Bejegyzések eu közbeszerzés címkével

2021. október 11. Világjogász

Lehet-e újabb előzetes döntéshozatalt kezdeményezni?

Az EUB-nak arról kellett döntést hoznia, hogy köteles-e a tagállami bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet felterjeszteni, ha az ügyben más kérdésben korábban már döntést hozott az EUB és a tagállami bíróság határozatával szemben nincs jogorvoslati lehetőség.

A közigazgatás szerződései és a koncessziók Európában
2021. március 31. Szakma

A közigazgatás szerződései és a koncessziók Európában

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, A közigazgatás szerződései és a koncessziók Európában című könyv célja a közigazgatás által kötött szerződések sajátosságainak a vizsgálata a koncesszió intézményén keresztül, valamint a közigazgatás szerződéseinek területén az egyes nemzeti jogrendszerek és az uniós közbeszerzési jog szemléletének, fejlődési irányának és egymásra való hatásainak a feltárása. Cikksorozatunk első részében a könyv bevezetőjét olvashatják el. A könyv szerzője Dr. Várhomoki-Molnár Márta. A könyv alapjául szolgáló doktori disszertáció elnyerte a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének “Pro Dissertatione Iuridica Excellentissima” 2020. évi díját.

Közbeszerzési reformot kér Magyarországtól az Unió
2021. február 10. Napi

Közbeszerzési reformot kér Magyarországtól az Unió

A közbeszerzési törvények reformját kéri az Európai Unió Magyarországtól. A lépést a rendszerszintű csalások visszaszorítása érdekében várják még azelőtt, hogy több milliárd euró válik elérhetővé az uniós helyreállítási alapból – tudta meg a Reuters egy belső dokumentumból.

2020. december 1. Napi

Egyszerűsödnek a közbeszerzés szabályai

A közbeszerzési eljárások gyorsítását, egyszerűsítését szolgálja a közbeszerzési törvény keddi módosítása, amelyet 114 igen szavazattal, 11 nem szavazat és 45 tartózkodás mellett fogadott el a törvényhozás.

Sértik a jogbiztonság elvét egyes közbeszerzési szabályok
2020. április 2. Szakma

Sértik a jogbiztonság elvét egyes közbeszerzési szabályok

A jogbiztonság és a bizalomvédelem elvébe ütközik, ha az újonnan hatályba lépő közbeszerzési törvény annak ellenére jogosítja fel a Közbeszerzési Hatóságot a jogellenes szerződésmódosítás hivatalbóli vizsgálatára, hogy a szerződésmódosításra még az előző közbeszerzési törvény hatálya alatt került sor és az eljárás indítására előírt jogvesztő határidő már lejárt.

Magyar ügyben értelmezett fontos dogmatikai kérdéseket az EUB
2019. augusztus 10. Világjogász

Magyar ügyben értelmezett fontos dogmatikai kérdéseket az EUB

A Hochtief Solutions AG Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: Hochtief) keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékkel szemben bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt, amely ügyben a Székesfehérvári Törvényszék az EUB előzetes döntéshozatalát kezdeményezte.