Amikor a szellemi tulajdon nem jelent kizárólagos jogot – licencia-adásra való kötelezés a versenyjog eszközeivel

Számos olyan helyzet van, amikor egy vállalkozásnak szüksége lenne gazdasági tevékenysége folytatásához egy másik vállalkozás által bírt szellemi tulajdonjogok (így különösen a szabadalmak, design jogok, szerzői jog) licenszére – figyelmeztet Łuszcz Viktor, a Danubia Legal partnere. Elképzelhető azonban, hogy a másik vállalkozás elutasítóan reagál a megkeresésre, vagy pedig olyan magas licencdíjat szab, hogy amellett az első vállalkozás már nem tudja gazdaságosan előállítani az adott terméket, vagy nyújtani az adott szolgáltatást.

A piac „liberalizálásában”, felnyitásában – szellemi tulajdonjogi licencia (felhasználási engedély) megfelelő áron való vételében – érdekelt vállalatnak érdemes ismernie azokat a helyzeteket, amikor jobb eséllyel kérhet a jogtulajdonostól licenciát, ha megtámasztja kérését versenyjogi érveléssel is. A jogtulajdonosnak pedig fontos információ, hogy mikor érdemes eleget tennie a felhasználási engedély iránti kérésnek, és mikor tagadhatja meg azt anélkül, hogy versenyhatóság előtti eljárást, bírságot, vagy bíróság előtti kártérítési pert kockáztatna.

Miért lehet indokolt a jogtulajdonos licencia-adásra kötelezése?

A szellemi tulajdonjogok alapvető funkciója, hogy egy bizonyos időszakra nézve kizárólagosságot – törvényes monopóliumot – nyújtsanak egy adott technológia, mű, formatervezési megoldás hasznosítására. E monopólium gazdasági célja az, hogy ezen innovációs eredmények létrehozásához szükséges befektetések megtérüljenek. Könnyű ugyanis belátni, hogy ha pl. egy évtizedes kutatással, kísérletezéssel kifejlesztett gyógyszermolekulát nem védene szabadalom, vagy egy jelentős befektetéssel létrehozott adatbázist nem védene szerzői jog, és azokat a versenytársak szabadon lemásolhatnák, akkor piaci alapon nem térülne meg az innováció. Ez pedig fékezné a technológiai haladást.

Másfelől viszont az is fékezheti egy adott gazdasági terület fejlődését, ha a szellemi tulajdonvédelem „túlszabályoz”: ha stratégiai jelentőségű megoldásokon egy-egy vállalat monopoljoga áll fenn, és e vállalat nem hajlandó licencia adására, akkor ez minden olyan további piacon is visszaveti vagy kizárja a versenyt, ahol szükség lenne az adott megoldás alkalmazására.

A versenyjogi szabályozás feladata, hogy gátat vessen annak a nemkívánatos jelenségnek, hogy egy – valóban sikeres – innovációs eredményen fennálló monopoljogokra támaszkodva a jogtulajdonos vállalat más, kapcsolódó, és eleddig versenyző piacokat is monopolizáljon, kiszorítva onnan minden más piaci szereplőt és akadályozva a technológiai haladást. Az ilyen piaci magtartás erőfölénnyel való visszaélésnek minősülhet, és az ilyen módon terjeszkedni kívánó jogtulajdonost a versenyhatóság bírság fizetésére és licencia-adásra kötelezheti, illetve bíróság is megállapíthatja kártérítési kötelezettségét.

európai unió jogrendszere

Ezzel kapcsolatosan mind a magyar versenytörvény, mind az EU működéséről szóló szerződés[1]megállapítja, hogy egy erőfölényben levő vállalat számára tilos a termelést, a forgalmazást vagy a műszaki fejlődést a végső üzletfelek kárára korlátozni, és tilos indokolatlanul elzárkózni az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától, illetve fenntartásától. Erőfölényben pedig akkor van egy vállalat, ha gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, amikülönösen akkor állhat fenn, ha a vállalat magas piaci részesedéssel (30% feletti) rendelkezik, illetve amikor egy stratégiai megoldáson fennálló szellemi tulajdonjog a vállalatot monopolhelyzetbe (100%-os piaci részesedés) hozza.

Mikor kötelezhető a jogtulajdonos licencia-adásra, illetve a piac felnyitására?

