Kitiltják Kínát a nyugati 5G hálózatokból?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megkezdődött Varsóban annak a kémügynek a tárgyalása, amelyben egy volt lengyel titkosszolgálati ügynök és a Huawei volt alkalmazottja között információmegosztást vizsgálják, miközben egyes európai államok azt fontolgatják, hogy kizárják-e a kínai cég eszközeit az 5G távközlési hálózatokból.

Lengyelország 2019 januárjában Kínának való kémkedés gyanúja miatt tartóztatta le a két férfit, ezzel vitát indítva a Huawei berendezések kommunikációs hálózatokban történő felhasználásának lehetséges biztonsági kockázatairól.

A Huawei többször tagadta, hogy eszközeit kémkedésre használhatják a pekingi hatóságok, de az Egyesült Államok sürgeti a partnerországokat, hogy tiltsák be azokat. Európában eddig csak Nagy-Britannia és Svédország lépett ezügyben.

A lengyel ügyészek szerint a 39 éves Wang Weijing, a Huawei helyi ügyvezetőjének álcázva magát, több mint hét éve kémkedett Kínanak azért, hogy elősegítse a lengyel kormány döntéseinek befolyásolását és „lehetővé tegye az állam … irányítását .. a technológiai infrastruktúrán keresztül „- szerepel a bírósági iratokban.

A bíróság az ügyészség kérését követően kedden kizárta a nyilvánosságot a tárgyalásról. Anna Karlinska ügyész a bíróságon azzal érvelt a nyilvánosság kizárása mellett, hogy az a lengyel elhárítási műveletekben alkalmazott módszerek védelme érdekében szükséges. A letartóztatásban lévő Wangot egy volt lengyel titkosszolgálati ügynök beszervezésével is vádolják, aki az ügyészek szerint tájékoztatta őt az ország mentési és közbiztonsági szolgálati rádióhálózata befolyásolásának lehetőségéről.

A lengyel vádlottat, Piotr D., aki hat hónap után óvadékfizetéssel szabadlábon védekezhet, évekig dolgozott a kormánynak magas szinten, most azzal vádolják, hogy „információkat kínált fel” a lengyel közigazgatással kapcsolatban. Mindkét férfi tagadja a vádakat.

Az ügyészek szerint a kiberbiztonsági szakember, aki kérte vezetéknevének zártan kezelését, tájékoztatta Wangot egy megfigyelő rendszerről, amely lehetővé teszi a behatolóknak, hogy hozzáférjenek a varsói katonai egyetem által létrehozott száloptikai kommunikációs hálózatokon keresztül továbbított minősített információkhoz.

Wang ügyvédje, Bartlomiej Jankowski szerint az ügyészek nem tudták bizonyítani, hogy védence kémtevékenységet folytatott volna. „Nincs bizonyíték semmi illegális cselekedetre” – nyilatkozta az ügyvéd a Reutersnek.

kémkedés

A Huawei letartóztatása után elbocsátotta Wangot, de segített jogi költségeinek finanszírozásában. A cég a múlt hónapban azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy tevékenysége „összhangban van a legmagasabb szintű átláthatósági követelményekkel, valamint a jogszabályoknak megfelelően végzik tevékenységüket”.

Jankowski a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a következő napokban panaszt nyújt be az Emberi Jogok Európai Bíróságához Lengyelországgal szemben.

Donald Trump volt amerikai elnök kormánya elismerését fejezte ki Lengyelországnak a letartóztatások miatt, Mike Pence volt alelnök pedig 2019-ben azt mondta, hogy azok demonstrálják Varsó elkötelezettségét a távközlési szektor biztonságának garantálása mellett „nem veszélyeztetik nemzetbiztonságunkat az ilyen próbálkozások” tette hozzá.

Abban az időben Varsó arra törekedett, hogy meggyőzze az Egyesült Államokat, hogy növelje katonai jelenlétét Lengyelországban, félve a fokozott orosz befolyástól.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök kormánya tavaly törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben a Huawei kizárását kezdeményezték az 5G hálózatok kiépítéséből, de a javaslat még nem került a parlament elé.

Az európai mobilszolgáltatók már régóta vonakodnak befektetni az 5G hálózatokba, amelyek támogathatják az intelligens gyárakat és az önvezető autókat, mivel nem egyértelmű a politikai szándék, hogy csatlakoznak-e más államok az Egyesült Államoknak a vezető kínai gyártók kizárására vonatkozó követeléséhez.

A Huawei elmondta, hogy az 5G-ből való kizárása csaknem 44 milliárd zloty (12 milliárd dollár) veszteséget jelent a lengyel gazdaság számára, és néhány évvel késlelteti az 5G bevezetését. A cég pert indított Svédországban is, az 5G hálózatokban történő közreműködés tilalma miatt, ahol egyelőre a bíróság ítéletet várnak.

Románia kormánya jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely ténylegesen megtiltja Kínának és a Huawei-nek az 5G-hálózat fejlesztésében való részvételt idén áprilistól kezdődően, de a javaslat egyelőre a Parlament felsőházának jóváhagyására vár.

(reuters.com)




Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Luxembourgi ítélet a kutatásfejlesztési és innovációs támogatások újabb kérdéseiről

A szerző alábbi írásában az EU luxembourgi bíróságának egy lett jogvita, a kutatástámogatások értelmezése kapcsán született döntését[1] ismerteti. Eszerint az entitás tagjainak és részvényeseinek jogi formája, tevékenységeik és céljaik esetleges haszonszerzési jellege nem meghatározó kritérium, így kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősíthetők a felsőoktatási magánintézmények is.

2024. október 3.

Munkavállalók az egyenlő bánásmód elvének európai mérlegén

A német szövetségi munkaügyi bíróság az EU luxembourgi bíróságától kért választ arra, milyen feltételekkel térhetnek el a szociális partnerek által kötött kollektív szerződések a munkavállalókkal való egyenlő bánásmód alapelvétől?