10+1 út, hogy legyen sikeres vezető (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vezetőkkel szemben támasztott követelmények, a vezetői szerepek a felgyorsult gazdasági változások következtében az utóbbi években jelentősen megváltoztak. Új elvárásoknak kell megfelelni, a korábban bevált vezetői módszerek már nem elegendőek, nem elég korszerűek. Bemutatunk 10+1 módszert, amit minden sikeres vezetőnek ismernie kell.


1.Mindennapi kommunikáció és a viselkedés

A sikeres döntésekhez, az erőtartalékaink felméréséhez, a céljaink helyes meghatározásához önismeretre, vagy más szóval önmegértésre van szükség. Azért, hogy megértsük személyiségünk jegyeit, tulajdonságainkat, képességeinket és készségeinket, belső lelki és mentális folyamatainkat.

Munkatársként, vezetőként az is lényeges, hogy ugyanezeket másokban is meglássuk, képesek legyünk feltérképezni és minősítés nélkül mérlegre tenni.

2. Érzelmi intelligencia a vezetésben

Olyan tényezők, mint a motiváció, bizalom, empátia mind-mind érzelmi töltetűek. Ezért az érzelmek tudatos észlelése és az azokkal való helyes bánásmód a legalapvetőbb vezetői kompetencia. Ez jól fejleszthető, és minél hatékonyabban használjuk, annál sikeresebb lesz együttműködésünk környezetünkkel.

3. Önérvényesítés- Asszertivitás

Az asszertivitás olyan kommunikációs módszer, amely ötvözi az önérvényesítést és a mások érdekeinek figyelembe vételét, ezáltal elősegíti az erőszakmentes kommunikációt és hosszú távon a szociális hatékonyságot. Az asszertivitás tanulható, fejleszthető, s elsajátítása elősegíti és megkönnyíti a konfliktushelyzetek megoldását. Az asszertivitás olyan kommunikációs módszer, amely az önérdeket és mások érdekét harmonikusan kombináló viselkedést, a hosszú távú szociális hatékonyságot segíti, és amelynek elsajátítása a nehezen kezelhető, konfliktusos helyzetekben mindenki számára biztos megoldást jelent.

4. XXI. századi motiváció

A motiváció igen komplex jelenség, vannak módszerek, eszközök arra, hogy önmagunkat és másokat ösztönözzünk. Szükséges felmérni, hogy mennyire van szüksége a munkatársaknak és a kollégáknak az önállóságra, a szakmai igényességre és az értéknövelő célokra, valamint hogyan válnak ezek napjainkban egyre inkább belső húzóerővé.

5. A kiégés, burnout megelőzése, felismerése

Ha már szinte természetes, hogy hétvégén is dolgozik, ha a munkahelyén kibírhatatlan a nyomás, ha reggelente gyomorgörccsel megy be dolgozni, ha nagy az érzelmi teher, Önt is fenyegeti a kiégés-szindróma. A kiégésnek egyrészt egyéni, másrészt szervezeti szintű okai is vannak, ezek rossz konstellációja vezet leggyakrabban a burnoutig. A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a lelki problémákat mindig könnyebb megelőzni, mint kezelni, így jó esetben a hangsúly a prevención van.

Egyéni szinten sokat tehet magáért, elsősorban azzal, ha személyiségének, teherbírásának, érdeklődési körének megfelelő hivatást választ. Az önreflexió, az odafigyelés a saját igényeire elengedhetetlen, így még idejében észlelheti, hogy gond van, és megállíthatja a destruktív folyamatot.

6. Prezentáció, moderáció és értekezletvezetés

A vezető az, akinek követői vannak. Gondolataink sikeres megfogalmazása és megosztása kis és nagy csoportokban egyaránt fontos, leginkább, az hogy a hallgatók megértsék, és ne félreértsék üzeneteiket.

Innovatív vezetői eszköztár
A Business Coach Kft. és a Wolters Kluwer Kiadó közös szervezésében 2014. szeptember 19-étől indítjuk 10+1 alkalomból álló INNOVATÍV VEZETŐI ESZKÖZTÁR programsorozatunkat, mely az összes témát érinti, amit egy mai vezetőnek tudni érdemes.

Modulok:

Ön és emberismeret; Érzelmi intelligencia a vezetésben; Vezetői kommunikáció- Asszertivitás; XXI. századi motiváció; Helyzetfüggő vezetés; Prezentáció, moderáció és értekezletvezetés; Időgazdálkodás- Delegálás- kontrolling;  Konfliktuskezelés, változásmenedzselés; Projektmenedzselés és időgazdálkodás; Stresszkezelés és Work-Privat Life-Balance; Munkajog a gyakorlatban

Helyszín: Business Coach Kft., 1062 Budapest Andrássy út 98.

További részletek és jelentkezés >>

Ehhez szükséges a jó prezentáció, ami segít, hogy az üzeneteink célba jussanak. A vállalati kommunikáció fontos eszköze még  a hatékony értekezlet, amely segíti az eredményes együttműködést, ám sokszor találkozunk olyam megbeszélésekkel, amikkel a résztvevők csak az idejüket vesztegetik. Pedig egyszerű és jól használható eszközökkel könnyen megoldható ez a probléma.

