Szombathelyen tárgyalják a bőnyi rendőrgyilkosságot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Április 25-ére tűzte ki a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös István ügyében az első tárgyalást a Szombathelyi Törvényszék, miután a Győri Törvényszéket kizárták az eljárásból.


Tóth András, a törvényszék szóvivője pénteken elmondta: az emberölés bűntettével és lőfegyverrel való visszaélés bűntettével vádolt Gy. I. ügyének tárgyalására a Győri Ítélőtábla jelölte ki a Szombathelyi Törvényszéket, miután a Győri Törvényszéket „hozzátartozói viszony miatt” kizárta az eljárásból. A táblabíróság januári végzésének indoklása szerint a nyomozásban eljáró rendőr alezredes felesége a Győri Törvényszék elnökének hozzátartozója, ami automatikus kizárást jelent az eljárásból.

Az április 25-én kezdődő és 26-án folytatódó tárgyaláson a törvényszék először a vádlottat hallgatja meg, majd a tanúk következnek.

A vádirat szerint Győrkös István bőnyi lakásán a Készenléti Rendőrség hatósági engedély nélkül tartott lőfegyverek gyanúja miatt tartott házkutatást 2016. október 26-án. A vádlott a kapuban egy német juhász  kutyával jelent meg, és a rendőri csoportot vezető sértett arra kérte, hogy az állatot zárja el. A vádlott közölte a kapun kívül várakozó rendőrökkel, hogy addig nem engedi be őket, amíg az ügyvédje meg nem érkezik, de – mint utóbb kiderült – nem is hívott senkit.

Miután a vádlott a kutyájával hátra ment, a rendőrök és a tűzszerészek a gépkocsibeálló felől beléptek az ingatlan területére, és az ház bejárata felé haladtak. A vádlott felesége nem akarta őket beengedni, arra hivatkozva, hogy a férje ideges és baj lesz, de végül engedett a nyomozóknak és hármukat beengedte. 

Ekkor a vádlott elővett egy AMD 65 típusú csőre töltött gépkarabélyt és kibiztosította. Miután Pálvölgyi Péter elhaladt az asszony mellett, összetalálkozott a hátráló vádlottal, és rákérdezett, hogy mi van nála. Győrkös István azt felelte, hogy „az, ami maguknál”, és három lövésből álló rövid sorozatot adott le a rendőrre. Az egyik lövedék az áldozat fejét érte, aki ebbe a sérülésbe belehalt. 

A másik két nyomozó válaszul kilenc lövést adott le Győrkös István irányába, amelyből egy áthaladt a testén, de életfontosságú szervet vagy nagy eret nem ért. A vádlott végül kétórányi tárgyalás után megadta magát.

Kiderült, hogy Győrkös István öt, részben eredeti, részben átalakított lőfegyvernek minősülő fegyvert és százötvenegy különböző típusú töltényt tartott a házában és a műhelyében engedély nélkül.

(MTI)

[htmlbox BDT]

 

 


Kapcsolódó cikkek