Hogyan felel a munkáltató a munkahelyi balesetért?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Munka Törvénykönyvének XIII. fejezete rendelkezik a munkáltatói kártérítésről. Cikkünkben a hatályos bírósági gyakorlaton keresztül ismertetjük a munkáltató kárfelelősségét üzemi baleset bekövetkezése esetén.
Az Mt. az üzemi baleset következményeit a munkáltató kárfelelőssége keretében rendezi. A hatályos szabályozás szerint „a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben okozott kárt.”
Az Mt. 195. § szerint a több munkáltató által foglalkoztatott munkavállalók esetében a munkáltatóknak egyetemleges kártérítési kötelezettségük áll fenn a munkavállalóval szemben. A munkáltatók egyetemleges felelősségét nem érinti az a megállapodás, amely meghatározza, hogy a munkavállaló járandóssagait melyik munkáltató, milyen arányban viseli.
Fontos, hogy a munkáltató érvényesen nem korlátozhatja a törvényben szabályozott kártérítési felelősségét, az erről rendelkező belső utasítás vagy szabályzat semmisnek minősül.
A munkáltató kártérítési kötelezettsége objektív, mivel a kárfelelősség megállapításának mindössze az a feltétele, hogy az a munkaviszonnyal összefüggésben következzen be.
A munkajogi kártérítési felelősség megállapításánál a Ptk. jogellenesen okozott károkért való felelősségre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.
A jogalkotó szándéka az volt, hogy a munkáltató törekedjen az üzemi balesetek megelőzésére, ezért a kártérítési felelősség alóli mentesülést az Mt. csak két esetben teszi lehetővé.
A jogszabály szerint mentesül a munkáltató a kártérítési kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az ellenőrzési körén kívül eső olyan körülmény okozta, amellyel nem kellett számolnia és nem volt elvárható, hogy a károkozó körülmény bekövetkezését elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. Ezen feltételeknek együttesen kell teljesülniük ahhoz, hogy a munkáltató mentesüljön a felelősség alól.
A Legfelsőbb Bíróság MK. 29. számú állásfoglalásában kifejtette, hogy ha a kárt a munkáltató működési körébe eső ok idézte elő, a felelőssége akkor is fennáll, ha az ok nem volt elhárítható. Annak vizsgálatánál, hogy a balesetet és megbetegedést előidéző ok az adott esetben a munkáltató működési körébe esik-e, figyelemmel kell lenni a végzett munka jellegére és a munkavégzés körülményeire is. A kárt előidéző ok akkor minősül a munkáltató működési körén kívül esőnek, ha az független a munkáltató tevékenységétől, tehát ha az üzemi balesetet előidéző ok és a munkáltató tevékenysége között nincs okozati összefüggés.
A Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a működési kör nem korlátozódik a munkáltató telephelyére, a telephelyen kívül végzett munka során keletkezett kár esetén is fennállhat a munkáltató működése és a kárt előidéző ok közötti összefüggés. Különleges esetként említi a Legfelsőbb Bíróság a munkájukat a munkáltató telephelyén kívül végző munkavállalókat, akik a munkavégzés során a munka jellege és a munkavégzés körülményei folytán a baleset veszélyének rajtuk kívül eső okból ki van téve (köztisztasági munkavállalók, postai kézbesítők, kéményseprők, helyszínen javító-szerelő munkát végzők stb.).
Ilyen esetben általában azon az alapon állapítható meg a munkáltató működési köre és a balesetet kiváltó ok közötti ok-okozati összefüggés, hogy a munkavállaló a munkát a számára adott körülmények között köteles végezni, az ezzel összefüggő baleseti veszélyhelyzettel a munkáltatónak is számolnia kell, így a munkáltató nem mentesülhet a balesetért való felelősség alól azon az alapon, hogy a balesetet működési körén kívül eső ok idézte elő.
A régi Mt. enyhébb felelősséget állapított meg a távmunkavégzésre, amikor a munkavállaló nem a munkáltató telephelyén, nem az általa biztosított eszközzel végez munkát. A jelenlegi Mt. nem tartotta fenn a régi szabályozást, mert a miniszteri indokolás szerint a felelősségi rendszer átalakítása következtében az általános szabályokat lehet alkalmazni a távmunkavégzésre is.
Rácz Zoltán PhD tanulmányában azonban kifejezetten ellentétes álláspontra helyezkedett és indokolatlannak tartotta a távmunkára vonatkozó kárfelelősségi szabályok törlését, amely „indokolatlanul nehezíti a munkáltatók helyzetét.” [1]
Részben mentesülhet ugyanakkor a munkáltató, ha a munkavállaló felróhatóan járt el. Az ítélkezési gyakorlat szerint ilyen eset, ha a munkavállaló felróható okból késedelmesen fordul orvoshoz a munkahelyi balesete során szenvedett sérülései kivizsgálása érdekében. Ebben az esetben a munkavállalói közrehatás abban áll, hogy a munkavállaló nem tesz eleget a jogszabály által előírt kárenyhítési kötelezettségének.
