A DRM rendszer szerzői jogi aspektusai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Néhány gondolat egy, a szerzői jog által méltatlanul keveset vizsgált eszköz, a DRM és a szerzői jog kapcsolatáról, különös tekintettel a szabad felhasználást korlátozó hatásokra – az Ars Boni jogi folyóirat írása.


A DRM (Digital Rights Management) története egészen a kereskedelmi forgalomban kapható személyi számítógépek megjelenésének korszakáig nyúlik vissza, amely időszakot az Apple II és a Commodore 64 uralta. Bill Gates már 1976-ban felhívta a figyelmet az illegális másolatok problémájára, amelynek apropóját az adta, hogy számításai szerint 2 dollár órabért kapna a beérkezett jogdíjak és az általa írt program, az Altair BASIC-be fektetett munkájának arányai alapján: „Egy dolgot azonban sikerül elérnetek, megakadályozzátok, hogy jó szoftverek íródjanak. Ki engedhet meg magának professzionális munkát a semmiért? Melyik hobbista lenne képes 3 évnyi munkát fektetni a terméke programozásba, hibakeresésbe és dokumentálásába, majd ingyen szétosztani?”– Bill Gates – 1976. február. [1]

A különböző számítógép-platformokra ezért rendkívül szerteágazó védelmi rendszereket dolgoztak ki a fejlesztők. Ezek a rendszerek elsődlegesen szoftveres és hardveres másolásvédelmet jelentettek.

A DRM fogalmára máig nincs egységes hazai, vagy akár nemzetközi álláspont. Vannak, akik szerint az általános fogalom hiánya ellenére fel lehet sorolni bizonyos tipikus elemeket. Általánosságban a DRM-rendszerek ilyen elemeinek tekintik: a hatásos műszaki intézkedést, a jogkezelési adatot és a micropayment (elektronikus fizetés) rendszert. A DRM megjelenését illetően nem tekinthető szerzői jogi fogalomnak, hiszen gyakorlatilag az informatika területén és annak eszköztárával jelent meg a piacon a digitális adattartalmakra vonatkozó jogok kezelésének a lehetősége. Véleményem szerint a DRM nem más, mint digitális adattartalmakra vonatkozó jogok kezelése. Ennél szűkebb értelmezést szabni a DRM kifejezésnek nem indokolt, különös tekintettel, hogy annak gyakorlati tartalma – illetve tartalmának változása – mindvégig megelőzte, és jelenleg is megelőzi a szerzői jog épp aktuális állását. Ezt a problémát a jogalkotó is felismerte. Az Európai Bizottság úgy foglalt állást, hogy miközben a DRM a legfontosabb eszközévé vált a jogkezelésnek a digitális szolgáltatások területén, fennáll annak a veszélye, hogy végül a DRM-rendszerek felülkerekednek és túllépnek a szerzői jogi által megszabni kívánt kereteiken.[2]

A DRM rendszerek kritikái rendszeresen utalnak arra, hogy az nem vesz figyelembe bizonyos tárgyi szempontú korlátokat. Ilyen korlátként nevesítik azt, hogy a DRM nem csak szerzői jog által védett művekre és teljesítményekre alkalmazható, és a DRM rendszerek korlátozás nélküli védelme esetén azok olyan adatokat is védhetnek, melyek egyrészt nem esnek a szerzői jog hatálya alá, másrészt esetleg eleve szabadon felhasználhatóak lennének.

A DRM és a szabad felhasználás jogi szabályozására kitérve: az Egyesült Államok szerzői jogi törvényének 12. fejezetének 1201. szakasza védeni rendeli a hatásos műszaki intézkedéseket. A DMCA különbséget tesz a hozzáférést korlátozó, illetve a „csak” a másolást korlátozó műszaki intézkedések között akként, hogy utóbbi esetében a megkerülést nem rendeli büntetni, így lehetőséget ad a „fair use” elvének érvényesülésére.

