Jogválasztás és az „öröklési szerződés”

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alábbi cikk a jogválasztás és az „öröklési szerződés” kapcsolatát mutatja be a luxembourgi bíróság egyik döntésével összefüggésben.

A szerző az alábbiakban a jogválasztás és az „öröklési szerződés” kapcsolatát mutatja be az Európai Unió Bíróságának (EUB, Luxembourg) egy természetes személy, U. M. ügyében kelt ítélete[1] kapcsán. Az UM által indított eljárásban az osztrák legfelsőbb bíróság (Oberste Gerichtshof) fordult előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel Luxembourghoz. Tette ezt egy olyan nemzeti eljárás során, melynek tárgya egy halál esetére szóló ajándékozás tárgyát képező, ausztriai ingatlanra vonatkozó jogok odaítélésének elismerése[2] volt az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés érdekében.

Mivel a hagyatéki eljárást másik tagállamban indították, így – szokatlan módon – az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a tulajdonjog ellenőrzésének az öröklésnél általánosabb összefüggésében jelent meg, mivel az U. M. kérelme alapján eljáró hatóság nem felelős határozathozatalért vagy közvetlenül ahhoz kapcsolódó okirat kiállításáért. Az osztrák legfelsőbb bíróság pontosítása szerint beadványának célja az U. M. kérelmét elutasító hatóság – osztrák jog alkalmazásától függő – joghatóságának ellenőrzése[3].

I. Előzmények

Az alapügy tényállása szerint a német állampolgárságú U. M. vitatta, hogy az osztrák hatóságok elutasították az Ausztriában található ingatlan tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzése iránti kérelmét, amelyet egy halál esetére szóló ajándékozási szerződés alapján akart érvényesíteni egy, Németországban indított hagyatéki eljárás során. Erre tekintettel az előterjesztő bíróság az EUB-hoz benyújtott kérelmében a 650/2012/EU-rendelet[4], valamint átmeneti rendelkezéseinek alkalmazhatóságára vonatkozóan tett fel kérdéseket. Azaz a rendelet

–        időbeli hatályáról szóló a 83. cikke (1) bekezdésének megfelelően, mivel az alapeljárás tárgya a 2015. augusztus 17-e után elhunyt Z. L. utáni öröklés;

–        az öröklés határon átnyúló vonatkozásaira tekintettel, mivel az örökhagyó Németországban rendelkezett szokásos tartózkodási hellyel, és az alapeljárás a tulajdonában álló, Ausztriában fekvő ingatlanra vonatkozik[5], és

–        mivel a jogvita tárgyát ama feltételek képezték, amelyek mellett öröklés keretében valamely jog megszerezhető annak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése céljából, és nem a bejegyzés módja, ami nem tartozik a 650/2012/EU-rendelet hatálya alá[6].

Eme előírások a rendelet alkalmazhatóságát támasztották alá.

Az öröklési ügyekről és az európai öröklési bizonyítványról szóló (650/2012/EU) rendelet az eljárások egyszerűsítésével jogbiztonságot teremt a nemzetközi öröklések kedvezményezettjei számára. Emellett a joghatóságra, illetve az EU-ban az öröklésre alkalmazandó jogra vonatkozó uniós szintű szabályokat határoz meg, továbbá előírásokat tartalmaz az uniós országokban hozott határozatok elismerésére és végrehajtására, valamint az uniós országokban kiállított hivatalos jogi dokumentumok elfogadására és végrehajtására.

Bevezette továbbá az európai öröklési bizonyítványt, amelynek felhasználásával az örökösök, a hagyományosok és a végrendeleti végrehajtók vagy hagyatéki gondnokok egy másik uniós országban bizonyíthatják jogállásukat és/vagy gyakorolhatják jogaikat vagy jogosultságaikat.

A 2012. július 5-én hatályba lépett rendelet a 2015. augusztus 17-én vagy az azután bekövetkezett halálesetek tekintetében alkalmazandó. Hatálya kiterjed a hagyaték öröklés valamennyi polgári jogi szempontjára. Nem vonatkozik ugyanakkor a jövedelemre (például adóügyek), a vám- és az igazgatási ügyekre. Nem alkalmazandó a polgári jog örökléstől eltérő területeire, például a házassági vagyonjogra, az ajándékozásra és a nyugdíjprogramokra.

