Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A rosszhiszemű védjegybejelentés világméretű probléma. Az ilyen típusú védjegybejelentések száma folyamatosan nő, és ez veszélyezteti azokat a gazdasági szereplőket, akik a védjegyeik oltalma érdekében sok pénzt és energiát fordítanak a védjegyeik jó hírére.
Ezt a globális megállapítást az a szakanyag tartalmazza, amelyet az International Trademark Association (INTA), a világ legnagyobb védjegyjogi egyesülete készített.
Az eredmények tavalyi évi publikálását egy felmérés előzte meg, amelyre 90 ország vezető védjegyjogászai válaszoltak. A kérdőívben szereplő kérdések elsősorban arra irányultak, hogy egy-egy ország milyen jogi eszközöket biztosít annak érdekében, hogy megakadályozza a rosszhiszemű bejelentést, vagy ha ez már megtörtént, milyen módon lehet a leghatékonyabban törölni a védjegylajstromokból.
Az erre adott válaszok sokszínűsége jelzi, hogy nincs kialakult egységes módszer. Egyes országoknál már a nemzeti védjegyhatóságok észlelhetik a rosszhiszeműséget és megtagadják a védjegybejegyzést, más országok pedig csak harmadik személy bejelentésére vagy felszólalására vizsgálják ezt a problémát. Az eredmény azonban mindenütt ugyanaz. Ha megállapítják valamely védjegyről, hogy annak bejelentésekor a védjegyjogosult rosszhiszeműen járt el, akkor azt a védjegyoltalomból törlik.
Európában és Magyarországon is egyre több kérelem érkezik az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO), illetőleg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához (SZTNH) rosszhiszemű védjegy törlése iránt. Az ilyen eljárásoknál annak vizsgálata a legfontosabb, hogy a védjegybejelentés megtételekor a védjegybejelentő rosszhiszeműen járt-e el. Ehhez szükség lenne egy egységes uniós definícióra, de ez hiányzik az európai védjegyjogból.
A rosszhiszeműség fogalmának kialakítására, tartalommal megtöltésére a joggyakorlat hivatott. Sem a (EU) 2017/1001. sz. európai uniós védjegyrendelet, sem pedig a (EU) 2015/2436. sz. irányelv nem mondja ki, illetőleg nem állít fel egy olyan kötelező tesztet, amely alapján a rosszhiszeműséget állító ellenérdekű fél bizonyítani tudja a rosszhiszeműséget. Egy jog visszavonásáról, nevezetesen egy védjegy törléséről való döntésnél fontos lenne, hogy az európai jog legalább kifejtse, mit ért a rosszhiszeműség alatt. Miután azonban az európai jog erre jogszabályi szinten nem ad választ, a legfontosabb, hogy abból induljunk ki, a rosszhiszeműség számos formában megjelenhet. Ezeknek a kategorizálásához nyújt segítséget a bírói gyakorlat, melynek segítségével mégis el lehet jutni a rosszhiszeműség jogi megítéléséhez.
Az ismertetést most a legfrissebb európai bírósági döntéssel kezdjük, amely a Hasbro Inc. ügyében született (T-663/19. sz. ügy) Ez az ügy nagy port kavart a védjegyjogászok körében, mert itt egy jóhírű cég ismételt védjegybejelentésének elutasítása volt a tét. A bíróság a világhírű Monopoly játék bejelentőjéről, a Hasbro-ról mondta ki, hogy a bejelentésnek, korábban már védjegyoltalom alatt álló azonos megjelölés azonos áruosztályokban újra benyújtásának semmi gazdasági logikája nem volt, ezért azt a következtetést lehetett levonni, hogy a Hasbro az újra benyújtással ki akarta bővíteni az 5 éves használati kötöttség határidejét, és így rosszhiszeműen járt el.
Ez a fajta megítélés nagyon tág teret biztosít annak a kategóriának, amelyet úgy is nevezhetünk, hogy gazdasági logika hiányában benyújtott védjegybejelentés.
