Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Idén tavasszal immár harmadik alkalommal rendezték meg a Global Legal Hackathon budapesti első fordulóját, melynek győztes csapata a Food Fighters lett. Időközben lezajlott a második, nemzetközi forduló is, ahol a csapat ismét bizonyított, és bejutottak a döntőbe. A csapattagokkal az ötletükről, élményeikről, és a még előttük álló harmadik fordulóról beszélgettünk.
Mutatkozzatok be kérlek röviden, mivel foglalkoztok?
Sliz-Veres Enikő: Korábban jogászként dolgoztam, most pedig felhasználói élmény tervezéssel (UX design) foglalkozom szabadúszóként.
Jóbai Tamás: UX designerként dolgozom az MSKTRS design csapatában.
Dávid Barbara: A Gazdasági Versenyhivatalnál kezdtem a pályafutásomat vizsgálóként, és a váltásom után is maradtam a versenyjognál és a fogyasztóvédelemnél. Jelenleg a Réti, Várszegi és Társai Pwc Legal Ügyvédi Irodánál dolgozom ügyvédjelöltként, elsősorban ezeken a jogterületeken.
Orosz Gábor: Tanácsadóként dolgozom, termékstratégiában és digitális üzleti modellekben segítek számos cégnek, mellette pedig a saját vállalkozásomat igazgatom.
Sliz László: Szoftverfejlesztőként dolgozom a WarnerMedia Groupnál.
Jelentkeztetek a Global Legal Hackathonra. Honnan jött az ötlet, hogy versenyeznétek, és hogyan állt össze a csapat?
Gábor: Ez az egész Enikővel kezdődött. Február környékén keresett meg azzal az ötlettel, hogy szeretne indulni a versenyen, és szüksége lenne egy olyan emberre, aki segít abban, hogy egy jó üzleti stratégiát felhúzzon a termékre.
Enikő: A verseny előtt keresett meg az egyik induló csapat tagja, hogy csatlakozhatnék hozzájuk mint jogi háttérrel rendelkező UX-es. Arra végül nemet mondtam, de utána eszembe jutott, hogy nekem is van egy olyan ötletem, amivel esetleg indulhatnánk. Ezután megkerestem azokat, akikről tudtam, hogy olyan tudás és tapasztalat van a birtokukban, amiből egy működőképes csapat tudna összeállni. Eredetileg hat fővel indultunk, de a második forduló után öten folytatjuk, mert az egyik csapattagunk (az öcsém, Gányi Krisztián backend fejlesztő) munkahelyi és egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni a további részvételt.
A meglévő csapattagokról azt érdemes tudni, hogy Barbival irodatársak voltunk a versenyhivatalban, Tomival egy UI (User Interface) design képzésen találkoztam és együtt vittünk projekteket, Laci pedig a férjem és rajta keresztül ismertem meg Gábort, aki ma már nekem is közeli barátom.
Balról jobbra: Sliz László, Sliz-Veres Enikő, Dávid Barbara, Jóbai Tamás, Orosz Gábor
Ezek szerint kész ötlettel jöttetek a versenyre?
Tomi: Igen, ahogy Enikő említette, volt már egy meglévő ötletünk, amire felépítettük a csapatot, de azért ez sokat alakult a hétvége során. Nem is maga az ötlet, hanem a megvalósítás, hogy milyen üzleti modellt tudunk mögé rakni.
Laci: A konkrét ötlet valóban megvolt, de ebből a verseny előtt nem valósítottunk meg semmit, nem kezdtünk el rajta dolgozni, csak ott a verseny során.
Mi az a jogi probléma, amire szakértői megoldást kínáltok, vagyis mi az ötletetek alapja?
Enikő: Az ötletnek az az alapja, hogy uniós szinten rendkívül nehéz eligazodni az élelmiszerekkel kapcsolatos hatásállításoknak a gyakorlati alkalmazásakor. A cégek könnyen elvesznek abban a szabályrengetegben, amely meghatározza, hogy egy termék pozitív hatása kapcsán mit mondhatnak és mit nem. Erre találtunk ki egy szoftveres megoldást, ami a folyamatot leegyszerűsítené, és a segítségével adott esetben könnyebb lenne összeállítani egy élelmiszerreklámot.