A joghatóság és az alkalmazandó jog körében több előírást is tartalmaz.

• Annak az uniós országnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal az öröklés egészében történő határozathozatalra, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt.
• Az öröklésre alkalmazandó jog – főszabályként – ama ország szerinti jog, amelynek területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt. Uniós vagy EU-n kívüli ország szerinti jog is lehet.
• Valamely személy azonban – az elhalálozást megelőzően – irányadó jogként választhatja az állampolgársága szerinti ország jogát is. Ha e személy valamely uniós ország állampolgára, az öröklési ügyben érintett felek megállapodhatnak abban, hogy az örökhagyó szokásos tartózkodási helye szerinti ország bíróságai helyett az állampolgárság szerinti uniós ország bíróságai járjanak el az öröklési ügyben.
• Ugyanazon jog vonatkozik az öröklés egészére, függetlenül az érintett vagyontárgyak típusától (ingóság vagy ingatlan) vagy az azok fellelhetőségének helyszínéül szolgáló országtól.

Az alkalmazandó jog irányadó

• a kedvezményezettek és részesedésük meghatározása;
• az öröklési képesség;
• az örökösök, a végrendeleti végrehajtók, illetve a hagyatéki gondnokok jogosultságai;
• a hagyatéki tartozásokért való felelősség;
• a hagyatéki osztály tekintetében.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 650/2012/EU-rendelet 3. cikke (1) bekezdése b) pontjának, valamint 83. cikke (2) bekezdésének az értelmezésére vonatkozott. Az első szerint

• „»öröklési szerződés«: olyan megállapodás – beleértve a kölcsönös végrendeleteken alapuló megállapodást is –, amely ellenszolgáltatás fejében vagy anélkül a megállapodásban részes egy vagy több személy jövőbeli hagyatékára vonatkozó jogokat létesít, módosít vagy szüntet meg”[…].

A második szerint

• „amennyiben az örökhagyó 2015. augusztus 17-e előtt megválasztotta az utána történő öröklésre alkalmazandó jogot, ez a választás érvényes, ha eleget tesz a III. fejezetben megállapított feltételeknek, vagy ha a hatályos nemzetközi magánjogi szabályok értelmében a választás megtételekor érvényes volt azon államban, amelyben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye volt, vagy bármely olyan államban, amelyben állampolgársággal rendelkezett”.

II. A tényállás

Az ingatlan-nyilvántartási dokumentumokból és az ingatlan-nyilvántartás szerinti helyzetből megállapítható volt, hogy – az utoljára kölni szokásos tartózkodási hellyel rendelkező – német állampolgár, Z. L. 2018. május 13-án elhunyt. Nevezett egy 1975. június 20-ai adásvételi szerződés és a tulajdonjogot átruházó 1975. július 22-ei szerződés alapján egy mautheni ingatlan tulajdonosaként volt bejegyezve az osztrák ingatlan-nyilvántartásba. E szerződés megkötésekor, amely tekintetében az osztrák jogot jelölték meg alkalmazandó jogként, valamennyi fél szokásos tartózkodási helye Németországban volt.

A hagyatéki eljárás a kölni helyi bíróság (Amtsgericht Köln) előtt zajlott. Z. L. fia, a szintén német állampolgár és kölni szokásos tartózkodási hellyel rendelkező U. M. Kölnben az eme ingatlanon fennálló tulajdonjog „visszaadása” iránti igényt érvényesített a hagyatékkal szemben. A visszaadás attól a naptól hatályos, amelyen az engedélyt kiállító hatóság azt jóváhagyta.

Z.L.1975. július 9-én fiának, U. M.-nek és akkori feleségének, a szintén kölni tartózkodási hellyel rendelkező, osztrák X. U.-nak szerződési ajánlatot tett.

