Munkahelyi flört vs. szexuális zaklatás – avagy válhatok-e szándékomon kívül szexuális zaklatóvá?

Cikkemben egy félelmetes tévhitről szeretném lerántani a leplet, ami sokszor kontraproduktívan hat az érzékenyítő kampányokra, vagy akár a biztonságot szolgáló etikai rendszerek hatékonyságára.

• Már bókolni sem szabad?
• Én nem akarok olyan közegben dolgozni, ahol nem lehet ugratni egymást, és nem szabad viccelődni.
• Egy ártatlan gesztus miatt zaklatóvá válhatok? Azért ez elég félelmetes!

Számos ehhez hasonló kétséget fogalmaznak meg leginkább férfi ügyfeleink egy-egy tréning vagy az oktatásunk kapcsán. Kétségeik és felháborodásuk mögött leginkább annak a rettenete áll, hogy akaratuk ellenére válnak zaklatóvá. Félelemmel tölti el őket az a tudat, hogy egy jóhiszemű bókot zaklatásnak címkézve egy számukra rendkívül kellemetlen eljárás következhet, amelyben lejáratódhat az addig felépített imázsuk, státuszuk, azaz rendkívül sokat veszíthetnek.

Persze van ennek a felháborodásnak egy másik vetülete is, ami már kevésbé a jóhiszemű megközelítésről szól. Ez pedig a „Nehogy-már ehhez ne legyen többé jogom?!” Ami faramuci módon pontosan azt jelenti, hogy a zaklató nem tekinti magát zaklatónak, hiszen azzal a feljogosítottság tudatával él, amely szerint legálisan, büntetlenül és számonkérés nélkül űzheti kedvenc szórakoztató tevékenységét, amely a hatalom édes és mámorító érzését biztosítja számára.

---

A cikksorozat első része a munkahelyi szexuális zaklatás szürke-zónájával foglalkozott, a második rész pedig azt mutatta be, hogy milyen szerepe lehet a szervezeti kultúrának a zaklatások kezelésében.

---

Ártatlan bók, vagy szexuális visszaélés?

Fontos megkülönböztetnünk és elhatárolnunk egymástól két fogalmat. Azaz, hogy mit is jelent a szexuális közeledés, avagy udvarlás, bókolás és ez miben különbözik a szexuális zaklatástól?

A szexuális közeledés, udvarlás vagy akár bókolás célja a másik fél meghódítása, kapcsolatba hívása. De lehet egy könnyed gesztus a tetszésünk, avagy elragadtatásunk kifejezésére, amelyben mindkét fél felemelkedhet. Alapvetően pozitív és kellemes érzések motiválják melynek alapja a vonzalom, a csodálat és a vágyakozás. A közeledés módjában megtalálható a másik fél tisztelete és a kölcsönös akaratnyilvánítás.

A szexuális zaklatás vagy visszaélés ilyen szempontból alapjaiban más tőről fakad. Célja semmiképp sem a másik fél felemelése, pláne nem a tiszteletben tartás. Sőt! A szándék éppen ellentétes. Tárgyiasítja a másik felet, dominanciára épül és hatalmi játszmaként aposztrofálható. Az öröm forrása sokkal inkább a hatalom megéléséből fakad, amit a másik fél kiszolgáltatottsága táplál. A zaklatás áldozata kiszolgáltatottságot, zavart, szégyent és megalázottságot él meg, míg az elkövető szabadságot, hatalmi mámort, énerőt és valamiféle fura felsőbbrendű büszkeséget, ami oldja a mindennapok szorongásait.

Szexuális zaklatás esetében tehát nem a közeledés viszonzása jelenti a fő motivációt, hanem a számonkérés és ezáltal a felelősségre vonás megkerülése. A kiszolgáltatottság kiszimatolása éppen ezért sokkal izgalmasabb terep, mint maga a szexuális vonzerő jelenléte. Nem véletlenül fordul elő leggyakrabban a különböző hatalmi helyzetekben.

Feljogosítottság és tárgyiasítás

A zaklatás dinamikáját tulajdonképpen ez a két vezérmotívum hajtja. A zaklató feljogosítva érzi magát arra, hogy kilépjen az egyenrangú kapcsolatok keretrendszeréből, túllépjen az emberi méltóság és egyenrangúság ideálján. Saját vágyait, érzelmeit és ösztönkésztetéseit felülértékeli, míg ezzel egyidőben a másik felet megfosztja emberi mivoltától, és igényei kielégítésének tárgyaként tekint rá.

