A jövő jogásza kutatás 2023 – magabiztosan közelítünk a generatív mesterséges intelligenciához


A Wolters Kluwer nyilvánosságra hozta 2023-as, A jövő jogásza című nemzetközi kutatásának az eredményét. A jogi szektor jól fogadja a generatív mesterséges intelligenciát (AI), miközben továbbra is erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy mindennapi munkájuk hatékonyabbá tételére jogi technológiai szoftvereket vezessenek be. Az ügyvédi irodák és a vállalati jogi osztályok szembesülnek azokkal a változásokkal is, amelyekre szükség van a környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) követelmények kiszolgálásához, valamint a jövőre kész munkaerő megszerzéséhez és megtartásához.

„Még egy olyan világban is, amelyre egyre inkább a ChatGPT és más mesterséges intelligencián alapuló megoldások is hatnak, a jogi szakma továbbra is emberi kapcsolataiból meríti erejét” – mondta Martin O’Malley, a Wolters Kluwer Legal & Regulatory üzletág vezérigazgatója. „Azonban a 2023-as A jövő jogásza kutatás is mutatja, hogy a jogászok elfogadják a technológia kulcsfontosságú szerepét a szervezetek és az egész társadalom számára. Legyen szó a közös munka hatékonyabbá tételéről, a kapcsolatok erősítéséről vagy a munkafolyamatok fejlesztéséről, a technológia kulcsfontosságú a teljes szektor jövőjének alakításában.”


A kutatás főbb megállapításai:

  • A jogászok 73%-a úgy gondolja, hogy a generatív AI-t jövőre saját jogi munkájában használni fogja
  • Az ügyvédi irodák 69%-a és a vállalati jogi osztályok 61%-a állítja, hogy nincsenek felkészülve arra, hogy ESG területen az elvárásokat teljeskörűen teljesítsék
  • A jogi szakemberek 87%-a állítja, hogy a technológia hatékonyabbá tette munkájukat
  • A szervezetek 43%-nál nincs hivatalos DEIB szabályzat

Magabiztosan közelítünk a generatív mesterséges intelligenciához

Az ügyvédek csak most kezdték elfogadni a generatív mesterséges intelligenciát (GenAI). A kutatás során megkérdezett jogászok 73%-a az elkövetkező évben tervezi a GenAI bevezetését jogi munkájába. Sok válaszadó úgy tűnik, magabiztosan várja ezt az új technológiai innovációt – 68% kijelentette, hogy felkészült a GenAI használatára, míg 73% azt mondta, hogy érti, hogyan alkalmazható a munkájában. Ennek ellenére nincs konszenzus a jogászok között arról, hogy GenAI-ra lehetőségként vagy veszélyként tekintsenek-e. A megkérdezett jogi szakemberek közel fele (43%) a GenAI-t lehetőségként látja, míg minden negyedik szakember (25%) veszélyként, 26%-uk pedig egyszerre lehetőségként és veszélyként is értékeli.

A jogi szektor még nincs teljesen felkészülve arra, hogy eleget tegyen az ESG igényeknek és követelményeknek

Bár az ügyvédi irodák többsége (68%) az elmúlt három évben létrehozott dedikált ESG tevékenységet, mind az irodák, mind a vállalati jogi osztályok előtt még sok munka áll, hogy meg is feleljenek az utóbbi két évben folyamatosan növekvő ESG szakértői és tanácsadási igényeknek. A felmérés szerint az irodák 69%-a, illetve a vállalati jogi osztályok 61%-a nincs még teljesen felkészülve az ESG területén megjelenő elvárások teljesítésére. Az ESG továbbra is fontos stratégiai növekedési terület marad, a megkérdezett ügyvédek fele (50%) arra számít, hogy növekedni fog a kereslet az ESG jogi szolgáltatások iránt, 45% pedig arra számít, hogy ez ugyanolyan szinten marad majd (2022-ben ez 36% volt).

