MNB: járművásárlásnak álcázták a hitelnyújtást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A budapesti székhelyű Car Service Partner Kft. és a prágai székhelyű azonos nevű cég megfelelő engedélyek nélkül nyújthatott pénzkölcsönt Magyarországon, ezért az MNB azonnali hatállyal betiltotta a tevékenységüket – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán kiadott közleményében.

A jegybank azt gyanítja, hogy a két cég 2021 márciusát követően együttesen több mint 300 esetben több száz millió forintot meghaladó értékben nyújthatott hitelt ügyfeleinek.

Kifejtették: a társaságok használt személygépjárműveket vásároltak természetes, illetve jogi személyektől, jellemzően a gépjármű piaci értéke alatti vételáron. A megvásárolt gépjárművet a korábbi eladó részére használatra visszaadták egy havonta fizetett ellenérték – azaz „foglalási díj” – fejében, amely jellemzően a személygépjármű becsült értéke 5-10 százaléka volt.

Az MNB szerint a „foglalási díj” valójában az eladóknak kölcsönként átadott pénz használatáért felszámított kamat funkcióját töltheti be, és a gépjármű ebben a konstrukcióban egyfajta fedezetként szolgál.

Felhívták a figyelmet arra, hogy hitel- és pénzkölcsönnyújtási tevékenységet kizárólag jegybanki engedéllyel rendelkező pénzügyi intézmény végezhet; a két szóban forgó társaság ilyen jogosultságokat nem szerzett be.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. március 19.

12 millióra bírságolta az ING Bankot az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 12 millió forint bírságot szabott ki az ING Bank fióktelepére a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) felé történő adatátadásban feltárt hiányosságok miatt.
2021. január 26.

150 milliós büntetést kapott egy angliai hátterű cég az MNB-től

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 150 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az angliai Goldsten Limitedre, és 25-25 millió forintot a társaság egy korábbi magyar vezető tisztségviselőjére, illetve egy magánszemélyre betét vagy más visszafizetendő pénzeszköz jogosulatlan gyűjtése miatt.