Audi S6 – Újragondolva


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Érdekes lépésre szánta el magát az Audi, S6-os modellje 1994 óta ékesíti a piacot, mint az A6-os nagy teljesítményű változata, amely kizárólag Quattro-rendszerrel és benzines erőforrásokkal volt kapható.

Ezt most az Audi teljesen újragondolta, vagyis pontosan az összkerékhajtást – amely továbbra is az alap részét alkotja – érintetlenül hagyta, csak a meghajtást képező erőforrást V6-os dízelmotorra cserélték. Pedig az S6-os modellek pályafutásuk elején még 230 lóerős, öthengeres benzines motorral, későbbiekben különböző teljesítményű V8-as erőforrásokkal reptették őket, amelyek az RS6-os verziók alapját is képezték. Pályafutása csúcsán a Lamborghini Gallardóból származó 5,2 literes V10-es aggregáttal bélelték ki az elejét, melyet 2015 után egy újabb V8-as, de már turbós megoldással tették élhetőbbé.

Audi S6

Háromliteres V6-os TDI-aggregát dolgozik benne, 349 lóerő teljesítménnyel. Az erőátvitel feladatát nyolcfokozatú tiptronic automatikus sebességváltó és a quattro állandó összkerékhajtás látja el egy önzáró differenciállal kiegészítve (A szerző felvételei)

Audi S6

Az elektromos turbófeltöltő boost-funkciója egészen 1650-es percenkénti motorfordulatig működhet, ennek ellenére vad gyorsulás előtt érezni pici késlekedést, öt másodperc alatt ugrik százas tempóra

Ami nem volt a pályája során, az a V6-os motor és a dízelverzió, most a kettő egyvelegéből kapott rendesen a 2018-ban bemutatott C8-as gyári kódú A6-os alapjaira épített S6-os. Ez a „kiváltság” valójában csak az európai vásárlókat érinti, a világ más piacain szintén V6-os erőforrással, de benzinesként és nem kevesebb, mint 444 lóerővel lesz elérhető a 2,9 literes TFSi S6-os modell. De őszintén ismerjük be, valahol a lelkünk mélyen éreztük, hogy ez a döntés fog születni a márka részéről, hiszen a korábban bemutatott SQ7 és SQ5 modellek is ezt a technikát használják. Az ok is egyértelmű, a jövőre érvénybe lépő új szén-dioxid-kibocsátási korlátozás miatt olyan modellre van szükség, amely fogyasztásával alacsonyan tartja a g/km értéket.

Audi S6

Ahogy eddig is, az S6 modellek nem sokban különböztek a sima A6 típusoktól, hátulról nézve ott a négy kipufogó és a közéjük zárt, visszafogott diffúzor

Audi S6

Minden porcikájában tökéletes a minőségérzet, dízel révén nincs különösen szép hangja, ezért belül hanggenerátorok dolgoznak a kedvezőbb hatásért. Elektromos mozgatású a csomagtérajtó, mögötte 530 literes térrel rendelkezik

A feladat teljesítve, akár 40 másodperc vitorlázásra is képes a 48 voltos hibrid rendszerrel kiegészített erőforrásunk, 6,2 liter gázolajat éget el száz kilométerenként, amihez gyári adatok szerint 165 g/km szén-dioxid kibocsátása párosul. A 48 voltos MHEV-rendszer szíjhajtású indítógenerátorból és a csomagtérpadlózat alatt elhelyezett, lítiumion-akkumulátorból áll. Az indítógenerátor közvetlen kapcsolatban van a főtengellyel és lassításkor akár nyolc kilowatt teljesítménnyel táplálhat vissza energiát, az így nyert elektromos energiát pedig a lítiumion-akkumulátorban tárolja. Ehhez társul, hogy a hibrid technika a Start-Stop rendszerrel kiegészítve lehetővé teszi 22 kilométer/órától a motor leállítását és újraindítását, mellyel újabb deciket tudunk megspórolni. Ha kell, tudja szedni a lábait, 349 lóereje nem tűnik elsőre soknak, de dízel révén a folyamatosan elérhető 2500 és 3100 percenkénti fordulatszám közötti tartományon, hatalmas, 700 newtonméter maximális forgatónyomaték jelenti igazi előnyét.

