A jövő jogásza

2015. december 17.

A Facebook esete az Agymanókkal

Jó hír a fél életüket a virtuális térben élőknek, hogy a Like ikon mellett további hat, érzelmeket kifejező piktogram bevezetését tervezi a Facebook. Ám miközben a világ legnagyobb közösségi oldala a kapcsolatteremtést hivatott elősegíteni, tudományos vizsgálatok szerint felerősít egy sor személyiségzavart – például a nárcizmust –, sőt az emberiség nagy részének véleményét is irányítani tudja.

2015. november 4.

Jogászképzés Magyarországon és USA-ban – 1. rész

Jelen cikk fókuszában a jogásszá válás folyamata áll Magyarországon és USA-ban, különös tekintettel a felvételi eljárásokra. Milyenek a felvételi rendszerek, miben különböznek ezek, illetve miben térnek el a jogi képzések?

2015. október 27.

Fiatalok Kúrián innen és túl -2. rész

Dr. Vaskuti András a büntető- és a sportbíró lélektanáról, az első fok és a Kúria közti átmenetről, a diákság szeretetéről és saját honlapjáról. Az interjú 2. része.

2015. október 26.

Fiatalok Kúrián innen és túl

Dr. Vaskuti András a büntető- és a sportbíró lélektanáról, az első fok és a Kúria közti átmenetről, a diákság szeretetéről és saját honlapjáról

2015. október 5.

Keresztapák az unióban, avagy a szervezett bűnözés megjelenése és jogi kezelése az EU-ban*

Szerteágazó kérdés az Európai Unióban a szervezett bűnözés megjelenése és jogi kezelése, melyről hallva önkéntelenül a maffiára gondolunk. Az asszociáció annyiban helyes is, hogy történelmileg valószínűleg a maffia minden modern bűnözői szervezet előfutára, példaképe és a szervezett bűnözés fogalmát is a maffia jellegű csoportokra alkották.