, hogy elkövető nem csak a háborút vezető állam(ok) politikai vagy katonai döntéshozója lehet. A VStGB jogalkotói indokolása szerint a gazdasági élet meghatározó szereplői is megvalósíthatják a háborús bűncselekményeket, ha az üzleti életben olyan meghatározó szerepet töltenek be, hogy az ország politikai döntéseit is képesek érdemben befolyásolni. Sőt még a fegyveres konfliktusban közvetlenül részt nem vevő országok kormányainak és haderőinek tagjai is megvalósíthatják a háborús bűncselekményeket. Utóbbiak tipikus elkövetési magatartása a felbujtás: egy másik állam vezetőinek meggyőzése egy háború kirobbantásáról.

A § 1 VStGB jelentősen szűkíti a jogszabály személyi hatályát. A német igazságszolgáltatásnak főszabály szerint egyrészt az aktív személyi (honossági) elv (principium personale), másrészt az állam önvédelmi elve (principium reale, reálprincipium) alapján van joghatósága. Előbbi szerint az állam büntetőhatalma a saját állampolgárok által elkövetett bűncselekményekre terjed ki, tekintet nélkül az elkövetés helyére, a sértett vagy veszélyeztetett jogi tárgyra. Utóbbi értelmében az állam büntetőjogának hatálya bizonyos jogi tárgyak elleni támadásokra terjed ki, tekintet nélkül az elkövetés helyére és az elkövető állampolgárságára. Az ukrán-orosz konfliktus esetében egyik sem áll fenn. Így orosz politikusok és katonai vezetők ellen nem járhat el a német igazságszolgáltatás.

Viszont, ha egy részes, tehát például felbujtó vagy bűnsegéd a VStGB személyi hatálya alá esik, a büntetőjogi felelősségét akkor is meg lehet állapítani, ha a főbűncselekmény tettesével szemben a német joghatóság hiánya miatt nem lehet eljárni. Tehát a berlini kabinet tagjait felelősségre lehet vonni az orosz agresszió bűnsegédjeiként.

A személyes büntetőjogi felelősség létrehozása

„A nemzetközi jogot emberek és nem absztrakt képződmények sértik meg” – indokolta a II. világháborús népirtás és háborús bűncselekmények ügyében eljáró Nürnbergi Nemzetközi Törvényszék a nemzetközi jogon alapuló személyes büntetőjogi felelősség létrehozását. Az Ukrajna elleni orosz támadás után 39 ország a Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) előtt akarja elérni az agresszió mögött állók személyes felelősségének megállapítását. Keresetük alapján Karim A.A. Khan, az ICC ügyésze már megindította az eljárást.

Az ICC Statútumában nevesített legfontosabb bűncselekmények a következők: népirtás, emberiesség elleni bűntett, háborús bűntettek és az agresszió bűntette.

A feljelentés középpontjában a Római Statútum 8a. cikke szerinti agresszió bűntette áll. A tényállást egy állam politikai vagy katonai vezetésében meghatározó pozícióban lévő egyén valósíthatja meg, ha részt vesz egy másik állam szuverenitása, területi integritása vagy politikai függetlensége ellen irányuló agresszió tervezésében, előkészítésében, kezdeményezésében, vagy végrehajtásában, amely jellegénél, súlyánál és nagyságánál fogva az ENSZ Alapokmányának nyilvánvaló és súlyos megsértését jelenti. Az ICC Statútumának 8a. cikke hét ilyen elkövetői magatartást tételesen is felsorol, amelyek megegyeznek az ENSZ Közgyűlésének 1974-es, 3314. számú határozatába foglaltakkal.

Az agresszió bűntette tehát csak az ENSZ Alapokmányának kvalifikált megsértése esetén valósul meg. Ezért viszonylag nagy a szürke zóna. Oroszország éppen ezt kihasználva igyekszik igazolni támadása jogszerűségét: a donyecki és luhanszki szakadár területeken az orosz kisebbség népirtása zajlott, a katonai beavatkozásra a védelmük érdekében került sor. Az ugyanis vitatott, hogy a civil lakosság védelme érdekében mikor és milyen feltételekkel megengedett a katonai támadás. Ha azonban humanitárius okok nem bizonyíthatók, vagy ezek legalább megalapozott gyanúja nem áll fent, az ENSZ Alapokmány kvalifikált megsértését valósítja meg a támadó háború.

