Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az öltözködésünkről való döntés és annak végrehajtása általában a magánszféránkhoz tartozó terület. Egyes munkahelyeken azonban dress code van érvényben: formaruhát, egyenruhát, munkaruhát, védőöltözetet kell hordani. Mikor teheti meg a munkáltató, hogy beleszól a munkavállaló öltözködésébe, és hogyan kell – térben, időben, infrastruktúrával – lehetőséget biztosítania a munkavállalónak a ruhaviseleti előírások megtartására?
1. Mikor szólhat bele a munkáltató az öltözködésünkbe?
A Munka törvénykönyve tételesen nem rendelkezik arról, hogy a munkáltató milyen körben írhat elő a ruhaviselettel kapcsolatos kötelezettségeket. A munkahelyi öltözködés korlátozására többféle célból is sor kerülhet, ennek megfelelően a munkahelyi ruházat több típusát különböztetjük meg, amelyekre különböző jogszabályi rendelkezések vonatkoznak. A főbb típusok az alábbiak.
Formaruha
Formaruhának nevezzük azt az öltözéket, amelyet a munkáltató azért viseltet a – jellemzően ügyfelekkel, partnerekkel kapcsolatban álló – munkatársakkal, hogy valamilyen, a külső személyek felé irányuló üzenetet kommunikáljon, vagy az egységes megjelenés a cég rendezett imázsát erősítse. Milyen jogszabályi rendelkezés ad alapot a munkáltatónak formaruha-viseleti szabályok előírására? A Munka törvénykönyvében szereplő általános előírás szerint a munkáltató a munkavállaló személyiségi jogait a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból, az ehhez szükséges mértékben, és a cél elérésével arányosan korlátozhatja. (A szükségességet, arányosságot alátámasztó körülményekről a munkavállalót előzetesen írásban tájékoztatni kell.) Az öltözék megválasztása az egyén önkifejezésének, önrendelkezésének fontos eleme, ezért amennyiben a munkáltató ezt korlátozza, a személyiségi jogok korlátozásának előbb említett feltételrendszerét kell szem előtt tartania. A munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő oknak minősülhet a fenti cél, amelyet a munkáltató a formaruha előírásával kíván elérni. Ugyanakkor például egy home office-ban dolgozó, másokkal képernyőn keresztül sem érintkező munkavállaló esetén nyilvánvalóan szükségtelen beavatkozás lenne a formaruha viselésének előírása. Ha az öltözködésre vonatkozó utasítás a célnak megfelelőnek és szükségesnek tartható, még az arányosság követelményére is figyelemmel kell lenni: ha például a szabadban dolgozó munkavállalóval hideg időben csak kabátban találkoznak az ügyfelek, akkor az alsóbb ruházati rétegek megszabása nyilvánvalóan aránytalan lenne.
Munkaruha
Munkaruhának nevezzük azt a ruhát, amelyet a munkáltató azért biztosít, hogy a munkavállaló saját ruháját megkímélhesse a munkával járó fokozott igénybevételtől, szennyeződéstől. A korábbi Munka Törvénykönyve még kifejezetten előírta a munkaruha biztosításának kötelezettségét az ilyen esetekre. A hatályos törvényben ilyen rendelkezés már nem szerepel. Azonban általános szabályként a munkáltató továbbra is köteles viselni a munkavégzéssel összefüggően indokoltan felmerülő költségeket (adott esetben a saját ruha védelmével járó költségeket). Továbbá a munkáltatónak a kártérítési felelősség szabályai szerint helyt kell állnia azokért a károkért, amelyek a munkavállaló ruházatában keletkeznének a munkával járó szennyeződés, elhasználódás okán, így saját érdekében is áll megfontolni a munkaruha biztosítását. Így a munkáltató belső szabályzatban is előírhatja az előbbi célokból a biztosított munkaruha viselésének kötelezettségét, a személyiségi jogok korlátozásának fenti szabályait betartva.
Védőruha
Ruhaviseleti szabályokat a munkavédelmi előírások is meghatározhatnak. Egyes ruhadarabok (védőruha) egyéni védőeszköznek minősülhetnek, ha a munkavállalót a fizikai, biológiai, kémiai kockázatoktól védik. Ezeket a munkáltató az általa írásban meghatározott rend szerint köteles térítésmentesen biztosítani a munkavállaló részére, aki ezt köteles viselni, és a tőle elvárható szinten tisztítani. A védőruha biztosításának és használatának részletes szabályait az egyéni védőeszközökről szóló uniós és magyar ágazati szabályok írják elő, melyek alkalmazása a felek számára kötelező. (A legfontosabb szabályok: az Európai Parlament és a Tanács 2016. március 9-i (EU) 2016/425 rendelete az egyéni védőeszközökről és a 89/686/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről; a 65/1999. (XII. 22.) EüM rendelet a munkavállalók munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatának minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeiről; 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről). A védőruhának megfelelőségi tanúsítvánnyal kell rendelkeznie.
