Könnyebben találnak állást a szebbek?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

10 álláskeresőből 9 hajlandó engedni az elképzelt fizetéséből, ugyanakkor a beadott pályázatok kicsivel több mint fele tartalmaz olyan állításokat, melyek nem felelnek meg a valóságnak. A Jobinfo.hu friss kutatásából az is kiderült, hogy a magyar álláskeresők háromnegyede szerint a vonzó külsővel rendelkezők előnnyel indulnak a toborzás során, ugyanakkor a legfontosabb sikertényezőnek a „kémia beindulását”, vagyis a leendő munkaadó és munkavállaló között már az interjún kialakuló kölcsönös szimpátiát tartják.


Jelentkezne olyan állásra, ahol nem felel meg 100 százalékig a feltételeknek? – tette fel a kérdést friss kutatásában a Jobinfo.hu állásszemléző portál. A válaszadók több mint fele (58 százaléka) saját bevallása szerint akkor is beadja jelentkezését, ha nem minden paraméterben felel meg a kiírt pozíciónak. „Figyelembe véve azt, hogy a megkérdezettek közül az éppen állást keresők már több mint fél éve nem találnak megfelelő munkahelyet, ez nem is tekinthető kirívó értéknek. Nemek szerinti bontásban az látszik, hogy a leendő munkaadóknak elsősorban a férfiakra kell e tekintetben odafigyelniük, körükben ugyanis 15 százalékkal több a pályázati feltételeknek csak részben megfelelő jelentkező” – mondta Kristók Balázs, a Jobinfo.hu vezetője.

A nők kevésbé alkuképesek

A magyarok közel kétharmada az adott pozícióban kapható átlagos kereset alapján szabja meg fizetési igényét, 31 százalékuk számára ugyanakkor a korábbi bér a mérvadó. Amikor azonban konkrét bértárgyalásra kerül a sor, 10 munkavállalóból 9 hajlandó lejjebb adni a korábban elképzelt összegből.

„Azok közül, akik engednének egy ilyen szituációban, minden második maximum 10 százalékról mondana le, 30 százalék feletti engedményt pedig a megkérdezettek mindössze 5 százaléka tudna lenyelni. Vizsgálatunk alapján a nők saját bevallásuk szerint kevésbé hajlandók alkudni. Ez talán azzal magyarázható, hogy a magyar fizetések a nemek tekintetében még mindig diszkriminatívak: egy férfi ugyanazért az állásért többet kérhet, mint egy nő, s talán a hölgyek éppen ezért kevésbé hajlandóak bérengedményre” – tette hozzá Kristók Balázs.

HR & Munkajog

Havonta megjelenő jogi szaklap, amely munkajoggal foglalkozók, munkaügyi és HR szakemberek számára nyújt segítséget.
A lap nem csak nyomon követi a gyakran változó munkajogi, foglalkoztatáspolitikai, adójogi, valamint társadalombiztosítási jogszabályok változásait, de értelmezi is azokat.

Lapozzon bele májusi számunkba>>

Bővebb információk és megrendelés

Az állásinterjúra történő felkészülés során egyébként leggyakrabban az adott cég weboldalát nézik meg és „lapozzák” át a pályázók. A Jobinfo.hu kutatásából az is kiderült, hogy egyre fontosabbak azok az információk is, amelyek a közösségi médiában olvashatók a cégről: az állásinterjúra készülők 40 százaléka keres rá a leendő munkaadóra fórumokon, illetve az ismertebb közösségi felületeken.

Csinosak előnyben?

A Jobinfo.hu arra is kereste a választ, hogy a magyar munkavállalók szerint milyen tényezők tudják pozitívan befolyásolni egy állásinterjú kimenetelét. „Négy magyarból három gondolja úgy, hogy azok, akik csinos és vonzó külsővel rendelkeznek, több eséllyel indulnak a nyitott pozícióért folyó versenyben” – mondta Kristók Balázs. A szakmai faktorokat vizsgálva az álláskeresők szerint sorrendben legfontosabb tényezők a leendő munkaadó és munkavállaló között már az interjú során kialakuló kölcsönös szimpátia, a szakmai tapasztalat és felkészültség, valamint a személyes ismeretség.

Ezekhez képest a végzettség, valamint az életkor a munkavállalók szerint nem játszik akkora szerepet a végső döntésben.

A kutatás háttere

A sajtóközleményben szereplő adatok a Jobinfo.hu állásszemléző oldal által készített online megkérdezésen alapulnak, az adatok felvételére 2014. október 6. és november 5. között került sor. A nem reprezentatív felmérés eredményei 1901, 18-65 év közötti álláskereső (60%), illetve a kutatás idején állással rendelkező munkavállaló (40%) válaszain alapulnak.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Kontroll alatt a hazai közbeszerzési piac: hároméves rekordot döntött a hiánypótlások száma

2024 első negyedévében összesen 5896 darab hirdetmény érkezett be a Közbeszerzési Hatósághoz, amelyhez 6536 hiánypótlás kapcsolódott. A hiánypótlások száma 4 százalékkal felülmúlta az előző évi adatokat – derül ki a szervezet 2024 első negyedéves Gyorsjelentéséből. Minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 63 a kkv-szektorhoz került.

2024. április 30.

Egyszerűsödött a foglalkoztatási igazolás

A munkaviszony megszűnésekor a munkáltató a munkavállaló számára több, más-más tartalmú dokumentum helyett immár egy darab egységes, a korábbi igazolások kötelező tartalmi elemeit magában foglaló foglalkoztatási igazolás kiállítására köteles.