Olaszországban a DRM-nek lehetővé kell tennie, hogy egy példányban másolatot készíthessenek a szabad felhasználás keretei között a felhasználók, ha az rendeltetésszerű felhasználás keretei között történik, és nem okoz indokolatlan hátrányt a jogosultaknak. El kell távolítani továbbá a DRM megoldást, ha az a köz érdekében szükségessé válik. A jogosultaknak ugyancsak lehetővé kell tenniük, hogy a felhasználóknak lehetőségük legyen például az egyes adattartalmak konverziójára, ha az indokolt.[3]

Ilyen esetben egy bizottság, a Permanent Copyright Consulting Committee vizsgálja meg az esetet, és értékeli a DRM működését.  A bizottság azonban a gyakorlatban elsősorban bürokratikus és technikai konzultációs szerepet tölt be, és a bizottság érdemi munkáját nehezíti, hogy az eljárása meglehetősen nehézkes, így a magánfelek vélhetően nem fogják tudni igényeiket ilyen módon hatékonyan érvényesíteni.

A francia szerzői jogi törvény előír bizonyos közzétételi kötelezettséget a DRM rendszerekre vonatkozóan, amennyiben aggály merül fel azok működésével kapcsolatosan. Olyan alapvető információk megosztásáról van szó, amely lehetővé teszi az egyes DRM-rendszerek közötti interoperabilitás megvalósítását. Külön vizsgálja, hogy egy DRM rendszer megakadályoz-e a szabad felhasználás körébe eső cselekményeket.  E vizsgálatot egy erre a célra létrehozott szervezet, az Autorité de Régulation des Mesures Techniques  végzi.

Magyarországon az Szjt. 105/A. § szerinti egyeztető testület előtt, majd sikertelen eljárás esetén bíróságon lehet kérni a védelem eltávolítását a szerzői jogi jogosulttól, függetlenül attól, hogy hozzáférést, vagy másolást akadályoz meg a hatásos műszaki intézkedés.

A 2001/29/EK irányelv a hatásos műszaki intézkedésnek teljes jogi védelmet biztosít, így irreleváns, hogy annak megkerülése milyen célból történik. A fent leírt eljárás keretében azonban a bíróság kötelezheti a jogosultat DRM nélküli műpéldány rendelkezésre bocsátására. Azokban az esetekben, amikor on-demand-lehívásos hozzáféréssel történik a műhöz való hozzáférés nem lehetséges a DRM eltávolításának kérése. További korlát, hogy a nem szerződéses alapon hozzáférhetővé tett művek esetében magáncélra történő másolás esetén sem lehet kérni a hatásos védelem feloldását a jogosultaktól. A 2001/29/EK irányelv 1999. május 21.-ei módosított javaslatában egyébként a jogszerű magatartások megakadályozása esetén nem rendelte volna védeni a hatásos műszaki intézkedéseket, de ezt a koncepciót elvetették, és a végső javaslatban már nem is szerepelt. [4]

Kérdés azonban hogy, hogyan viszonyul a DRM a szabad felhasználásokhoz, különösen a magáncélú másolás engedélyéhez, valamint a védelmi idő lejártához, amennyiben a DRM hatásos műszaki intézkedést, és azon belül különösen másolásvédelmi eljárást tartalmaz?

A szabad felhasználást Dr. Mezei Péter a következőképp definiálta [5]: „A szabad felhasználás alapján bárki szabadon, a szerző tudta nélkül és ingyenesen, a törvényben meghatározott esetekben felhasználhatja a szerzői jogi védelemben részesülő, nyilvánosságra hozott műveket és ezzel egy tekintet alá eső szomszédos jogi védelemben részesülő teljesítményeket, feltéve, hogy ezt a törvényben – általában – meghatározott, és nem haszonszerzési célból teszi. A felhasználási tevékenység – a három-lépcsős teszt további követelményeinek megfelelve – nem lehet sérelmes a mű rendes felhasználására, és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit.” A szabad felhasználás engedélyezése továbbá csak az elérni kívánt cél erejéig indokolt.