Az európai jogesetek körében az egyik első, licencia-adásra való kötelezést érintő ügy az IMS Health[2] és az NDC Health vállalatok közötti jogvita volt. Az IMS gyógyszeripari vállalatok számára gyűjtött eladási adatokat– többek között – Németországban. Az adatokat egy olyan, 1860 elemből álló struktúrába tagolta (brick structure), amelynek építőelemei a német területi közigazgatási felosztáshoz és postai irányítószámokhoz igazodtak, és egy-egy földrajzi területet fedtek le. Az IMS egyfelől értékesítette a struktúrát további vállalkozásoknak, másfelől azt ingyenesen is elérhetővé tette gyógyszertárak és orvosi rendelők számára, így az sztenderd megoldássá vált. Az NDC később lépett piacra, és szintén regionális gyógyszereladási adatokat kezdett értékesíteni. Hamar szembesült azzal, hogy a vásárlók olyannyira hozzászoktak az 1860 egységből álló brick structure – höz, hogy csak ebben a formátumban vették át az értékesítési adatokat. Így az NDC elkezdte azokat a IMS-éhez nagyon hasonló struktúrában forgalmazni.

Ezt a struktúrát azonban az IMS szerzői jogai védték. Az NDC hiába kért licenciát (felhasználási engedélyt) e szerzői jogokra vonatkozóan, az IMS azt megtagadta, és e jogok megsértése (bitorlása) miatt pert indított az NDC ellen. Az NDC-ta bíróság elsőfokon el is tiltotta az 1860 elemből álló struktúra használatától. Az NDC azzal védekezett, hogy a licencia megtagadása erőfölénnyel való visszaélésnek minősül. Az ügyben végül az EU Bírósága adott támpontokat annak megállapításához, hogy mikor jelent a licencia megtagadása erőfölénnyel való visszaélést.

Hasonló tényállásról kellett az EU Törvényszékének állást foglalnia a Microsoft ügyben is.[3]A Microsoft-ra az EU Bizottsága azért szabott ki bírságot, mert megtagadta a Windows PC operációs rendszer és a versenytársak által fejlesztett, munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek közötti kapcsolatot (interoperabilitást) lehetővé tevő információk kiadását a versenytársak felé. Az információkat a Microsoft szerzői jogai védték, illetve azok üzleti titkot képeztek. A Bizottság – és később az EU Törvényszéke – azonban megállapították, hogy a Microsoft a PC operációs rendszerek piacán levő erőfölényét (amely a Windows rendszer meghatározó piaci részesedéséből fakadt) terjesztette ki egy másik piacra (a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerekre) azzal, hogy megtagadta az információk kiadását. A Bizottság határozata – amit az ítélet nagyrészt helyben hagyott – a bírságon túl arra is kötelezte a Microsoftot, hogy adjon hozzáférést az interoperabilitási információkhoz, ideértve az adott esetben fennálló szellemi tulajdonjogokra való licenciát is.

Megjegyzendő, hogy önmagában a licencia-adás megtagadása nem minősül erőfölénnyel való visszaélésnek, az csak rendkívüli körülmények fennállása esetében állapítható meg. Az IMS Health és a Microsoft ítéletekből kirajzolódnak azok a tényezők, amik alapján eldönthető, hogy jelen vannak-e azok a rendkívüli körülmények, amik folytán a jogtulajdonos bizonyos szellemi tulajdonjog által védett technológiára, megoldásra, műre köteles licenciát adni.Ezek az alábbiak:

  • a licencia-adás megtagadása olyan technológián, megoldáson, művön fennálló szellemi tulajdonjogra vonatkozik, amely nélkülözhetetlen valamilyen üzleti tevékenység folytatásához egy másik termék vagy szolgáltatás előállításának piacán;
  • a megtagadás minden hatékony versenyt kizár ezen a második (szomszédos vagy vevői) piacon;
  • a megtagadás megakadályozza egy olyan új termék megjelenését vagy meglevő termék további előállítását, ami különbözik a jogtulajdonos termékétől, és amelyre (potenciális) fogyasztói kereslet van;
  • a megtagadás objektív módon nem igazolható.