Barbi: Az ötletünk szerintem azért nagyon szerencsés, mert a Claimables nem egy távoli, fiktív jogi problémára kínál megoldást, hanem az élelmiszeripari vállalkozások mindennapjait érintő kihívásaira ad választ. A munkám során hatósági oldalról én is ismertem ezt a problémát, így tudtam, hogy valóban nagy gondot okoz, hiszen ha rosszul döntenek a cégek, nagy összegű bírságot kaphatnak.
A verseny közben gondolkodtatok még a megfelelő irányokon, vagy rögtön nekiálltatok az MVP (Minimum Viable Product – vagyis a leggyorsabban elkészíthető első működő prototípus) összerakásának?
Tomi: Az esemény köszöntője után leültünk és újra átbeszéltük az ötletünket, hogy meglegyen a közös nevező. Ezután végiggondoltuk, hogy hova tudnánk eljutni a verseny szűk 2,5 napja alatt. Készítettünk egy agendát, hogy mennyi időnk van, mit kell megcsinálni, melyik mentorral akarunk beszélni stb. Igazából ezután még elég sok időt fordítottunk az ötlet részleteinek kidolgozására mielőtt belevágtunk volna a prototípus vagy prezentáció készítésébe. Volt több mentorbeszélgetésünk is, hogy validáltassuk az ötletünket, és hogy meghallgassuk a véleményüket. Igazából ezután váltunk szét először, az IT/design rész dolgozott a megvalósításon, a jogász lányok pedig a jogi részt finomították.
Gábor: Több irányból kezdtük el ezt az egészet bontogatni, ahogy mondta Tomi, volt a techesebb rész a prototípus összerakásához, a másik oldalon pedig azon pörögtünk, hogy hogyan tudjuk a legjobban igazolni (validálni), valódi adatokat mögé rakni, lecsiszolni az üzleti modellt, és hogyan tudunk egy megfelelő árazási struktúrát kitalálni. A legtöbb ideig azzal küzdöttünk, hogy melyik árazási irányba menjünk. Sokféle verziónk volt, és többször megkevert minket az, hogy melyik mentor mit javasolt, de végül összeállt. A vasárnap (a verseny utolsó napja) főképp a prezentáció összerakásáról és elpróbálásáról szólt.
Tomi: Annyival egészíteném ki, hogy vasárnap a prezentáció mellett én például egész nap a prototípust csináltam, hogy kattintható, működő MVP legyen, amit utána beletettünk a prezibe. Ugyanígy a business canvast is aznap raktuk össze, azt több mentorral is átbeszéltük.
Enikő: Nem váltunk szét élesen kisebb csoportokra, hanem folyamatosan beszéltünk egymással, például amikor Tomi csinálta a prototípust, akkor mi már közben néztük, hogy olyan jogi szöveg kerül-e fel rá, ami jó lesz.
Gábor: Igen, menet közben találtuk ki azt is, hogy mi legyen a nevünk, és mi legyen a termék neve.
Barbi: Amikor pedig végleg elkeseredtünk valamin, elmentünk és leakasztottunk egy fánkot a fánkfalról.
Milyen volt a hangulat a három nap alatt?
Laci: Alapvetően nagyon jó hangulatban telt végig a verseny. Persze előfordult, hogy kicsit hullámvölgybe kerültünk, például amikor szünetről visszajött az egyikünk és mondta, hogy látta, hogy más csapat már milyen szuperül áll a kódolással, mi meg csak nemrég kezdtük el az MVP-t, és még business model sincs. De ahogy egy-egy akadályt megugrottunk, biztattuk egymást, tudtuk, hogy jó lesz és össze fog ez állni. Először volt így együtt a csapat, nem dolgoztunk vagy versenyeztünk így hatan, és szerintem nagyon jól tudunk együttműködni, jól éreztük magunkat.
Gábor: Tényleg végig jó hangulatban zajlott, nem volt köztünk konfliktus.
Barbi: A sok fánk…
Gábor: Igen, a sok fánk segített! Meg persze a kávé. És a pizza.
Milyen kihívásokkal szembesültetek még a három nap során?
