Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megjött az üzenet az okostelefonra: öt év fegyház L judge J. Ilyen üzenetet valószínűleg sohasem fogunk látni a vádlottak telefonján, még akkor sem, ha a munkajogban a felmondások jogszerűen már ma is sms-ben érkezhetnek. És akkor sem, ha az internetkorszak egyik régi-új információs eszköze a képekben, szimbólumokban közvetített üzenet.[1] Az igazságügy ugyanis nem alkalmazhatja a kommunikáció digitális társadalomban megszokott valamennyi formáját. Korlátok veszik körül, hiába működtetnek Facebook-oldalakat törvényszékek, web-oldalakat bírósági szervezetek. A határt, amit az igazságügy soha nem léphet át, a digitális társadalom kommunikációs paradoxonjának nevezhetjük.
Igazságügyi kommunikáció
A paradoxon kibontásához tisztázni kell az ügyfelek és a bíróságok közötti kommunikációs csatornák típusait, tulajdonságait. A digitális hálózatok korában a bíróságok egymás közötti, a bíróságok és kormányzati szervezetek kölcsönös kommunikációs kapcsolata (földhivatalok és bíróságok) éppúgy nem maradhat ki az elemzésből, mint az ügyfelek oldalán fellépők (ügyvédek, ügyészek, jogtanácsosok, képviselők) kommunikációja.
A szakirodalom az input-output – rendszerelméletből átemelt – megkülönböztetésre építve próbál meg rendet tenni.[2] A bíróságok felé (szűkítsük le az igazságügy terét) az e-mail (különböző változatai és a csatolt küldemények – külön problémák), és az online platformok állnak rendelkezésre. Az e-küldemények miatt ki kellet dolgozni a bírósági adminisztráción belüli illesztési pontokat, és a hitelességi feltételeket. A papíralapú dokumentumokkal egyenrangúvá kellett tenni az elektronikus okiratot, ki kellett találni az aktakezelés új módját, szabályozni az elektronikus aláírások rendszerét, az e-okiratok mozgatását a digitális térben, biztosítani tartalmuk ellenőrizhetőségét. Az output oldal eszköztára (kézbesítés) részben osztja az input oldal lehetőségeit, azonban újra kellett szabályozni az átvételi határidők számítását, a jogorvoslatok kommunikációs rendjét. Input és output közös gondja a szakmai hivatásrendekkel tartott kommunikációs formák kialakítása, Németországban például a jogi szabályok lehetővé teszik – törvényben meghatározott esetekben – egy elektronikus „ügyvédi postafiók” berendezését.[3]
A bíróságok és az ügyfelek között működik egy másik kommunikációs terület is, ez azonban megmarad az internet, a hálózatok, a közösségi médiák világában. Itt a csatornák informálnak és tájékoztatnak, feloldva számos, korábbi információs blokkot. A transzparencia felé tett lépéseket ösztönözte a politikai térből érkező megrendelés, ám a belső (bírósági) szervezeti rendszer fekete doboz maradt, és marad.
Az átalakulás sikere felemás. A szabályozás végigjárta ugyan a maga rögös útját, tévedéseit, zsákutcáit, de véglegesen nem zárt le kérdéseket – és valószínűleg ez a legjobb eredmény. Példaként említve az elektronikus aláírásokat, melyeket kezdetben beszkennelt aláírásmintaként kezelt a nagyközönség, csak hosszú idő múlva – a titkosítás, a hitelesítés protokolljának és a szolgáltatási bázisnak a megteremtése után – alkalmazták a technikai és szervezeti standardoknak megfelelően. Sokáig nem dőlt el a dokumentumok egységes (Contener Signatur – AsiC[4]), vagy izolált aláírásának kérdése sem. Nem mindegy ugyanis (a költségek szempontjából sem), vajon csomagban, vagy egyedileg történik-e az aláírás, hitelesítés. Gondot okozott a jogi háttér megteremtése, ami Németországban megkövetelte a BGB (polgári törvénykönyv) módosítását.[5]
A mögöttes szabályozási térben ott állt ugyan az Európai Unió jogalkotása, ám ennek ellenére a tagállamok rendkívül egyenetlen, bevezetésében elnyújtott, konfliktusokkal telített, átláthatósági és szerkezeti zavarokkal küzdő szabályozásával találkoztunk. Az uniós jogalkotó a tagállami bíróságok és az Európai Unió Bírósága (EUB) közötti kommunikációt egyszerre akarta megoldani a tagállami bíróságok, a nemzeti és uniós regiszterek, adatbázisok együttes informatikai kapcsolatának kiépítésével (e-CODEX – e-Justice Communication via Onlin Data Exchange).