„Az 1975. május 13-ai és június 20-ai adásvételi szerződéssel X. U. […] megszerezte a […] kötschachi igazságszolgáltatási körzetben található ingatlan egy még felmérendő részét azzal, hogy az ingatlanon egy kétlakásos családi házat kívánnak építeni, amely X. U. és családja állandó lakóhelyeként fog szolgálni, és amelyet X. U. apósa, Z. L. fog finanszírozni. Arra az esetre, ha X. U. az említett ingatlant a házastársa, U. M. kizárólagos tulajdonába adja, és U. M. az ingatlant másfelől apja, Z. L. tulajdonába adja, Z. L. a következő szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatot tette X. U. és U. M. részére:

a) Z. L. a tulajdonába veszi U. M.-től az említett ingatlant valamennyi tartozékával, valamennyi joggal és kötelezettséggel együtt, a végrehajtott felmérés szerinti tulajdoni helyzetnek megfelelően. Az ingatlan Z. L. részére történő átadása a következő pontokban rögzített feltételek szerint történik.

b) Z. L. kötelezettséget vállal arra, hogy eme ingatlanon, amely ekkor a tulajdonában fog állni, a szerződés megkötésétől számított tíz éven belül egy kétlakásos családi házat épít. E kötelezettség átszáll Z. L. örököseire, ha azt Z. L. a haláláig nem teljesíti. […]

c) Z. L. a halála esetére ezt az ingatlant – a halála időpontjában meglévő valamennyi tartozékával, különösen az ingatlanon található házzal és az átruházás időpontjában fennálló tulajdoni helyzet szerinti határoknak megfelelően – fele-fele arányban X. U.-ra és U. M.-re ruházza át. Az átruházás Z. L. halálával történik meg, a ház elkészülte előtt azonban az átruházásra nem kerül sor. Az átruházás feltétele, hogy Z. L. halálának időpontjában az átruházás két kedvezményezettje között fennálló házasság ne legyen felbontva, és hogy X. U. túlélje Z. L.-t. Ha e feltétel nem teljesül, a halál esetére szóló átruházás csak U. M. részére történik meg, aki után a megkötendő szerződésből eredő igény már Z. L. halála előtt örökölhető.

d) Ha nem állapodnak meg az eme átruházásáért járó ellenszolgáltatásban, a halál esetére szóló átruházás ajándékozás útján történik, amit Z. L. kifejezetten kijelent. Z. L. lemond a jelen szerződéstől való elállásról.

e) Az átruházás kedvezményezettjei – az átruházásáért járó részleges ellenszolgáltatásként – kötelesek […], X. U. anyja részére a felépítendő házban lakhatási jogot biztosítani […].

f) A megkötendő szerződésből eredő jogviszonyokra az osztrák jog alkalmazandó […].

g) Z. L. kötelezettséget vállal arra, hogy a tulajdonában álló ingatlant U. M. és X. U. hozzájárulása nélkül nem idegeníti el és nem terheli meg annak érdekében, hogy biztosítva legyenek U. M.-nek és X. U.-nak a halál esetére szóló átruházási
szerződésből eredő igényei. […]

h) Z. L. hozzájárul ahhoz, hogy az ingatlan-nyilvántartásban Mauthen kataszteri településnek a szerződés tárgyát képező ingatlanra vonatkozóan még létrehozandó tulajdoni lapján e szerződés és Z. L. hivatalos halotti anyakönyvi kivonata alapján a tulajdonjogot fele-fele arányban közös kérelemre az átruházás mindkét kedvezményezettje részére vagy kérelme alapján kizárólag U. M. részére – az ingatlan kizárólagosan részére történő átruházására vonatkozó feltételek teljesülésének bizonyításával – bejegyezzék.

X.U. és U. M. ezt az ajánlatot 1975. július 22-én közjegyzői okirattal elfogadták. X. U. már 2005. november 5-én, tehát Z. L. előtt elhunyt, ebben az időpontban az U. M.-mel kötött házasságát már felbontották. A mautheni ingatlanon nem építettek házat.

III. A kérelmező érvei és az eljárás

U. M.,mint a halál esetére szóló ajándékozási szerződés egyedüli jogosultja az ingatlanon fennálló tulajdonjogának bejegyzését kérte az osztrák ingatlan-nyilvántartási bíróságnál. Benyújtotta a szerződési ajánlatot és az 1975. július 9-ei/július 22-ei elfogadó nyilatkozatot, Z. L. és X. U. halotti anyakönyvi kivonatát, az adóhatóság által kiállított adóigazolást, a kölni helyi bíróság – az Amtsgericht Köln – hagyatéki gondnokság elrendeléséről szóló végzését, az egyenértéket megállapító határozat másolatát és egy, az ingatlanról készült légi felvételt. Az elsőfokú bíróság – bírósági titkára útján – a szerződési ajánlat szerinti feltételek teljesülésére vonatkozó okirati bizonyítékok hiányában elutasította a bejegyzés iránti kérelmet. E bíróság az osztrák jog alkalmazhatóságából indult ki.