A joghatóság problémája

Az agresszió bűntettének tettesi körét jelentősen szűkíti, hogy azt csak olyan személyek valósíthatják meg, akik a támadó állam politikai vagy katonai döntéseinek érdemi befolyására képesek. Ez az ICC joggyakorlata szerint csak a legfelsőbb politikai és katonai vezetést jelenti. Oroszország esetében leginkább Putyin elnököt és az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának (Совет Безопасности Российской Федерации, Security Council of the Russian Federation, SCRF) tagjait.

Fontos megszorítás, hogy a Római Statútum csak a szerződő államokra vonatkozik, csak az eme államok döntéshozói által megvalósított bűncselekmények estén járhat el az ICC. Oroszország viszont nem ratifikálta a dokumentumot. Azonban a feltétlen (univerzális) büntetőhatalom elvének (principium universale) alkalmazása lehetőség adna az orosz vezetőkkel szembeni eljárásra. Ez alapján egy állam büntetőhatalma kiterjed a bárhol, bárki által elkövetett bűncselekményekre. Alkalmazása meghatározott nemzetközi konvenciók által büntetni rendelt, különösen súlyos cselekményekre terjed ki. Alapgondolata, hogy a nemzetközi közösség általánosan elismert normái sérültek súlyosan, ezért az univerzális büntetőhatalom elve alapján eljáró állam nem csak a saját büntetőjogának szerez érvényt, hanem a nemzetközi közösségének, illetve annak az államénak is, amely az agresszió áldozata. Ezzel az univerzalitás elve az államok közötti szolidaritása kifejezése a büntetőjogban. Megkülönböztetünk relatív univerzalitást és abszolút univerzalitást. Relatív univerzalitás esetén az állam csak akkor járhat el, ha legalább valamilyen kötődése van a cselekményhez vagy az elkövetőhöz. Abszolút univerzalitás esetén semmilyen kötődés nem szükséges, így erre nemzetközi szervezetek is alapozhatnak joghatóságot. Az univerzalitás elvének alkalmazásáról a Római Statútum vonatkozásában az ENSZ Biztonsági Tanácsa dönthet. Erre azonban az orosz-ukrán konfliktus esetében nyilvánvalóan nem fog sor kerülni, hisz Oroszország a BT állandó tagjaként megvétózná a döntést.

Ezért a megoldás kulcsa Ukrajna. Kijev ugyan szintén nem ratifikálta a Római Statútumot, de az invázió után ad-hoc elismerte azt minden ezen alapuló bűncselekmény vonatkozásában, amelyet 2014 után követtek el Ukrajna területén. Így az ország ebben a körben a szerződő államokkal egy megítélés alá esik. Ezért az ICC az Ukrajna területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények esetében akkor is eljárhat, ha azokat nem szerződő állok polgárai, tehát például oroszok követték el.

Nem egyértelmű, mi tilos

A nemzetközi fegyveres konfliktusokkal összefüggésben a legnagyobb anyagi jogi problémát a megengedett katonai erőszak és a büntetőjogi kategóriába tartozó cselekmények elválasztása jelenti. Főszabály szerint a katonai célpontok bombázása és az ezek elleni szárazföldi támadás megengedett, viszont a polgári objektumok, például lakóházak szándékos bombázása az emberiesség elleni bűncselekmény tényállást valósítja meg. Ebbe a kategóriába tartozik az is, ha egyes, önmagukban is a büntetőjog általános normái szerint büntetendő cselekményekre, mint az emberölés, a kínzás vagy a nemi erőszak elkövetésére katonai akcióval összefüggésben, szisztematikusan kerül sor. Ezen túlmenően a katonai célpontok elleni támadás is lehet bűncselekmény, ha aránytalan kollaterális károkat okoz a lakosságnak.

Az orosz-ukrán konfliktus esetén felmerül az atomerőművek elleni támadás speciális esete, amely környezetvédelmi bűncselekményt valósíthat meg, ha a támadásra parancsot adónak a hosszan tartó és súlyos környezeti károkkal legalább számolnia kellett volna, ha nem is volt biztos azok bekövetkeztében (dolus eventualis), különösen, ha azok nem állnak arányban az akcióval elérhető katonai előnyökre, mert például az erőmű stratégiailag nem kiemelten fontos területen fekszik.

