Nem váltanak munkát a magyarok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár a Randstad Mobilitási Index szerint a globális munkaerőpiacon évek óta élénkülés figyelhető meg, Magyarországon az emberek nem szívesen váltanak munkahelyet.


A globális munkaerő-piaci trendek egyértelműen a gazdasági válság végét jelzik: a Randstad Mobilitási Index például 2010-hez képest 10 százalékos növekedést mutat.  Ez azt jelenti, hogy az emberek világszerte egyre jobban bíznak magukban, nyitottabbak az új lehetőségekre és bátrabban váltanak munkahelyet, ami újra kiélezi a tehetségek megszerzéséért vívott versenyt, és a globális munkaerőpiacot is felpörgeti – elemezte az adatokat Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

Magyarországon a mobilitási index 2010 után emelkedni kezdett, azonban a 2012 végén elért csúcspont után megfordult a trend. A legfrissebb, 2014 harmadik negyedévére vonatkozó adatok szerint az elmúlt 9 hónapban 5 százalékponttal csökkent a megkérdezettek hajlandósága a munkahelyváltásra.

Nem akarunk másik munkát?

A friss adatok szerint Magyarországon a megkérdezettek 13 százalékának változott az állása az elmúlt hat hónapban, ami rendkívül alacsony érték – ennél kevesebbet csak Luxemburgban mértek a felmérésben részt vevő 33 ország közül. A globális átlag 24 százalék volt az összesített adatok szerint, de a riportban szereplő többi közép-európai országban is jóval magasabb volt a munkahelyváltások aránya, mint hazánkban: Szlovákiában és Csehországban 17 százalék, Ausztriában és Lengyelországban pedig 21 százalék.

Munkajogi kérdés-válasz szolgáltatás

Használja kérdés-válasz szolgáltatásunkat és kérdezzen szakértőinktől, akik egyénre szabott segítséget nyújtanak az Ön számára 5 munkanapon belül.
A kérdezési lehetőség mellett hozzáférést biztosítunk adatbázisunkhoz is, ahol több száz munkajogi kérdés-válasz közül böngészhet.
A szolgáltatást a munkajog.hu portál felületén keresztül éri el, ahol többféle csomagajánlat közül is választhat.

Részletes információ >>

Magyarországon ráadásul a jelenleg is aktívan dolgozó munkavállalók nagy része nem keres másik munkahelyet: a megkérdezettek 75 százaléka egyáltalán nem figyeli az álláshirdetéseket, további 15 százalék pedig csak ritkán néz körbe. Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy 41% elviekben nyitott egy új lehetőségre annak ellenére, hogy aktívan nem keres másik munkahelyet.

A munkahelyváltás hiánya ebben az esetben nem feltétlenül jelenti azt, hogy az alkalmazottak elégedettek a pozíciójukkal. A magyar munkavállalók a jelenlegi gazdasági helyzetben inkább ragaszkodnak a biztos állásukhoz, mintsem hogy új kockázatokat vállaljanak  – figyelmeztetett Baja Sándor.

A megkérdezett munkavállalók 52 százaléka elégedett a munkájával, aminél kevesebbet csak Hongkongban és Japánban mértek. „A válaszadók 16 százaléka ugyanakkor kifejezetten elégedetlen, ami a második legmagasabb érték világszerte” – tette hozzá a Randstad Hungary ügyvezetője.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Kontroll alatt a hazai közbeszerzési piac: hároméves rekordot döntött a hiánypótlások száma

2024 első negyedévében összesen 5896 darab hirdetmény érkezett be a Közbeszerzési Hatósághoz, amelyhez 6536 hiánypótlás kapcsolódott. A hiánypótlások száma 4 százalékkal felülmúlta az előző évi adatokat – derül ki a szervezet 2024 első negyedéves Gyorsjelentéséből. Minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 63 a kkv-szektorhoz került.

2024. április 30.

Egyszerűsödött a foglalkoztatási igazolás

A munkaviszony megszűnésekor a munkáltató a munkavállaló számára több, más-más tartalmú dokumentum helyett immár egy darab egységes, a korábbi igazolások kötelező tartalmi elemeit magában foglaló foglalkoztatási igazolás kiállítására köteles.