Egy szemléletes és egészen hétköznapi példán bemutatva:

Amikor egy vezetői megbeszélésen egy szakmai prezentációt követve a férfi kollégák a prezentáló hölgy külsejére helyezik a hangsúlyt, és nem a szakmai tartalomra. „Hú de dögös voltál ma nyuszikám”, avagy „Jaj annyira cuki voltál, ahogy érveltél ma”.

Ezek például már olyan súlyos határátlépések, ahol megfosztják a hölgyet attól, hogy szakmai szerepében lehessen jelen, és szexuális lényként vagy cuki kislányként tekintenek rá. Mindkét esetben egy alsóbb szintre kerül, ahol kifejeződik a hatalmi különbség.

A feljogosítottság és tárgyiasítás mértéke rendkívül sokféle és különböző lehet, éppen ezért eljuthatunk az egészen durva szexuális kiszolgáltatottságig és az erőszakos cselekedetekig. Pontosan erre szeretném felhívni a figyelmet. A szexuális visszaélést nem csupán a súlyossága alapján ítéljük meg, hanem sokkal inkább a mögöttes hajtóerők mutatják meg valódi arcát.

Mi táplálja a feljogosítottságot?

„Nekem ezt szabad” „Nekem ez jár!” „Mert megtehetem!”

A feljogosítottság érzete, tudata rendkívül sokféleképpen és szövevényes módon jelenhet meg. Természetesen kialakulhat már kisgyermek kortól a családi környezetbe ágyazva. Sokszor találhatunk traumatikus élményeket, korábban átélt mély megszégyenülést vagy bántalmazást, melytől később felnőve így szabadulunk meg.

Lehet kulturális sajátosság, és egyfajta környezeti nyomás hatására kialakuló jelenség, melyet korábbi cikkemben már kifejtettem. „Ezt így szoktuk.” Vagy például a szereposztó dívány, mint a művészi élet közepesen kellemetlen velejárója…

De kialakulhat például olyan túlontúl stresszes és felelősségteljes munkakör kapcsán, amikor a feszültséget egyfajta mindenható tudatba konvertáljuk át. Ilyen például az orvos szakma, ahol emberek élete múlik rajtunk, és a hibázás nem megengedett. Vagy akár a katonai, vagy rendvédelmi foglalkozások, avagy a politikai pálya, ahol emberek tömegeinek sorsára van ráhatásunk. Ennek felelőssége jelentősen kikezdi személyiségünk alapjait és különböző védelmi mechanizmusok mentén oldjuk a bennünk kialakult feszültséget. És természetesen az ember feletti eredmények, teljesítmények mint például a sport sikerek, vagy művészeti életpályák sikerei,  és az ebből adódó hírnév is a feljogosítottság érzetét adja.

A feljogosítottság hangjai éppen ezért valahogy így szólnak a fejekben:

„Jogom van hozzá és kész! Egyszerűen születési előjogom.”

„Nemcsak jogom, de jól felfogott érdekem is ezt diktálja, vagy kilógok a csapatból. Nálunk ez a rend, és kész.”

„Jogom van hozzá, mert az élet ilyen. Velem sem bánt kesztyűs kézzel, akkor én miért legyek más?”

„Annyi életet mentek meg nap mint nap, nekem egyszerűen jár ez a kis szórakozás!”

„Én védelmezem őket, én döntök a sorsukról, ha akarom használhatom is őket! Miért is ne?”

„Megtehetem, mert én bármit megtehetek, mert nálam van a pénz és a hatalom!”

„Én vagyok maga a csoda, hát persze hogy ez jár nekem!”

Visszatérve tehát a nyitókérdésre, hogy válhatok-e zaklatóvá akaratom ellenére?

A választ egy erős önvizsgálat után önmagunkban fogjuk megtalálni, de egy egyszerű ökölszabály alapján azt kell mondjam, hogy nem. Nagyon kicsi az esély rá, hogy szándékomon és tudtomon kívül váljak zaklatóvá. A zaklatás nem ártatlan, és nem véletlen és pláne nem jóhiszemű. Egy könnyed bók, melynek célja a tetszésnyilvánítás és az elismerés, nem akarja megfosztani a másik embert az önbecsülésétől.

Amint a motivációink közt felfedezzük a hatalom, vagy dominancia megélését kollégánk vagy munkatársunk felett, azonnal legyen gyanús, hogy zaklatóvá váltunk. Amennyiben van bennünk tisztelet a másik fél iránt, nagyra becsüljük az emberi méltóságot, képesek vagyunk empátiát érezni és felelősséget vállalni viselkedésünk következményeiért, akkor vélhetően nem fogunk olyan környezetet létrehozni, amelyben megszégyenül, vagy megalázottságot élne meg bárki is.

A cikk szerzője Bálint Viktória Dorina business és life coach, csoport és team coach, szervezetfejlesztési tanácsadó

---