A három lépcsős teszt egy alapvető fontosságú eljárás, mellyel megállapítható, hogy adott esetben a szabad felhasználás megfelel-e a törvényben vagy épp nemzetközi normában szabályozott kritériumoknak. Hazánkban ilyen törvényhely az Szjt. 33. § szakasza. A nemzeti szabályozás azonban nemzetközi normákon alapul, melyek nevesítve elsődlegesen a BUE. 9. cikk (2) bekezdése, valamint a TRIPS megállapodás 13. cikke.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a DRM rendszerek technológiailag nem képesek hatékonyan biztosítani a szabad felhasználás lehetőségeit. Kétségtelen továbbá, hogy egy hatásos műszaki intézkedés kifejezetten meg is akadályozhat a szabad felhasználás körébe eső cselekményeket is. A hatékony szabad felhasználás ugyanis nem tűr semmilyen technológiai szabályozást a hozzáférés tekintetében.

A Szjt. szabályozása gyakorlatilag megfelel az Infosoc-irányelv szabályozásának azzal a kitétellel, hogy hatásos műszaki intézkedés alkalmazása esetén nem teszi lehetővé az üres adathordozóra történő magáncélú másolást. Egyes vélemények szerint a hatásos műszaki védelmek ilyen erős, és a szabad felhasználásokkal szemben feltétlenül preferált jogi védelme a szabad felhasználások terjedelmének jelentős szűkülését hozza magával, amely emberi jogi és alkotmányjogi értékek sérelmével járhat együtt.

A magáncélú másolás, mint szabad felhasználási esetkör rendszere egy teljesen a jog által kimunkált, és lényegében fikción alapuló védelem a szerzői jog jogosultjai számára. A nem kívánt magáncélú másolás által okozott jövedelem-kiesést igyekezett a jogalkotó kompenzálni, mivel a magáncélú másolás elterjedésének mértéke nem tette lehetővé az egyedi jogkezelést, amely egyébként is nehézkes volt a magánszféra védelmére tekintettel. A magáncélú másolatok DRM-mentes környezetben történő egyedi engedélyezése ráadásul indokolatlanul magas költséggel járna. [6]

A problémát az okozza, hogy a fentiek alapján a DRM-el ellátott művek esetében a jogalkotó kizárja azokról a magáncélra történő másolás lehetőségét, tehát indokolatlan lenne ezekre a művekre is alkalmazni a közös jogkezelők által kiszabott jogdíjak megfizettetését. Másik aspektusból pedig a DRM lehetőséget ad arra, hogy a digitális adattartalmakra vonatkozóan a jogosultak képesek legyenek egyedileg engedélyezni a felhasználást, ezáltal pedig létjogosultságát veszti a magáncélú másolatok engedélyezésének legfőbb indoka.

Egyesek szerint a DRM alkalmazása bizonyos egyéb feltételek fennállása esetén felváltja a digitális adattartalmakra nézve a jogdíjak rendszerét. Ezen elv alapján a közös jogkezelés kizárólag az analóg területre koncentrálódna. A DRM alkalmazásának esetében a szakirodalom véleménye alapján szükség van továbbá a jogdíj-igények korrekciójára is.

A hatásos műszaki intézkedést tartalmazó DRM esetében valóban indokolatlan a magáncélú másolatok egyedi engedélyezési problémái miatt kényszerűségből létrehozott, fikciós jellegű, és bizonyos aspektusból igazságtalan jogdíjrendszer fenntartása. A DRM-re való tekintettel a jogdíjak korrekciója ma már nem csupán kívánalom, hanem az a gyakorlatban is megvalósulni látszik. A FilmJus 2011-es jogdíjközleménye például 10%-os korrekciót hajt végre olyan filmek esetében, melyek DRM-el vannak ellátva.[7]