Németországban 2001. május 16-án fogadták el az elektronikus aláírásról szóló törvényt,[6] s ugyanebben az évben a bevezetéséhez szükséges jogrendszeri változásokról szólót.[7] 2013-ban került sor a bíróságokkal kialakított elektronikus jogi kapcsolatok (Rechtsverkers) támogatásának törvényére.[8] 2017-ben részleteiben módosították az eljárási törvényeket az e-akta bevezetésének megfelelően, majd novemberben rendelet született az újítások szervezeti – technikai berendezhetőségéről.[9] Átalakultak a bíróságok szervezetére vonatkozó jogszabályok, így a bírósági alkotmány (Gerichtsverfassungsgetz – GVG). Mindez arra utal, bár hosszan, de akkurátusan, a létező szabályokkal összhangban alakították ki a digitális kornak megfelelő kommunikációs csatornákat. A szakirodalomi értékelésekben lelkesedés, kétely, kritika, melankólia egyaránt megtalálható, különösen a 2001 és 2013 közötti időszakban.[10] Az írások egyáltalán nem tekintik sikertörténetnek a több ciklusú, jövőben véget érő „fejlesztést”.[11]
A leghangsúlyosabb kritika szerint az átlagpolgár – aki nem rendelkezik sem minősített elektronikus aláírással, sem az ehhez szükséges technikával – meg van fosztva a bírósághoz (szélesebb körben a közigazgatáshoz) való fordulás közvetlen jogától. Előre nem látott szabályozási problémák merültek fel, mindmáig megoldatlanul – például a csatolmányok formátuma és mérete. Bíróság és ügyfél digitális kapcsolata hosszadalmas technikai és szervezeti folyamat (túlbürokratizált), miközben a téves, a sikertelen (zavarokat okozó) kommunikáció indokolatlanul szigorúan szankcionált (nyilatkozat hatálytalansága). A regionális bírósági szervezetnek megfelelően nincs egységes rendszer, a tartományok egy része a forumSTAR-Verbund, a másik az e2-Verbund kötelékébe tartozik. A szövetségi tagállamokban mindkettő hosszú szervezeti, technikai és történeti múlttal rendelkezik, ezért csak 2017 márciusában döntött úgy az E-Igazságszolgáltatási Tanács (E-Justice-Rat), hogy a tartományoknak ki kell fejleszteniük egy egységes szakmai eljárásrendet.[12]
Az irányadó protokoll szerint[13] 2022, majd 2026 szerepel a céldátumok között. Az e-akta használata 2025-ig lehetőség, 2026-től azonban minden bírósági szervezetben és szinten kötelező. 2021-től kötelező a bíróságok és az ügyfelek közötti elektronikus kommunikáció mind az input, mind az output oldalon.