A fenti tesztet az EU tagállamok versenyhatóságai és bíróságai kötelesek alkalmazni. Így tett a német versenyhivatal (Bundeskartellamt) is, amikor azt vizsgálta, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Német Olimpiai Sportszövetség (DOSB)[4] visszaélt-e erőfölényével akkor, amikor az olimpia játékok időszakában rendkívül nehezen vagy egyáltalán nem teljesíthető feltételek mellett tette csak lehetővé, hogy a német sportolók a játékokon saját magukról készült képi anyagokat reklám-célokra felhasználják, ideértve a szponzori szerződések által érintett, közösségi médiában való megosztásokat is. Különösen az okozott a sportolók – és a szponzori oldalon álló sportszergyártók – körében elégedetlenséget, hogy a sportolók győzelmük pillanatában vagy a díjátadón készült képeket sem oszthatták meg közösségi oldalaikon, pl. instagram és twitter profiljukon. Ezek ugyanis előre nem látható események voltak, amiket értelemszerűen nem lehetett előre engedélyeztetni a NOB egyébként is igen restriktív feltételei szerint.

A NOB számos olyan kizárólagos joggal rendelkezik, amelyek licenciájára szükség lett volna a sportolók szponzori szerződéseiben foglalt reklámozási tevékenységéhez. Így például a NOB tulajdonában áll a Rio 2016 és a Tokyo 2020, valamint a 2016 számot tartalmazó ábrás védjegy. Kizárólagos (többek között szerzői) jogai vannak a NOB-nak az olimpiai helyszíneken készült, sportolókat megjelenítő képanyagok tekintetében is.

A német versenyhivatal az IMS-Microsoft teszt alapján két piacot határozott meg. Az első piac az olimpiai játékok szervezését és marketingjét (jegyeladások, média és reklámozási jogok eladása) fedte le. Ezen a piacon a NOB-nak és a nemzeti olimpiai bizottságoknak együttes erőfölénye állt fenn, tekintettel kizárólagos jogaikra, amelyek révén monopolhelyzetbe kerültek. Másik piac a sport szponzorálás piaca, amin számos szereplő versenyez. A versenyhivatal megállapította, hogy a két piac egymáshoz kapcsolódik: a NOB első piacon fennálló kizárólagos jogainak gyakorlása jelentősen akadályozza a második piacon a versenyt, és megnehezíti a sportolók számára, hogy új szponzorokat találjanak. Ezzel kapcsolatban a megkérdezett sportolók 63%-a állította, hogy a NOB versenykorlátozó gyakorlata miatt nem sikerült bizonyos szponzori szerződéseket megkötnie.

A német versenyhivatal arra az előzetes megállapításra jutott, hogy a kizárólagos jogokat illetően a felhasználási engedély megtagadásával (illetve nehezen teljesíthető vagy teljesíthetetlen feltételekhez kötésével) a NOB és a nemzeti olimpiai bizottságok visszaéltek gazdasági erőfölényükkel. Megállapította e testületek számára azt a kötelezettséget, hogy tűrjék a sportolók és szponzoraik egyéni reklám célú hirdetését az olimpiai játékok alatt olyan képi anyagokkal, amik olimpiai helyszíneken készültek, továbbá jelentősen csökkentette azon szavak, megjelölések körét, amiket a sportolók nem használhatnak fel hirdetéseikben.

Noha a fenti példák jobbára a szerzői jog által nyújtott monopoljogok korlátozására vonatkoznak, fontos megemlíteni, hogy más szellemi tulajdonjogok gyakorlása során is ugyanez a teszt alkalmazandó. Így például a Huaweiítéletben[5] az EU Bírósága megállapította, hogy egy adott szabványnak való megfeleléshez alapvetően szükséges szabadalomra (standard essential patent) nézve a jogtulajdonosnak bizonyos feltételek mellettlicencia-adási kötelezettsége van, sőt, ezen túlmenően az is erőfölénnyel való visszaélés, ha a jogtulajdonos rögtön bitorlási pert indít a másik fél ellen, anélkül, hogy előtte felszólítást küldene. AVolvoügyben[6] pedig az autóalkatrészeken fennálló design jogok gyakorlását vizsgáltaaz EU Bírósága, különösen abból a szempontból, hogy az alkatrészellátás megtagadása ne lehetetlenítse el a márkaszervízektől független autójavítók működését.