Enikő: Rengeteget kellett „gyúrni” a szöveget ahhoz, hogy a problémát a lehető legrövidebben meg tudjuk fogalmazni. Ha volt egy verzió, akkor megnéztük, hogy mik azok a töltelékszavak, amiket ki tudunk szedni, mert azt éreztük, hogy a probléma bemutatásával elmegy a prezentálásra biztosított idő egyharmada. Hosszú menet volt, amíg eljutottunk odáig, hogy jó, ez így érthető, és ha ennél többet elveszünk belőle, az már rontana az érthetőségen. Ehhez jött még az is, hogy – az egy dolog, hogy érthetően adjuk át a problémát, de – ott vannak azok a plusz szempontok, amiket a zsűri nézni és pontozni fog. Ezért ki kellett találnunk, hogy az 5 perces időkereten belül maradva hogyan ejtsünk szót mindenről. A legelső próbánál kaptunk is visszajelzést a mentoroktól arra vonatkozóan, hogy voltak olyan pontok, amelyekre nem tértünk ki. Ekkor jöttünk rá arra, hogy még mindig nagyon a problémát akarjuk megfogni, ezért pár órával a prezentáció előtt megint le kellett ülni, és megint alakítani kellett a szövegen, hogy azokra a részekre is kitérjünk, amiket hiányoltak. Végül kikerekedett a pitch, és sokszor el is próbáltuk – mivel szabadszavas megfogalmazással nehéz lett volna tartani az öt percet -, de egy olyan mélységű memorizálásra már nem volt idő, amivel másodpercre pontosan tartani tudtuk volna a színpadon az ütemtervet, hiszen stresszhelyzetben is voltunk.
Laci: A prototípust Tomi rakta össze, azt gyorsan megbeszéltük, hogy az ő feladata lesz. A prezentálás mellett a másik nagy kihívás a már említett business model kitalálása volt. Utólag azt mondanám, hogy nem is az lett a végleges megoldás, azóta már fejlesztettünk rajta a második fordulóra, és azon is nagyon sokat dolgoztunk. Sok véleményt meghallgattunk róla, és ezek közül próbáltuk megkeresni azt, ami a legjobban passzolhat az egész koncepcióhoz. Még akkor is változtattunk valamennyit a modellen, amikor Gábor szövegét raktuk össze a prezentációhoz.
Enikő: Igen, ahhoz, hogy egy üzleti modellt teljes magabiztossággal felhúzzunk, jóval többet kell tudni az adott piacról, mint amit mi akkor tudtunk. Például hogy lássuk azt, hogy egy termékre az ügyvédi irodák vagy a kkv-k részéről van igény, ahhoz olyan mélységű kutatás szükséges, amit egy hackathon előtt nem lép meg az ember. Tehát a kirakósnak két nap alatt nem lehet meg minden darabja, de nem is erről szól az első forduló.
Látva az utolsó napon a többi csapat prezentációját, reméltétek, hogy ti nyeritek meg az első fordulót?
Barbi: Alapvetően a magam nevében mondom, de a többieken is azt láttam, hogy elég magabiztosan vágtunk neki a versenynek. Ez abból fakadt, hogy megvolt a konkrét ötlet, tudtuk, hogy honnan hová akarunk eljutni, és mire összeállt minden, az látszott a terméken, hogy jó lett, kompakt lett, és ez alapot adott a reményre. A többi csapat munkái között is voltak kiemelkedően jók, de csapatszinten a mi megoldásunkat éreztük a legkiforrottabbnak. Utólag az eredményhirdetés után a zsűritagoktól is azt a visszajelzést kaptuk, hogy lézerpontossággal fókuszáltunk a jogi problémára. Szerintem mi is úgy éreztük, hogy kerek egész az eredmény, ezért reménykedtünk.
Tomi: Szerintem azért is sikerült nyerni, mert egy jól behatárolható piacra lőttünk, egy jól definiált megoldással. Volt több nagyon jó prezentáció is, de többen is túl széles termékskálával, nagyon sok problémára akartak megoldást nyújtani, amit nem lehetett egyből megérteni. Ezért gondoltuk azt, hogy egy dobogós helyezést meg tudunk csípni.
A nemzetközi 2. forduló eleve online zajlott volna, egy előre feltöltött videós prezentációval, a járvány azonban felülírta az elképzeléseket, sokáig az is bizonytalan volt, hogy mikor lesz megtartva. Ti hogyan éltétek meg ezt az időszakot, hogyan tudtatok tovább együtt dolgozni a projekten?