Ezzel egyetértve a másodfokú bíróság helybenhagyta e határozatot, mondván, a 650/2012 számú rendelet előírásai azért nem alkalmazhatók, mert a szerződési ajánlatban az osztrák jogot kötötték ki. Mindemellett a szerződésben előírt felfüggesztő feltételek bekövetkezését a kérelmezőnek ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas okirattal kell bizonyítania. A halál esetére szóló ajándékozáson alapuló átruházásnak a ház elkészülte előtt nem kellett megtörténnie, e feltétel teljesülését nem bizonyították. A másodfokú bíróság ugyanakkor a rendes felülvizsgálati kérelmet engedélyezte.

E határozat ellen a kérelmező jogorvoslati kérelmet terjesztett elő az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság) elé, fenntartva a bejegyzés iránti kérelmét. Kifejtette, hogy a tulajdonjog – halál esetére vonatkozó – átruházásáról szóló szerződésben kikötött, az osztrák jog választásának érvényessége és az öröklési rendeletnek e szerződésre történő alkalmazása hivatalból felvetendő előzetes kérdésnek minősül az előterjesztő bíróság számára ahhoz, hogy a bírósági titkár funkcionális hatáskörét megválaszolhassa.

Az Oberster Gerichtshof szerint – az ingatlan-nyilvántartásra vonatkozóan hatáskörrel rendelkező bírósághoz benyújtott dokumentumokból – megállapítható, hogy az osztrák jog kritériuma szerinti – halál esetére vonatkozó – tulajdonjog-átruházási szerződés jött létre U. M. javára. Mindazonáltal kételyeket táplált a tekintetben, hogy e jogi aktus az uniós öröklési rendelet hatálya alá tartozik-e, és az az e jogszabály 3. cikke (1) bekezdésének b) vagy d) pontja értelmében vett „öröklési szerződésnek” tekinthető-e. Ha igen, az alapügy tárgyát képező szerződésben részes felek által választott, az osztrák jog alkalmazásával kapcsolatban a legfelsőbb bíróság úgy véli, hogy az öröklésről szóló rendelet átmeneti előírásait kell alkalmazni. Ugyanakkor kétségei vannak ugyanezen rendelet 83. cikke (2) bekezdésének értelmezésével kapcsolatban, közelebbről a szerződésben részes felek által kikötött, az alkalmazandó jog megválasztását illetően[7].

Az Oberster Gerichtshof a felülvizsgálati kérelemmel kapcsolatos eljárását felfüggesztette, és az ügy eldöntése szempontjából lényeges uniós jogi kérdéseket Luxembourg elé terjesztette.

IV. Az EUB értékelése

IV.1 Első kérdésével az osztrák legfelsőbb bíróság arra kereste a választ, hogy – az öröklésről szóló uniós rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett – öröklési szerződésnek minősül-e az a kontraktus, melynek értelmében egy személy a halála esetére ingatlana tulajdonjogának más szerződő felekre való jövőbeli átruházásáról rendelkezik. A rendelet vonatkozó előírása szerint ugyanis az „öröklési szerződés” olyan megállapodás – beleértve a kölcsönös végrendeleten alapuló megállapodást is –, amely ellenszolgáltatás fejében vagy anélkül a megállapodásban részes egy vagy több személy jövőbeli hagyatékára vonatkozó jogokat létesít, módosít vagy szüntet meg.

Az EUB előzetes megállapítása szerint az öröklésről szóló rendelet 1. cikke (2) bekezdésének g) pontja kizárja a rendelet hatálya alól „az örökléstől eltérő módon létrehozott vagy átszállt vagyoni jogokat, érdekeltségeket és vagyontárgyakat”. Ezzel szemben az öröklési szerződés a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti „végintézkedésnek” minősül, hasonlóan a végrendelethez és a közös végrendelethez.

Az EU-s rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja az öröklési szerződést úgy határozza meg, hogy az olyan „megállapodás – beleértve a kölcsönös végrendeleteken alapuló megállapodást is –, amely ellenszolgáltatás fejében vagy anélkül a megállapodásban részes egy vagy több személy jövőbeli hagyatékára vonatkozó jogokat létesít, módosít vagy szüntet meg”.

