Németország: A szólásszabadság legyűri a becsületsértést

A ’gúnyosan nevetgélő’ bíró és az ’intellektuálisan túlterhelt’ rendőr kijelentések nem becsületsértők. A trágár mocskolódás pedig tartalmilag összefügghet egy politikai vitával és így a szólásszabadság része – ítélkeztek az elmúlt években a német bíróságok.


A szólásszabadság a becsületsértéssel birkózik

A német Szövetségi Alkotmánybíróság (BVerfG) tovább erősítette eddigi joggyakorlatát, amikor egy bíróról és egy rendőrről tett pejoratív kijelentések ügyében ítélkezett. A taláros testület szerint „nyilvánvalóan nem bűncselekmény”, ha a pervesztes fél a bíró fejéhez vágja, hogy ’gúnyosan mosolyog’ és egy kihágást elkövető polgár felteszi az őt feltartóztató rendőrnek a kérdést, hogy „Beszél maga tulajdonképpen németül?”.

A németországi közmeggyőződés ellenére a hivatalos személy megsértésének nincs speciális alakzata a német Btk-ban (StGB). Aki egy bírót vagy egy rendőrt megsért, az StGB általános becsületsértései tényállása szerint felel a tettéért (§ 185 StGB, Beleidigung). Azonban a joggyakorlat szürkébbre szablya a szabad véleménynyilvánítás határait, ha hivatalos, vagy közfeladatot ellátó személy a negatív értékítélet alanya. De ez nem jelenti, hogy ne lehetne őket akár szabadszájúan is kritizálni – ítélkezett idén októberben a BVerfG.[1]

A karlsruhei testület a múltban már többször lefektette, hogy a személyiség szabad kibontakoztatásához fűződő jog (Art. 2 I GG i.V.m Art. 1 I GG, Allgemeines Persönlichkeitsrecht), azon belül pedig a személyiségi jogok (Persönlichkeitsrecht) az egyik oldalról, a másik oldalról pedig a szólásszabadság (Art. 5 Abs. 1 GG, Meinungsäußerungsfreiheit) feszültségének feloldására nincs általánosan alkalmazható képlet. Az eljáró bíróságnak vizsgálnia kell az előtte fekvő eset összes körülményét.

A BVerfG szerint a becsületsértés (§ 185 StGB, Beleidigung) csak akkor tényállásszerű és jogellenes, ha a megsértett személyiségi joga jóval nagyobb mértékben sérült, mint amekkora alapjog veszteséget el kellene szenvednie a véleményt formálónak a szólásszabadsága korlátozásával. Nincs azonban szükség a két alapjog sérülése mértékének összevetésére, ha a véleménynyilvánítással sérült a szidalmazott emberi méltósága (Art. 1 Abs. 1 GG, Menschenwürde). Ebben az esetben a becsmérlés automatikusan bűncselekményt valósít meg – mondta ki korábban többször a BVerfG.[2] Az októberi ítéletben a bírák megerősítették ezt az álláspontjukat is.

Becsületsértő panasztétel?

A BVerfG októberben hozott ítélete hátterében két rendes bírósági eljárás állt. Az egyikben egy felperes tett legalább udvariatlan megjegyzést a tárgyalást vezető bíróra a Landshuti Helyi Bíróság (Amtsgericht) Családügyi Bírósága (Familiengericht) előtt. A családügyi eljárásnak arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy az elvált feleség külföldre utazhat-e a volt férje engedélye nélkül a közös gyermekükkel. Az apa benyomása szerint a bíró azzal tette nyilvánvalóvá, hogy nem találja meggyőző az álláspontját, hogy annak kifejt közben ’gunyorosan nevetgélt’ (dämliches Grinsen). „Ha nem áll előbb valami meggyőzőbbel, a volt neje javára fog dönteni” – szakította félbe egy alkalommal az apa előadását a bíró. A fenyegetést valóra váltó ítélete kihirdetésekor a felperes szerint a bíró ismét ’gunyorosan nevetéssel’ a tudtára adta, hogy „ha nem tetszik a döntésem, éljen fellebbezéssel!”