A jogdíjrendszer jelenleg is az érdeklődés középpontjában van itthon és külföldön egyaránt. A DRM megjelenése és az olcsó, de legális hozzáférési alternatívák megjelenése a szellemi alkotások piacát átrendezni látszanak, mely a magáncélú másolatkészítés volumenének csökkenését vonja maga után.  A két tendencia ráadásul összefügg: a DRM védett tartalmakhoz a forgalmazók általában olcsóbb hozzáférést engednek a felhasználók számára. Ez pedig végső soron egyre inkább alá fogja ásni a jogdíjrendszer alapjait, és növelni fogja a felhasználók ellenállását, noha az a gyakorlatban egy jól működő, és kimunkált eszköznek tekinthető a felhasználás hatékony, a magánszférát tiszteletben tartó és tömeges engedélyezésére.

Mindközben a DRM által védeni kívánt szellemi alkotások köre is folyamatos változáson megy keresztül, hiszen míg a számítógépi programalkotások tekintetében a népszerűsége töretlen, addig a zeneipar területéről teljes mértékben kiszorulni látszik. A filmalkotások és a digitalizált könyvek piacán a jövője még mindig bizonytalan. Ráadásul a DRM a szerzői jogon túllépve egyéb szellemi alkotások körében is megjelent, így például az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő 3D nyomtatók piacán is. Ott pedig már nem a szabad felhasználás, hanem a magánhasználat körében okozhat majd problémákat a szabadalmak hasznosításával kapcsolatosan.[8]

Lábjegyztek:

  1. Lencse, 2009. = Lencse Gábor: Tartalomvédelem: DRM, , 2009., 7. old.
  2.  A DRM és a szabad felhasználás témaköréről bővebben: Giuseppe Mazziotti: EU Digital Copyright Law and the End-User, 2008.
  3. Az egyes országok vonatkozó szabályairól lásd bővebben
  4. 21.5.1999. COM (97) 628.
  5. Mezei Péter: A digitális sampling és a fájlcsere, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2010., 29. old.
  6. Vö. Ronald Coase tranzakciós költségek elméletét.
  7. Lásd: FilmJus Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesületének jogdíjközleménye 2011.
  8.  Szerzői jog a XXI. században – DRM: se veled, se nélküled (blogbejegyzés 2013)  

 

Az írás az Ars Boni jogi folyóiratban jelent meg, az ars boni az Ügyvédvilág.hu szakmai partnere.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Az ESG és az AI még nem prioritás az egészségügyi szektorban

Az egészségügyi szektor döntéshozóinak 95 százaléka a bevételek növekedésére számít 2024-re vonatkozóan, ugyanakkor olyan, más ágazatokban domináns trendek, mint az ESG és az AI egyelőre nem szerepelnek a prioritási listák élén – derül ki a DLA Piper által publikált globális riportból. A DLA Piper Hungary szakértői jogi és pénzügyi szempontból azonosították az egészségipar fejlődésének mozgatórugóit, valamint aktuális kihívásait a Life Sciences Index 2024 felmérés alapján.

2024. július 3.

Kibervédelem az Európai Unióban – új páneurópai gyakorlatok

A kibervédelem és kiberbiztonság egyre fontosabbá válik az emberek, vállalatok és államok számára. Az IMF legfrissebb jelentése szerint globálisan az elmúlt évben 12 milliárd USD veszteség érte a vállalatokat és egyéneket a nem megfelelő biztonság miatt – írja a Ludovika.hu 5 perc Európa blogja.

2024. július 3.

Megjelentek a NIS2 szabályozásához kapcsolódó rendeletek

A Magyar Közlöny 68. számában két olyan rendelet is megjelent, amelyet már nagyon vártak a magyar információbiztonsági ipar szereplői. Mindkettő a NIS2 szabályozáshoz kapcsolódik, az egyik az auditorokkal szemben támasztott követelményekről, a másik az információs rendszerek biztonsági osztályba sorolásáról szól.