Tomi: Természetesen mi sem tudtunk személyesen találkozni. Eleve tudtuk, hogy a második kör online lesz, ezen a járvány sem változtatott. Viszont frusztráló volt, hogy a határidőt többször is eltolták. Ekkor mindig arról kellett döntenünk, hogy hagyjuk a már elkészített videónkat vagy tegyünk bele még több energiát és forgassuk újra. Végül mindig úgy döntöttünk, hogy beleteszünk még több energiát: újravettük a videót, csiszoltunk a terveken. Nagyon örültünk, amikor kiderült, hogy továbbjutottunk a második fordulóból is, mert tényleg nagyon sok munkát raktunk bele, és éreztük, hogy jól sikerült. A közös online munka jó volt, nem éreztük hiányát a személyes találkozóknak.
Laci: Amikor megvolt az eredményhirdetés az első forduló után, akkor a következő hétvégére még terveztünk egy személyes találkozót, de azt végül lefújtuk, így teljesen online dolgoztunk csak. Mindenkinek megvolt a felelősségi köre, ezt többé-kevésbé tartani is tudtuk annak ellenére, hogy közben körülöttünk a feje tetejére állt a világ. Ami tényleg nagyon nehéz volt, az a határidők eltolása miatti bizonytalanság. Ment a dilemmázás, hogy vajon más csapatok mennyi energiát tesznek még bele, nekünk mennyit kéne még beletenni. Ezt volt nehéz kezelni.
Barbi: Egy kis lelassulás tapasztalható volt, nem is feltétlen a járványhelyzet miatt, hanem amiatt, hogy huzamosabb idő állt a rendelkezésünkre a felkészülésre, nem úgy mint az első fordulónál, ahol szűk három nap alatt kellett „megváltani” a világot. Ebben az időszakban is mindig volt valaki, aki motiválta a csapatot, Tomi figyelt arra, hogy tartsuk az agendát, ami végső soron tök jó ötlet, mert így mindig tudtuk, hogy mit, hol, ki csinál, és a végén összeértek a szálak. Sokat számított az a közös munkában, hogy egy hullámhosszon voltunk csapatszinten.
Bejutottatok a döntőbe, egyike vagytok a 12 finalistának a több száz nemzetközi csapatból. A járvány miatt most még kérdéses, hogy hogyan, mikor lesz a verseny, de valószínűleg személyesen prezentálhatjátok az ötleteteket Londonban. Hogyan készültök az utolsó megmérettetésre?
Tomi: Egyelőre nem álltunk neki az ötlet továbbfejlesztésének, mivel nem tudjuk a kereteket, és nem tudjuk, hogy pontosan mikorra és mit kell összeraknunk. Érthető okokból még nem tudtak dátumot mondani a döntőre. Ha meglesz az időpont, akkor megint csinálunk egy agendát, hogy mit szeretnénk elérni, ki, mikorra és mit vállal. Emellett amire még mindenképp rá kell gyúrni, az az élő előadás gyakorlása. Ehhez bevonunk majd ismerősöket is, akik már tapasztaltabbak, akár cégvezetőként is, mert simán, gördülékenyen kell, hogy menjen az előadásunk.
Enikő: Igen, az időtartást, ami a legnagyobb kihívást jelentette számunkra, most teljes magabiztossággal hoznunk kell, az ötperces, angol nyelvű élő prezentáción nem csúszhatunk túl. Emiatt mindenképp szükség lesz arra, hogy élő közönség előtt gyakoroljunk. A kapcsolódó kérdéseket is át kell beszélnünk, és valószínűleg felhasználjuk azokat a mentorálási alkalmakat, amiket az első fordulóban nyertünk.
Gábor: Attól tartunk még egy kicsit, hogy ha online lesz megtartva a döntő, bármibe beleszólhat egy rossz internetkapcsolat. De bízunk benne, hogy minden a legjobban sül el.
Sok sikert kívánunk nektek a döntőhöz!
A Global Legal Hackathon 1. fordulója a Wolters Kluwer Hungary és a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda társrendezésében valósult meg. A Global Legal Hackathonról itt tudhat meg többet.
