Bejegyzések mesterséges intelligencia címkével

Öt éves lett az általános adatvédelmi rendelet (GDPR)
2023. június 1. Szakma

Öt éves lett az általános adatvédelmi rendelet (GDPR)

Kiemelkedő szakértők részvételével, a festői Stefánia Palotában került megrendezésre 2023. május 24-én a 3. ARB Adatvédelmi Konferencia. Az esemény a hazai adatvédelmi és adatbiztonsági szakemberek, szakértők és érdeklődők tudományos-szakmai fóruma, amelynek apropóját ezúttal egy jeles évforduló adta. 2023. május 25-én volt ugyanis 5 éve, hogy az Európai Unió tagállamaiban kötelezően alkalmazandóvá vált az általános adatvédelmi rendelet (GDPR). Az adatvédelmi szabályozás európai rezsimjének alapját képező rendelet kerek évszáma kiváló lehetőséget kínált a konferencia előadói számára a visszatekintésre, illetve a jelen és a jövő jelentette kihívások áttekintésére is.

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 1. rész
2023. május 24. A jövő jogásza

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 1. rész

2018-ban az Európai Bizottság európai kezdeményezést indított, amelynek célja, hogy felkészüljön a mesterséges intelligencia által előidézett társadalmi-gazdasági változásokra, többek között az oktatás korszerűsítésének ösztönzése és a munkaerő-piaci átmenet támogatása. Ennek része a jogászok, ügyvédek részére készített útmutató, amelyből a cikkünkben részleteket közlünk.

Digitális megfelelés – Compliance és kiberbiztonság az AI árnyékában
2023. május 18. Cégvilág

Digitális megfelelés – Compliance és kiberbiztonság az AI árnyékában

A Wolters Kluwer Hungary szervezésében 2023. május 10-én tartott webináriumon két fontos területet, a mesterséges intelligenciát és a kiberrezilienciát tekinttették át a megfelelés szemszögéből az előadók – dr. Firniksz Judit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Versenyjogi Kutató Központjának kutatója, Kocsis-Tóth Szilvia a Vodafone Magyarország mesterséges intelligencia szakértője, valamint dr. Zala Mihály az Ernst&Young kiberbiztonsági szakértője.

A jogi kivonatkészítő algoritmus – Eredmények III.
2023. május 17. Szakma

A jogi kivonatkészítő algoritmus – Eredmények III.

Mi köze a napozó szürke macskának a bírósági határozatokhoz, a nyelvi modellekhez és a gépi tanuláshoz? Mire jutott a fejlesztői csapat az extraktív jogi kivonatok kapcsán? A cikksorozat befejező része ismerteti az eredményeket.

2023. május 11. Napi

AZ EP szakbizottságai emberközpontú és etikus mesterséges intelligencia-rendszereket hoznának létre

Az Európai Parlament (EP) szakbizottságai elfogadták a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazására vonatkozó első uniós szabályozás megalkotását célzó tárgyalási álláspontjukat, amelyben az emberközpontú és etikus európai fejlesztések biztosítására új átláthatósági és kockázatkezelési kötelezettségeket írnának elő – tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

2023. május 10. Napi

Az Európa Tanács lépéseket sürget az emberi jogok védelmére a mesterséges intelligenciával kapcsolatban

Mivel a mesterséges intelligencia hamarosan az élet szinte minden területét érinteni fogja, az Európa Tanács (ET) tagállamainak konkrét lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy a vonatkozó rendszerek tervezése, fejlesztése és telepítése során biztosítsák az emberi jogok védelmét – jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló ET emberi jogi biztosa kedden.

2023. május 5. Világjogász

Felelősségteljes MI fejlesztések az USA-ban

Joe Biden az USA elnöke és alelnöke Kamala Harris vezetésével új intézkedéseket jelentett be az amerikai kormány a polgárok jogait és biztonságát védő felelős mesterséges intelligencia innováció előmozdítása érdekben.