Aki parancsol, felel is

A háborús bűncselekmények miatti felelősség megállapításánál talán a legnehezebb kérdés a felelős azonosítása és a parancsokat végrehajtók által elkövetett cselekmények beszámítása a parancsadónak, mert a legtöbb háborús bűncselekmény esetén kvázi közvetett tettességgel állunk szemben. A bizonyítást tovább bonyolítja, hogy a cselekményeket katonák sokasága, kollektíven, önmagukban nem jogellenes katonai akciók sokaságának részeként valósítja meg. A politikai döntéshozók és a magasrangú katonai vezetők, akik a cselekményekért túlnyomó részéért felelnek, a háttérben, a tetthelyektől fizikailag is távol vannak.

Az orosz-ukrán konfliktus esetén sem lesz könnyű az ICC ügyészének a Kreml felelősségét bizonyítania. Világosnak kell lennie a parancsok láncolatának, melynek végén az SCRF tagjai tettesként vagy felbujtóként állnak az Ukrajna területén szolgáló orosz katonák tetteiért.

Ha nem sikerül a parancsadókénti felelősségük bizonyítása a humanitárius nemzetközi jog megsértése miatt, a felelősségre vonásukra alternatív lehetőség az elöljárói felelősség (Vorgesetztenverantwortlichkeit, superior responsibility) jogi figuráját alkalmazni. A modern korban először a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék által 1945-ben, majd a Jugoszlávia területén elkövetett cselekmények ügyében eljáró Nemzetközi Törvényszék (ICTY) és a Ruandai Nemzetközi Törvényszék által 1991-ben, illetve 1994-ben alkalmazott elv lényege: az elöljáró általános felelősségénél fogva felel az alárendeltje által elkövetett bűncselekményekért, ha nem tett meg mindent ezek megelőzése érdekében, feltéve, hogy parancsadóként kontrollt gyakorolt a cselekményt elkövető személy felett.

A mentelmi jog nem menetsít

További eljárásjogi probléma az állami vezetők mentelmi joga (immunitas). Az általános szabály szerint az államok szuverenitásuk keretében hozott döntéseinek jogszerűségét nem ítélheti meg egy másik állam. Ennek továbbviteleként a döntéseket hozó állami vezetőkről sem ítélkezhetnek más országok. A német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (Bundesgerichtshof, BGH) meggyőző érvelése szerint az immunitás anyagi hatálya (ratione materiae) nem terjed ki a háborús bűncselekményekre. Az immunitás célja és értelme nem a nemzetközi közösség legalapvetőbb normáinak megsértése, és ezzel a nemzetközi közösség békés együttélésének ellehetetlenítése esetén védelmet nyújtani. Éppen ellenkezőleg, a jogintézmény az államok békés együttműködésének védelmére lett létrehozva.[2] Azonban a BGH és számos nemzetközi jogász is úgy látja, hogy a személyi hatálya (ratione personae) a humanitárius nemzetközi jog megsértésére is kiterjed, mert éppen az államok szuverenitását sértené és ezzel a békés egymás mellett élését veszélyeztetné, ha állami vezetőknek a döntéseikért más államok büntetőeljárásaival kellene számolniuk. Német bíróságok tehát az immunitásból kifolyólag sem járhatnak el orosz vezetők ellen.

Az immunitás azonban nem érvényesülhet a humanitárius nemzetközi jog betartatására létrehozott nemzetközi törvényszékek, így például az ICC esetén. Hisz ezek a testületek éppen azért lettek létrehozva, hogy eljárjanak a nemzetközi közösség legalapvetőbb normáinak megsértői ellen és ezzel az államközösség békés egymás mellett élésének védelmében. Ezért az immunitás, mint eljárási akadály figyelmen kívül hagyása a ’45-ös nürnbergi per óta a nemzetközi szokásjog része, legyen szó akár az anyagi, akár a személyi hatályáról. Ehhez igazodva a Római Statútum 27. cikke kifejezetten tartalmazza, hogy az állami vezetőként élvezett immunitás nem akadálya az eljárásnak.

