K&H: lassan, de terjed a mesterséges intelligencia használata


Innováció terén nem jeleskednek a hazai cégek, de a digitális átállást nagyon is komolyan veszik. A hazai vállalatoknak mindössze egyhatoda tervezi új termék vagy szolgáltatás bevezetését az elkövetkező egy évben. Változatlanul a 4 milliárd forint feletti árbevételű cégek a legaktívabb innovátorok és a cégek több mint egytizede (11 százaléka) alkalmazza a mesterséges intelligenciát – derül ki a K&H közleményéből.

A K&H hatodik féléve méri a hazai közepes és nagyvállalati szektor innovációs aktivitását. A kutatás adataiból képzett K&H innovációs index 2023 második félévében 29 pontra emelkedett, ami ugyan egy ponttal magasabb az előző félévben mért mélypontnál, de még így is az átlagosnál gyöngébbnek nevezhető.Az adatok közül egyértelműen kiemelkedik a digitális átállás témaköre, mert a felmérésből az derül ki, hogy a cégek fele ezen a téren továbbra is dinamikusan fejleszt. Kevésbé jellemző a már meglévő szoftverek összekapcsolása, mint régebben, és a távmunkára való felkészítés is a korábbi szint felére esett vissza – ám ez könnyen magyarázható azzal, hogy amelyik cég ezt akarta, az már korábban meg is tette.A cégek alkalmazottainak 60 százaléka használ számítógépet a munkájához. Közülük folyamatosan növekszik az internethasználók aránya, ami immár eléri a 74 százalékot (ez az arány 2021 első félévében még csak 49 százalék volt). Évről évre növekszik a munkájukhoz hordozható informatikai eszközt használók aránya, ami 2023 második félévében elérte az 56 százalékot (ez az arány 2021 első felében még csupán 39 százalék volt).A digitalizációban rejlő lehetőségeket a cégek igyekeznek minél jobban kihasználni. Egyre elterjedtebb, és jelentős fejlődést mutat (16 százaléka), hogy a cégek részletesen kielemzik a felgyűlt nagy mennyiségű digitális adatot (Big Data-elemzés). Ugyancsak növekvő tendenciát mutat az okoseszközökből és szenzorokból kinyert adatok elemzése, amelyet immár a vállalatok közel harmada (28 százaléka) felhasznál, érdekes módon az ugyanezen eszközökből kinyerhető geolokációs adatok egyre kevésbé kelti fel a figyelmüket.Évről évre csökken azoknak a cégeknek az aránya, amelyek kielemzik a közösségimédia-adatokat (például a kommenteket). Két éve még a cégek egytizede figyelte a közösségi média híráramát, ma már pusztán 1 százalékuk jelezte ezt a tevékenységét.Folytatódik a mesterséges intelligencia térhódítása, immár a cégek több mint egytizede (11 százaléka) alkalmazza az új technológiát. Jellemzően kevés cég (2-5 százalék között) használja a mesterséges intelligenciát előrejelzésre, optimalizálásra, vizuális adatok feldolgozására, illetve arc- és képfelismerésre, vagy önvezérlő gépek alkalmazására. Beszédfelismerésre, gépi fordításra vagy chatbot-ként ismét a cégek mintegy 5 százaléka használja a mesterséges intelligenciát. Ez ugyan jelentős emelkedés a félévvel ezelőtti mélyponthoz képest, de csak visszatérést jelent a két évvel ezelőtti szinthez képest. Három félévnyi mélypontot (3-4 százalékot) követően 2023 második félévében már a vállalatok 10 százaléka számolt be arról, hogy folyamatautomatizálásra használja a mesterséges intelligenciát. „Láthatóan a cégek még csak próbálgatják, hogy mire is alkalmas a mesterséges intelligencia” – nyilatkozta Németh Balázs, a K&H, Az év legjobb digitális bankja innovációs vezetője, aki kiemelte, hogy mind a személyre szabott ajánlatok kidolgozása, mind a kockázatkezelés és csalásfelismerés tavalyi fellendüléséhez képest most mérsékeltebb használatot jeleztek a vállalatok, de a történetnek szerinte itt még messze nincs vége. Az innovációs szakember hangsúlyozta, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezetben – a visszaeső kereslet és a növekvő költségek mellett – a cégek egyelőre inkább a háttérfolyamatokra koncentrálnak. Igyekeznek feltárni belső tartalékaikat, és saját működésüket észszerűsítik, amihez nagy segítséget nyújthat a mesterséges intelligencia alkalmazása.


Kapcsolódó cikkek

2023. november 23.

A Bizottság hozzáférést biztosít az uniós szuperszámítógépekhez, hogy felgyorsítsa a mesterséges intelligencia fejlesztését

Az Európai Bizottság támogatásával felgyorsítják az európai szuper-számítástechnikai infrastruktúrával kapcsolatos kutatási, fejlesztési, demonstrációs és üzembe helyezési tevékenységeket. E kötelezettségvállalás a megbízható és felelős globális MI-ökoszisztéma kiépítésével kapcsolatos átfogó uniós célkitűzéséhez hivatott hozzájárulni.
2023. május 11.

A digitális megoldások már a spájzban vannak

A digitális megoldások terén exponencialitásról beszélhetünk, ismerősünkké vált a mesterséges intelligencia, a szabályozásnak és a vállaltok complience kötelezettségének pedig egyre növekvő kihívásokkal kell szembenéznie. Többek között ezekről is szó esett a Portfolio Digital Transformation 2023 konferenciáján.