A pervesztes férfi valóban jogorvoslattal élt. A hatáskörrel rendelkező Landshuti Tartományi Bíróság (Landesgericht) viszont csak egy hónappal a fellebbezés benyújtása után reagált, amikor a gyermek már hazatért a külföldi útról: „Szíveskedjék fellebbezésétől elállni, hisz az okafogyottá vált” – írta a jogorvoslati eljárásban illetékes bírói tanács elnöke az apának egy levélben.

Az egész eljárás és különösen ez az utolsó levél annyira felháborította a volt férjet, hogy panasszal élt a Landshuti Tartományi Bíróság elnökénél az elsőfokon ítélkező bíró és a másodfokon eljáró tanács ellen. „Jogérzékem szerint nem egyeztethető össze a pártatlanság követelményével, hogy egy bíró az ítélethirdetéskor gunyoros nevetés kíséretében jótanácsokat osztogat a pervesztes félnek, kifejezésre juttatva, hogy a fellebbezésnek nincs értelme, mert a másodfok úgysem fog az időben dönteni. Felháborít, hogy egy bíróság, amelyet a gyermekjólét szolgálatára hoztak létre és amelynek legfőbb feladata a gyermekek jogainak védelme, a határidőkkel lazán bánva gyerekeket veszélyeztet, valamint egy bíró gúnyosan nevetgél egy szülő félelmein” – írt a pervesztes apa panaszában.

A bírósági elnök a panaszra feljelentéssel reagált – a panasztevő apa ellen indított eljárást! Az ügyészség megalapozottnak tartotta a feljelentést és  becsületsértés miatt vádat emelt. Az első fokon eljáró Landshuti Helyi Bíróság pénzbüntetésre ítélték az apát, a másodfokon döntő Landshuti Tartományi Bíróság pedig helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

BVerfG: „Nyilvánvaló alapjogsértés.”

A BVerfG más álláspontra helyezkedett: „A szabad véleménynyilvánítás fűződő jog megsértése miatti alapjogi panasz nyilvánvalóan megalapozott. Valakit ’gunyoros nevetéssel’ vádolni nyilvánvalóan nem tartozik a káromkodásoknak abba a kategóriájába, amelyek egyetlen célja a megalázás.”

Az indokolás szerint minden polgárnak joga van a hatalom birtokosát kritizálni, különösen, ha annak tevékenységük közvetlenül érinti. Ezt a jogot akként kell garantálni, hogy „senkinek ne kelljen félnie attól, hogy ha kritikáját a hatalom bírtokosa elleni hivatalos eljárást indítva fogalmazza meg, beadványából kiragadnak egy, az eljárással érintett közfeladatot ellátó személyre vonatkozó erőteljesebb kifejezést, majd erre alapozva eljárás indítanak ellen”.

Becsületsértő kérdés?

A másik, a BVerfG elé került ügy tárgyát egy rendőr és egy utas között a müncheni repülőtéren kirobban vita képezte. Ennek során a szabálysértésen ért utas megkérdezte a rendőr, hogy „Beszél maga tulajdonképpen németül?”, majd hozzátette, hogy szerinte „az intellektuális képességei a legegyszerűbb szituáció megértését sem teszik számára lehetővé, annak jogi értékeléséről nem is beszélve”.

A rendőr feljelentésével reagált. Az ügyészség becsületsértés miatt vádat emelt, az első fokon eljáró Erdingi Helyi Bíróság (Amtsgericht) pedig pénzbüntetésre ítélte az utast, mondván kérdése és véleménye is lealacsonyító volt. A döntés szerint „a kérdéssel a terhelt nyilvánvalóan azt a véleményét akarta kifejezésre juttatni, hogy a sértett képtelen egy épkézláb mondatot megfogalmazni”. Másodfokon ebben az ügyben is a Landshuti Tartományi Bíróság (Landgericht) járt el és ismét helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Ismét egy „nyilvánvaló alapjogsértés.”

A BVerfG ebben az ügyben is „nyilvánvalóan megalapozottnak” („offensichtlich unbegründet”) találta az alapjogi panaszt. Az indokolás elismeri, hogy önmagában a kérdés és a vélemény is lealacsonyító volt. De a bírók álláspontja szerint nem szabad a fogalmazást a vita egész kontextusából kiragadni. Karlsruhe szerint, ha összefüggéseiben vizsgáljuk a kijelentést, világossá válik, hogy a vita során a sértés megfogalmazásból nem sugárzott „megvetés, illetve gyűlölet a megsértett rendőr iránt” és a sértegető „a vita hevében sem ragadtatta magát trágár kifejezések használatára”.