Berlinbe az olaj, Moszkvába a pénz folyik

Orosz vállalatok az energiahordozók eladásán keresztül napi, körülbelül egymilliárd euró bevételre tesznek szert európai vevőktől. Németország hozzávetőleg napi 200 millió eurót utal. Minthogy a háború árrobbanáshoz vezetett, az összeg napról-napra emelkedik. A nemzetközi szankciók és embargók miatt az energiahordozókból származik Oroszország egyetlen számottevő devizabevétele, így meghatározó szerepe van az Ukrajna elleni háború finanszírozásában is. Az eladók egy része állami tulajdonú vállalat.

A német politikai döntéshozók támadó háború kirobbantásához nyújtott bűnsegédlet miatti felelősségre vonásának legfontosabb feltétele, hogy az orosz kormány közvetlenül az energiahordozók eladásából származó bevételekből finanszírozza az agressziót. A német média tényként kezelik ezt, pedig korántsem bizonyított és nem is egyszerű az igazolása.

A közvetlen összefüggés ellen leginkább az szól, hogy az orosz hadsereg szinte kizárólag orosz fegyvereket használ, tehát nincs szükség devizára a beszerzésükhöz, ahogy a katonák rubelben fizetett zsoldjának finanszírozásához sem. Az ország saját fizetőeszközéből a Kreml akarata szerint nyomtathat, így devizabevétel nélkül finanszírozhatók a háború személyi és tárgyi szükségletei. A devizabevételek nyilván megkönnyítik a gazdaság működésben tartását és ezzel a háború tovább folytatását, de nem elengedhetetlenek ahhoz. Dr. Marcus Keupp, a Zürichi Technikai Főiskola (Technische Hochschule, ETH) katonai közgazdásza szerint „a Kreml energiahordozó-embargó esetén is gyakorlatilag korlátlan ideig tudná folytatni az Ukrajna elleni háborút”.[3]

Megkönnyíteni vs. lehetővé tenni

A bűnsegédlet megállapításához nem szükséges, hogy a segítség nyújtása tegye lehetővé a tettes bűncselekményének elkövetését. Elegendő, ha segíti, megkönnyíti azt. Így akkor is fennáll a bűnsegédlet, ha Oroszország az energiahordozókból származó bevételekkel könnyebben tudja folytatni a háborút.

Keupp becslése szerint az embargó egy csapásra megfosztaná az orosz államot a költségvetési bevételek 40 százalékától, egyrészt mert jelentősen visszaesne az energetikai szektor állami vállalatainak bevétele, másrészt, mert a magáncégek, szintén a bevételkiesés okán jóval kevesebb adót fizetnének. „A gazdaság és az állami költségvetés is összeomlana, a Kreml valószínűleg véget vetne a háborúnak” – prognosztizálja a katonai közgazdász.

Tekintettel az olaj- és gázbevételek súlyára az orosz gazdaságban és költségvetésben, meggyőző érvelés, miszerint a külföld vásárlásaival jelentősen megkönnyíti a háború folytatását és hozzájárul Putyin hatalmának fenntartásához. A bevételkiesés az állami szociális juttatások jelentős csökkenéséhez és ezen keresztül az orosz lakosság elégedetlenségéhez vezetne.

Azonban az energiahordozó-vásárlás a tettes bűncselekmény megvalósítása szempontjából semleges magatartásként (neutrale Handlung) is értelmezhető. A kifejezés rendre visszatér a német bírósági joggyakorlatban a bűnsegédlet miatti felelősség megállapításával összefüggésben. Konkrét esetben azt jelentené, hogy például a fegyvereladásokkal ellentétben az olaj- és földgázvásárlás a katonai konfliktus szempontjából semleges üzlet. Kilian Wegner, a német-lengyel Europa Universität büntetőjog-professzora arra hívja fel a figyelmet, hogy a BGH a bűnsegédtől érdemi ráhatást (deliktischer Sinnbezug) vár el a tettes tényállásszertű magatartásának kifejtésére. Eszerint nem állapítható meg az ukrajnai agressziótól tartalmilag teljesen független energiavásárlás esetében, amely az évtizedek óta folyik és nagy valószínűséggel még évtizedekig folyni is fog. Wegner arra is figyelmeztet, hogy a bűnsegédlet kimondásának messzemenő következményei lennének. – A korabeli kormány is bűncselekmény részese volt, amikor 2003-ban fenntartotta a gazdasági kapcsolatokat az Irakot nyilvánvalóan a nemzetközi jogot sértő módon lerohanó USA-val? – teszi fel a költői kérdést.[4]