A jogászokon egyre erősebb a nyomás, hogy nagyobb mértékben használják a technológiai eszközöket

A technológia a jogi szakma részévé vált, szinte az összes ügyvéd (87%) szerint a technológia javította mindennapi munkája hatékonyságát. Azonban kevesebb, mint a felük (46%) gondolja úgy, hogy teljes mértékben kihasználják a technológiában rejlő lehetőségeket, 50% átmeneti fázisban van, illetve 4% úgy érzi, hogy nem használják ki a technológiát olyan mértékben, ahogyan kellene. Ugyanakkor az ügyvédeken továbbra is erős a nyomás, hogy bővítsék technológiai beruházásaikat és a technológiai megoldások használatát ügyfeleik igényeinek kielégítése érdekében. Az ügyvédi irodák közel felének (46%) az a meglátása, hogy a technológia használata a hatékonyság javítása érdekében a legfontosabb, ezzel megfelelve ügyfeleik igényeinek, valamint a közös munka és munkafolyamatok javításának érdekében. Az irodák (85%) és a jogi osztályok (84%) jogászai azt várják, hogy nagyobb mértékben használják majd a hatékonyságot javító technológiai megoldást.

A jövő jogászának megtalálása és megtartása

A megfelelő emberek megtalálása a megfelelő pozícióba nagy kihívás jelenleg, ez valószínúleg komoly akadályt jelent majd a nagy munkaterhek kezelésében és a hatékonysági elvárások teljesítésében. Az ügyvédi irodák és vállalati jogi osztályok jogászainak túlnyomó többsége (81%) úgy látja, hogy a tehetségek toborzása és megtartása kulcsfontosságú feladatuk lesz a jövőben. Mégis a legtöbben (80%) azt mondják, hogy fel vannak készülve a toborzási feladatok kezelésére. A tehetségek részéről érkező igények között a legerősebb – az ügyvédek 89%-a szerint -, hogy olyan technológiával rendelkezzen az iroda, mely támogatja a távmunkát. A technológia mellett maga a munka természete is változni látszik, mivel a legtöbb jogász (78%) mind az irodákból, mind a jogi osztályokról arra számít, hogy növekedni fog a specializáció iránti és csökkenni a generalista munka iránti igény. A tét magas: az ügyvédi irodák válaszadói azt mondták, hogy a szakosodás lesz egyike azoknak a tényezőknek, melyek alapján az ügyfelek értékelik majd külső jogi tanácsadóikat a következő három évben. Szerencsére a vállalatok és ügyvédi irodák többsége (75%) azt állítja, hogy fel vannak készülve arra, hogy nagyobb specializációt kínáljanak ügyfeleiknek.

A DEIB szabályzatok kialakítása még folyamatban van

A diverzitás, egyenlőség, befogadás és összetartozás (DEIB) alacsony helyen szerepel a munkahelyi elégedettségi listákon. Mindazonáltal a felmérés azt mutatja, hogy a legtöbb jogi szakember (88%) elégedett munkaadójának erőfeszítéseivel a sokszínű munkaerő és kultúra kialakítása érdekében. Emellett sok jogász (82%) dolgozik olyan szervezetnél, amely azt állítja, hogy sikeresen teremtett sokszínű és befogadó környezetet. Azonban ez nem tükrözi a DEIB előmozdításához vezető formalizáltabb megközelítést. A megkérdezett ügyvédi irodáknak és vállalati jogi osztályoknak csak 55%-a rendelkezik jelenleg hivatalos DEIB szabályzattal. A további 22% tervezi, hogy DEIB szabályzatot vezet be a következő 12 hónapban, 15% pedig a következő néhány évre tervezi ezt.