Audi S6

A 349 lóerős erőforrást rendkívül kulturált járás jellemzi, nem vadul, mint az eddigi S6-os modellektől megszokhattuk, hanem egyszerűen alacsony fordulatról csak tol és csak tol

Audi S6

Az ajtókat szervomotor húzza a helyére, nyitáskor az alumínium küszöbborítás S emblémával megvilágított. Az ülések kényelme egészen kiváló, kívánni sem lehetne igényesebb körülményeket vezetéshez

Alacsony fordulatról tomboló nyomatékának köszönhetően az S6 álló helyzetből mindössze öt másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra. Ez legfőképp az elektromos hajtású kompresszornak köszönhető, amely erőteljes gyorsítások végett egy elektromos légsűrítős boost-funkcióval szolgál. A gyári lexikonban csak EPC néven ismert technika ezzel már a kezdetekor elejét veszi a turbólyuk-jelenségének, vagyis csak venné, mert teljesen nem sikerült eltüntetni azt, padlógázas gyorsításkor érezni a késlekedést, majd hirtelen jön a robbanásszerű gyorsulás, amely hatalmas nyomatékának és a remekül hangolt nyolcfokozatú automata váltónak köszönhetően végsebességig – amit 250 km/órában limitált a gyár – szinte rezzenéstelen vehemenciával tolja.

Ez a késlekedés autópályás kigyorsításkor sem enyhül, további érdekessége, hogy minden létező lehetőséget, sport- vagy Dynamic-módba kapcsolva is a fogyasztás csökkentést tartja szem előtt, nem erőlteti a visszaváltásokat, valamint a kormány mögött elhelyezett váltófülekkel ügyködve is hamar visszatér manuális módból sima automatába, és egyből több fokozatot is felpakolva, tanítva minket az alacsony fordulaton való közlekedésre.

Audi S6

12,3 colos kijelzőn az S6-nak külön megjelenítés is jár, egy fordulatszámmérő uralja az egészet, ha szükséges, a bal oldal szabadon konfigurálható

Audi S6

A futómű összes részegységének működését egy elektronikus futóműplatform szabályozza, ha kell, ezredmásodperces ütemezésben koordinálja a lengéscsillapítók munkáját

Szinte természetes a Quattro összkerékhajtás jelenléte az S6-ban, ez itt az alap része. Hozzátartozó önzáró központi differenciálműve normál helyzetben 40:60 arányban osztja el a forgatónyomatékot az első és a hátsó tengely között. De okosan, nyomatékát, ha kell, a kedvezőbb képességekkel rendelkező tengelyre irányítja, ez akár 70 százalékban előre vagy 85 százalékban hátra is kerülhet. Sportos vezetési stílus mellett a kerekenkénti forgatónyomaték-szabályzás is rendelkezésre áll. Kormányzása egészen elképesztő, a progresszív kormányzást már alaphangolásban is kimondottan sportos áttételezés jellemzi, de sokat segít a terelgetésben az összkerékkormányzás is, amely 60 kilométer/órás tempóig a hátsó kerekek akár öt fok tartományon az elsőkkel ellentétes irányban fordulnak be, aminek eredményeképpen akár egy méterrel is csökkenthető a fordulókör átmérője. És ahogy prémium márkától lenni szokott, a futómű megér egy külön misét, esetünkben egy elektromosan szabályozható adaptív légrugózásról van szó, amely az S6 karosszériáját 20 milliméterrel süllyeszti mélyebbre. Háromféle üzemmód szerint állítható be, s a gyenge minőségű utakra a kényelem érdekében Lift-pozíciót, valamint szintszabályzást is kínál. Automata módban az út minősége alapján ő választja meg a beállítást, de 120 kilométer/óra felett 10 milliméterrel süllyeszti mélyebbre a karosszériát, a Dynamic-üzemmódban pedig a legalacsonyabb helyzetben tartja az autótót.