Gyakorlati kérdések

Amikor egy piacnyitásban érdekelt vállalat és a jogtulajdonos között vita keletkezik, a legelső eldöntendő kérdés az, hogy a szellemi tulajdonjogáltal nyújtott védelem (monopoljog) valóban fennáll-e az adott felhasználásra vonatkozóan. Itt egyrészt meg kell vizsgálni a jogtulajdonos által felhozott szellemi tulajdonjog terjedelmét. Szabadalmak esetében ez a vizsgálat arra irányul, hogy a szabadalom igénypontjai (a leírás fényében értelmezve) kiterjednek-e egyáltalán arra a felhasználásra, ami a piac felnyitásában érdekelt vállalkozás számára szükséges. A szerzői jog esetében is meg kell vizsgálni, hogy a jogtulajdonos által hivatkozott szerzői jog lefedi-e az adott felhasználás által érintett elemet. Ha az adott szellemi tulajdonjog által nyújtott monopoljog nem terjed ki arra az elemre, megoldásra, amit a piac felnyitásában érdekelt vállalat használ, akkor azt a vállalat szabadon alkalmazhatja.

Ha úgy tűnik, hogy a felhozott szellemi tulajdonjog kiterjed arra az elemre, megoldásra, amit a piac felnyitásában érdekelt vállalat használni kíván, akkor regisztrált szellemi tulajdonjogok (szabadalmak, használati minták, design jogok, védjegy) esetében megsemmisítés vagy törlés is kérhető a szellemi tulajdoni hivatal előtt (SZTNH vagy EUIPO). A megsemmisítés vagy törlés esélyeiről mind a jogtulajdonosnak, mind a piacnyitásban érdekelt vállalatnak érdemes tájékozódnia. Ha a monopoljog sérülékenynek tűnik, akkor a piacnyitásban érdekelt félnek mérlegelnie kell, hogy egy kisebb összegű licencdíjat ajánl-e, vagy megpróbálkozik a monopoljog felszámolásával. A jogtulajdonos számára pedig megfontolandó, hogy – licencdíj mellett vagy anélkül – inkább egy olyan koegzisztencia-megállapodásra törekszik, aminek nyomán a másik fél nem vitatja a jövőben a szellemi tulajdonjogot, így azt biztonságban tudhatja és legalább harmadik személyekkel szemben érvényesítheti.

A fenti kérdések tisztázása a szellemi tulajdonjogokra vonatkozó joganyag alapján történik. Ha a szellemi tulajdonjog fennáll, és a felhasználni kívánt elem beletartozik annak monopoljoggal védett terjedelmébe, akkor átlépünk a versenyjog területére. Előkerül az a kérdés, hogy erőfölénnyel való visszaélést valósít-e meg a jogtulajdonos akkor, amikor megtagadja a licencia-adást.

A versenyjogi értékelésben az első feladat az érintettpiacok meghatározása. Egy piacot alkotnak mindazon termékek, szolgáltatások, amelyek a fogyasztó szemszögéből helyettesíthetők, tekintettel jellemzőikre, árukra és gazdasági céljukra. Egy adott cél elérésére alkalmas technológiák, szerzői jog által védett művek is releváns piacot alkotnak, hiszen azok licence, mint termék, értékesíthető az azt felhasználó vállalkozások felé.

Amikor az erőfölénnyel való visszaélés licencia-adás megtagadásában jelenik meg, mindig két piacot kell azonosítani. Az egyik – a beszállítói piac (upstream piac, beszerzési piacnak és értékesítési láncban feljebb levő piacnak is fordítják) – az a piac, amelyiken a jogtulajdonos erőfölényét ki kell mutatni. Ez mindenképpen megvalósul akkor, ha a szellemi tulajdonjog által nyújtott monopoljog olyannyira alapvető megoldást fed le, aminek az adott technológia vagy egyéb input piacán nincs alternatívája, így ezen a piacon a jogtulajdonos 100%-os piaci részesedéssel bír. Így például az IMS Healthügyben nem volt valós alternatívája a szerzői jog által védett brick structure-nek, a Microsoft windows operációs rendszer szintén megkerülhetetlen tényező minden más szoftver piacán is az interoperabilitás miatt. Hasonlóan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is erőfölényben volt az olimpiai játékok szervezése és marketingje piacán.

