Joghatóság az uniós öröklési ügyekben – a szokásos tartózkodási hely megállapítása

A határokon átívelő öröklési eljárásokban elsődleges a joghatóság kérdése, amit az Európai Parlament és a Tanács 2015-ben hatályba lépett Öröklési Rendelete rendezi, ám az örökhagyó személy szokásos tartózkodási helyének meghatározásához már nem ad egyértelmű eligazítást.

Az Európai Unió szakértőinek becslése szerint minden évben mintegy 450 ezer nemzetközi vonatkozású öröklési ügy keletkezik, az eljárásokkal érintett vagyon értéke több, mint 120 milliárd euró. Ezt a megnövekedett mértékű mobilitást az uniós szabadságelvek biztosítják. A személyek szabad mozgása és a tőke szabad áramlása lehetővé teszi az uniós polgárok számára, hogy a tagállamok között szabadon mozogjanak, tartósan letelepedjenek más tagállamban, ott ingó és ingatlan vagyont szerezzenek. A növekvő mértékű mobilitás következménye, hogy az örökhagyó gyakran nem az állampolgársága szerinti tagállamban halálozik el, és a hagyaték is több tagállam területén található. Az ilyen határokon átívelő öröklési eljárásokban az elsődleges kérdés, hogy melyik tagállam hatóságai, illetve bíróságai jogosultak határozathozatalra, azaz a joghatóság kérdése. E kérdést elsődlegesen a 2015. augusztus 7-én hatályba lépett Öröklési Rendelet, azaz az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelete rendezi.

A Rendelet 4. cikke alapján az öröklés egészében történő határozathozatalra annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye volt az elhalálozása időpontjában. Fogalmát a Rendelet nem határozza meg, így a jogalkalmazókra és gyakorló jogászokra maradt annak eldöntése, miként állapítható meg egy személy szokásos tartózkodási helye.

A definíció hiányának ellenére a Rendelet Preambuluma mégis ad egyfajta támpontot a jogalkalmazónak arról, miként állapítható meg a szokásos tartózkodási hely. E szerint átfogóan kell értékelni az örökhagyónak a halálát megelőző években és az elhalálozása időpontjában fennálló életkörülményeit, figyelembe véve az összes releváns tényállási elemet, különösen az örökhagyónak az érintett államban való tartózkodása időtartamát és gyakoriságát, valamint annak körülményeit és indokait. Az így meghatározott szokásos tartózkodási hely szoros és tartós kapcsolatot kell, hogy jelentsen az érintett állammal. A Rendelet értelmében megállapítható, hogy az örökhagyó szokásos tartózkodási helye származási államában található, ha ugyan tartósan külföldön dolgozott, de olyan szoros és tartós kapcsolatot őrzött meg származási országával, hogy családi és társadalmi életének központját ez utóbbi képezi.

A szokásos tartózkodási hely fogalma uniós szinten sincs definiálva, annak ellenére, hogy több uniós aktusban feltűnik kapcsolóelvként. A Róma I. rendelet preambulumában ugyan kimondja, hogy a jogbiztonság megköveteli a szokásos tartózkodási hely egyértelmű meghatározását, különösen a társaságok, valamint a jogi személyiséggel rendelkező, illetve jogi személyiség nélküli egyéb szervezetek tekintetében és 19. cikkében valóban meghatározza, mi számít az ilyen szervezetek szokásos tartózkodási helyének, ezzel azonban nem kerülünk közelebb ahhoz, hogy a személyek szokásos tartózkodási helyét megállapítsuk. Hasonlóképp a Róma II. rendelet is csak a jogi személyekre vonatkozóan határozza meg a szokásos tartózkodási helyet.

A kérdés tisztázásához a bírói gyakorlat ad eligazítást. Az Európai Unió Bíróságának a C-523/07. sz. ügyben hozott ítélete ugyan nem öröklési tárgyú, és azt is kimondja, hogy az unió jogának más területeire a szokásos tartózkodási hely fogalmára itt kialakított álláspontot nem lehet átültetni. Mégis olyan fontos támpontokat adott a megállapításhoz, hogy szükséges megemlíteni. A bíróság az adott ügyben kifejti, hogy a szokásos tartózkodási hely megállapítása céljából figyelembe kell venni különösen a család adott tagállam területén való tartózkodásának időtartamát, szabályszerűségét, az e tagállam területén való tartózkodás, illetve az e tagállamba való költözés körülményeit és indokait, a gyermek állampolgárságát, az iskoláztatás helyét és körülményeit, a nyelvismeretet, valamint a gyermeknek az említett tagállamban kialakított családi és szociális kapcsolatait. Megállapította azt is, hogy a tartózkodási hely áthelyezéseként értékelhető szándék, például olyan külső körülményekben is megnyilvánulhat, mint a fogadó államban történő lakásszerzés vagy lakásbérlés, illetve az ezt elősegítő lépések megtétele.

Összegezve tehát, a szokásos tartózkodási hely megállapítása során az örökhagyó összes erre vonatkozó fentiekben ismertetett körülményét összevetve kell meghatározni, melyik tagállammal állt az örökhagyó olyan szoros és tartós kapcsolatban, amelyik társadalmi életének központjaként értékelhető.

ecovis-banner

A cikk szerzője dr. Molnár Gergő Zsolt partner ügyvéd és dr. Farkas Tímea ügyvédjelölt. Az Ecovis Hungary Legal a Jogászvilág.hu szakmai partnere.

Szerző: dr.  és

Kapcsolódó cikkek:


Az osztályrabocsátás szabályai a Ptk.-ban
2020. november 19.

Az osztályrabocsátás szabályai a Ptk.-ban

Az osztályrabocsátás csak a közösen öröklő leszármazók lehetőleg egyenlő részesedését kívánja biztosítani az örökhagyó vagyonából, ezért osztályrabocsátási kötelezettség a házastársat nem, csak a leszármazókat terheli, éspedig őket is kizárólag egymással szemben.

Elfogadták az őszi adócsomagot
2020. november 17.

Elfogadták az őszi adócsomagot

Kedden az Országgyűlés elfogadta az őszi adócsomagot. Jóval kedvezőbb lesz a kiva, ingyenessé válik sok ügyintézés, a NAV számos cégnek áfabevallás-tervezetet készít, és egyszerűsödik a hipa-bevallás. A pálinka-szabadságharc megnyerése nyomán adómentes lesz az otthoni magán- és bérfőzés.