Megalakult a Nemzeti ESG Tanács


Az elmúlt években globális szinten is megjelent az igény, hogy a vállalatok működésük során tartsák szem előtt a természeti és környezeti értékeket, termékük, szolgáltatásuk társadalomra gyakorolt hatásait. Ezek a szempontok ágyaztak meg az ESG (Environmental, Social, Governance), azaz a környezeti hatások vizsgálatát, a társadalmi kérdések kezelését és felelős vállalatirányítást célzó keretrendszer kialakulásának, amelyet az Európai Unió immáron jogszabályi szintre emelt – szerepel a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

A közleményben azt írják, hogy a kormány célja, hogy az uniós kötelezettségeknek történő megfelelés során a lehető legönállóbb, a nemzeti sajátosságokra leginkább reflektáló rendszert alakítsa ki a magyar vállalkozások számára. A hazai gyakorlat időben történő kialakításával megakadályozható, hogy a hazai cégek versenyhátrányba kerüljenek az unió belső piacán.

A 2023 végén beterjesztett majd az Országgyűlés által elfogadott ún. ESG törvény (2023. évi CVIII. tv.), célja, hogy a világgazdaság fenntartható működésre történő átállása során a magyar vállalatok versenyképességét garantálja.

Az ESG-törvény értelmében a nemzetgazdasági miniszter felelős azért, hogy létrehozza a Nemzeti ESG Tanácsot, amelynek meghatározó a szerepe az ESG-beszámoló minimumkövetelményeinek meghatározásában.

Ez az ESG-beszámoló a hazai keretrendszer egyik lényegi eleme, amely a fenntarthatósági kérdésekben közzétett információk összességét jelenti, a vállalkozás politikájával, intézkedéseivel, mérőszámaival és céljaival összefüggésben. Az ESG-beszámoló célja tehát avállalatok mindennapi tevékenységében rejlő nem pénzügyi kockázatok és lehetőségek nyomonkövetése illetve annak mérhetővé tétele, hogy a három pillérnek milyen mértékben felelnek meg.

A Tanács elnöke Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter. A Tanácsot a Miniszterelnökség, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, az Energiaügyi Minisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága által, valamint a vállalati és civil oldal képviseletében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által delegált tagjai alkotják. Emellett tanácskozási joggal részt vehet a Tanács ülésein az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Forrás: Portfolio


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek  2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH).  A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.

2024. május 7.

Új “kódex” a bevándorlási jog területén

A Wolters Kluwer Hungary által szervezett három részes webinárium-sorozat első előadásában a bevándorlási jog területén hatályba lépett új kódexet mutatta be dr. Fehér Dániel adótanácsadó, a Fehér Legal & Tax irodavezető ügyvédje és dr. Borka Balázs ügyvéd, a Fehér Legal & Tax partnere .

2024. május 3.

Kontroll alatt a hazai közbeszerzési piac: hároméves rekordot döntött a hiánypótlások száma

2024 első negyedévében összesen 5896 darab hirdetmény érkezett be a Közbeszerzési Hatósághoz, amelyhez 6536 hiánypótlás kapcsolódott. A hiánypótlások száma 4 százalékkal felülmúlta az előző évi adatokat – derül ki a szervezet 2024 első negyedéves Gyorsjelentéséből. Minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 63 a kkv-szektorhoz került.