Az alkotmány őrei szerint egy becsületsértés miatti marasztalás nem állhatja ki az alkotmányosság próbáját, ha az ítélkező bíróság elmulasztja a megsértett személyiségi jogai és a sértést megfogalmazó fél szólásszabadsághoz fűződő joga közötti mérlegelést. Ezt az Erdingi Helyi Bíróság és a Landshuti Tartományi Bíróság sem tette meg az ítéletében – áll az alkotmánybírósági határozatban.

Jóerkölcsbe ütköző bojkottfelhívás?

A becsületsértés és a szólásszabadság kollíziója problémájának modern ítélkezési gyakorlatának 1958-ban kezdődött a BVerfG előtt.[3] 1950-ban országos sajtóvisszhangot váltott ki a tartományi rangú hamburgi törvényhozás (Hamburgische Bürgerschaft) elnöke, Erich Lüth, amikor egy mozifilm bojkottjára hívott fel, mert „a rendező közismert nemzetiszocialista volt, a legelső a náci filmgyártásban aktív rendezők sorában”. A szóban forgó Veit Harlan nevéhez fűződik a Hitleri-idők legismertebb antiszemita propagandafilmje, a ’Jud Süß’. A filmgyártó, amelynek produkciójában Harlan első, a világháború után forgatott filmje, az ’Unsterbliche Geliebte’ (’Halhatatlan szerelmesek’) készült és amelynek bojkottjára Lüth felhívott, keresettel élt a Hamburgi Tartományi Bíróságnál (Landgericht) a politikus ellen. A bíróság ítéletében igazat adott a felperes producer cégnek.

Az ítélet szerint a bojkottfelhívással az alperes meg akarta akadályozni, hogy „Harlan visszatérjen az elismert német rendezők sorába”. Ez a jóerkölcsbe ütközik, mert Harlant a ’Jüd Süß’ ügyében indult büntetőeljárásban felmentették, az igazolási eljárás (Entnazifizierung) során pedig nem állítottak akadályt a rendezői munkája folytatása elé. Ezért a bírák a német polgári törvénykönyv (BGB) szándékos, erkölcstelen károkozásra (§ 826 BGB) vonatkozó rendelkezését alkalmazva megtiltották a politikusnak, hogy „a filmszínházakat felszólítsa, hogy ne vegyék programjukra a filmet, a közönséget, pedig, hogy nem váltson jegyet az előadásokra”. Az ítélet megjegyezte, hogy Lüthnek jogában áll bármilyen véleményt megfogalmazni Harlanról, de nem akadályozhatja tevőlegesen a rendezőt szakmájának gyakorlásában. Márpedig a bíróság szerint egy bojkottfelhívás ezzel egyenértékű.

Lüth alkotmányjogi panasszal élt az ítélet miatt a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő joga megsértésére hivatkozva (Art. 5 Abs. 1 Satz 1GG, Recht auf freie Meinungsäußerung). A karlsruhei testület helyt adott a keresetnek.

Egy évtizedek óta ható ítélet

Az akkori bírák lefektették, hogy az StGB két szólásszabadságot korlátozó rendelkezését, a becsületsértést (§ 185 StGB) és a közösség elleni izgatás (§ 130 StGB) csak a véleménynyilvánítási szabadság (Art. 5 Abs. 1 GG) Alaptörvényben (Grundgesetz, GG) lefektetett védelmére figyelemmel alkalmazható.

Ekkor mondta ki a BVerfG a máig érvényes, azóta sokszor megerősített megállapítást, miszerint „a szabad szólás a személyiség szabad kibontakoztatásnak legfontosabb eszköze”, és így „a szabad, demokratikus politikai rendszer alapja”, mert „lehetővé teszi a nézetek folyamatos szellemi összeütközéseket és ezzel a közakarat megformálását, ezért „a szólásszabadság minden más alkotmányos jog alapja”. A bírák azonban megjegyezték, hogy a GG értelmében a szólásszabadság nem abszolút, „általános törvény az ifjúság és az emberi méltóság védelme érdekében korlátozhatja” (Art. 5 Abs. 2 GG). Egyúttal megállapították, hogy a szándékos, erkölcstelen károkozás (§ 826 BGB) ilyen általános törvény. Abban a kérdésben azonban nem foglalt állás a BVerfG, hogy Lüth bojkottfelhívása szándékos, erkölcstelen károkozás volt-e.