Egyenruha
Egyes ágazatokban (pl. víziközlekedés, közterület-felügyelet, erdészet) jogszabály írja elő az egyenruha viselésének kötelezettségét, az adott hivatásrendben, szolgáltatás körében dolgozó személy felismerhetőségének, megkülönböztetésének érdekében.
A magánszemélynek a munkáltató részéről juttatott munkaruházati termékek szja-mentesek. Az Szja tv. ennek megfelelően részletesen szabályozza a munkaruházati termék fogalmát, amely a munka során viselendő öltözékek fenti kategóriáit, továbbá egyéb típusait is magában foglalja.
2. Mikor és hogyan köteles a munkáltató a munkahelyi öltözködést biztosítani?
A munkavédelmi törvény általános jelleggel írja elő, hogy minden munkavállaló részére biztosítani kell a munkahely és a munka jellegének megfelelően az öltözködés lehetőségét. Szabadtéri munkahelyen az időjárás elleni védelemről is gondoskodni kell, ami szintén magában foglalhatja a megfelelő öltözék fel- és levételének biztosítását. A munkahelyek kialakításáról szóló rendeleti jogszabály (a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről 3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet; a továbbiakban: Rendelet) a fentiekhez illeszkedően részletes szabályozást tartalmaz a munkahelyi öltözők kialakításával kapcsolatban.
Eszerint akkor van szükség munkahelyi öltözők kialakítására, ha a munkavégzéshez külön munkaruhát, védőruhát kell viselni, és – egészségügyi okok miatt, vagy a munkavállalók korára, nemére tekintettel – nem várható el tőlük, hogy máshol öltözzenek át. Tehát például ha a futár munkavállalónak csak az utcai kabátját kell kicserélnie a munkakabátjára, és ezt megteheti a fűtött iroda központi helyiségében, akkor ehhez nem feltétlenül kell külön öltözőhelyiséget biztosítani. Amennyiben azonban a szükséges öltözködés a szobában viselendő felső- vagy alsóruházatot is érinti, úgy az emberi méltóság tiszteletben tartása is megkövetelheti, hogy a munkavállalók diszkrét körülmények között öltözhessenek.
Ha a fentiek alapján nem kell kialakítani öltözőhelyiséget, akkor is biztosítani kell olyan zárható helyet, ahol a munkavállaló munkahelyen nem viselt ruháit tarthatja.
Elkülönített öltözőket kell biztosítani nők és férfiak részére. Legfeljebb 10 fő munkavállaló esetén ezt ki lehet váltani egyetlen helyiséggel, amelynek azonban elkülönített időben való használatát kell garantálni. Ennek elmulasztása a munkavállaló alapvető illetve személyiségi jogaként is nyilvántartott emberi méltósághoz való jogának megsértését eredményezheti.
Az öltözőknek könnyen megközelíthetőnek, továbbá a tisztálkodó helyiségekből is átjárhatónak kell lenniük. Ha zárt, telepített, 24 °C (K) EH érték feletti hőterheléssel járó munkahelyről van szó, az öltözőt zárt közlekedő helyiségen át kell tudni megközelíteni. Minimális mérete 6 m2 kell, hogy legyen, de méretét és elrendezését úgy kell alakítani, hogy a munkavállalók egymást ne akadályozzák. Ülőhelyet is szükséges biztosítani, valamint a munkaruházat szellőzésére, száradására szolgáló infrastruktúrát az őrzés idejére.
