Jogszabályfigyelő 2018 – 2. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben, mivel a 2018/3–4. számú Magyar Közlönyökben közérdeklődésre számot tartó szakmai újdonság nem jelent meg, a hatóságok, bíróságok honlapjain megjelent tájékoztatók közül válogattunk.


E heti összeállításunkban egy új adókötelezettségről és a külföldről támogatott civil szervezetekkel kapcsolatos törvények alkotmánybírósági normakontrolljáról olvashatnak. 

 

Tartalom:

Turizmusfejlesztési hozzájárulás

A külföldről támogatott civil szervezetekkel kapcsolatos törvények tárgyalása

 

Turizmusfejlesztési hozzájárulás

Az alábbiakban hivatkozott, 2016-ban elfogadott adótörvény-módosítás 2018. január elsejétől hatályos X. fejezete új fizetési kötelezettséget állapít meg az étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom tekintetében a szolgáltatók (személy vagy szervezet) számára. A hozzájárulást a fenti szolgáltatások általános forgalmi adó nélküli (nettó) ellenértéke után kell megfizetni 4 százalékos mértékben. A hozzájárulást az önadózás szabályai szerint megállapítani és az áfabevallási időszak szerint, az áfabevallási határidőig kell bevallani és megfizetni. Azon időszakról, amelyről a kötelezett áfabevallást nem nyújt be, a szolgáltatásnyújtás teljesítési időpontját követő év február 25. napjáig kell a bevallást benyújtani és a befizetést teljesíteni.

Az új kötelezettséggel kapcsolatos alapvető szabályokat, gyakorlati tudnivalókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján közzétett tájékoztató tartalmazza, amely itt érhető el.

Joganyag: 2016. évi LXVI. törvény az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról

Módosítja:

Megjelent: MK 2016/86. (VI. 15.)

Hatályos: 2018. 01. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A külföldről támogatott civil szervezetekkel kapcsolatos törvények tárgyalása

Az Alkotmánybíróság 2018. január 16-ai teljes ülésén kezdődik meg a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvény 1. § (2) bekezdése, 2. § (2) és (5) bekezdése, 4. § (2) bekezdése, valamint a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény 94. § (1) bekezdés h) pontja és 95. § e) pontja elleni utólagos normakontroll indítvány vizsgálata (külföldről támogatott civil szervezet).

Az indítvány lényege és annak anonimizált szövege itt érhető el.

Joganyag:

Módosítja:

Megjelent: http://alkotmanybirosag.hu

Hatályos:

Megjegyzés: alkotmánybírósági normakontroll


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

A technika legújabb vívmányai a Pp-ben (is)?

Az Országgyűlés 2024. április 30-án szavazta meg az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A salátatörvény számos jogszabályt módosít, többek között a közjegyzőkről, a bírósági végrehajtásról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvényt.

2024. május 7.

Innováció és MI egy dinamikusan fejlődő ügyvédi irodában

A Wolters Kluwer Hungary elkötelezett a folyamatos innováció mellett, mely a termékfejlesztést is jellemzi. A vállalat által kínált jogi ökoszisztéma alapja a nagy múltú és egyben jövőbe mutató Jogtár®, melyet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda is hosszú évek óta használ. Dr. Barta Péter szenior ügyvéddel, adótanácsadóval beszélgettünk.