A Kúria joggyakorlat elemző csoportja a 2016-ban kiadott véleményében azonban előírta a bíróságok számára, hogy a kárenyhítési kötelezettség megszegésének vizsgálata során figyelembe kell venni többek között a sérült életkorát, szakképzettségét, hogy van-e átlagos közlekedési feltételekkel megközelíthető munkaköre, egészségi állapotát, esetleges távmunka lehetőségét. Mindezek bizonyítása azonban a munkáltatót terheli.
A részbeni mentesülést támasztja alá a BH2004. 386. számú döntésben a Legfelsőbb Bíróság, amelyben megállapíthatónak tartotta a munkáltató kártérítési felelősségét, annak ellenére, hogy a munkavállaló a munkahelyen keletkezett egészségkárosodását nem jelentette be a munkáltatónak.
A munkáltató mentesülésével kapcsolatban a Kúria 3/2013 Munkajogi Elvi Döntésében úgy foglalt állást, hogy a sérült munkavállaló ápolását és a háztartási kisegítői munkát a hozzátartozók díjazás nélkül a családi kapcsolat miatt végzik, ez nem értékelhető a munkáltató javára, mivel e tevékenységeket a hozzátartozók nem a munkáltatóra tekintettel, hanem a munkavállalóra és az erkölcsi kötelékre figyelemmel vállalják.
A másik kimentési ok, ha a kárt kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. Ebben az esetben fontos, hogy nem lehet olyan, a munkáltató ellenőrzési körébe eső ok, amelynek elhárításával a munkáltató a kárt megelőzhette volna.
Abban az esetben azonban, ha mindkét fél felelős az üzemi baleset bekövetkezéséért, a bíróság kármegosztást alkalmazhat, ilyenkor a felróhatóság arányára kell a bizonyítást lefolytatni.
Az EBH2006. 1537. számú döntésben a bíróság megállapította, hogy a munkavállaló kizárólagos károkozó magatartása nem állapítható meg, ha a munkáltató a szükséges munkaszervezési és munkavédelmi intézkedések megtételére vonatkozó kötelezettségét elmulasztotta, amikor a munkavédelmi szabályok betartását csak formálisan követelte meg és annak ellenére, hogy a gépnél két munkavállalónak kellett volna munkát végeznie, azzal csak a balesetet szenvedett munkavállaló dolgozott.
A bíróság végül 1-3-2/3 arányú kármegosztást alkalmazott a munkáltató terhére, amely során figyelembe vette, hogy a munkavállalónak is tisztában kellett lennie azzal, hogy egy mozgó gépbe nyúlás sérülést okozhat, ugyanakkor soha többé nem lesz képes a szakmájában dolgozni.
A kármegosztás helyes arányának megállapításánál az ítélkezési gyakorlat elsősorban a munkáltató munkavédelmi kötelezettségeit értékeli. Ha a perben beszerzett igazságügyi munkavédelmi szakvélemény, illetve a jogerős munkavédelmi határozat megállapításai a munkáltató felelősségét rögzítik, a munkáltató nem mentesülhet a felelősség alól.
A Kúria megállapította, hogy önmagában a munkavédelmi szakvélemény sem elegendő a munkáltató kárfelelősség alóli mentesüléséhez, az csak egy a bizonyítási eszközök közül, amelyet a többi bizonyítékkal együttesen kell értékelni.
A bírósági gyakorlat elismerte ugyan, hogy jogszabály nem tartalmazza a munkaköri leírás kötelező tartalmi elemeit – mivel az munkáltatónként és munkakörönként változó lehet, de az Mt. alapján a munkáltató kötelezettsége a munkavállaló számára a munkavégzéshez szükséges tájékoztatás és irányítás megadása, így annak egyértelmű, utasításokkal történő meghatározása, hogy hatásköre, felelőssége meddig terjed az adott esetben.
A BH2003. 170. számú döntés szerint nem értékelhető a munkavállaló terhére a munkavégzésre kialakított és a munkáltató által eltűrt olyan gyakorlat, amely utóbb a munkahelyi balesetet előidézte.
A kár összegének megállapításakor a bíróság a munkavállaló által elszenvedett vagyoni károkat veszi figyelembe, úgy, mint a jövedelem-kiesést, a munkaviszonyon kívül elmaradt egyéb rendszeres – jogszerűen szerzett – jövedelmet, a sérülés kezelésével nála és hozzátartozóinál felmerült többletköltségeket, illetve az orvosi kezeléssel kapcsolatos gyógyszer és egyéb költségeket, valamint a természetbeni juttatások értékét, az elszenvedett dologi károkat és az általános kártérítést. Természetesen a vagyoni kár összegszerűségét a munkavállalónak bizonyítania kell.