Gondot kell fordítani a munkavállaló saját ruházatának biztonságos tárolására is. A munkáltató telepíthet öltözőszekrényeket is (min. 0,5 m2 alapterülettel). Lehetővé kell tenni, hogy a munkavállaló a saját ruházatát a munkavégzés időtartama alatt elzárva tarthassa. Ha a munkakörülmények úgy kívánják – különösen veszélyes anyagok, nedvesség, szennyeződés esetén -, külön öltözőszekrényt is kell biztosítani azokon a szekrényeken kívül, ahol a munkavállalók az utcai ruhájukat tartják. Ha pedig fogasos (ruhatári) öltözőt alakítanak ki, akkor a munkavállalók részére személyi értéktárgyaik megőrzéséhez zárható fiókokat kell rendszeresíteni. A munkahelyre bevitt dolgokban (ruházatban, értéktárgyakban) keletkezett kárért a munkáltató az általános munkajogi kárfelelősségi szabályok szerint tartozik kártérítési felelősséggel. A munkáltató előírhatja a munkahelyre bevitt dolgok megőrzőben (pl. zárt öltözőszekrényben) való elhelyezését vagy a bevitel bejelentését. A munkába járáshoz vagy a munkavégzéshez nem szükséges dolgok csak a munkáltató engedélyével vihetők be. E szabályok megsértése esetén a munkáltató a bekövetkezett kárért csak szándékos károkozása esetén felel.
Az öltözőt a munkavállalók tevékenysége, a munkáltatói tevékenység jellege, illetve a munkafolyamat tisztasága alapján „A”-tól („különösen tiszta”) „E”-ig (fertőző, mérgező) terjedő tisztasági fokozatok egyikébe kell besorolni, illetve ez alapján a helyiségeket kialakítani és a felszerelésről gondoskodni. Egyes tisztasági fokozatokba tartozó tevékenységek esetén étkezési lehetőséget kell biztosítani, illetve az öltözésre kettős – fekete-fehér – öltözőt kell kialakítani a munkavállalói összlétszám, de legalább a legnagyobb műszaklétszám alapján. A fekete-fehér öltözők között a közlekedés csak a tisztálkodási helyiségen keresztül vezethet.
Ágazati jogszabály a munkahelyi öltözőkre külön rendelkezéseket határozhat meg (pl. az építési munkahelyekre a 4/2002. (II. 20.) SzCsM-EüM együttes rendelet).
3. Mit tehet a munkáltató az öltözőben, és mit nem?
A munkavállaló öltözőben való ténykedése a magánszférájához tartozó cselekvés, ezért az az emberi méltósághoz való jogának védelme érdekében a munkáltató előtt főszabály szerint rejtve kell, hogy maradjon. Mennyiben ellenőrizheti tehát az öltözőben történteket a munkáltató? A Munka törvénykönyvének előírása szerint a munkavállaló csak munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében ellenőrizhető, amelyhez a munkáltató technikai eszközt is alkalmazhat, amiről a munkavállalót azonban előzetesen írásban tájékoztatni kell. A személy- és vagyonvédelmi valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény rendelkezése alapján viszont nem alkalmazható elektronikus megfigyelőrendszer olyan helyen, ahol a megfigyelés az emberi méltóságot sértheti, így az öltözőhelyiségekben sem.
Előfordulhat, hogy az öltözőszekrények munkáltató által való átvizsgálása indokolttá válik, amennyiben erre a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vonatkozásában van szükség, például ha a munkahelyről való lopás alapos gyanúja merül fel. Ilyenkor fokozottan kell ügyelni az Mt.-ben szabályozott alapvető magatartási követelményekre (minden érintett – pl. az adott munkavállalókkal együtt öltözködők – személyiségi jogainak védelme, joggal való visszaélés tilalma), továbbá az adatvédelmi szabályok megtartására.
Az öltözködésre szánt idő
Egyes munkakörökben a munkahelyi ruházat felvétele akár relatíve hosszú időt is igénybe vehet, így különösen ha egy védőruházat csak akkor tudja betölteni funkcióját, ha azt az előírt lépések szerint, kellő gondossággal és szakszerűséggel öltötték fel. Az Mt. szerint a munkaidő terhére kell elszámolni az előkészítő és befejező tevékenységekre szánt időt is, amely magában foglalja az előírásoknak megfelelő munkahelyi ruházat fel- és levételére szánt időt is. Vagyis az öltözési folyamatnak elegendő a munkaidő kezdetén elindulnia, és csak ezt követően követelhető meg a munkavállalótól a munka felvétele. E szabálynak jelentősége lehet a munkaközi szünet kiadása terén is. Főszabály szerint a munkaközi szünet ugyanis nem képezi a munkaidő részét. Vagyis a szünet kiadását úgy kell kalkulálni, hogy a szünet kezdetére a munkavállaló szükség szerint már megszabadulhasson attól a ruházattól, amely őt akadályozná abban, hogy a szünetet valóban pihenéssel, személyes szükségleteinek elvégzésével töltse. Ha ugyanis egy védőruházat hosszas fel- és levétele a szünetből vesz el időt, a munkaközi szünet funkcióját veszítené.