A jogrendszer teljes körű digitális működésének a közigazgatás mellett ki kell terjednie a közjegyzőkre és az ügyvédekre, a jogrendszer valamennyi fő- és mellékszereplőjére.[14] Érintettek tehát az igazságügyi folyamatokkal kapcsolatban álló cégek, vállalkozások, alapítványok, a jogi szolgáltatást nyújtó és azt igénybe vevő szereplők. Joggal állapítható meg, az igazságügy digitalizációja valójában a társadalom valamennyi részrendszerének digitalizációjához kapcsolódik. A változások súlya mindenképpen a bírósági szervezeti rendszerre nehezedik, a belső adminisztráció, az igazgatás, az ügyelőkészítés és ügymenedzsment valamennyi tagjára és szintjére.[15]
A reform bevezetési nehézségeinek és időbeli elhúzódásának, a hosszú hezitálásnak a gyökereit szintén az igazságügyi szervezetben kell keresnünk. Régi szervezetszociológiai problémára bukkanunk így, a változások és átalakulások tömegének a szervezeti hatalomra gyakorolt hatására.[16] A digitális (vagy digitalizált) szervezet átírja (radikálisabban: aláássa) a korábbi ellenőrzési, döntési monopóliumokat, a forráselosztás és a szervezeti kompetenciaszerkezet rendszerét. Mindez nem nevezhető feltárt területnek, mivel az igazságügyi szervezetek ma változatlanul elzárkóznak belső világuk szociológiai vizsgálatától. Példáink alapján látható, jóllehet a változásokat megakadályozni nem tudják, elodázni képesek azt, akár több évtizedre is. Pedig az igazságügy digitális modernizációja nem a társadalom akarata ellenére zajlik, sőt sok szempontból (üzleti) prioritást élvez.
A kommunikáció a bíróság és társadalom között a médiákon keresztül folyik tovább. Az igazságügyi szervezet társadalmi imázsának kialakítása, az egyoldalú közlések sulykolása – melyek a média különböző korszakaiban mindig a (bírói) hatalom reprezentációi voltak – a szervezet társadalomkonform viselkedésének jelei.[17] A médiafordító közeg[18], a működés feltárásához nem, de annak egy adott szempontú értelmezéséhez közelebb visz.[19] Itt a határ, amelyen nem léphet át a digitális igazságügy kommunikációja, mert a határ átlépésével megsemmisül legitimációs bázisa, a nyelv. A média és nyelvezete eszköz az igazságügyi rend kezében ahhoz, hogy a közvéleményt verbálisan és nem-verbálisan (szimbolikusan) formálja. Üzeneteivel a „rettenet színháza”[20] éppúgy e szimbolikus tudás részévé válik, mind a bíróságok és bírák szerepeiből kiolvasható viselkedési normák. A hatalom, a szimbólum, a nyelv[21], egy adott rendszer elemei, akár az egyik, akár a másik lecserélése a rendszer komoly válságát idézné elő. Így aztán a vádlottak sohasem kapnak ítélet helyett üzenetet, a szmájli egyértelműsítése elmarad.
A cikk első részét itt, a másodikat itt, a harmadikat itt, a negyediket itt, az ötödiket itt, a hatodikat pedig itt olvashatja.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Grétsy Zsombor: Ikonná váló betűk. A betük szemiotikája. illetve Bódi Zoltán: Szimbolikus írásbeliség az internetes interakcióban. Mindkét tanulmány: Az internetkorszak kommunikációja. Tanulmányok. (Szerk.: Balázs Géza – Bódi Zoltán). Gondolat – Infonia. Budapest, 2005.
[2] Dr. Henning Müller (Richter am LSG): eJustice – Der elektronische Rechtsverkehr tritt aus der Nische. JuS (Juristische Schulung) 2018, 1193. https://beck-online.beck.de/ 2019. 06.15.-i letöltés.
[3] A ZPO mellett az Ügyvédi Rendtartás szabályait kell alkalmazni az ügyvédi postafiókra
[4] Electronic Signatures and Infrastructure (ESI), Assosiated Signatire Containers (ASiC). http://www.elsi.org. 2019. 06. 14. letöltés
[5] A BGB 126a. §-a és 126b. §-a rendezte az okiratok (jognyilatkozatok) elektronikus formában történő kiállítását. Ezekre a szabályokra támaszkodott a ZPO (130. § és környezete), amikor a polgári perben lehetővé tette az elektronikus iratok, beadványok megjelenését, kezelését. A BGB rendelte el a minősített elektronikus aláírás használatát is bizonyos – a törvény által szabályozott – esetekben
[6] Gesetz über Rahmenbedingungen für elektronische Signaturen. (Signaturgesetz, SigG). 16.05.2001.
[7] Gesetz zur Anpassung der Formvorschriften des Privatrechts und anderer Vorschriften an den modernen Rechtsgeschäftsverkehr (FormVAnpG ).13. 07. 2001.
