
Eltiltás az internettől
Egyre több országában téma egy új büntetőjogi szankció, az internettilalom bevezetése. Törvényi felhatalmazás kevés helyen van, mégis egyre több bíróság alkalmazza. Így például Németországban is.
Egyre több országában téma egy új büntetőjogi szankció, az internettilalom bevezetése. Törvényi felhatalmazás kevés helyen van, mégis egyre több bíróság alkalmazza. Így például Németországban is.
A Wolters Kluwer Hungary gondozásában, dr. Buzás Péter, dr. Péterfalvi Attila és dr. Révész Balázs szerkesztésében megjelent, Magyarázat a GDPR-ról című könyv a korábbi magyarázat új, hatályosított és bővített kiadása. A kötet célja, hogy közérthetően, mégis a szakértő szemével mutassa be az Európai Unió adatvédelmi keretrendszerének alapját képező rendelet egyes előírásait, jogintézményeit. Mindezt úgy, hogy a leírtakat az adatvédelem iránt elkötelezett szakértők, az adatkezelők és adatfeldolgozók, a jogalkalmazók, illetve a terület iránt érdeklődő laikusok a gyakorlatban is hasznosítani tudják. Az alábbiakban a műnek Az adatkezelés jogalapjairól általában című részéből olvashatnak egy részletet.
A NAIH közzétette a közérdekű adatigénylések teljesítésével kapcsolatos tájékoztatójának hatályosított változatát.
Az Alkotmánybíróság szerint a szabályozás csak akkor marad az alkotmányos értelmezési tartományban, ha az adatkezelő nem csupán általánosan hivatkozik a veszélyhelyzetre, hanem valóban valószínűsíti, hogy milyen közfeladatának ellátása került volna veszélybe.
A NAIH 25.000.000,- Ft bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra és hangsúlyozta, hogy pusztán az, hogy egy adatkezelés az érintett számára előnyös vagy előnyökkel járhat, még nem teszi jogszerűvé az adatkezelést.
A német jog a telefontársaságok törvényi kötelezettségévé tette, hogy előfizetőik mellett az eldobható (feltöltőkártyás) SIM-kártyák birtokosainak alapvető személyes adatait is tárolják. A Bíróság 6:1 arányban úgy értékelte, hogy beépített garanciális előírások, így a szövetségi és tartományi adatvédelmi biztosok felügyeleti jogköre és a jogorvoslathoz való jog megfelelő biztosítékot nyújtanak a visszaélés ellen, így a vitatott előírások nem sértik az Egyezményt.
Mind formai, mind pedig tartalmi értelemben aggályos, amennyiben a kórházakban a felvételkészítés általános tilalmát belső házirendben rendelik el – állapította meg az alapvető jogok biztosa egy budapesti kórházat érintő ügyben.
Az infokommunikációs világban az adatvédelem sokkal nagyobb deficitet halmozott fel, mint gondolnánk, megoldatlan problémái összekapcsolódhatnak a társterületek szabályozási konfliktusaival. Adataink védelme változatlanul a jogrendszer alakulásának próbaköve, különösen, ha a digitális adatok kiterjednek az igazságszolgáltatás adataira.
A közéletben való részvétel, illetve az azokkal kapcsolatos vélemény kialakítása és kinyilvánítása elképzelhetetlen lenne akkor, ha az érintett szervek eltitkolhatnák, vagy a saját belátásuk szerint tehetnék hozzáférhetővé a közérdekű adatokat.
A NAIH szerint az egészségügyi intézményekben nem lehet megtiltani fényképek készítését, az intézmények azonban perelhetnek jóhírnév megsértése miatt.