Stefanie Bock, az Universität Marburg nemzetközijog-professzora más véleményen van. Arra emlékeztet, hogy a német bíróságok rendszerint megállapítják a bűnsegédlet miatti felelősséget, ha a tettes – a cselekménye szempontjából egyébként semleges magatartás nélkül – feltehetőleg nem valósította volna meg a bűncselekményt. A professzor szerint ez Putyin esetében valószínűsíthető: „nem tarthatjuk véletlennek, hogy akkor döntött a háború mellett, amikor sok éves csúcsra emelkedett az energiahordozók ára.” Szerinte az is a bűnsegédletet mellett szól, hogy a nyugat utalásainak egyértelműen több a káros kihatása a háború finanszírozásán keresztül, mint az előnye a nyugati energiabiztonság fenntartásán formájában. „A földgázt és az olajat más forrásokból is be lehet szerezni. Putyin viszont rá van utalva az eladásból származó bevételekre.”[5]

Bűnsegédlet mulasztással

Még, ha arra a megállapításra is jutunk, hogy a milliárdos utalások az orosz energiahordozókért bűnsegédletet jelentenek, marad a kérdés, hogy a német kormány tagjai megvalósították-e a cselekményt. Mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy a német állam senkitől se vásárol energiahordozót és a berlini kormány egyetlen tagjának sincs érdekeltsége az energiaimportban résztvevő német magáncégekben – hívta fel a figyelmet a vita kirobbanása után a gazdasági minisztérium közleménye. Ebben a tárca azt is hozzátette, hogy Németországban teljesen liberalizált az energiapiac: a közvetítést, a vásárlást és a szállítást is magáncégek folytatják a német és a nemzetközi magánjog általános szabályai szerint.

Erre tekintettel szinte senki sem vitatja a német jogászok között, hogy a kormány tagjai aktív magatartással nem valósítanak meg bűnsegédletet. A felelősségre vonásuk legfeljebb mulasztáson keresztül lehetséges: nem léptek fel egy európai, illetve nemzetközi energiaimport-tilalom érdekében, ennek hiányában pedig nem döntöttek német energiastop bevezetéséről. Az elkövetési magatartást szabályozó § 13 StGB ételmében a mulasztás (unterlassen) miatti büntetőjogi felelősség megállapításának feltétele, hogy a jog cselekvési kötelezettséget rótt a terheltre. Ennek iskolapéldája a veszélyelhárításra köteles szülő, akinek felügyeleti kötelezettsége van a gyermeke vonatkozásában (Beschützergarant), vagy az olyan személy cselekvési kötelessége, aki aktív magatartásával maga idézte elő a veszélyt (Überwacherrgarant). A német kormány az alaptörvény (Grundgesetz, GG) 56. cikke értelmében köteles a német népet fenyegető veszélyek elhárítására. A túlnyomó álláspont szerint ebből azonban nem keletkezik a szülőnek a gyermekével szembenihez hasonló általános veszélyelhárítási kötelezettsége (Beschützergarant). A német kormány különösen nem köteles a más országok nem Németország ellen indított támadó háborújának megakadályozására. Felix W. Zimmermann, a vezető német jogi portál, az lto.de főszerkesztője joggal állítja, hogy egy ilyen kötelezettség teljesíthetetlensége miatt sem állhat fenn.[6]

A német kormányt viszont a nemzetközi jogon alapján cselekvési kötelezettség terheli: az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának (International Law Commission) az államok felelősségéről szóló tervezete (41. cikk (2) bek.)^[7] megtiltja, hogy egy állam más állam nemzetközi jogsértéséhez segítséget nyújtson, vagy akár csak jogszerűnek ismerje el azt. Erről a nyugati országok esetében nyilvánvalóan nincs szó. Viszont az államok felelőssége keretében tilos a segítségnyújtás a nemzetközi jogsértés miatt elrendelt szankciók megsértéséhez, kijátszásához, és az energiaimport ekként is felfogható. Meg kell azonban jegyezni, hogy a terveztet ugyan elfogadta az ENSZ Közgyűlése, de csak, mint iránymutatást. Nem emelkedett egy nemzetközi jogi szerződés rangjára, ezért nincs kötőereje. Viszont az államközösség a nemzetközi szokásjog részének tartja. Éppen ezért Diana Desierto, a Yale Law School professzorának jogértelmezése szerint a nemzetközi közösség tagjainak nemcsak lehetősége, de kötelezettsége is Oroszországgal szemben szankciókat elfogadni. Még az invázió megindítása előtt ama véleményének adott hangot, hogy Németország már Moszkva jogellenes Kijev elleni fenyegetése miatt köteles lenne megakadályozni az Északi-Áramlat 2 (Nord-Stream-2) használatba vételét.[8]