A 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének d) pontja pontosítja, hogy a „végintézkedés” kifejezés magában foglalja a „végrendeletet, a közös végrendeletet vagy az öröklési szerződést”. Utóbbit e cikk b) pontja olyan megállapodásként határozza meg, mint amely az e megállapodásban részes egy vagy több személy jövőbeli hagyatékára vonatkozó jogokat létesít. E fogalommeghatározások önálló fogalomnak minősülnek, mivel függetlenül a tagállamok jogától, a 650/2012-es számú rendelet egységes alkalmazásának biztosítására irányulnak. Közelíteniük kell az […] örökléstől eltérő módon […], mint például ajándékok útján átszállt vagyoni jogoknak és vagyontárgyaknak az e rendelet hatályából az 1. cikk (2) bekezdésének g) pontjában kimondott kizárásához[8].

A luxembourgi taláros testület főtanácsnokának megközelítésében – tekintettel az „öröklés” fogalmára, és mivel nincs meghatározva sem az ajándékozás, sem a végrendelet fogalma – felmerül a kérdés, hogy e fogalmak egységes értelmezése érdekében milyen szempont alapján lehetne elhatárolni az ajándékozást a végintézkedéstől. A650/2012 rendelet a (14) preambulumbekezdésében – amelynek fényében e rendelet 1. cikke (2) bekezdésének g) pontját értelmezni kell – „az ajándékozás vagy más formájú, a halált megelőzően dologi jogot alapító, élők közötti rendelkezés” kifejezést használja[9].

Az EUB állandó ítélkezési gyakorlata szerint – a tényállás adta körülmények között – az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó EU-s jogi rendelkezést az unió egészében önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve nemcsak annak kifejezéseit, hanem a rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját[10].

Az öröklésről szóló rendelet 3. cikke (1) bekezdése b) pontjának rendelkezése általánosságban olyan megállapodásokra vonatkozik, amelyek többek között jogokat biztosítanak a jövőbeli „öröklés” tekintetében. Így e rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának megfelelően „öröklés” alatt „haláleset miatti átszállást” kell tekinteni, és e kifejezés „a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átszállásának valamennyi formáját magában foglalja, akár végintézkedés szerint megvalósuló átruházás, akár törvényes öröklés révén történő átszállás útján”.

E tekintetben azonban mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy a 650/2012 rendelet az öröklés egészére egységes jogot szeretne alkalmazni, így a hatálya alóli kizárást illetően e jogszabály 1. cikke (2) bekezdésének g) pontját megszorítóan kell értelmezni. Még akkor is, ha az ajándékozás nem is kerül ki egészen az öröklésre vonatkozó rendelkezések alkalmazása alól[11]. Vagyis, nem lehet a rendelet 1. cikke (2) bekezdésének g) pontja értelmében vett „ajándékozásnak” minősíteni a halál esetére szóló olyan ajándékozási szerződést, amely az örökhagyó hagyatékának részét képező vagyontárgyakon kizárólag annak halálakor keletkeztet valamely jogot a megajándékozott javára, ha túléli az örökhagyót, és eme ajándékozás révén szabályozza a hagyatékátszállás módjait.

Lényeges szempont a hagyatéki vagyont alkotó vagyontárgyakat illetően – egy zárt hagyatékra vonatkozóan – a megajándékozott jogainak a többi örököshöz képest történő meghatározása[12]. Ebből az következően, az olyan szerződés, amelynek értelmében egy személy ingatlana tulajdonjogának halála időpontjában történő átruházásáról rendelkezik, és így jövőbeni hagyatékára vonatkozó jogokat ruház az e szerződésben részes többi félre, az öröklésről szóló rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „öröklési szerződésnek” minősül.

Mivel az ajándékozó halála e jogátruházás feltételének és nem a konkrét végrehajtásának minősül, továbbá az ajándékozás a felek közötti olyan, a tulajdonjogra vonatkozó visszavonhatatlan megállapodásból ered, amely az örökhagyó halála időpontjában a vagyonát képező vagyontárgyakon keletkezik, a halál esetére szóló ajándékozási szerződést (vagy más szavakkal: halál esetére szóló jogátruházásra vonatkozó bármely megállapodást) önálló fogalomként a 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „öröklési szerződésnek” lehet tekinteni. Ez még akkor is így van, ha e megállapodás nem a hagyaték egészére vonatkozik, vagy olyan vagyontárgyakra, amelyek a megállapodás időpontjában már nem voltak az ajándékozó birtokában[13].