7. Hatáskör- átruházás, delegálás- döntéshozatal

A vezetők többsége túl keveset delegál, főként azért, mert a felelősség átadása egy beosztottnak hosszadalmas folyamat, melynek során a vezető néha úgy érzi, talán egyszerűbb lett volna, ha maga végzi el a feladatot. A vezetőknek a felelősség átruházása során időt és energiát kell befektetniük a későbbi profit érdekében, nem beszélve arról, hogy értékes időt nyer a fontosabb feladatok elvégzéséhez.

8. Változásmenedzselés- és konfliktuskezelés

Elkerülhetetlen a szervezet változáskezelési képességének fejlesztése – A változási folyamat és a változás összetevőinek a megértése – Az egyének változáskezelési képességének fejlesztése. A Vezetők újabb és újabb kihívásokkal találkoznak, gyakori a konfrontáció, mely feszültségekhez vezet. A feszültségek hatalmas erőforrást tudnak elvonni a konkrét munkától, ezért a változásmenedzselési- és konfliktuskezelési képesség fontos kritériummá vált.

9. Együttműködés- fejlesztés

Nagyon fontos feladat elérni, hogy a vállalaton belüli osztályok, csapatok együtt dolgozzanak, kizárólag a vállalat érdekeit szem előtt tartva, az egyéni egót letörve. A coaching szemléletű vezetés – mint azt a neve is tartalmazza – sokkal inkább szemléletet, a vezetés alapvető megközelítését jelenti és nem okvetlenül a minden szituációban alkalmazandó operatív módszerét. Ez a szemlélet a dolgozók fejlesztését, bevonását, motivációját célozza meg elsősorban, mely nem a pénzről szól, hanem a belső motivációról, azaz a belső jutalmak négy típusáról: a választás lehetőségéről/szabadságról; a hozzáértésről és annak biztosításáról; a fontosságtudatról, azaz arról, hogy rám és a munkámra szükség van, része vagyok a jövőnek; az előrehaladásról, azaz segítő közegben van-e lehetőség fejlődni, javulni. Az ilyen alapokon nyugvó vezetői közegben természetesen fogadják el a dolgozók az adott operatív szituációban szükséges direkt utasítást, akár autokriter döntést is.

10. Stresszkezelés és Work-Privat Life-Balance

Hogyan lehet megteremteni és fenntartani a munka-magánélet egyensúlyt? A munkahelyi sikerek gyakori ára vezetőknél a személyes szükségletek és az egészségorientált életvezetés háttérbe szorulása. Ennek következményei a stresszhatások növekedése és a munka- magánélet egyensúlyának felbomlása. Fontos a stresszt kiváltó tényezők felismerése, és az azokkal való tudatos bánásmód elsajátítása.

11. Munkajog a gyakorlatban

2014. március havában nem csupán az új Polgári Törvénykönyv lépett hatályba, hanem – a polgári jogi szabályokkal való összhang megteremtése érdekében – a munka törvénykönyve számos rendelkezése is módosításra került. Egy jó vezetőnek tisztában kell lenni a munkajog alapjaival mind munkaadó, mind munkavállalói oldalról.

A Business Coach Kft. és a Wolters Kluwer Kiadó közös szervezésében

2014. október 3-tól induló 10+1 alkalomból álló
 
INNOVATÍV VEZETŐI ESZKÖZTÁR című programsorozat érinti az összes témát, amit egy mai vezetőnek tudni érdemes.

A program célja olyan gyakorlati képzés nyújtása, amelynek elvégzése után a résztvevők magasabb színvonalon legyenek képesek vezetői pozíciójuk hatékony és eredményes ellátására. Erősítjük a résztvevőkben a rugalmasságot, hogy azután új ismeretekkel és kompetenciákkal megerősödve távozzanak a képzésről.

Kinek ajánljuk?

  • Középvezetőknek
  • Vállalkozóknak
  • Újonnan kinevezett vezetőknek a vállalati hierarchia bármely szintjén
  • Új feladatkörbe kerülő vezetőknek, akik vezetői eszköztárukat szeretnék bővíteni
  • Olyan vezetőknek, akik érdeklődnek a coaching alapú vezetés iránt
  • Akik egyszerűen az új módszerek iránt érdeklődnek
  • Mindeninek, akik csoportot/ csapatot irányítanak.

 Amennyiben többet szeretne megtudni a képzés részleteiről, trénereinkről, akkor kattintson ide!

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

A NIS2 hatályba lépésére figyelmeztet az EY

Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el időben az IT rendszereik felülvizsgálatát akár több millió eurós büntetésre is számíthatnak.

2024. október 10.

Mi is az logisztikai park?

Alábbi cikkében a szerző a logisztikai parkok mibenlétét, típusait, létrejöttét és előnyeit ismerteti.