Heves szóváltások Hongkong ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kína hevesen tiltakozik az ellen, hogy a britek vízumot adjanak a hongkongiaknak.

Azzal, hogy Egyesült Királyság állampolgárságot biztosít a hongkongiak számára megsérti a nemzetközi jogot” és beavatkozik Kína belügyeibe – nyilatkozott Kína londoni nagykövetsége.

Priti Patel belügyminiszter szerdai nyilatkozatában kijelentette, hogy Hongkongban a brit nemzetiségű, tengerentúli vízummal rendelkezők 2021 januárjától kérhetik a brit állampolgárságot.

A kínai nagykövetség a weboldalán közzétett nyilatkozatában kijelentette, hogy Peking határozottan fog reagálni, de az Egyesült Királyságnak még van ideje megváltoztatni döntését.

„Az Egyesült Királyság, teljes mértékben figyelmen kívül hagyta Kína erőteljes ellenzését és folyamatos tiltakozását és felajánlotta a tengerentúli útlevéllel rendelkezők számára a tartózkodási jogot és az Egyesült Királyság állampolgárságának igénylését” – nyilatkozta a kínai nagykövetség szóvivője.

„Ez a lépés teljesen ellentétes az Egyesült Királyság ígéreteivel, és egyértelmű beavatkozás Kína belügyeibe, amely sérti a nemzetközi jogot és a nemzetközi kapcsolatokat. A kínai fél komoly aggodalmát és erős ellenállását fejezte ki, és minden bizonnyal hatékony ellenintézkedéseket fog tenni.

európai unió jogrendszere
„Hongkong Kína különleges közigazgatási régiója volt, mióta az Egyesült Királyság visszaszolgáltatta a terület feletti szuverenitást Kína folytatta részére. Hongkong ügyei egyértelműen Kína belügyei, és nem tűrik a külső beavatkozást.

„A kínai fél sürgeti az Egyesült Királyságot, hogy ismerje el azt a tényt, hogy Hongkong Kína része, tekintse jogszerűnek és objektívnek a hongkongi nemzetbiztonsági törvényt, azonnal orvosolja a hibáit és hagyja abba a beavatkozást Hongkong ügyeibe és Kína belügyeibe.

Az Egyesült Királyságban, legfeljebb három millió olyan hongkongit tartanak nyilván, akik rendelkeznek vagy jogosultak a tengerentúli útlevélre, képesek lesznek munkát vállalni és rendelkeznek a megfelelő készségekkel és jövedelemmel, amelyeknek minden bevándorlónak meg kell felelni 2021. január 1-jétől, hogy megkaphassák az ötéves vízumot.

Szerdán Dominic Raab külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy „a mai bejelentés azt mutatja, hogy az Egyesült Királyság tartja a szavát: Nem fogunk másképp tekinteni Hongkongra, és nem dughatjuk homokba a fejünket a Hongkonggal szembeni történelmi felelősségünk miatt.”

Az Egyesült Királyság hétfőn felfüggesztette a Hongkonggal kötött kiadatási szerződést, és fegyverembargót vezetett be az egykori gyarmatra.

(telegraph.co.uk)




Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Munkavállalók az egyenlő bánásmód elvének európai mérlegén

A német szövetségi munkaügyi bíróság az EU luxembourgi bíróságától kért választ arra, milyen feltételekkel térhetnek el a szociális partnerek által kötött kollektív szerződések a munkavállalókkal való egyenlő bánásmód alapelvétől?