Ezt az értelmezést támasztja alá az e rendelet által követett cél is, amely az egységes öröklés elvével összhangban –a hagyaték felosztásának elkerülésére, valamint a határokon átnyúló vonatkozású öröklés valamennyi polgári jogi szempontjára tekintettel – az említett rendelet (9) preambulumbekezdéséből következik, azaz: „a vagyontárgyak haláleset miatti átszállásának valamennyi formájára” alkalmazandó egységes rendszer létrehozására irányul[14].

Bár, az öröklésről szóló rendelet 1. cikke (2) bekezdésének g) pontja értelmében e jogszabály hatálya alól a jogalkotó kizárta többek között az örökléstől eltérő módon, például ajándékozás útján átszállt vagyontárgyakat, e kizárást szigorúan kell értelmezni[15]. Ebből az következik, ha valamely, az öröklési megállapodásban szereplő előírás az uniós rendelet 1. cikke (2) bekezdésének g) pontja értelmében vett „ajándékozáshoz” hasonló ajándékozást valósít meg, de csak az örökhagyó halála esetén hatályosul, az ugyanezen rendelet hatálya alá tartozik.

A jelen ügyben az eljárás tárgya egy ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló megállapodás volt, amelynek a felperes apjának halálakor kellett volna bizonyos feltételek mellett bekövetkeznie. E megállapodás a 650/2012 rendelet értelmében vett öröklési szerződés jellemzőivel rendelkezik, így e minősítésének az alkalmazandó öröklési jogtól kell függenie. Az „öröklési szerződés” fogalma alá tartozik az olyan, élők közötti ajándékozási szerződés, amelynek alapján az ajándékozó hagyatéki vagyonába akár csak részben tartozó vagyontárgy(ak) tulajdonjogának átruházására kizárólag az ajándékozó halálával kerül sor.

IV.2 A legfelsőbb bíróság a szóban forgó megállapodásban is kikötött, az osztrák jog választásának érvényességéről is kérdést tett fel a rendelet átmeneti rendelkezéseit, a 83. cikkének (2) bekezdését említve. Azaz: az öröklési rendelet eme előírását úgy kell-e értelmezni, hogy az az öröklési szerződés tekintetében alkalmazandó jog megválasztási érvényességének vizsgálatára is alkalmazható, ha azt 2015. augusztus 17. előtt kötötték – tekintettel az e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjára. Ez utóbbi a rendelet „Jogválasztás” címet viselő 22. cikkében meghatározott feltételekre utalt.

Az EUB a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtása után nem sokkal hozott ítéletében megállapította, hogy egy adott személy e 22. cikk alapján megválaszthatja „az utána történő öröklés egészére” irányadó jogot, és az említett rendelet 83. cikkének (2) bekezdése arra az esetre vonatkozik, amikor az örökhagyó 2015. augusztus 17. előtt megválasztotta „az utána történő öröklésre alkalmazandó” jogot[16].

Következésképpen a Luxembourg válasza nem vonatkozhat e rendelkezés értelmezésére, mivel a kérdést előterjesztő bíróság megállapításaiból következik, hogy az osztrák jogot a felek a közöttük fennálló jogviszonyokra történő alkalmazás céljából választották, és nem azért, hogy az öröklés egészét szabályozza.

Figyelemmel azonban az esetnek azokra a körülményeire, amelyek között az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést feltették, a megítélését ki kell egészíteni az átmeneti rendelkezések közül azzal, hogy a 2015. augusztus 17. után elhunyt ajándékozó által eme időpont előtt tett végintézkedés – a 650/2012 rendelet 83. cikkének (3) bekezdésével összhangban – akkor lesz érvényes, ha teljesülnek a III. fejezet, konkrétan a 25. cikk rendelkezései szerint kijelölt jog által az öröklési szerződésre alkalmazandó feltételek, vagy ennek hiányában az említett rendelet hatálybalépése előtti kollíziós szabályok szerinti feltételek.

