Jogellenesen figyelte meg munkavállalóit egy német cég


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az LfD Niedersachsen (alsó-szászországi adatvédelmi hatóság) 10,4 millió eurós bírságot szabott ki a notebooksbilliger.de weboldal üzemeltetőjére, mert jogellenesen üzemeltetett videós megfigyelőrendszerrel titokban megfigyelte a munkavállalóit.

A cég legalább két évig folytatott videokamerás megfigyelést alkalmazottaival szemben, azonban az adatkezelésre nem volt megfelelő jogalapja nélkül.

Az adatkezelő által üzemeltetett titkos kamerák többek között a munkavégzési helyeket, az értékesítési helyiségeket, a raktárakat és közös helyiségeket is megfigyelték és a történteket rögzítették.

Az adatkezelő azzal érvelt, hogy a kamerás megfigyelőrendszer célja a bűncselekmények megelőzése és kivizsgálása, valamint a raktárakban folyó árumozgás nyomon követése.

Az adatvédelmi hatóság szerint az adatkezelőnek először azt kell megvizsgálnia, hogy nem áll-e rendelkezésére a személyiségi jogokba való kisebb beavatkozást lehetővé tevő eszköz (pl. a munkavállalók véletlenszerű ellenőrzése az üzlethelyiség elhagyásakor).

A bűncselekmények feltárása céljából végzett kamerás megfigyelés csak akkor jogszerű, ha megalapozott gyanú merül fel konkrét személyekkel szemben. Ebben az esetben megengedett lehet, hogy korlátozott ideig kamerákkal figyeljék őket.

Az adatkezelő által üzemeltetett megfigyelőrendszer azonban nem korlátozódott egy bizonyos időtartamra vagy bizonyos alkalmazottakra. A felvételeket sok esetben 60 napig tárolták, amely meghaladja a szükséges megőrzési időt.

Az általános gyanakvás nem elegendő a folyamatos megfigyeléshez

„Súlyos jogsértést tapasztaltunk a vállalatnál” – jelentette be az alsó-szászországi adatvédelmi hatóság vezetője, Barbara Thiel.

A kamerás megfigyelés állítólagos elrettentő hatása, amelyet többször is felvetnek, nem indokolja a munkavállalók személyiségi jogaiba való állandó beavatkozást.

„Ha ez jogszerű lenne akkor a vállalatok korlátlanul ellenőrizhetnék a munkavállalóikat. Az alkalmazottaknak nem kell lemondaniuk személyes jogaikról, csak azért, mert munkáltatójuk gyanakvó természetű ”- tette hozzá Thiel.

„A kamerás megfigyelés különösen súlyos beavatkozást jelent a magánélethez való jogba, mivel elméletileg lehetővé teszi egy személy viselkedésének teljes megfigyelését és elemzését.

A Szövetségi Munkaügyi Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ez azt jelentheti, hogy az érintettekre nyomást gyakorolnak, hogy a lehető legkevésbé feltűnően viselkedjenek, nehogy kritizálják vagy szankcionálják őket az eltérő viselkedésük miatt. ”

A notebooksbilliger.de ügyfeleit is érintette a jogellenes kamerás megfigyelés, mivel egyes kamerák az értékesítési területet is ellenőrizték. Azokon a helyeken, ahol az emberek általában hosszabb ideig tartózkodnak, például az árult eszközök kipróbálását lehetővé tevő terekben, az adatvédelmi törvény magasabb védelmi szintet határoz meg az érintettek részére. Ez különösen igaz azokra az ülősarokra, amelyek nyilvánvalóan arra hivatottak, hogy ott hosszabb időt töltsenek a vásárlók.

Ezért a notebooksbilliger.de által végzett kamerás megfigyelés nem volt arányos ezekben az esetekben.

A 10,4 millió euró a legmagasabb bírság, amelyet az alsó-szászországi adatvédelmi hatóság a GDPR hatályba lépése óta kiszabott. A GDPR lehetővé teszi a felügyeleti hatóságok számára, hogy 20 millió euróig, vagy akár egy vállalat teljes éves forgalmának legfeljebb 4 százalékáig terjedő bírságokat szabjanak ki – attól függően, hogy melyik magasabb.

A notebooksbilliger.de-re kiszabott bírság egyelőre nem jogerős. A vállalat átalakította és jogszerűvé tette a kamerás megfigyelőrendszerét, és ezt bizonyította is az alsó-szászországi adatvédelmi hatóságnak.

(lfd.niedersachsen.de)




Kapcsolódó cikkek