A Hasbro előzményeként a C-104/18. sz. Koton-ügy is figyelmet érdemel, ahol ugyan nem újra benyújtásról szólt a jogvita, hanem a védjegyek hasonlóságáról vagy azonosságáról, de miután a védjegybejelentő nem tudta a bejelentés indokoltságát kellően bizonyítani, megállapították a rosszhiszeműségét.
Az ilyen ügyek számossága közül érdemes kiragadni a C-371/18. sz. Skykick ügyet, mely esetben a bíróság megállapította, hogy a védjegyet a használat szándéka nélkül jelentették be és ezzel megsértették a védjegy alapvető funkcióját, vagy az Európai Törvényszék T-3/18. és T-4/18. sz. egyesített ügyeiben az ANN TAYLOR ügyben született döntést. Ez utóbbiban a bíróság kifejtette, hogy a vitatott védjegy (AT ANN TAYLOR) bejelentésének időpontjában a bejelentő szándéka arra irányult, hogy képzettársítás útján kapcsolatot teremtsen az ANN TAYLOR védjegy jogosultjának védjegye és saját védjegye között.
A tisztességtelen szándék irányulhat arra is, hogy valaki, annak érdekében, hogy akadályozza a közösségi védjegy használatát egyes országokban, olyan védjegyet nyújt be lajstromozásra, amelyről tudja, hogy mások már használták, így elsőbbséggel akadályozza a védjegy rendeltetésszerű bejelentését. Ilyen megállapítás történt a T-82/14. sz. LUCERO-ügyben is, amelyben a bíróság azt rögzítette, hogy az ilyen gátló pozíció önmagában megalapozza a rosszhiszeműséget és az ilyen védjegy nem kaphat oltalmat.
Külön kategóriát érdemelnek azok a rosszhiszemű védjegybejelentések, amelyek másnak a szerzői jogát sértik, mint például EUIPO 33843 sz. FLOWER-THROWER ügyben hozott döntése.
Összefoglalva tehát az Európai Bíróság számos jogesetének főbb kritériumait, megállapítható, hogy a rosszhiszeműségnél a bíróságoknak minden részletet tüzetesen meg kell vizsgálni és az adott körülményekhez képest lehet csak kimondani valamilyen bejelentésről, vagy már meglévő védjegyről, hogy azt rosszhiszeműen nyújtották be lajstromozásra.
Ez a kérdés vezet át arra a szintén nagyon átfogó témára, hogy kinek és mit kell bizonyítani a rosszhiszeműség kérdése körében. Mind az európai, mind a magyar védjegyjogban egyértelmű, hogy az a fél, aki a rosszhiszeműséget állítja valamelyik védjegy bejelentőjéről, annak kell minden körülményt felfedni és bizonyítani a tényállás egyes elemei alapján, hogy a bejelentő személyében rosszhiszemű. A védjegy bejelentőjét mindaddig jóhiszeműnek kell tekinteni, amíg ezt a feltételezést a bizonyítékok alapján a kérelmező nem dönti meg. Ugyanakkor magára a védjegyjogosultra is hárul bizonyítás, méghozzá a védjegy funkciójának, és a gazdasági logikának a bizonyítási terhe. Az, hogy a védjegyoltalom akár sok évvel korábbi igénylésekor milyen gazdasági megfontolás vezette a védjegyjogosultat, bár a védekezés része, annak bizonyítási terhe azonban a védjegyjogosultra hárul. Mindezek alapján sokszor a tanúbizonyítás az egyetlen eszköz a tényállás tisztázásra.
A magyar joggyakorlat is nagyon gazdag a rosszhiszeműséggel kapcsolatos döntések vonatkozásában. Egy korai jogeset Gresham szóvédjegy ügyében született LB Pfv. IV. 22.255/2006. sz. döntés. Ebben az ügyben a bíróság kimondta, hogy ha a védjegybejelentő jogi személy, aki nyilvánvaló jogalanyisága ellenére saját tudatállapottal nem rendelkezhet, önmagában nem lehet rosszhiszemű. A rosszhiszeműség megállapításához az szükséges, hogy a döntésre jogosult személyek milyen megfontolásból, gazdasági érdekből jelentették be a megjelölést.
A gazdasági kapcsolat fennállása az egyik legérdekesebb rosszhiszeműséget megalapozó tényálláscsoport.
A korábbi szerződéses kapcsolat ténye akkor teszi a bejelentést rosszhiszeművé, ha hasonló vagy közel azonos a másik fél védjegyével, mert arra utal, hogy a szerződéses kapcsolat kikerülésének szándékával akart a védjegybejelentő oltalmat szerezni. (GRUPPO SALINI T321/10. sz. ügy és 8. Pkf.26.352/2018/4. OKOSPONT).
Az üzleti életben folytatott tevékenységek során gyakori a korábbi üzleti kapcsolatot követő védjegybejelentés, amely megvalósulhat akként is, hogy a korábban közösen használt védjegyet szétválás után valamelyik üzlettárs jelenti be, ezzel ellehetetlenítve a korábbi partnerét (8. Pkf.25.497/2012. TENCEL).
Összefoglalva az európai joggyakorlatot arra az álláspontra kell helyezkednünk, amelyet a 2009. június 11-i Schokoladenfabriken Lindt & Sprüngli ítéletében (C-529/07. sz. ügy ) az Európai Bíróság hozott, miszerint a rosszhiszeműség megítéléséhez az eset összes körülményének alapos vizsgálatára van szükség.
Rosszhiszemű a védjegy akkor is, ha a bejelentő valódi szándéka a védjegyoltalommal való visszaélés lehetőségének megteremtését célozza (Pfv.IV.20.602/2019. ZSOLNAY) és az is, ha az észszerű üzleti viselkedési normához viszonyítva megállapítható, hogy a bejelentő megfelelő körültekintő magatartást nem tanúsított, és a bejelentést megelőzően történt használatot ismernie kellett volna (8.Pkf. 26.201. JAZZY PUB).
Az utóbbi időben feltűnően sok rosszhiszemű védjegybejelentés történik olyan bejelentők részéről, akik megfigyelik, hogy egy-egy nagy, különösen az élelmiszer- és vegyipar területén működő multinacionális cég korábban jóhírű nemzeti védjegyek használatát lecseréli új, globális védjeggyel.
Ezek a védjegyek, amelyek funkciójuk szerint az eredeti gyártóval történő fogyasztói kapcsolatot teremtette meg, az új védjegybejelentésekkel, erre a fogyasztói asszociációra alapoz.
Ez a fajta magatartás mindenképpen olyan rosszhiszemű védjegystratégia, amellyel szemben a védjegy korábbi jogosultjainak fel kell lépniük.
Összefoglalva az európai és magyar joggyakorlatot, arra az álláspontra kell helyezkednünk, amelyet 2009. június 11-i Schokoladenfabriken Lindt & Sprüngli ítéletben (C-529/07. sz. ügy) az Európai Bíróság hozott, mely szerint a rosszhiszeműség megítéléséhez az eset összes körülményének alapos vizsgálatára van szükség.
A rosszhiszeműség a védjegyjog egyik legizgalmasabb területe, mert, mint a fenti írásból is látható, számos formában jelenik meg és minden egyes alkalommal a tényállás önálló feltárását, bizonyítását és nagyfokú gazdasági és védjegyjogi ismereteket igényel. Az európai és a magyar jogesetek azonban utat mutatnak, hogy a rosszhiszemű bejelentők védjegybejelentéseivel szembeni fellépés sikeres lehet.
Miután a jogok gyakorlásánál alapelvi szinten jóhiszeműen és tisztességesen kell eljárni, valamint a polgárjogi magatartások mércéje és a jogi magatartások zsinórmértéke az adott helyzetben való elvárhatóság (Ptk. 1:4 § (1) bek.), a rosszhiszemű és csalárdul viselkedő bejelentőkkel szemben a védjegy elutasításának vagy törlésének kell helyt adni.