Nemzetközi kitekintés

A generatív mesterséges intelligencia és a ChatGPT nemzetközi jelenségek, de a felmérés szerint a meglátások továbbra is országonként eltérnek. Úgy tűnik, hogy Hollandiában több jogász (65%) van meggyőződve a GenAI előnyeiről, mint az Egyesült Államokban (46%), Belgiumban (38%) és Franciaországban (20%). Ráadásul a holland szakemberek látják a GenAI-t lehetőségként leginkább(65%) és úgy tűnik, hogy a legtöbben értik azt is, hogyan alkalmazható ez a technológia a munkájukban (89%) – ez utóbbit az Egyesült Államokbeli jogi szakemberek 80%-a állítja magáról. Mindkét országban nőtt az elmúlt évben az ESG iránymutatások iránti igény, és a szervezetel többségének van DEIB szabályzata. Belgiumban, Franciaországban és Magyarországon a szervezetek kevesebb, mint 40%-nak van DEIB szabályzata.

Wolters Kluwer A jövő jogásza 2023. évi felméréséről készült teljes jelentés letölthető, amely további megállapításokat tartalmaz az ügyvédi irodákról, a vállalati jogi osztályokról, technológiáról, tehetségekről és trendekről, és külön részben foglalkozik az ESG hatásaival és a jogi ágazat vezető gondolkodóinak meglátásaival.


A kutatásról

A Wolters Kluwer A jövő jogásza c. 2023-as kutatása során ügyvédi irodákban, jogi osztályokon és szolgáltató vállalkozásoknál dolgozó 700 jogászt kérdezett meg kvantitatív interjúk segítségével 9 európai országban – Magyarországon, Németországban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Lengyelországban – és az USA-ban. A felmérés ötödik éve vizsgálja, hogyan befolyásolják az ügyfélvárakozások, a technológia és a piaci trendek a jogi szakma jövőjét, illetve hogy a jogi szervezetek fel vannak-e készülve az ezeknek a kihívásoknak való megfelelésre.

A Wolters Kluwer világszinten vezető szerepet tölt be az adó-számviteli, pénzügyi, compliance, jogi és szabályozási, vállalati teljesítmény, egészségügyi és ESG szektorban dolgozók számára nyújtott szakmai információk, szoftver megoldások és szolgáltatások terén.


 jogaszvilag.hu kiadója a Wolters Kluwer Hungary Kft.




Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

A jövő jogásza podcast: innovációs stratégia a jogi szektorban

Dr. Ungváry Botonddal beszélgetünk arról, hogy hogyan érdemes hozzákezdeni egy jogi innovációs projekthez, milyen kérdéseket kell tisztáznunk, milyen technológiák közül választhatunk és milyen új ismereteket és készségeket kell elsajátítanunk ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk digitalizálni és automatizálni.

2024. május 29.

Szubjektív beszámoló a Digital Compliance by Design & LegalTech konferenciáról

Május 8-án abban a szerencsében volt részem, hogy részt vehettem a Wolters Kluwer Hungary és a Portfolio Digital Compliance by Design & LegalTech című konferenciáján. Nem túlzás azt állítani, életem eddigi legjobb konferenciája volt, és ezt nem egyedül mondtam ki a jelen levők között… A szervezők ugyanis roppant sikeresen megléptek több olyan dolgot is, amikre igény már régóta lett volna, de eddig vagy nem jutott eszébe senkinek, vagy nem mert beleállni.

2024. május 23.

Gulyás László: inspiráló most a mesterséges intelligenciát kutatni

Fenntartható-e a mesterséges intelligencia? Lesz-e valaha alapvető közszolgáltatás? Jól járnak-e a felhasználók, ha pár nagy cég kezében összpontosul a technológia fejlesztése? Ezekben a dilemmákban segít eligazodni Gulyás László, az ELTE Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Tanszékének docense, aki a technológia kapcsán felmerülő legaktuálisabb kérdéseket tisztázza. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem áprilisban indult tudományos-ismeretterjesztő sorozata most új videóval folytatódik.