[8] Gesetz zur Förderung des elektronischen Rechtsverkehrs mit den Gerichten. (ERVGerFőG) 2013.10.10.
[9] Gesetz zur Einführung der elektronoschen Akte in der Justiz und zur weiteren Förderung elektronischen Rechtsverhker. 5. Juli 2017. Verordnung über die technischen Rahmenbedingungen des elektronischen Rechtsverkehrs und über das besondere elektronische Behördenpostfach (Elektronischer-Rechtsverkehr-Verordnung – ERVV) 24.11.2017.
[10] Dr. Jürgen Treber (Richter am BAG): Virtuelle Justizkommunikation ante portas. Das Gesetz zur Förderung des elektronischen Rechtsverkehrs mit den Gerichten. NZA 2014, 450.
[11] Joachim Dyllick, Wilhelmshorst, Reinhard Neubauer: Irrungen und Wirrungen im elektronischen Rechtsverkehr. LKV 2019, 111.
[12] Az E-Justice-Rat egy sajátos Németországi igazgatási és szakértői testület. Tagjai a szövetségi és a tartományi igazságszolgáltatási igazgatás vezetői, feladata az igazságügyi informatizációs technika bevezetésének koordinálása. Állandó bizottságokat működtet, és felállíthat eseti munkabizottságokat is. A bizottságok munkájában meghívott vendégként részt vehetnek Ausztria és Svájc igaságügyi tisztségviselői is. Részletesen: David Jost, Johann Kempe: E-Justice in Deutschland. NJW 2017, 2705.
[13] Dieter Kesper, Stephan Ory: Der zeitliche Fahrplan zur Digitalisierung von Anwaltschaft und Justiz. NJW 2017, 2709.
[14] Patrik Wagner: Elektronische Aktenführung in der Justiz: Schlussfolgerungen für die Kommunikation mit Notaren. DNotZ-Sonderheft 2016, 138. Alexander Roßnagel: Die digitale notarielle Form. DNotZ-Sonderheft 2016, 142.
[15] Silke Jandt, Maxi Nebel, Achim Nielsen: Elektronische Gerichtsakten – Neue Herausforderungen für die Tätigkeit des Sachverständigen. DS 2016, 248.
[16] Stefanie Büchner: Zum Verhältnis von Digitalisierung und Organisation, Zeitschrift für Soziologie 2018, 47 (5) 332 – 348. Judith Muster, Stefanie Büchner: Datafizierung und Organisation. Daniel Houben, Bianka Prietl (Hrsg.) Datengesellschaft. Einsichten in die Datafizierung des Sozialen. Transcript Verlag, Bielefeld, 2018, S. 253 – 277.
[17] Brodocz, André, Schäller, Steven: Fernsehen, Demokratie und Verfassungsgerichtsbarkeit, in: Robert Chr. van Ooyen, Martin H.W. Möllers (Hrsg.): Das Bundesverfassungsgericht im politischen System, Wiesbaden: VS Verl. für Sozialwiss., 2006, S. 243-252.
[18] A média maga az üzenet – írta Marshall McLuhan. Marshall Mcluhan: Understanding Media. The Extension of Man. MIT Press, London and New York, 1994.
[19] Marc Mölders: Talking the Law into Co-Evolution. Übersetzungsanrégungen in den Medien der Interaktion und der Publizitӓt. Zeitschrift für Theoretische Soziologie. 1/2008. 4.- 24.
[20] Michel Foucault: Felügyelet és büntetés. A börtön története. Gondolat, Budapest, 1990. Myrna Meyer: Der Gerichtsprozess in der medialen Berichterstattung. Die Macht der mediengeprӓgten öffentlichen Meinung und die Rolle der Prozessbeteiligten in der heutigen Mediengesellschaft. Nomos Verlagsgesellschaft, Baden-Baden. 2013.
[21] Szűts Zoltán – Törteli Telek Márta: Norma és Szabadság a Netnyelv talaján. https://www.researchgate.net/publication/330681030. 2019. Január. Hungarológiai Közlemények 2018/1. Bölcsészettudományi Kar, Újvidék.