Audi S6

Teljesen megtelt a motortér a V6-os aggregáttal és kiszolgáló egységeivel, 700 Nm nyomatéka alacsony fordulatról is keményen tolja

Audi S6

24 354 360 forint, ez az alapára az S6-nak, tesztautónkba nyolcmilliós extra többlet van, Navara kék színe inkább elegáns, mint sportos, de az összhatás több mint látványos

Külső megjelenését magasfokú igényesség jellemzi, mint már az alapot adó A6-os modell esetében is tapasztalhattuk. Az S6 esetében az icipicit átdogozott, mélyebbre húzott lökhárítók nagyobb légbeömlőkkel, az alumíniumborítású tükrök, valamint a négy kipufogócsővéggel kiformált, visszafogottan megrajzolt széles hátsó diffúzor határozottabb megjelenést nyújtanak. Az elektromosan nyíló és záródó csomagtérfedél integrált légterelőt hordoz, ami szintén csak diszkréten hangsúlyozza a modell sportosságát, nem úgy, mint hatalmas, 21 colos kerekei, melyeken 255/35-ös gumik húzódnak a kovácsolt megmunkálású duplaküllős alufelnijein.

Audi S6

20 colos kerekeket kapunk a szériafelszereltséghez, tesztautónk 21 colos felniken gurult, mely az adaptív futóműrendszernek köszönhetően minden helyzetben az elvárt értékeket hozza. Mögötte 40 centiméter átmérőjű acél féktárcsák dolgoznak

Belseje még kevesebb egyedi dolgokkal kecsegtet, a sportkormány és a sportülés talán az, ami azonnal feltűnik. Az előbbi vastag fogásával, jó minőségű bőrborítással kényeztet minket, míg ülései maximálisan a sportosság jegyében fogantak. Elektromos derék-, állítható combtámasszal, de integrált fejtámlákkal hatnak a kényelemre, az üléshuzat minőségi. A bőrülések középső részét Alcantara borítja, mely látványos szürke színű rombuszvarrással készült, kényelemre nem lehet panasz, sőt a minőségre sem. Árulkodó jel lehet az A6-os modellből tisztán átvett 12,3 colos műszeregység, ami kiegészült egy egyszerű, de csak az S6 modellben elérhető megjelenítéssel, a kijelző közepét egy vaskos fordulatszámmérő csík uralja, amit szükség esetén, a bal oldalán más, számunkra fontos információval is kiegészíthetünk. A széria szálcsiszolt alumínium dekorbetét, talán ez illik legjobban sportosabb karakteréhez, pedig akár kőrisfát is rendelhetnénk hozzá, sajnos az általa közrefogott fényes, feketeműanyag-elem maradt, nagy felülete igazi por- és ujjlenyomatfogó. Úgymint a középkonzol dupla kijelzője, használatuk készséges és egyértelmű, látványos megoldásként trónolnak a belső térben, de igényességünk érdekében, gombok hiányában állandó használat mellett gyakori tisztántartást igényel. Komfortérzetünkre pozitív hatással van panoráma üvegteteje, valamint a széria négyzónás klímaberendezése, melyet egy ionizátor és egy aromatizáló is kiegészít, folyamatosan ügyelve a levegő minőségére az utastérben.

Audi S6

Matrix LED-fényszórók csinálnak nappali fényt az éjszakéban, elöl és hátul dinamikus irányjelzővel kiegészítve látványos fényjátékkal kedveskednek nyitáskor

Remek autó a megújult S6, erőteljesen és harmonikusan viselkedik, sajnáljuk, hogy egy ilyen modell esetében – persze kiváló teljesítménye mellett – a spórolás a fő téma, de talán vigasztaló, hogy valódi luxus-túraautóval van dolgunk, amely a hosszú utak sportolója lehet. Tán kicsit letépve a láncokat, elszakadva a valóságtól, az új RS6 modellben megmutatják az audis fiúk, hogy van még élet a benzines S-modellekben is.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Greta Thunberg: Klímakönyv – ajánló

Bár az 1970-es évek óta téma a klímaváltozás a globális fórumokon, de valójában a mai napig nem dőlt el még az sem, hogy a bolygót akarjuk megmenteni vagy az életmódunkat.