A bírák szerint az, hogy § 826 BGB általános törvény és ezért elméletileg alkotmányosan korlátozza a véleménynyilvánítási szabadságot, nem jelenti, hogy annak alkalmazása automatikusan alapjogkonform. A BVerfG szerint az eljáró bíróságnak minden esetben mérlegelnie kell, hogy az eset összes körülményére és a Art. 5 Abs. 1 GG jelentőségére figyelemmel, a § 826 BGB alkalmazása a konkrét esetben szükséges, valamint arányos, és ezzel alkotmányos-e.

A konkrét esettel kapcsolatban az ítélet kifejti, hogy Lüth megszólalásának általános, a konkrét filmen, illetve rendezőjén túlmutató motivációja volt. „A politikus attól félt, hogy Harlan visszatérése az aktív német rendezők sorába azt a benyomást keltheti elsősorban külföldön, hogy a német filmművészet és általában a kulturális élet nem hagyta maga mögött a nemzetiszocializmust” – feltételezték az alkotmánybírák. Interpretációjukat folytatva kifejtették, hogy Lüth bojkottfelhívásával a lakosságot akarta mobilizálni, hogy a világnak megmutassa, a németek nem kérnek a náci szellemiségből. Tehát nem saját közéleti ambíciók mozgatták a politikust. Motivációja a német társadalom jóhírének védelme, illetve annak helyreállítása volt – hangzik a bíróság konklúziója. A BVerfG szerint további, Lüth mellett szóló érv, hogy semmilyen hatósági intézkedést sem alkalmazott a film ellen, se a mozikat, se a nézőket nem kényszerítette bojkottra. „A német polgárokra bízta a döntést, megnézik-e a filmet vagy sem. Felhívásával azt akarta elérni, hogy történelmi és erkölcsi szempontok mérlegelése után hozzák meg a döntést.”

Nem uszítás deportálásra felhívni?!

A Harlan-Lüth összeütközés idején egyedi esetekről volt szó. Napjainkra azonban, különösen világunk online-ná válásával és a közösségi oldalak térnyerésével eldurvult a közbeszéd. A trágár szidalmak és durva méltóságsértés mindennaposok lett. Ezzel párhuzamosan Németországban a laikusok és a jogászok körében is kialakult a többségi vélemény, hogy a BVerfG intenzív védelme miatt nagyon nehéz az nyomdafestéket nem tűrő megnyilvánulások ellen a büntetőjog elméletileg rendelkezésre álló eszközeivel fellépni.

A BVerfG 2019-ben több ítéletet is hozott a becsületsértés és a szólásszabadság kulizójának kérdésről, amelyek tovább erősítették ezt a közvélekedést. Mindkét ügyben politikusok megszólalásai álltak a középpontban.

Az egyik, a BVerfG került ügy tényállása szerint egy büntetőbíróság a szólásszabadság védelmi körébe eső véleménynek tartotta és felmentette a közösség ellen izgatás (§ 130 StGB) vádja alól Alexander Gaulandot, a nemzeti-konzervatív AfD frakcióvezetőjét. A politikus egy választási gyűlésen elhangzott beszédben annak a véleményének adott hangot, hogy a török származású Bundestag-képviselőket „Anatoliába kellene deportálni”. Nem sokkal a kijelentés után a nürnbergi önkormányzat meg akarta akadályozni, hogy a párt egy önkormányzati cég fenntartásában álló sportcsarnokban tartson választási rendezvényt, amelyen a program szerint Gauland lett volna a főszónok. A bérleti szerződés aláírására már korábban sor került, de egy önkormányzati rendelet Nürnbergben lehetővé teszi a már megkötött bérleti szerződés felmondását „ha az veszélyezteti a város jóhírét”. A nürnbergi vezetés élt ezzel a lehetőséggel. Az elállás kézhezvétele után az AfD bírósághoz fordult. Az Ansbachi Közigazgatási Bíróság (Verwaltungsgericht) jogellenesnek találta a szerződé felmondását.[4] A határozat szerint – az önkormányzat indokolásával ellentétben – nem megalapozott annak a veszélye, hogy Gauland vagy egy párttársa a rendezvényen közösség ellen izgatás, vagy más bűncselekményt fog elkövetni. Az indokolás szerint ugyanis (1) Gauland a korábban választási rendezvényeken se követt el a bűncselekményt, eljárás folyt ugyan ellene, de az felmentéssel végződött; (2) a politikus felmentése ellenére is biztosította a közvéleményt, hogy a jövőben tartózkodni fog a ’beportálás’ kifejezés használatótól.