A főtanácsnok szerint jelen ügyben az eljáró bíróság joghatóságára vonatkozó, a szóban forgó aktus minősítését érintő következményeket kell levonni abból a megállapításból, hogy a hagyaték egészére irányadó jogválasztás hiányában[17]a 650/2012 rendelet 83. cikkének (2) és (4) bekezdése nem alkalmazható,, mivel a rendelet alapján az örökhagyó nem választhatta az osztrák jogot, azt nem lehet az öröklésre alkalmazandó jogként választott jognak tekinteni[18].

Az EUB értékelése szerint, a rendelet „Átmeneti rendelkezések” című 83. cikkének (2) bekezdésében előírja, hogy „[a]mennyiben az örökhagyó 2015. augusztus 17-e előtt megválasztotta az utána történő öröklésre alkalmazandó jogot, ez a választás érvényes, ha eleget tesz a III. fejezetben megállapított feltételeknek, vagy ha a hatályos nemzetközi magánjogi szabályok értelmében a választás megtételekor érvényes volt abban az államban, amelyben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye volt, vagy bármely olyan országban, amelyben állampolgársággal rendelkezett”.

Miként e rendelkezésnek az öröklésről szóló rendelet 21. és 22. cikkével összefüggésben értelmezett szövegéből is kitűnik, e rendelkezés az öröklés egészére alkalmazandó jog megválasztásának érvényességét szabályozza. Mivel pedig jelen esetben az osztrák jog megválasztása csak az alapügyben szereplő, az örökhagyó által valamely vagyontárgyára kötött öröklési szerződésre vonatkozott, nem az öröklés egészére, így az említett rendelet 83. cikke (2) bekezdésének alkalmazási feltétele ilyen körülmények között nem tekinthető teljesültnek[19].

V. Az Európai Unió Bíróságának ítélete

Luxembourg e megfontolások összességére tekintettel az előterjesztő bíróság kérdéseire adott válasza a következő volt.

1)      Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, továbbá az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-ei 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezés értelmében vett öröklési szerződésnek minősül az a szerződés, amelynek értelmében egy személy halála esetén ingatlana tulajdonjogának más szerződő felekre való jövőbeli átruházásáról rendelkezik.

2)      A 650/2012 rendelet 83. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazható az alkalmazandó jog 2015. augusztus 17. előtt történő megválasztása érvényességének vizsgálatára, mivel az kizárólag az e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett, az örökhagyó által valamely vagyontárgya tekintetében kötött öröklési szerződésre irányadó, nem pedig az öröklés egészére.

Lábjegyzetek:

[1] A 2021. szeptember 9-ei U. M. és H. W. – Z. L, hagyatéki gondnokaként eljáró – részvételével, C‑277/20. sz. ítélet (Ítélet)

[2] A 2018. március 1‑jei Mahnkopf-ítélet C‑558/16, EU:C:2018:138, 36–42. pont; a 2018. június 21‑ei Oberle-ítélet C‑20/17, EU:C:2018:485, 45. pont

[3] Jean Richard de la Tour főtanácsnok C‑277/20. sz. ügyben tett indítványa (Indítvány) 26. pont

[4] Az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU-rendelete (2012. július 4.) az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, továbbá az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről. Magyarországon a 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 31. cikke szerinti megfeleltetési nemperes eljárásról, valamint egyes igazságügyi tárgyú törvénymódosításokról szóló 2015. évi LXXI. törvény rendelkezik

[5] A 2020. július 16‑ai E. E. (bírósági joghatóság és az öröklésre alkalmazandó jog) ítélet C‑80/19, EU:C:2020:569, 34–36. pont, 42. és 43. pont

[6] A 2017. október 12‑ei Kubicka-ítélet C‑218/16, EU:C:2017:755, 54. pont

[7] Ítélet 21-23. pont

[8]  Mahnkopf-ítélet 33. pont

[9] Indítvány 35-36. pont

[10] A 2019. május 23‑ai W. B.-ítélet C‑658/17, EU:C:2019:444, 50. pont

[11] 650/2012 rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés, i) pont

[12] Mahnkopf-ítélet, 40. pont

[13] Indítvány 41. pont

[14]  Oberle-ítélet 55, 56. pont

[15] Ítélet 34. pont

[16] E. E.-ítélet, 88. és 92. pont

[17]  Oberle-ítélet, 37., 53–55. pont; E. E.-ítélet, 61. és 62. pont

[18] E. E.-ítélet, 93. pont

[19] Ítélet 39. pont

---