Az állam szerepe a magánjogi jogviszonyokban – konferenciabeszámoló

  • Értesítő a rovat cikkeiről

.

[1] Az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Polgári Jogi Intézetével együttműködésben rendezte meg 2017. október 5-én „Az állam szerepe magánjogi jogviszonyokban” című konferenciát.

[2] Menyhárd Attila dékáni köszöntőjében különleges alkalomként méltatta a két egyetem részvételével megrendezésre kerülő jubileumi konferenciát. Beszédében a téma aktualitását emelte ki, hangsúlyozva az állami szerepvállalás, illetve az állam társadalomban betöltött helye meghatározásának szükségességét.

[3] Harmathy Attila (ELTE) „Állam és magánjog” című előadásában arra kereste a választ, hogy az állam milyen szerepet tölt be a magánjog világában, illetve milyen kereteket ad ahhoz, hogy a polgári jog működhessen. A közjog és a magánjog viszonyát történeti kontextusban elemezte és értékelte, rámutatva arra, hogy a polgári jog fejlődését a történelmi, gazdasági és politikai hatások egyaránt dinamikusan formálják. Ennek értelmében a két jogág kö...

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Kft. webáruházában.

Hozzászólások

Hozzászóláshoz lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, vagy regisztráljon!

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!