A trágár gyalázkodás a tényszerű vita része?!

Egy másik, szintén 2019-es ügy előzménye, hogy a Berlini Helyi Bíróság (Kammergericht) a szólásszabadság részének tartotta, hogy a Zöld Párt (Die Grüne) egyik vezető politikusát, Renate Künastot a Facebook-oldalán kommentelők „egy darab szarnak” (Ein Stück Scheiß) és „mocskos kurvának” (Drecks Fotze) nevezték, valamint további 22 hasonló stílusú jelzővel illették.[5] A politikus bírósághoz fordult, miután a Facebook megtagadta a trágárságokat kommentelő felhasználók rendszerben őrzőt adatainak kiadását. Erre a digitális médiát szabályozó törvény szerint akkor köteles a honlap üzemeltetője, ha egy felhasználó aktivitásával jogszabályt sértett, különös tekintettel a rágalmazás tényállásának megvalósítására (§ 14 Abs. 3 Telemediengesetz, TMG, amely a 1 Abs. 3 Netzwerkdurchsetzungsgesetz-re utal, NetzDG). A berlini bíróság értékelése szerint a kommentek egy politikai vitával tartalmilag összefüggenek és nem érinti a méltóságot, így nem becsületsértők, ezzel pedig nem áll fenn a digitális médiáról szóló törvény vonatkozó rendelkezése alkalmazásának főfeltétele. Az eljáró bíró ítélete értelmében a nyomdafestéket nem tűrő megszólalások mindössze „helyenként polemizálóak, túlzóak és szexisták”. Az indokolás kifejti, hogy a BVerfG töretlen joggyakorlatára figyelemmel a vélemények a GG védelmét élvezik, ha egy politikusra vonatkoznak és egy politikai vitával tartalmi összefüggésben állnak. A bíró szerint a vitatott kommentek esetében megállapítható ez az összefüggés, „ráadásul a vitát a felperes maga robbantotta ki”. A bíró által hivatkozott előzmények a ’80-as évekre nyúlnak vissza, amikor a Zöld Párt több politikusa a megrontás (§ 187, § 188 StGB) depönalizálása mellett érvelt. „Akceptálnunk kellene az intim együttlétet egy kiskorúval is, ha az erőszak nélkül történik” – mondta Künast egy ’86-as felszólalásában a berlini Képviselőház (Abgeordnentenhaus) ülésén. A beszédet rögzítő jegyzőkönyv 2015-ben került reflektorfénybe és ez háborította fel a trágárul kommentelők.

Künast alapjogi panasszal élt a BVerfG-nél miután a másodfok helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A taláros testület újfent lefektette, hogy csak a különösen durva személyes sértéseket tartalmazó véleményt szabad méltóságsértőnek nyilvánítani. A méltóságsértőként történő besorolás ugyanis automatikusan a becsületsértést tényállásának megvalósításhoz vezet. Egy politikusra tett olyan vélemény, amely tartalmi összefüggésben áll egy politikai vitával csak akkor méltóság- és ezzel becsületsértő, ha a megjegyzés csak és kizárólag a politikus ócsárlását célozza – olvasható a 2019-es döntésben. A BVerfG azt is lefektette, hogy csak a nyilatkozat nagyon alapos vizsgálata után szabad megállapítani, a „személyes ócsárlást”.