Ha az állam nem cselszik, a vezetői felelnek

A tervezet, illetve az abból folyó, a nemzetközi szokásjogon alapuló kötelezettségek terheltjei az államok. Annak megállapítása, hogy az államok vezetőit személyes büntetőjogi felelősség terheli-e, ha nem fogadtatnak el az irányításuk alatt álló országban szankciókat, egy további lépés. Kai Ambos, az Universität Göttingen nemzetközibüntetőjog-professzora és az ENSZ hágai, a Koszovói Háborús Bűncselekmények Különbíróságának tagja szerint megállapítható a személyes felelősség is. Véleménye szerint Olaf Scholz kancellár (SPD), mint a végrehajtó hatalom irányítója és az energiakérdésekben illetékes gazdasági tárca vezetője és a zöldpárti Robert Habeck (Die Grünen) bűntetőjogi felelősséggel tartozhat a nemzetközi jogsértés megakadályozására vonatkozó cselekvési kötelezettség nemteljesítése miatt. „Meg kellene akadályozniuk, hogy német cégektől milliárdok folyjanak orosz, részben állami vállalatokhoz.”[9]

A már idézett Stefanie Bock, az Universität Marburg nemzetközijog-professzora más véleményen van: még, ha létezik is az államközösség tagjainak szankció-elfogadási kötelezettsége egyes, más államok nemzetközi jogsértése esetén, ebből nem vezethető le a politikusok államuk tétlensége miatti személyes felelőssége. Ennek igazolásra felhozza, hogy a népirtás megelőzéséről és megbüntetéséről szóló 1948-es ENSZ-egyezmény az államok kötelezettségévé teszi a népirtás aktív megakadályozását, de a nemzetközi bíróságok még sosem állapították meg ennek elmulasztása miatt a tétlen országok vezetőinek személyes büntetőjogi felelősségét. Ez szerinte túl messzire menne. „Vagy talán azért is felelősségre kellene vonni a német kancellárt, hogy nem ad katonai segítséget Ukrajnának?” – teszi fel a költői kérdést.[10]

A már szintén idézett Kilian Wegner, az Odera melletti Frankfurt német-lengyel egyeteméről nemcsak a politikusok személyes felelősségét tartja túlzónak. Szerinte az államok szankciók elfogadására vonatkozó kötelezettsége is túlságosan messzemenő következményeket von magával. Konzekvens alkalmazása oda vezetne, hogy a nemzetközi közösség tagjainak meg kellene szakítaniuk Oroszországgal a külkereskedelmi kapcsolatot, illetve elő kellene írniuk az magángazdasági szereplők számara a kapcsolatok felfüggesztését. „Elméletileg biztosan hatásos, de a gyakorlatban keresztülvihetetlen.”[11]

Még, ha fenn is áll a személyes felelősség, nem szabad elfelejteni, hogy a bűnsegédlet csak szándékosan valósítható meg, gondatlan alakzata, a magyarhoz hasonlóan, a német jogban sincs. Az nyilvánvaló, hogy az egyenes szándék hiányzik (dolus directus). Eshetőleges szándékot (dolus eventualis) is nehéz megállapítani: Olaf Scholz ugyan feltehetőleg számol azzal, hogy az energiavásárlás segíti az orosz háborús gépezet működését, de ez aligha közömbös neki. Sokkal inkább a tudatos gondatlanság (luxuria) esete álla fenn: számol a következménnyel, de bízik annak elmaradásában, még, ha ez könnyelmű is tőle.

