Legyen bűncselekmény a környezetszennyezés az EU-ban
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A környezetszennyezés és az ökoszisztéma károsításának pontosabb meghatározása, a nagyobb felelősségvállalás a klímavállalások érdekében a célja annak a kezdeményezésnek, amit az Európai Parlament csütörtökön elfogadott. Az EP-képviselők felelősségre kívánják vonni a környezeti bűncselekmények elkövetőit. Ez az „iparág” manapság a negyedik legjövedelmezőbb bűnözői tevékenység.
„A felelős személyeket, vagy akár vállalatokat is bíróság elé állíthatunk, akárcsak az Egyesült Államokban. Mert Európa az ilyen jellegű bűncselekmények megítélésében alaposan le van maradva” – állítja Antonius Manders, néppárti EP-képviselő.
A Zöldek szükségesnek tartják a környezetromboló bűncselekmények felismerését és pontos meghatározását. Mint az olajszennyezések, a nukleáris katasztrófák, amik a legsúlyosabban támadások a bolygónk ökoszisztémája ellen.
„Így valós lehetőségünk lenne arra, hogy megelőzzük ezeket a súlyos környezeti támadásokat. Valódi eljárásokat indítsunk, és visszatartó erejű ítéletek születhessenek a környezeti bűncselekmények ügyében” – véli Marie Toussaint zöldpárti EP-képviselő.
A cél az, hogy megelőzzük, kivédjük ezeket a bűncselekményeket. Olyan szabályokat alkossunk, amik garantálják, hogy ne történjenek ilyenek. Amikor a vállalatirányításról beszélünk, mindig a rövid távú gazdasági érdekeket látunk. Ez határozza meg a társaság igazgatóinak munkáját, mert a részvényesek ezt várják el. Ha büntetőjogi kategóriákat állítunk fel, akkor a részvényeseknek már nem lesz módjuk nyomást gyakorolni a Total, az Esso vagy a Shell vezetőire, hogy használják továbbra is a fosszilis tüzelőanyagokat az élővilág veszélyeztetése árán is.”
A kezdeményezés az Európai Parlament álláspontját tükrözi. A képviselők feladata, hogy életre hívják a dokumentum szövegét; meggyőzzék a Bizottságot és a tagállamokat.
(hu.euronews.com)