Időszerű pontosítások, avagy a szólásszabadság nem szabad menlevél a sértegetéshez

Az ítéletekre tekintettel valóban megalapozottnak tűnik a vélemény, mi szerint Karlsruhe túl nagy teret enged a szólásszabadságnak. Ezért a szakmai közvéleményt nagyon időszerűnek tartotta a friss, 2020 októberi ítéletet. Ugyanis annak ellenére, hogy Karlsruhe a két fent már bemutatott ügyben sem látott becsületsértést, pontosításokkal és kiegészítésekkel árnyalta a szólásszabadság vs. becsületsértés problémával összefüggő korábbi véleményét.[6]

Prof. Dr. Klaus F. Gärditz szerint hiba lenne a BVerfG-et felelőssé tenni, amiért a rendes bíróságok több becsületsértési ügyben „bizarr ítéletet hoztak”, amelyekben politikusokat vulgáris, szexista, gyűlöletkeltő szidalmak értek, így például a Künast-eljárásban. De azt elismeri a Bonni Egyetem alkotmányjog professzora, hogy a BVerfG sok korábbi ítélete azt a benyomást keltette, hogy kétes esetben a véleménynyilvánítás szabadság előnyt élvez. Ez szerinte túlzott óvatosságra késztetett sok bírót.

A BVerfG 2020 októberi ítéletének legfontosabb megállapításai, illetve pontosításai a következők:

  • Az eljáró bírságnak annak tudatában kell a becsületsértés vádjával ért véleménynyilvánításokat értékelnie, hogy a tényállás megvalósulásának kimondása egy fontos alapjog, a szólásszabadság erőteljes korlátozásával jár. Ezért a kérdéses szavakat, illetve mondatokat az egész szöveg, majd az egész vita összefüggésében kell értelmezni. A testület szerint nem ritka, hogy a mérlegelés eredményeként egy vélemény, amely „a jó ízlést sérti”, nem éri el a büntetőjog alkalmazásának küszöbét.
  • Az emberi méltóságnak (Art. 1 GG, Menschenwürde) előnye van a véleménynyilvánítás szabadságával szemben (Art. 5 Abs. 1 GG). Ha előbbi sérül, nincs helye a mérlegelésen, megvalósul a becsületsértés (§ 185 StGB). Ezért csak különösen gondos mérlegelés után szabad megállapítani, hogy egy kijelentés méltóságsértő. A BVerfG egy példát is hozott orientációként: Méltóságsértő egyes személyeket vagy csoportokat ’eltakarítandó hulladéknak’ nevezni.
  • Egy megszólalás minél inkább a nyilvános politikai vita része és így a közvélemény alakítását célozza, annál jobban élvezi a szólásszabadság védelmét. A védelem azzal arányosan viszont csökken, minél inkább arra irányul a megszólalás, hogy a beszélő „hangot adjon frusztráltságának” és kizárólag „egy közszereplő személye ellen keltsen hangulatot”.
  • Egyetlen megnyilatkozás sincs automatikusan erősebben védve a szólásszabadság által, mint amennyire a személyiségi jogokat és ezeken keresztül a jó hírnevet védi a személyiség szabad kibontakoztatásához fűződő jog (Art. 2 I GG i.V.m Art. 1 I GG, Allgemeines Persönlichkeitsrecht) – hangzik a jogász szakma szerint az ítélet legfontosabb megállapítása.
  • A politikusokat, a hatalom gyakorlóit és a közfeladatokat ellátókat érő kritika a demokrácia elengedhetetlen része. Ezért az ilyen kritika kiemelt alapjogi védelmet élvez. De ez nem jelenti, hogy „a szólásszabadság szabad menlevél lenne a sértegetéshez, közszereplők utáni verbális hajtóvadászathoz, illetve ellenük történő gyűlöletkeltéshez”. Ezeket egy közszereplőnek sem kell eltűrnie. Annak ellenére sem, hogy közszereplők esetében több fér be a megengedett kritika keretei közé, mert „önként döntöttek politikai funkció ellátása mellett, vállalva ezzel a közvélemény kritikáját”.
  • Amellett, hogy egy vitatott szó vagy mondat a szövegkörnyezetre és a teljes vita kontextusára figyelemmel kell megítélni, tekintettel kell lenni a közvetítőmédiumra is. Így például arra, hogy egy poszt vagy komment egy népszerű közössége portálon sokkal több emberhez ér el, mint egy kis példányszámú újságban publikált véleménycikk.