Még a szándékosság aligha tartható megállapítása esetén is mentesülhetnének a német döntéshozók a felelősségre vonás alól a jogellenesség hiánya miatt: a német jogászok túlnyomó többsége szerint a kiszámítható energiaellátás biztosításán keresztül végszükség (§ 35 StGB) állhat fenn. A jogellenesség végszükség miatti kizárásának azonban feltétele az arányosság. Ha a mérleg egyik serpenyőjében a németek energiabiztonságát, a másikban pedig a közvetlen veszélyt helyezzük, aminek az ukrán lakosság vagyona, testi épsége és élete van kitéve, egyértelmű, hogy az utóbbi nyom többet. Viszont a vészhelyzeti jogsértés csak akkor aránytalan, ha a cselekvéssel megsértett jogi tárgy cselekvés nélkül sértetlen maradt volna. És azt aligha lehet feltételezni, hogy a német energiavásárlás nélkül vége szakadna az agressziónak. Így látja Kai Ambos is, az Universität Göttingen professzora is, aki egyébként általában az állami vezetők felelőssége mellett érvel.[12]

Felelősek, de csak morálisan

A nemzetközi és német jogszabályok vizsgálata után, amelyek megalapozhatnák a német döntéshozók büntetőjogi felelősségét, valamint ezek alkalmazási feltételeinek figyelembevételével megállítható, hogy ugyan elméletileg szólnak érvek amellett, hogy fennáll a német politikusok személyes felelősség, de ennek gyakorlati alkalmazása nélkülözi a politikai és a gazdasági realitást és túlzó következményekkel járna.

A német eljárásjog szerint a Szövetségi Legfőbb Ügyész (Generalbundesanwalt) hatáskörébe tartozna a nyomozás és a vádemelés. Ennek megindítása gyakorlatilag kizárt – véli joggal Felix W. Zimmermann, a vezető német jogi portál, az lto.de főszerkesztője. Véleményét alátámasztja, hogy korábban még német cégek fegyverszállításai miatt sem sikerült politikai felelősséget megállapítani, pedig ezek célja nem egyszer volt nemzetközijog-ellenes háborút indító ország. A nemzetközi bíróságok joggyakorlata szerint pedig még az államközi hitel folyósítása sem büntetendő, ha azt apartheid rendszerebe utalják. Ilyen döntés született például többször Dél-Afrika vonatkozásában. Az eljáró bírák nem látták bizonyítottnak a pénz rendelkezésre bocsátása és az azt megkapó állam, az apartheid fogalmát kimerítő intézkedései közötti közvetlen összefüggést.

Mindezek figyelembevételével az olaj- és gázembargó el(nem)rendelése sokkal inkább politika és morális, semmint jogi kérdés.

Lábjegyzetek:

[1] https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A0600031.TV

[2] BGH, Urteil v. 28.1.2021, Az. 3 StR 564/19.

[3] https://m.tagesspiegel.de/politik/putin-droht-der-ruin-jeden-tag-geht-es-mehr-richtung-sowjetunion/28196134.html

[4] https://www.lto.de/recht/hintergruende/h/angriffskrieg-ukraine-deutsches-geld-beihilfe-krieg-putin-scholz-habeck-lindner/

[5] https://verfassungsblog.de/der-krieg-in-der-ukraine-putin-und-das-volkerstrafrecht/

[6] https://www.lto.de/recht/hintergruende/h/angriffskrieg-ukraine-deutsches-geld-beihilfe-krieg-putin-scholz-habeck-lindner/

[7] https://legal.un.org/ilc/texts/instruments/english/commentaries/9_6_2001.pdf

[8] https://www.law.georgetown.edu/international-law-journal/wp-content/uploads/sites/21/2018/12/GT-GJIL180039-1.pdf

[9] https://www.deutschlandfunk.de/es-waere-das-beste-wenn-man-vor-deutschen-gerichten-klagen-100.html

[10] https://verfassungsblog.de/der-krieg-in-der-ukraine-putin-und-das-volkerstrafrecht/

[11] https://www.lto.de/recht/hintergruende/h/angriffskrieg-ukraine-deutsches-geld-beihilfe-krieg-putin-scholz-habeck-lindner/

[12] https://www.deutschlandfunk.de/es-waere-das-beste-wenn-man-vor-deutschen-gerichten-klagen-100.html

---