Nemzetközi munkajogi perbeszédmondó verseny


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2017 júniusában került megrendezésre a Hugo Sinzheimer Moot Court Competition, a HS MCC. A kezdeményezés fő célja, hogy játékos és versengő keretek között növelje az európai joghallgatók – nemzetközi keretek között is versenyképes és piacképes – munkajogi szaktudását és széles körű együttműködést generáljon a szakmában.


2017. június 15-17. között került megrendezésre a nagyszabású nemzetközi munkajogi jogesetmegoldó és perbeszédmondó verseny, a Hugo Sinzheimer Moot Court Competition, melynek idén az Aarhus University adott otthont (Aarhus, Dánia). A versenyen a Károli Gáspár Református Egyetem ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének – mint a verseny hazai partnerének – koordinálásában, hazánk jogi karairól egy országos előválogató alapján kiválasztott 4 fős csapat vett részt: Budai Mihály Egon (ELTE-ÁJK), Géczi Dóra (KRE-ÁJK), Kanyuk Petra (DE-ÁJK), Tóth Bence (PPKE-JÁK).

Az idei versenyen az irányadó nemzeti jog is a magyar volt, így a jogeset – a munkajogi transzfer/jogutódlás témájában – összeállítása is a mi feladatunk volt. Az ezért felelős – a dániai versenyen zsűriként is szereplő – ún. „Case Committee” tagjai: Dr. Fodor T. Gábor (ügyvéd), Dr. Fürjes Annamária (bírónő, Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság), Dr. Rózsavölgyi Bálint (bíró, Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság), Dr. Sipka Péter (ügyvéd, egyetemi adjunktus DE ÁJK). A versenyen 12 ország csapata mérettette meg magát: Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Grúzia, Magyarország, Litvánia, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Spanyolország. A magyar csapat idén bíró kategóriában versenyzett, Budai Mihály Egon (ELTE-ÁJK) egyéni első, Tóth Bence (PPKE-JÁK) második helyezést ért el. A versenyen felkészítőként (coach) részt vett: Dr. Kun Attila tanszékvezető egyetemi docens (KRE-ÁJK), aki egyben a nemzetközi verseny szervezőbizottságának is tagja, Dr. Hungler Sára egyetemi adjunktus (ELTE-ÁJK) és dr. Konta Éva egyetemi tanársegéd (KRE-ÁJK).

A versenyre való kiutazás az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt, „Tehetséges magyar fiatalok nemzetközi tanulmányi vagy művészeti versenyeken, nemzetközi tudományos diákolimpiákon való részvételének támogatása” című, sikeresen elnyert pályázat keretében valósult meg.

A 2018-as fordulóra – amely Olaszországban (Cassino) kerül megrendezésre – rövidesen kezdődik a felkészülés.  A hazai jogi karok munkajogi tanszékei az ősz folyamán részletes tájékoztatást kapnak a hallgatók kiválasztásának menetéről, a bekapcsolódás lehetőségeiről. A felkészülés során pedig a munkajogász szakma egyéb képviselői (ügyvédek, bírák stb.) is segítik majd a munkát. A szervezők adott esetben szívesen veszik támogatók, szponzorok jelentkezését is, akik a magyar csapat felkészülését, kiutazását támogatni tudják.

A kezdeményezés súlyát erősíti, hogy a HS MCC tanácsadó testülete (Advisory Board) a nemzetközi munkajogász szakma legelismertebb képviselői közül került ki, akik „vigyázó szemeiket” folyamatosan a versenyen tartják, támogatva, segítve, felügyelve azt. A Tanácsadó Testület tagja: Takashi Araki (Japán), Gerrard Boot (Hollandia), Guy Davidov (Izrael), Teun Jaspers (Hollandia), Claire Kilpatrick (Olaszország), Tonia Novitz (Anglia), Lukasz Pisarczyk (Lengyelország), Mia Rönnmar (Svédország), Isabelle Schömann (Belgium), Jean-Michel Servais (Svájc), és végül, de nem utolsó sorban Manfred Weiss (Németország).

 

Bővebb információ:

http://hsi.uva.nl/en/hs-mcc

http://law.au.dk/aktuelt/arrangementer/hugo-sinzheimer-moot-aarhus-2017/

Imázs-video a 2016-os versenyről: https://www.youtube.com/watch?v=Te84nn17Msc&t=3s


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Lépéskényszerben – megfelelési kihívások az e-akadálymentesség terén

Nagy sikerrel zárult a Portfolio Conferences és a Wolters Kluwer Hungary közös szervezésű Digital Compliance by Design & LegalTech konferenciája. Az idén első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal megrendezett esemény fő célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a digitális gazdaság új kihívásaira, a digitális térben való jelenlétet meghatározó legfontosabb jogi-szabályozási területekre és nem utolsó sorban egy szakmai közösséget indítson el. Az egyik panelbeszélgetés középpontjában az a webdizájnerek számára megkerülhetetlen változás állt, hogy 2025. június 28-án hatályba lépnek az e-akadálymentességi elvárások a leggyakoribb és legfontosabb digitális szolgáltatások és digitális termékek vonatkozásában.

2024. május 9.

A vállalati AI mint innováció és megfelelés

A technológia különböző hullámait a vállalatok sok esetben egy rájuk kényszerített tényezőként élhetik meg. Azonban, ha minden vállalat úgy gondolna a saját AI stratégiájára, mint az üzleti stratégiájának természetes meghosszabbítására és olyan tényezőket is figyelembe vesz, illetve organikusan beépít, amelyeket akár a fogyasztó, akár a szabályozó kényszerít ki, az látványos eredményhez vezethet. A Portfolio és a Wolters Kluwer Hungary szervezésében idén először megrendezett Digital Compliance by Design&Legaltech Konferencián a vállalatok feladatairól, az előttük álló kihívásokról és a technológia alkalmazásából fakadó versenyelőnyről is szó volt – a portfolio.hu összefoglalója.