Mivel licencia adási kötelezettség csak az erőfölényben levő vállalkozást terheli, a jogtulajdonos értelemszerűen tág piaci definíciót szokott javasolni, amibe beletartoznak más technológiák, megoldások is. Így növelhető annak az esélye, hogy a versenyhatóság vagy a bíróság nem állapít meg erőfölényt, mivel egy tágabb piacon kisebb a jogtulajdonos piaci részesedése. Így tett pl. a Bundeskartellamt előtti ügyében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is, amely azzal érvelt, hogy az érintett piac nemcsak az olimpiai játékok szervezésére korlátozódik, hanem magában foglalja pl. a Labdarúgó Világbajnokságot, az UEFA kupákat, a Forma 1 versenyeket, és a Tour de France versenyt is. Ezt azonban a német versenyhivatal elutasította, mivel a hirdetési lehetőségek szempontjából nem tartotta őket helyettesíthetőnek. A versenyben érdekelt vállalat pedig érthetően szűk piaci definíciót javasol, amiben egyértelműen látszik a jogtulajdonos magas piaci részesedése, adott esetben monopolhelyzete (100%-os piaci részesedés). Mindkét pozícióból nézve fontos, hogy az adott területen született precedensekkel alá lehessen támasztani a javaslatot, illetve le kell vezetni a megfelelő piaci definíciót a technológiák, megoldások helyettesíthetőségét elemezve.

A második piac az, amelyen a jogtulajdonos és a piacnyitásban érdekelt vállalat versenyeznek, és általában az első piachoz képest lejjebb van az előállítási láncolatban, ún. vevői piac (downstream market). A licencia-adás megtagadása különösen akkor jelenthet erőfölénnyel való visszaélést, ha a jogtulajdonos abeszállítói piacon fennálló monopoljogát egy eleddig versenyző piacként működő vevői piacra igyekszik kiterjeszteni.

Ha a piac felnyitásában érdekelt fél végüleléri, hogy felhasználási engedélyt kapjon, akkor a következő kérdés, hogy az lehet-e ingyenes, vagy pedig licencdíjat kell fizetnie, továbbá rögzítendő a licencdíj mértéke. Világos, hogy ha a díj túlzott mértékű, akkor a második piacon nem valósulhat meg tényleges verseny, hiszen egy ekkora költségkomponens mellett nem végezhető gazdaságosan a második piachoz tartozó tevékenység. Az erőfölényben levő vállalatnak tehát tisztességes, ésszerű és nem diszkriminatív (FRAND) licencdíj mellett kell felhasználási engedélyt adnia, amit a felek megállapodásának hiányában bíróság is megállapíthat.

Jellemző, hogy az erőfölénnyel való visszaélést megalapozó különleges körülmények mérlegelésénél a versenyhatóság vagy a bíróság a jelen írás elején vázolt alapelvekre is támaszkodik. Mekkora innovációs erőfeszítést, befektetést igényelt a szellemi tulajdon által védett technológia, megoldás kifejlesztése, létrehozása? Indokolt-e a licencia megtagadása annak elérése végett, hogy a jogtulajdonos befektetése megtérüljön, vagyis a szellemi tulajdonjog betöltse alapvető funkcióját? Valóban megszünteti, vagy jelentősen korlátozza a versenyt a második piacon a licencia megtagadása? Akadályozza-e a jogtulajdonos második piacon való terjeszkedése a technológiai vagy tudományos haladást? És főként: mindez a fogyasztók szempontjából jelent-e hátrányt, vagy épp ellenkezőleg, bizonyos fogyasztói előnyökkel is kecsegtet?

Ahogyan a technológiai haladással, digitalizációval, tartalmak megosztásával egyre sűrűbbé válik a szellemi tulajdonjogok szövedéke, úgy növekszik a fontossága annak, hogy a gazdasági szereplők tisztán lássanak: mely termékek, szolgáltatások esetében adnak kizárólagosságot a szellemi tulajdonjogok, és melyek azok a piacok, amelyeken a jogtulajdonosnak osztoznia kell a versenytársaival – zárja sorait Łuszcz Viktor, a Danubia Legal partnere.

[1] Kiegészítve a vonatkozó EU bírósági esetjoggal.

[2] Az EU Bírósága C‑418/01 IMS Health kontra NDC Healthügyben hozott ítélete [EU:C:2004:257].

[3]Az EU Törvényszéke T‑201/04 Microsoft kontra Bizottság ügyben hozott ítélete [EU:T:2007:289].

[4]A Bundeskartellamt határozata a B 2 – 26/17 ügyben [2019. február 25].

[5] Az EU Bírósága C‑170/13Huawei kontra ZTE ügyben hozott ítélete [EU:C:2015:477].

[6]Az EU Bírósága 238/87 Volvo kontra Veng ügyben hozott ítélete [EU:C:1988:477].

Kapcsolódó cikkek: