Sikertelen a rokkantnyugdíjasok reaktiválása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eddig összesen 8 ezer embert, a volt rokkantnyugdíjasok tíz százalékát sikerült visszaterelni a munkaerőpiacra. A rokkantak foglalkoztatását elősegítő rehabilitációs hozzájárulásból az idei évre 56 milliárd forintot fizethetnek be azok a legalább 25 főt foglalkoztató cégek, amelyeknél a megváltozott munkaképességűek aránya nem éri el az 5 százalékot – írja a Világgazdaság.


A kormány 2012 januárjában szüntette meg a rokkantnyugdíjat és 200 ezer olyan embert kötelezett felülvizsgálatra, akiknek rendszeres szociális járadék járt. A Világgazdaság információi szerint mostanáig az érintettek nagyjából 10 százalékát, 8 ezer embert sikerült visszasegíteni a munkaerőpiacra. A lap úgy tudja, hogy a felülvizsgálaton eddug nagyjából 106 ezer ember vett részt, közülük 67 ezren váltak jogosulttá a rokkantségi ellátásra. A kormány eredeti tervei szerint 150 ezer érintettet kellett volna visszaterelni a munkaerőpiacra.

Munkajogi kérdés-válasz szolgáltatás

Használja kérdés-válasz szolgáltatásunkat és kérdezzen szakértőinktől, akik egyénre szabott segítséget nyújtanak az Ön számára 5 munkanapon belül.
A kérdezési lehetőség mellett hozzáférést biztosítunk adatbázisunkhoz is, ahol több száz munkajogi kérdés-válasz közül böngészhet.
A szolgáltatást a munkajog.hu portál felületén keresztül éri el, ahol többféle csomagajánlat közül is választhat.

Részletes információ >>

A rokkantak foglalkoztatását a rehabilitációs hozzájárulással kívánják elősegíteni. Ezt a legalább 25 főt foglalkoztató cégeknek kell megfizetniük akkor, ha nem éri el az 5 százalékot a megváltozott munkaképességű dolgozóik aránya. A befizetett díj lvek óta folyamatosan emelkedik, 2011-re elérte a 66 milliárd forintot, az idei évre pedig 56 milliárdos bevételt várnak az adónemből – írja a Világgazdaság.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 1.

Biztonsági és jogi következményei is lehetnek az illegális szoftverhasználatnak

A digitális kor kihívásai között kiemelt helyet foglal el a szoftverek jogtiszta használatának kérdése. A globális trendeknek megfelelően már Magyarországon is jelentős hangsúly helyeződik erre a területre, ugyanis egyre többen ismerik fel, hogy az illegális szoftverhasználat nem kevés kockázattal jár. Nemcsak biztonsági, hanem gyakran jogi problémákat is előidézhet, ami különösen a vállalatok számára okozhat igen komoly kellemetlenségeket.

2024. október 1.

Közös megegyezés – végkielégítés vagy búcsúpénz?

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.

2024. szeptember 30.

Duna House: a fővárosban az első lakások átlagára 44 millió forint

Az otthonteremtési támogatások, a csökkenő lakáshitelkamatok és a gazdasági helyzet javulása valódi fellendülést hozott idén a magyarországi ingatlanpiacon, ahol 100 eladott lakásból Budapesten 23-ra, a vidéki területeken 26-ra első otthonukat szerző vevők kötnek szerződést, mindez 1, illetve 2 százalékos növekedés 2023-hoz képest – közölte a Duna House saját adatai alapján.