A közösségi portálok szerepe

Prof. Gärditz szerint az utóbbi a legfontosabb megállapítás. Az interneten, különösen a közösségi médiákban az utóbbi években nagyon elharapódzott a gyűlöletkeltés, a rágalmazás (§ 186 StGB, Üble Nachrede), a becsületsértés (§ 185 StGB, Beleidgung), a közösség elleni izgatás (§ 130 StGB, Volksverhetzung) és az emberi méltóságot sértő gyalázkodás. Párhuzamosan aggasztóan emelkedett az emberek ingerküszöbe. Sokan olyan trágár megjegyzésekre, szélsőséges véleményekre se kapják fel már a fejüket, amelyek egy-két évtizede még nem tűrtek volna nyomdafestéket. Több okból is nehéz viszont ellenük a fellépés: (1) Nagyon gyakran történnek ilyen esetek; (2) a honlapok üzemeltetői nehezen adják ki felhasználók adatait; (3) a becsületsértés miatti büntető- és polgári eljárások kimenetele kérdéses. Mindezek miatt sok, magát becsületében sértve érző nem indít eljárást. Prof. Gärditz ezért üdvözli, hogy a BVerfG nyilvánvalóbbá tette, (1) mikor áll fenn kétséget kizáróan becsületsértés, és hogy (2) a véleményszabadság nagy súlya ellenére sem véd minden megszólalást. A professzor reményei szerint többen fognak bírósághoz fordulni, és a marasztaló ítéletek visszafogottságra fogják inteni a közösségi oldalakon kommentelőket.

A szólásszabadság szerepe a demokráciában

A világos igazodási pontok azért is fontosok, mert a büntetőjog csak akkor tudja a társadalmi szerepét betölteni, ha a tényállások megvalósításának alapos gyanúja esetén eljárás indul, amelynek során a bíróság világossá teszi, mely tényeket és körülményeket, milyen módon mérlegelve hozta meg akár a marasztaló, akár a felmentő ítéletét.

A büntetőjog a preventív funkcióját is csak világos ítélkezési gyakorlattal tudja betölteni. Ha a BVerfG októberi megállapítása, miszerint „a szólásszabadság nem szabad menlevél lenne a sértegetéshez, a közszereplők utáni verbális hajtóvadászathoz, illetve az ellenük történő gyűlöletkeltéshez”, vissza fog köszönni a rendes bíróságok ítéleteiben is, nagyban hozzá fog járulni a megelőzéshez azokban esetében, amelyekben a sértegetőnek meggyőződése, hogy a szólásszabadság által minden vélemény védve van. A bíróságok sem tudnak azonban azon változtatni, hogy napjainkban, különösen az interneten csak egyre hangosabban és trágárabbul kiabálva lehet figyelmet felkelteni.

Vitathatatlan, hogy szabad véleménynyilvánítás nélkül nincs közéleti vita és demokrácia. De ugyan így igaz, hogy a demokrácia minősége nagyban függ a vitakultúrától, illetve a vélemények közéleti ütköztetésének színvonalától. Ahol tények és azokra alapított vélemények cseréje helyett kölcsönös gyalázkodás folyik, nem lehet össztársadalmi véleményformálásról és döntéshozatalról és így egészséges demokráciáról sem beszélni.

[1] Beschl. v. 16.10.2020, Az. 1 BvR 1024/19; Beschl. v. 16.10.2020, Az. 1 BvR 2805/19.

[2]  BVerfGE 82, 43 <51>; 85, 1 <16>; 90, 241 <248>; 93, 266 <293 f.>; 99, 185 <196>.

[3] BVerfG, Urt. v. 15.01.1958, Az. 1 BvR 400/51.

[4] Beschl. v. 07.09.2017, Az. AN 4 S 17.01868.

[5] Beschluss vom 9. September 2019, Az. 27 AR 17/19

[6] Beschl. v. 19.5.2020, Az. 1 BvR 2459/19; 1 BvR 2397/19; 1 BvR 1094/19; 1 BvR 362/18.



Kapcsolódó cikkek:


Jogellenes a berlini bérleti díj plafon
2021. április 16.

Jogellenes a berlini bérleti díj plafon

A német alkotmánybíróság szerint a berlini kormánynak nem volt hatásköre a bérleti díj plafon bevezetésére, ezért a jogszabály alkotmányellenes.

II. Erzsébeten nem fognak se a válságok, se az idő
2021. április 15.

II. Erzsébeten nem fognak se a válságok, se az idő

Koronakrízis, Brexit, skót és walesi függetlenségi törekvések – az Egyesült Királyság egyszerre küzd több súlyos krízissel. A királynő az egyetlen biztos pont. Nem kell semmit tennie azért, hogy a stabilitás záloga legyen. Elég, ha a helyén van.