A Kúria Mfv. 10372/2017/3. számú ítéletében kifejtette: „A munkáltatónak a károkozás időpontjában nem a pontos kárösszeget, hanem a kár nagyságrendjét és fajtáját kell előrelátnia.”
A Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának 3/2018. (IX.17.) KMK véleménye részletesen meghatározza a kártérítés mértékénél figyelembe veendő szempontokat.
A KMK vélemény rögzíti, hogy a munkaviszony körében elmaradt jövedelem megállapításánál a számítás alapját a károsult havi átlagjövedelme képezi, azzal, hogy az elmaradt jövedelmet a munkáltató által ténylegesen kifizetett összegek alapján kell figyelembe venni. A KMK vélemény kiemeli, hogy az elmaradt jövedelembe be kell számítani azt a juttatást is, amelyet a munkáltató a munkavállalói részére a káreseményt követően folyósít.
A kiesett jövedelemre vonatkozóan a Kúria úgy foglalt állást, hogy azt a károsodást megelőző lezárt egy év adatai alapján képzett havi átlagjövedelmének alapulvételével kell meghatározni.
A kiküldetésben dolgozó munkavállalók esetén lehet jelentősége annak a szabálynak, amely szerint a részben, vagy egészben külföldi pénznemben fizetett jövedelmet a tényleges kifizetések devizanemének megfelelően kell belföldi vagy külföldi pénznemben megítélni.
A költségek vonatkozásában a Kúria hangsúlyozta, hogy a kellő mértékletesség keretei között az üzemi balesetet szenvedett munkavállaló teljes költségét meg kell térítenie a munkáltatónak.
A közlekedési költségek között a Kúria az eset egyedi körülményei alapján kötelezhetőnek tartotta a munkáltatót akár az indokolt autóvásárlás teljes költségének megtérítésére is.
A KMK vélemény kitér a balesetet szenvedett munkáltatóval egy háztartásban élő, illetve az általa eltartott személyekre is. Ez alapján a hozzátartozó kárát annak jellegétől függően a perben félként vagy önállóan érvényesítheti.
Az eltartott hozzátartozó esetében a KMK vélemény szerint az a cél, hogy számára a tartást pótló járadék megítélésével a káresemény előttinek megközelítőleg megfelelő életszínvonalat biztosítson a bíróság.
A Kúria rögzítette, hogy a keresetveszteségi (jövedelempótló) járadék a károsult tartásának kiegészítése, pótlása céljából állapítható meg, amelyet az Mt. által előírt, 3 éves, elévülési időn belül lehet érvényesíteni a munkáltatóval szemben.
Amennyiben a munkáltatónál a járadék megállapítását követően bérfejlesztés vagy bércsökkentés valósul meg, vagy a károsult állapotában, egyéb körülményeiben következik be változás, akkor a kártérítés módosítását lehet kérni a bíróságtól. A KMK vélemény szerint a módosítás alapjául szolgáló munkabérváltozás mértékének meghatározásánál nem az összehasonlítható munkavállalók részére ténylegesen kifizetett munkabéreket, hanem a náluk megvalósult bérfejlesztés, bércsökkenés mértékét kell figyelembe venni.
Az üzemi balesetet szenvedett munkáltató a vagyoni kárai mellett a nem vagyoni kárainak megtérítését is kérheti és a Ptk. alapján sérelemdíjat követelhet munkáltatójától. A sérelemdíj megállapításakor a bíróság az egészségkárosodás orvosszakértő által megállapított mértékét veszi figyelembe, illetve ehhez kapcsolódóan mérlegeli, hogy a balesetet szenvedett munkavállaló felépülését követően képes-e a saját szakmájában munkát végezni, bármilyen más munkát képes-e végezni, illetve legvégső esetben azt kell vizsgálnia, hogy önálló életvitelre képes-e, tehát nem kell-e saját gondozásáról gondoskodnia.
A nem vagyoni kár megtérítésével kapcsolatban a bíróság általában igazságügyi orvos- és pszichológus szakértőt rendel ki a munkavállaló által igényelt összeg megítélése érdekében tekintettel arra, hogy a baleset következtében a munkavállalónál bekövetkezett, fizikai sérülésekkel összefüggő, lelki, pszichikai megterhelés, sérülés, mint nem vagyoni sérelem nagysága szakkérdés.
A fent ismertetett bírósági gyakorlat azt mutatja, hogy nehezen, de mentesülhet a munkáltató a kártérítési felelősségének megállapítása alól, a mentesüléshez azonban bizonyítania kell, hogy felróhatóság nem terheli, vagy a kár ellenőrzési körén kívül következett be, amelyet a bírósági gyakorlat igyekszik a legszűkebb keretek közé szorítani.
[1] Rácz Zoltán: A MUNKÁLTATÓ KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE AZ ATIPIKUS MUNKAJOGVISZONYOKBAN, 2017
